Néhány jó kibaszott akkor im elment

Néhány jó kibaszott akkor im elment A helyiség, ahol fekszem, egy ismeretlen, kicsempézett padlásszoba, és nyugatra néz. Pontosan emlékszem, akkor kaptam el róla a tekintetem, mikor arra gondoltam, hogy most azonnal ki kéne tekernem a nyakát, mert már egy perc múlva is késő lesz, és attól fogva mindig késő lesz, amíg csak élek. Minden vasárnap úgy tettem, mintha megtudtam volna valami újat, mert mindig vasárnap láttam Bridgidet. Haha, milliárd patak Mindenki az értékesítésben és a kereskedelemben, DDC, Marcus Scott, Bobby, kibaszott Theta, Mac, Eric, Fred Thomas Mindannyian, sajnálom a keresztnév alapját, de kibaszom Mindenki a rádióban, ember Először is, hadd kezdjem el ezt a szart Noah Sheer -rel, Gaithersburg sajátjával Kibaszott Summit Hall Általános Iskolába mentünk, tesó Úgy értem, hogy tetszik kilencven évvel idősebb nálam, de ez minden jó Nicky Farag lép fel a rangsorba, szeretlek Shawty! De te nem hallgattál ránk; elmentél az első tavaszi szelekkel és itthagytad szívünkben a megtisztító őszi szomorúságot

  • Nemzetiség:
  • Izlandi
  • Hajam színe:
  • Szőke
  • Testtípusom jellemzők:
  • Az én alakom elég kövér
  • Kedvenc zeném:
  • Rap
  • Mi a hobbim:
  • Vásárlás

Szép kis szoba, sóhajtotta, fasza lakályos. Kis lakáj a nagy Duna mentében, hehe.

Azért ő se tisztára vajbunkó ám klasszikusokban! Majd meglátom.

Cornwall ladyboys cornwall

És, nézzenek oda, hát micsoda egy panorámajellegű a kilátás. Szabág térre és satöbbire.

A téma az utcán haver, ugye? Fölpumpáljuk, megírjuk. Mert az embernek mindent szabad, ugye? Egyelőre, főemlőském, mondta, egyelőre, ami nem mindörökké. Nézze, szólaltam meg végre, legalábbis mozgott a szám, nézze…, de közbevágott, hogy igen, igen, a szaros kis cikkentyűnk. Ha már szóba szíveskedtem hozni, hát köszöni szépen, hogy ő ismeretlenül is kikapott miattam, a szemére vetették, mért kísérletezik engedély nélkül, ráadásul terepen, de ha már ilyen partizánkedve van, minek fecseg el olyasmiket, hogy kitől is származik az a szérum konkréten, illetve hát a kannásbor, amit a kísérleti alanyok kaptak.

Most mondjam meg, ezt mondták, bele neki a telefonjába, a pofájába. De ő az oka! Mert ha legalább megmutattam volna a piszkozatot, akkor ő nekem az egész hajléktalan-dolgot kihúzza a picsába gond nélkül, és nincs kellemetlenség meg mosakodás az övéi előtt.

És ráadásul kik előtt! Mert most mindegy, hogy híggalambok, meg hogy faszkakukkok, akkor is micsoda dolog ez. Azt a büdös píárját neki! Szabad ilyet, szomszéd úr? Hát egy írástudónak, már bocsánat, de több esze kéne hogy legyen. Pláne, tette hozzá, ha az illető írástudónak se mindegy, hogy mit gondolnak odabent bizonyos fontos fajtársak.

Nagyon fontosak. Akik például abszolút elöl állnak az átültetési listán. Itt játékosan elharapta a mondatot, a szájára ütött, hogy ezt jobb, ha én meg se hallottam.

Fene a fecsegős természetébe! Ámbátor ő nem mondott semmit. Nem mondott! Bocsásson meg, mondtam, de egy szót se értek, tényleg egy szót se. Bár ez talán nem is baj, mindannyian vagyunk így, hogy többet iszunk, esetleg van valami a borunkban, ugye, Tubica úr?!

Úgyhogy ha megbocsát, mondtam, és biccentettem, nekem dolgom van.

Tele van a levegő erotikával: húsok, Néhány jó kibaszott akkor im elment, italok szagával

Majd, szinte nyugodtan, megpróbáltam becsukni az ablakot. Tubica négyujjas, kénsárga cipőjét az ablakrésbe helyezte, és nézett rám cinkosan. Erjedt köles-szaga volt a leheletének. Hitvány, törékeny láb, mondta, sajnos.

Még egy ilyen ablak is ripityomra törné, ha valakinek az a célja, hogy eltöri. De azt ő nem hiszi, hogy ilyen cél praktikusan megfogalmazódna.

Sayonara - Magyar fordítás - Logic 「Dalszöveg」

Vagy igen? Akkor jó, izzadóskám, mondta. És hogy író létemre érthetném a viccet, félre ezzel a rabbis komolykodással, igazam van, csak a buta ember rohan ablakostul a házba, lazítsunk egy ilyen szép napon. Egyszer majd úgyis törvény lesz a lazítás.

Egyébként, folytatta tűnődve, akár ki is jöhetnék vele sétálni a tetőre.

Megbeszélnénk ezt-azt. Kart karba öltenénk s elsétálgatnánk szépen, mint holmi kultúrlények… Ha már behívni, ugye, nem akarom.

És szépen, ropi s kávé mellett megmondani, hogy vagyok. Jól, mondtam, jól vagyok, Tubica úr, csak fázom így, egy szál pólóban, nyitott ablaknál. Érdekes, ő meg nem fázik, felelte, persze, ő elővigyázatos volt, tudta, hova jön, és aláöltözött a szabadidőjének. Nekem is ez kéne, vagy mondjuk egy bunda, naná, egy sunda-bunda.

Mi az minékünk, nem igaz? Megnyúzni azt az ártatlan állatot, és beletímárkodni a szinte dobogó irhájába, mikor még a kedves édesanyja neki el se siratta, ugye, de máris. Bebújni, mint egy szaros bensőség, na mindegy, ilyen időket élünk, fölnőtt példány vagyok, azt csinálok, amit akarok.

De én se tudok mindent, hiába vagyok olyan kurvára kitájékozódva falonátilag.

Már ne haragudjon, válaszoltam, de ha a tárcámra céloz, azt én, szégyellem is mondani, úgy találtam ki, és ha bármi esetleg…. Kitalálni a jégesőből szokás. Meg az erdőből. A búzából, az anyánk picsájából, úgyhogy ezt többet nem akarja, tisztelettel, hallani.

Mi lesz később, ha már most ilyeneket mondok? Ezzel a fajdelikát bőrömmel én nem mondhatok ilyen csacsiságokat, hát megáll az ész! Van neki baja az ellenlábasaival elég.

Az idegenszívű emberbérencekkel. A belső huhogókkal, akik mind őrá utaznak, hogy ejnye, Tubica fajtárs, hát ha egyszer a szaros hajléktalanokra hat, akkor miránk, árjákra mért nem hat?

Interpelláljon csak gyorsan felfele a Tubica fajtárs, hogy mér! Lenyűgöző volt, nevetséges és félelmetes, ahogy tipegett föl-alá, ahogy kurkákolt, fölfújta magát, majd minden átmenet nélkül rikácsolni kezdett, s a mögötte álló őrző-védő munkatársai minden szavára összerándultak, igaz, én is.

Egyszer csak megállt, legyintett, majd a fülemhez hajolva közölte: az a baj, hogy a kibaszott szérum óra után kiürül, mármint hogy az ilyen plötty kísérleti szervezetekből, mint az emberé, aztán huny.

Hutty, kiabálta, mint a tavalyi koton, úgy esnek össze, az meg kinek kell, őnéki semmiképpen, hogy kinevessék, hogy megint csak a maró szégyen, a rájövés, hogy az élete végéig csak egy sárcipőnyi szaros galamb, semmi más, uram, semmi más, üvöltötte bele a képembe látogatóm, de sose féljek, felvirrad a nap, és meg fogok lepődni, és nem ám ez lesz, mint ezekkel a bambabélákkal, hogy kérhettek volna bármit, de csak a Czeizel Endrét kérték meg egy piszoárt.

Nem ám, és háromszor is nem ám. Hanem csöndes növekedés, azután megragadás, fogta meg a karomat Tubica Cézár, és megszorította.

Súlyosan néztünk egymás szemébe, én bírtam kevesebb ideig a zavaros, átható pillantását. Zöld volt a fehérje, barna a sárgája. Pontosan emlékszem, akkor kaptam el róla a tekintetem, mikor arra gondoltam, hogy most azonnal ki kéne tekernem a nyakát, mert már egy perc múlva is késő lesz, és attól fogva mindig késő lesz, amíg csak élek.

Nemcsak lesütöttem, le is csuktam a szemem, és mire kinyitottam, látogatóm nem volt sehol. Hetek teltek el, ők élték a maguk életét, én a magamét, bár ez utóbbi, ha látszat szerint nem is, lényegében mindenestül megváltozott.

Szomszédaimon és a tőlük való rettegésemen kívül nem érdekelt semmi, egyedül bizonyos jelekre tudtam figyelni, illetve arra, hogyan tarthatom távol magamtól e jeleket.

Babonás lettem, óvatos, sőt gyanakvó, az utcán kezdtem úgy viselkedni, mint aki hivatásszerűen figyel, és akit ugyanígy figyelnek, némi szomorú fellengzősséggel azt mondhatnám, titkosügynök-szereplője lettem az életem filmjének.

Lám, a téma, gondoltam, jár a nyakamra a téma és kopog, életre kel és nem ereszt. De akkor miért nem írom meg, tettem föl végre a kérdést, miért nem engedek a késztetésnek, mely mint a forró fagylalt. Tulajdonképpen a puszta lehetőségtől, attól, hogy az írás által netán sikerülhet a fikció birodalmába terelnem szomszédaimat, s így bizonyos fokig uralkodhatok rajtuk, illetve önnön rettegésemen, már ettől kissé megnyugodtam, majdhogynem tervezgetni kezdtem.

Ülj le szépen, mondtam magamnak reggelente, ülj le szépen, és nézz körül, csípj a karodba, nézd meg, mi a valóság, és mi az, amit képzelsz! Amit képzelsz, az irodalom. Ülj le és írj! A kurva életbe!

És próbáltam is följegyezni ezt-azt. De valahányszor csöngettek, pláne kopogtak, elöntött a veríték, és a szívem lecsúszott a gyomromba.

Február közepén a sasbojok hoztak egy vadonatúj mikrohullámú sütőt. Udvariasan kopogtak az ajtón, bár az is lehet, hogy csöngettek, s rögtön fölmutatták a tagkönyvüket, nehogy betörőnek vagy cigánynak nézzem őket.

Aprófejű, kigyúrt vezetőjük ezer bocsánatot kért. Sajnos, mondta, Tubica főfajtársunk odakint van kiküldetésen, lévén így nem tudott személyesen jönni, miáltal elnézését üzeni, meg hogy fogadjam el ezt a multifunkcionális készüléket az enyémért cserébe, az már úgyis, nem akarnának megbántani, de úgy volt szar, ahogy van.

Ez túl azon, hogy vadiúj, egy komolyabb dolog, lévén sokkal nagyobb teljesítményje van, mint az enyémnek, folytatta az aprófejű.

Van benne műszaki leírás, igaz, tajvaniul. Úgyhogy summa summárum, ők most azonmód szeretnék e dolgot a konyhámban elhelyezni.

Úgy is jó, mondták, s újólag megköszönve a türelmemet, további tisztabúzát kívántak. A lépcsőház ablakából még visszaszóltak, hogy majd elfelejtették, grillezik is turbón. Tubica pár nap múlva kopogott az ajtón. A világért se ijedjek meg, mondta, csak az ilyen barom nagy ajtókon roppant kényelmesen lehet pisztollyal kopogtatni.

Úgy döng, mint a hájderménkű, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy tegnap jött meg külhonból, és eredetileg csupán a köszönetét akarta személyesen is megerősíteni, illetve az elnézését, mert őneki csak közvetlen a hivatali utazása előtt, úgyszólván a levegőben jutott tudomására, hogy az a rihoványi turtur kurva, tanult műtősné létére, egy ilyen dolgot tőlem elkért, egy élelmiszeripari, sőt, egy tisztiorvosi dolgot, az esze neki megáll, bizonyisten.

Ráadásul súlyos hónapokkal ezelőtt! De reméli, hogy meg tudok bocsátani. És még azért jött volna eredetileg, mert attól fél, tisztelettel, hogy a vadonatúj készülék, amit küldött, hogy az esetleg nem vált be a háztartásomban, vagy nem tetszik a színe és ilyesmije, netán, Isten ne adja, ővélük van nekem is bajom faji alapon, mint a zsákmányuralmi bitanghatalmaknak, merthogy át se ugrottam megköszönni.

Annyit mondani becsülettel, hogy bú vagy bá. Kicsit ő is hallgatott, majd azt mondta, figyeljem meg, legközelebb ő addig hallgat a lábtörlőmön, amíg be nem engedem, sőt invitálom.

Ha napokig, hát napokig. De most nem ér rá, lévén nyomozást folytat, és eredetileg ezért is jött. Mert sajnos az éjjel gyilkosság történt, ő teljesen ki van akadva a gyászától, hát kinek árthatott az a kis unokaöccsük, akinek ismeretlen tettes kitekerte a nyakát, kinek? Kinek volt útjában egy játszódó galamb, író úr, kérdezte, és idegesen tekergette a fejét, próbált benézni az előszobámba, persze nem látott semmit.

De a szennyhomályban felvirrad a nap, úgyhogy várgyál te csak, ember, várgyál, üvöltötte bele váratlanul a lépcsőház húgy- és kendermagszagú sötétjébe. Gurult le a hangja a lépcsőn, verődött emeletről emeletre, és százan hurrogtak rá, mint a visszhang, fegyelmezetten, katonásan.

Száz kövér, tollas mikrofon. Mikor csönd lett, nagyot sóhajtott és bocsánatot kért a gyengeségéért. Lényeg a lényeg, mondta nyugodtan, fojtottan, ő most az összes élő lakót végigkérdezi, nem-e talált egy fejet eldobva az otthonában. Igen, natúr fejet, mert a hozzá tartozó testet ők már azonosították a földszinten, egy bizonyos lakásnak a közelében.

Feküdt ott. Most mondjam meg, micsoda világ ez?! Az elhalt unokaöcsi célba lőtt az udvaron, s bizonyos illető elkapta. Még meleg volt neki a kis pisztolya csöve. Nem macska volt, az biztos, azt a laborban kizárták.

Hanem más. És gyávább. Fél nap tépelődés után kerestem valami ürügyet, és lementem a házmesterhez.

AWS Éjféli Lány Lyrics, Éjféli Lány Lyrics

Az volt az egyetlen nap, amikor beszélni mertem volna erről vele vagy bárkivel. Néhány héttel korábban még nem, néhány hét múlva pedig már nem lett volna hozzá bátorságom. Mindezt csak ma este látom ilyen világosan, és nem vagyok elragadtatva magamtól.

De ez senkit, már engem sem érdekel, viszont gyorsabban kéne haladnom, fogy az idő, negyed tizenegy van, ráadásul nem is tudom megállni, hogy ne figyeljek többfelé, a televízióra és főleg az utcára, ahol például az előbb vonult el egy részeg társaság, óriási Red Bull-tortát cipeltek, egyikük majdnem észrevett az ablakban.

A kútszerű belső udvar egy lavórnyi homokfolttól eltekintve tiszta volt és büdös.

Hiába csöngettem, senki nem nyitott ajtót. Csalódott voltam, számítottam házmesterünkre. Azt is meg akartam tőle kérdezni, igaz-e, hogy egy magát megnevezni nem akaró társaság, úgy ahogy van megvásárolja az egész házat, vagy ez is csak szóbeszéd, mint a többi.

Bevallom őszintén, ahogy ott álldogáltam, fölöttem a hat emeletnyi kurrogó, motozó félhomállyal, nem is bántam volna, ha igaz a hír. Újra csöngettem két rövidkét, óvatosan hallgatóztam is, de egy árva hang sem szűrődött ki az ajtó mögül.

Sokáig ott időzni nem volt tanácsos, úgyhogy hagytam egy cédulát, miszerint hálás lennék, ha fölkeresne. De erre már nem került sor. Február végén, legfeljebb március elején a szobámban találtam Tubica Cézárt. Épp elállt a popcorn hóesés, és kisütött a kora délutáni nap. Két napig távol voltam, úgyhogy hosszan kellett szellőztetnem, közben valamiért kimentem a konyhába, s mire visszaértem, ott volt.

Föl-alá járkált, ette a ropimat, belenézett a tükrömbe, igazgatta a baseballsapkáját. Príma kis fészek, mondta, amikor meglátott. S mennyi könyv, sóhajtotta, bár én ne higgyem, hogy ő is nem tudna annyi könyvet írni, mint a szar.

Mert tudna. Többet is, ha volna ideje. Csak ne tennék ilyen kibaszott zsúfolttá a lakást! De majd megoldjuk. Kár továbbá, hogy kicsit keskeny a fürdőszoba, s nincs egy rendes kórterem, na mindegy, lényeg, hogy a miénk.

Egyébként bocsánat, mondta, erre járt, végre nyitva volt az ablak, hát, gondolta, csak nem sérti meg a kis szomszédját, beugrik egy pillanatra, ha nem alkalmatlan, ugyanis nem akar zavarni az alkotó munkámban.

Vagy ha nőstény van itt, folytatta, azt is nyugodtan megmondhatom, férfiak vagyunk. Egy bögyös tojó, aki csak úgy átszalad napközben egy kis tifi-töfire. Nincs itt senki, mondtam.

Eddig azért tudtam megőrizni a nyugalmamat, mert bizonyos jelekből arra következtettem, hogy álmodom.

Helyes, mondta, ha nincs. Ne is legyen. Mert nem az, hogy titok vagy szégyen, de mégse örülne kifejezetten, ha kitudódna, amiért jött. Kétszeresen se. Ha például valaki megírná, mint a múltkor azt a három csövesbunkót, akik egyébként azóta elhaláloztak, hát az nem lenne nagyon jó.

Már csak azért se, mert akkor tutóba, hogy kiröhögnék őtet a tévében.

Tévében, testvér, mondta. Már bocsánat, ez, hogy testvér, ez náluk egy ilyen belső megszólítás, én is mondhatom neki, ha akarom, hogy Tubica testvér. De nem ezért jött, hanem hogy kérdezne, illetőleg kérne valamit. Szerinte én biztosan tudom a Mi mozog a zöldleveles bokorban -t, mert azzal szeretne fellépni a Dáridó című műsorban, reméli, szokom nézni, és megköszönné, ha magnóra énekelném neki.

Akkor legalább a szövegét, testvér, se nem róka, se nem izé, nyúl, dadadada, pont, pont, pont, hogy van tovább? De magnóm azért csak van, vakkantotta oda látogatóm, olyan kis szar, amivel föl szokok venni ezt-azt.

Ha egy bácsi például mindenféléket beszél. Az éppen van, mondtam neki, diktafon, bár nem hiszem, hogy ezért jött a Tubica úr. Valóban nem, felelte, és hogy már bocsánat, de ettől a szeretetlen hangomtól neki a könny kiesik a szeméből, és legszívesebben nem is tudja, mit csinálna.

Itt elhallgatott, sértődötten kurrogott a székemen, teszegette a napszemüvegét, hullott a tolla. Néhányan keresték telefonon, de ezeket gyorsan lerázta. Nem látjátok, hogy tárgyalok? Itt van, ő nem egy író, mégis van neki kettő is a szárnya alatt.

Jó, hát ez a megoldás az esetemben kicsit korai még az anatómiám miatt, viszont csak egy szavamba kerül, van egy homopreparátoruk a Hálózatban, plusz komplett elmesebész, az direkt az agyba is tud mobilt betenni, nemcsak szárny alá.

A magamfajtának, amíg teheti, ezt érdemes lenne kihasználnia, magyarázta Tubica, ha már egyszer az ember erre van teremtve, hogy akkora baszom feje van neki, már bocsánat. Ez a kollega beoperálja, és tökre nem látszik semmi, csak használatkor az antenna. És nyelvvel lehet nyomogatni a gombokat.

Van színes előlappal is, de ha nem, nem. Mert látja ő, hajolt bele az arcomba, látja, hogy engem nem nagyon izzít be se ez a dolog, se az ő jelenléte, de sebaj, majd be fog, tesókám, mondta látogatóm, és elővett egy noteszt, majd be fog.

Hanem az mond-e nekem valamit, kérdezte, és lapozgatott előre-hátra, hogy tágulás meg márványosodás. Vagy hogy szövetállomány, ami a mélyből jön, illetve képesség?

Ami jobban nől, mint a test!? Hogy is van? Nem ismerős? Úgy se, hogy cicák? Hogyhogy úgyse, kérdeztem. Hallottam, ahogy szürkül és vékonyodik a hangom.

Nem értem a szomszéd urat, mondtam. Szúrt a gyomrom, öt perc se telt el, és megint erősebb lett bennem a félelem, mint a kíváncsiság.

Dehogynem érted, fucky-mucky, dededehogynem, gügyögte az orrom alá Tubica, és gúnyosan, áthatóan nézett rám. Olyan volt a tekintete, mint az orvosi domestos. Egyébiránt üzenetet hozott, mondta. Méghozzá azt az üzenetet, hogy puszil a Kálmánka bácsi. Azaz puszilt. Mit akar ezzel mondani, kérdeztem.

Nem hiszem, hogy ismernék bármilyen Kálmánka bácsit.

Bármilyent nem is, válaszolta Tubica, de a Hulla a Balatonban -t azt csak én tetszettem írni, nem?

Nem, mondtam, bár egy A hullámzó Balaton című novellát, azt tényleg írtam. Úgy is lehet mondani, bólintott nyájasan látogatóm, neki mindegy. Lényeg, hogy azt én írtam, amiben a fönt nevezett Kálmánka bácsi szépen bediktálja az életét, satöbbijét.

És nem kell tettetni a mauritiusi dodót, kistestvérem, mondta, mert az fuckot se segít, hanem tessek elmondani, amit tudok, de gyorsan!

Nézze, az biztos, hogy se nem róka, se nem nyúl, meg hogy mimimi, de ennél többre én se emlékszem, mondtam hirtelen ötlettel, mire látogatóm erőltetett, idegbeteg jókedvet mutatott.

Összegörnyedt, zubbonyát kigombolta, s úgy kuncogott, akár egy kórházi fokhagymaprés. Kruhaha, mondta, kruhahaha, hát az egyébként kész röhej lesz, ha én vélük örökké ilyen feledékeny leszek.

Meg fasz. Ők barátkoznak, én meg ódzkodok? Két napig nem nyitok se ajtót, se ablakot? Hát milyen hozzáállás az? Mellesleg nem fogom elhinni, de ha valakit jégcsappal szúrnak agyon, annak annyi nyoma se marad, mint a légyfing.

Hogy ezen el-e gondolkoztam már. Vagy a szegény házmesterünk esetén. Akit effektív kannibalizmussal vittek el, ő ezt ismerős ápolóktól tudja. Mert találtak neki a mélyhűtőjében ezt-azt. Szőröstülbőröstül, ha értem. Maguk a nyomozóhaverek is el voltak képedve, akik kijöttek helyszínelni.

S most elmekórház, elmebörtön. Jól van, na, szerencsére ez a miénk egy kissé más eset, fújt egyet látogatóm, én nékik szinte egy ölükbe pottyant megtiszteltetés vagyok, bár ez nem az én érdemem teljességgel, hanem a farkcsíkmirigyemé és az övé. Apropos, megjegyzés! Hát az agyam megáll, csapott a pisztolytáskájára Tubica, a nyelvemen van, valamilyen faszi meg nő, ezek ugornak ki, csak más szavakkal.

A zöldleveles bokorból. Bár kiesni akkor is ki lehet. Bizonyára, mondtam epésnek szánt hangon, és éreztem, ahogy az agyamból lefut a vér.

Érett hölgyek, akik szexelni akarnak chicago illinois-ban

Szóval, a Kálmánka bácsi érdekel minket, tesókám. Hogy mi volt a trükkje, a módszere, a lóizéja, sorolta Tubica, és szépen húzkodta le az ezüst bokszerkesztyűit.

Nekem elárulja, mondta, hogy alapjában véve ez az érdeklődésük főcsapása, a többi csak tollpúder, szezámmag a lószaron, úgyhogy ezt most ne vicceljük el, ha kérheti. Ne haragudjon, de én egyáltalán nem viccelek, mondtam, és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Nem viccelek, csakhogy itt valami nevetséges és fatális tévedés van.

Szemenszedtem és kész. Hát nem, csóválta a fejét mosolyogva. Amitől a tolla föláll. Amit már szépen megbeszéltünk, hogy ne, mondta. Én meg csakazértis.

Mert a tények makacs dolgok, annál csak ő a makacsabb. Ergo a tények én vagyunk, fajmajomkám, jelentette ki Tubica, és csontig belenézett a szemembe. Azt pedig ne mán, hogy ő beegye, hogy nem a Kálmánka bácsi mesélte el nekem a tényállását a diktafonba, mert az effektíve bele is van írva, a személyes elmesélés.

De ez nem is kérdés. Hanem most jön az ő problémájuk énvelem. Hogy engem mint, ugye, laikust, ki tudja, miért, nem a lényeg érdekelt. Ezért az én írásom értékelhetetlen, mármint tudományos szempontból.

101-es modell duluth 12 gauge

Az járt a fejemben, ami ilyenkor bárki másnak is járt volna, hogy ilyen nincs, hogy megáll az ész, és hasonlók. Az elképedés görcsbe rántotta az arcom, de látogatóm nem zavartatta magát. Úgyhogy, fucky-mucky, ott még kell lenni pár dolognak. A szalagon. Mert egy kicsit azért furcsa, hogy csupa olyasmi maradt ki a cikkből, ami az ő mozgalmukat legközelebbről érinti.

Amitől a növekedésük függhet. A sorsuk. Az egész fajjövőjük. Nem úgy gondolom? Szerintem nem furcsa, hogy az öregnek egyfolytában járt a köleslesője, de pont a lényegről nem beszélt?

Mondja, Tubica úr, emeltem fel a hangom, mert e ponton a helyzet fagyos képtelenségénél is jobban idegesített látogatóm elemi ostobasága, mondja meg őszintén, olvasta maga azt a novellát? Nyugodt lehetek, mondta szomszédom kimérten, megtekintette többször videón, fajpébéülésen lejátszották, kiértékelték, ezért bátorkodik úgy fogalmazni, hogy nincs tévedés.

Arról nem is szólva, hogy a bizonyos Kálmánka bácsi tanúk előtt be is ismerte a tágulástani kísérleteket, hogy szabad akaratából ő volt a delikvensnek az alanya. Elhihetem, hogy komplett, aláírt vallomás van a birtokukban.

Úgyhogy minden összevág, kezdte el csapkodni az asztalt Tubica, csak az nem összevág, hogy én őtet a legnagyobb pofátlansággal és sportot űzőleg hülyének nézem, s ő őszintén kíváncsi lenne, hogy számolok majd el a hátrányos lelkében dúló kisebbrendűséggel, ami nem szityi-szotyi, hanem lerakódik a költővel, mint a guanó.

Keményen, vagy mi a fasz.

Sexi lányok a pálma partján

Ugyan, alighanem félre tetszik érteni a Tubica úrnak, hiszen szó sincs ilyesmiről, mondtam, s közben a nyelvem haraptam volna le, hisz dehogynem, hisz mi másról volt szó, mint arról, hogy hülyének, egy elképesztő, orbitális baromnak néztem, akinek lassan kénytelen voltam elfogadni a létezését, sőt, a gesztusait, s akit ebből kifolyólag gyűlöltem.

És akitől, legyek őszinte, féltem. Eldaráltam még párszor, hogy nem erről van szó, és próbáltam összeszedni magam. Nagyon sok a kása, tesókám, annyit tetszünk beszélni, mint egy szökőkút, felelte Tubica, s hogy úgy látszik, kelleni fog a szép szó meghosszabbítása más eszközökkel.

Ezzel együtt higgyem el, nem is annyira a belévetett fajakarat, hanem az igazságfolytonos felelősség véteti elő vele ezt a pisztolyt, amit ő személy szerint nem szeret, folyton kék-zöld tőle az oldala, a fehér tok koszolódik, a barna piszkol, csak a baj van olyankor, ha előveszi az oldalfegyvert, most a lődözésről nem is beszélve, és különben is, hát micsoda ő?

Egy szaros nyomozó talán ő? Igen vagy nem? Választ vár, kiáltotta, és meglepően nagyot csapott az asztalomra. A torkomban dobogott a szívem.

Igyekeztem gúnyos hangot megütni. Persze, mondtam, hogy időt nyerjek, de a hangom csak csúszkált és cincogott. Undorodtam tőle is és magamtól is. Persze, hogy nem, Tubica úr.

Azt hiszem, összességében ezt mondtam. Na hát akkor, sóhajtott egy nagyot, és elővette a noteszét.

Kezdjük szépen elölről, testvérem! Szóval Balatony Kálmán, anyja neve Haisz Piroska, hetedik kerület, utcát egyelőre nem mond, Liget közeli, negyedik emelet kilenc, lift nincs, zubbonyzöld ajtó padlásföljárat mellett. Reméli, ugyanarról beszélünk.

Hopp, egy légy, kiáltotta Tubica. Reméli, a keresztnevemet azért tudom, nem?

Akkor nekem hol itt a kitaláció? Hát mi a sátán kékeres kutyája ez, ha nem valóság? Furcsák lehettünk azon a napsütötte, valószínűtlen délutánon. Ültem vele szemben, diadalmasan nézett rám, én meg egyre jobban összehúztam magam, és az még hagyján, de érveltem és vitatkoztam, hunyászkodtam és dacoskodtam, kint sétáltak a testőrei, az úgynevezett sasbojok.

Domestos-szagot éreztem megint. Sírni lett volna kedvem. Csakhogy, Tubica úr, sóhajtottam, ez a Lajoska, ez nem én vagyok, hanem ez a fia az én hajdani hősömnek, és végzett vadász, annó bérkilövő volt a Honvédnál, csak az a helyzet, hogy így neveztem el, Lajoskának, hogy ne mindig a más nevével szórakozzak, ha érti.

Nos, innét a félreértés. Naná, hogy ő az, a bérkilövő, aki látogatja az apját, persze, nem gyakran, hisz ki tetszettek értékelni a szöveget, de azért rendszeresen látogatja… Már úgy értve persze, hogy a novellában.

Na ugye, testvérkém, fújt erre egy nyálasat Tubica, na ugye, hát bírunk mink épkézlábul válaszolni, még ha hazugságot is.

Mert nem látogatja. Ugyanis nem áll neki módjában. Mivel nevezett Balatony Lajos, anyja neve Atádi Gizella, az két évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt a faszba.

Fogta magát és el. Nem mondja, igen rejtélyes körülmények között, hisz egy reklámszatyor őzikebelsőséggel indult el legutolsó munkahelyéről, azután hopp, egyszer csak elszakadt a film. Egy dolgos élet filmje, burukkolt kedvtelve Tubica, bibibibibibizony.

S máig nem tudni, mi történt, ki történt. Voltál és nincsesz, ahogy a költő mondja. Úgyhogy logice beláthatom, aki a szegény Kálmánka bácsi naptárában szerepel és Lajos keresztnevű, nos, az nem lehet más — de vonjam csak le én a konzekvenciát.

Húhuhuhu, de dühös, nyújtogatta a nyakát Tubica, hú de! Ha most ki akarna gúnyolni, mondta, akkor azt mondaná, kakukk, de nem akar. Hát vegyem már észre, hogy a Kálmánka bácsi telefonos füzetében meg lettek találva a konkrét régi telefonszámaim.

Práter utca, Kacsóh Pongrác, Zichy Jenő, sorolja? Nem is fogod, testvérkém, válaszolta Tubica, és hosszan, részvéttel rángatta a fejét, nem is fogod őtet látni, merthogy nevezettet az övéi köréből magához szólította az úr, ha ugyan el nem okádta magát a látványtól, ami a szólításkor fogadta őtet.

Az az ábra, fucky-mucky, tette hozzá, hogy a tulajdon édes neveltjei falták föl tegnapra virradóra, ami azt illeti, elég óvatlanul, mert maguk is fölfordultak hamarosan, a kis túlélők.

Alighanem megölte őket a csokipapír.

De nem szűnik csuklásod, - talán sokan Néhány jó kibaszott akkor im elment rád e pillanatban és magad is eltűnődsz: vajjon ők mit éreznek?

Néztem magam elé, nem szóltam semmit. Mikor ez az én hajdani hősöm kikopott a zabálóversenyekből — amely sportágra ma már igen kevesen emlékeznek —, és a felesége, Lajoska anyja elhagyta egy édesipari edzővel, akkor kiszorult az úgynevezett társadalomból is, egyre többet ült otthon, és az évek alatt úgyszólván beledagadt a lakásába.

Ez az amúgy is terjedelmes ember sportszerűen Balaton szeleteket evett, egy mártott, csokoládéval bevont ostyafajtát, semmi mást, és lassan kikísérletezte, hogy a sztaniol is beépül a szervezetbe.

Zabálta tehát e csokoládét ezüstpapírostul, hétköznap edzett, vasárnap önmagával versenyzett, négyszázat, ötszázat tudott megenni egy ülésben, és naplót vezetett a teljesítményéről, mellesleg etette a nagyon különös macskáit; erről a kövér és konok lepusztulásról szól a novella, melynek végén azt mondja a hős, hogy addig edz, amíg tágul a bőre, de amint észreveszi, hogy szakad, kinyitja a rácsot, és magához engedi a három vérmacskát.

Tubica némi részvétteljes hallgatás után szólalt meg, hogy képzelhetem azt a látványt, ott feküdt hanyatt a három bestia, az aranykoszorús Gizike meg a két másik mutáció, méter magasak parasztmacska létükre, és mellettük az egy köbméter ezüstpapír, úgy lehet fogalmazni, hogy erről a síkos göngyölegről szabályosan lezabálták a Kálmánka bácsit, azután pedig elkezdték cupfákolni a fémet, abba döglöttek bele.

Most én mit szólok ehhez, hogy ennyi tragédia egyazon éjszakán, kérdezte Tubica, de ezúttal, azt hiszem, nem várt választ. Bizony, mondta, marcangolták, marcangolták, tán a gyermeki múltra gondoltak, tán hullattak egy-egy könnyet, és mikor ugye a belekhez értek, magunk között mondva: egy embernek elképesztően sok bele van, akkor meglátták azt a tompa, nyirkos ragyogást, bontogatták, hogy van-e benne esetleg májkrém, vagy valami szar, de nem volt, csak a nagy, kitolt halál, az volt.

Ezek szerint mégis olvasta. Az ilyen fém szar, testvérkém, az tök mérgező ám, magyarázta Tubica, s hogy az ő saját neje is, a hülye, majdnem beteg lett tőle, mert az Operában voltak pont, mikor jött éjjel a hívás, ezért együtt muszájlottak odataxizni a Rencivel, aki mit csinált?

Nem elkezdte csipegetni azt az ezüstpapírt? Tubica úgy kellett rászóljon mindenféle beosztott gatyások előtt, hogy mi vagy te? Szarka vagy, hogy smukkot eszöl? Egyszer viszlek el valahova, és azonnal lejáratsz?

Ilyen egy hülye picsa, de hát ismerem, pontosan tudom, hogy ő miről beszél. Örüljek, hogy nincs itthon tojóm. Na mindegy, simította le a tollait Tubica, és megkérdezte, hol is tartott.

Odakünn hirtelen elsötétedett az ég, azután hirtelen kivilágosodott. Egy pillanatig, mintha a víz alól emelkednék, azt hittem fölébredek, még valami nyál- és paplanszagot is éreztem, de nem, hanem felhő vonult el a vékonyka téli nap előtt.

Ültünk, Tubica közelebb szaladt az asztalon, és megveregette a vállam, hogy jól van, nem akarja ő a szívemet fájdítani, épp elég nekem a sokk, a jó ismerősöm elvesztése, különben sem művésznek való látvány volt az, tesókám, mesélte tovább fájdalmas képpel, a ketrec ajtaja nyitva, széthányva a sok ganyé, sérvkötő meg radír meg vér meg lófasz, de támpont vagy nyom az egy darab se.

Tény, ami tény, annak sincsen nyoma, csak logikus, ugye, hogy esetleg valaki kieresztette a macskákat, rá az öregre, hogy ezáltal megörököljön egy lakást, mondta Tubica, mi több, nagyon is mi több, eltüntessen ezt-azt. Följegyzést, edzésnaplót, mit tudja ő.

Szóval ennek, szeretné kihangsúlyozni, egyelőre semmi nyoma. Ezért nem is kérdezi meg, hogy hol tartózkodtam a tegnapelőtt éjjel, ettől eddig vagy ilyesmi. Mert az, hogy itthon nem, az annyira se bizonyíték, mint a körömfasza.

Mindenki ott kúr, ahol bír, oszt kész. Ezt ő odabent a Főfajtanácsban is, ahol nagyon idegesek voltak, szóval ott is megmondta, hogy részéről a nyitottkönyv, és ő jótáll az ő írókájáért, mert mink mindent tudunk egymásról, jószomszédok. Föltéve, hogy föltéve, tette hozzá, és papásan rám kacsintott.

Úgy, mondta, pontosan úgy, hogy ami megtörtént, megtörtént, a dögöket már el is vitték tömetni külföldi preparátorhoz, szépek lesznek és üdék, továbbá az a döntés született odabent, hogy a Kálmánka bácsit mint a gigantopalmológia úttörőjét saját halottjuknak tekintik, és szép légi szertartást rendeznek neki bricseszbalettal, díszsortűzzel.

Hatóságoknál folyamatban van az emléktábla is. Egyébként az extra temetést én is meg fogom kapni, azt ő elintézi, legyek csak egészen nyugodt. Bár hát hol van az még, nem igaz? Amilyen hülye, ő most teljesen őszinte lesz velem, folytatta Tubica, és közel hajolt a fülemhez. Az egész probléma úgy történt, hogy látták véletlenül az állami humántévében, a Humán 2-n ezt az adást.

Novellát, ha úgy tetszik. Van nekik egy különítményük, most már elmondhatja, aki napi huszonnégy órában nézi a tévét, és fölvesz és fölír és referál, hogy mi van.

Hogy hol van egy kirívó hang, hol van túlságosan díva a mocskondiázás, és kit kell, mondjuk egy pirinyót megdunáztatni, vagy mi az, ami érdekes, már úgy értve, hogy az Ébredő Galambok szempontjából.

Erre van a Monitorcsoport. És azok pont látták ezt a műsort, és fölfigyeltek, és meg lett indítva a nyomozás, és az ügy hozzája került, mert minden ilyen stratégia-téma hozzá tartozik, ami testszabászat meg növekedés, ezt nem dicsekvésből mondja, de őhozzá.

The songs will always clinch to your heart and you never forget. And the songs of AWS have a lot of feelings. Not the best translate, but it's for you. Midnight Girl The stage is dark, So silent, the auditorium is orphaned now, A concert what is gone, what is ended, Just livin' in the hearts Broken drumsticks Floating in cigarette smoke, Worn out dressing room, A lonely guitar, some paper cup, Everybody has gone I'm listening to the silence, My head is whizzing, in my head are burning out-of-date melodies, Deep inside, I'm still wating But she won't come today Chorus: Midnight Girl I wait for her many-many years, I searched her In empty silence, behind liar words, Midnight Girl I know, one day she will come and find me, Sizzling flame, the hope will still living She is the only one, who can understand my crazy dreams, My never-resting heart, My burning-in-fever soul, my life, I wait for her, till I can Chorus Solo Chorus 2x.

Én imádom az ossian zenekart és az aws-t is, azonban azt kell mondjam, hogy szerintem a fiúk jobban is meg tudták volna valósítani ennek a csodás metal balladának a feldolgozását. Így is egész jó bár nem vagyok a feldolgozások híve.

Kicsit olyan érzésem volt mikor hallgattam, mint hogyha Örs vissza fogta volna a hangját, pedig szívesen meghallgattam volna ahogy amagasabb dallamokat énekli.

Viszont gratulálok a dalhoz, az én szívemet melengette meg hogy Rubcsics Ricsi azt mondta hogy tetszett neki a hangszerelés! Mennyivel jobban melengetné a szívedet, ha Maróthy Zoli dícsérte volna meg a hangszerelést. Mivel a kedvenc magyar szóló gitárosom Rubcsics Ricsi, így elfogult vagyok.

Attila Felföldi kivéve ha fel mászik valahova A színpad vaksötét Olyan csendes, olyan árva most a nézőtér Egy koncert ami elmúlt, ami véget ért Csak a szívekben él. Hungarian Eagle. László D. Illuminati Köztársaság. TöpszLY Ano GaMing. Péter György Gaál.

Black Ursus József. Magyar a Hun. Tunde Portik Cseres Tunde. Szilvia Pintér. Anita Anita. Plague Doctor.

Ebony bbw escort cannock

Ayano Ayshi. Catcher Bálint Bata. Zsófia Végvári. Richárd Nemes. Dániel Mádi. Tamás Ungvári. Norbert Varga. Dániel Varga. Vivi Vivi. Zoli Bossanyi. Szilveszter Csata. Norbert Novák. Iv PBay. DM Pavlov. Safárik Fanni. Ben Cobbler.

Zsolt Hortobágyi. Caessar Cicero. Bence Kollar. Reid Divine. Ferenczi Bence. Ádám Török. One Lost soul. Réka Szabó. Annie M. Zoli Király. Swinging Dream -Equestrian channel. Jaime Rodríguez. Attila Pelyhe. Barnabás Mike. Tamás Oláh. És néztem ott a kidobott lomot, mindnek mintha lett volna valami története, kidobott emberi sorsok.

Szerencse, hogy lassan tudtunk csak menni, mert a telefonba azonnal mondtam is bele a sorokat, ahogy szinte diktálták magukat.

Néhány jó kibaszott akkor im elment szedd össze - nosza szaporán!

Ezt hangszereltük meg most a bandával. Picit az Álmatlanra hajaz, de nem témájában, hangulatában, szóhasználatában.

És rock! Letisztult, nagyon szép rock. Ez például nem igazán rádióbarát szerintem. De olyan, hogy nem lehet egyszer, csak háromszor meghallgatni. De tényleg! És ezt úgy mondom, hogy én mindig nagyon nehezen hallgatom meg a frissen felvett dalokat, bármit, csak ne kelljen visszahallgatni a saját énekemet!

Anna: Inkább csak nyűgös vagyok, mert kihallom, hogy á, itt nem jó, ott nem jó, úgyhogy ha már tényleg minden más teendőmet megcsináltam, akkor jön, hogy na, gyorsan visszahallgatom. Telefonban, messziről! Rendesen megkönnyebbültem, hogy ennyire jó! Ilyen ritkán van nagyon Azonnali dallamtapadással jár.

Szövegileg inkább a pozitív kicsengés dominál, vagy a világ rányomta a bélyegét azért erre is? A Ha egyszer ennek vége tulajdonképp karantén nóta volt, mégis pozitív kicsengésű.

Anna: Az teljesen. A Lábon kihordott szerelmek meg az eddigi legpoposabban felénekelt dalunk, szinte már nem is Anna and the Barbies.

Simi: Az újak között van például a Kirakat, már ha ez lesz a címe, az is egészen vidám dal. De összességében is inkább pozitív.

Az Indián elég erős mélyrepülés volt hangulatilag, szerintem ez annál sokkal felszabadultabb lesz, meg játékosabb is.

Jobban emlékeztet a régebbi lemezeinkre, a sokszínűség tekintetében legalábbis, csak ezúttal már összefésültebb az egész.

Még a covid-idők előtt történt a késes zaklatód szomorú és egyben elég nagy port kavart esete. Tulajdonképpen mi történt ott pontosan, mi lett az utóélete az egésznek? Anna: Fú, hát figyelj, pokol. Ezt senkinek nem kívánom, hogy végigélje. Nyilván abból kiindulva, hogy mi egy-két-három, öt, tizenöt emberrel kezdtünk hosszú éveken keresztül, mindenkinek a kutyája nevét is ismertem egy idő után.

Tudod, ott voltatok ti is. Ezt a közeli kapcsolatot a közönséggel később is próbáltam fenntartani, úgy voltam vele, hogy amit kapok a rajongóktól, azt vissza is kell adnom.

Elképesztő mennyiségű levelet kaptam, meg kaptunk, rengetegen bejelöltek, és mindenkinek visszaírtam mindig. Rengeteg dolgot kaptunk, zeneművet, rajzot, ruhakölteményt, nézzem meg, mi a véleményem, igyekeztem mindig állást foglalni. És volt egy csomó olyan, amikor emberek megtalálták a saját maguk misztikáját, világnézetét, vagy akár ezoterikus elvont dolgaikat bennünk, a szövegeinkben.

Mivel nem fekete-fehér a szövegrendszerünk, és abban el lehet merülni akármilyen világnézettel rendelkezel, megtalálod magad benne valahogy. Egy Álmatlanban például, vagy ott a Gyáva forradalmár, abban is el lehet azért kalandozni.

És nagyon sok egészen zaklatottan gondolkozó ember, hogy szépen fogalmazzak, talált magára az üzenetekben, vagy ők úgy gondolták legalábbis. Én soha senkinek nem mondtam, hogy ez jó, vagy rossz, vagy ezt kéne jobban, mindig azt mondtam, hogy köszi, hogy átküldted, remélem, hogy örömöd leled benne, és csináld, írd, zenélj, alkoss.

Na, ez a konkrét ember brutális, valami hatszáz oldalnyi szöveget küldött át különböző fórumokon, amibe a Bibliától az ezotériát meg egy csomó mindent belekavart random. Szabadfolyású gondolatsor, egy vessző, egy írásjel nem volt benne sokszor. Anna: Hát igen, szófosás! Aztán amikor láttam, hogy vannak benne ilyen furcsa elemek, amik kicsit azért félelmetesek, akkor éreztem, hogy lehet, hogy jobb lenne ennek az üzengetésnek véget vetni.

Aztán jöttek olyan üzenetek, hogy látott engem a YouTube-on, valami Jakupcsek Show-ban, ahol én neki kifejtettem, hogy ő lesz az én párom. Teljes képzavar.

Ki kanos a kardigán b c

Ő lett a vadász, én meg a levadászandó állat. Úgyhogy szépen letiltottam, minden fórumon, de mindig visszajelentkezett más profilokkal, egészen addig, még végül két koncertet is bejelölt, hogy jön.

Az egyiknél még nem annyira vettük komolyan, az egy balatoni koncert volt, a másik meg a nagy buli a Budapest Parkban.

Ott már Adélkával Dénes Adél, a zenekar akkori menedzsere — SzG beszéltük, hogy erre figyeljünk majd oda. Emlékszem, hogy akkor egy zárt rajongói csoportban körbe is ment a fényképe, azzal, hogy ha valaki látja majd, szóljon a biztonságiaknak, mert őt keresik.

Anna: Igen, igen. És hiába volt ott valami ötezer ember, végül csak kiszúrták a biztonságiak és elkapták, és tényleg volt nála kés. Végig nagyon feszült voltam, pedig nem nagyon szoktam izgulni a koncerten. A közönség közben isten volt, meg az egész buli, nekik ez a para nem annyira jött le, de Simin is éreztem ezt.

Amikor buli közben lejöttem a Márti dalánál, a Park vezetőjének mondtam is, hogy sajnálom, ha kicsit dekoncentráltak vagyunk. Emlékszem, falfehér volt, de mondta, hogy dehogy, nagyon jó a buli, minden rendben van.

Aztán vége lett a koncertnek, és tudod, ilyenkor mi van, ááá, őrjöngés, milyen jó volt azért, aztán jött Adélka, hogy üljek le, valamit akar mondani. Dehogy ülök le, mondjad, mi van! És akkor mondta, hogy az ember valóban itt volt, és hozott magával kést is, amihez direkt egy olyan cipőt csinált, aminek a talpába el tudta rejteni.

Úgy voltam akkor, hogy na, hol van, akkor hozzátok ide! De mondták, hogy ez nem így van, be kellett menni az őrsre, ott voltam reggelig.

Jegyzőkönyvet vettünk fel, meg ilyesmik. Oda is még a koncert adrenalinjával érkeztem, hogy én akkor le akarok menni hozzá beszélni vele, ott volt a fogdában egy cellában.

Megkérdezni, hogy te hülye vagy? Ember, mi a bajod, hagyd már abba! Anna: Nem, nem engedték, aztán jött az egész kálvária, majdnem háromnegyed évig, aminek a végén mondták a rendőrségen, hogy ki fogják engedni.

Pedig a csávó szépen megírta nekem korábban, hogy ő negyvenéves korában meg fog halni, csak ehhez kell neki egy másik nemű személy is, akit magával fog vinni. És akkor volt negyvenéves. De mégis kiengedik, mert hát nem folyt vér. Úgyhogy végül ezt az egészet világgá kürtöltem, ez volt az egyik járható út.

Felkapta a média, kicsit meg is futtatták, úgyhogy végül továbbra is bent tartották még. Tárgyalás, tárgyalás, megint kicsit hosszabbították, végül volt egy bírónő, aki mondta, hogy jó, akkor most nekem is oda kell menni, szembesítésre.

Nyitott tárgyalás volt ráadásul, ami azt jelenti, hogy ott volt boldog-boldogtalan. Harminc különböző fórum, tévések, újságírók, én meg nyilván harsogtam is, hogy tessék írni róla, mert az van, hogy ez itt fenyegetett engem, meg a gyerekeimet, hogy mindenkit kinyír.

Ha kiengedik, nem tudok elmenni még a játszótérre se a gyerekekkel, érted, mindig magam mögé kell nézzek mindenhol?

Reggel a gyerekek pelenkázása között írtam magamnak egy védőszöveget, valami hat oldalas lett. Aztán a bíróság előtt már majdnem elájultam, tudod, amikor kimegy a vér is, kész voltam. Besétáltunk, és az egész folyosó végig tele sajtóval. Blikk, Bors, egy csomó olyan, akit már ismerek, de most mind olyan komolyan voltak, mint valami temetésen.

Szerencsére nem élőben jelent meg az ember, az előzetesből egy rohadt nagy LCD tévén keresztül volt csak jelen, ezt egyébként az ügyvéd intézte el.

Addig nem is láttam, csak képről, de most így ott volt, és vigyorgott. Csorgott végig rajtam a víz, a hátamon meg a seggemen, nem tudtam megszólalni.

Én, a nagy dumás, meg a rapper, érted, nem jött ki hang a torkomon. Annyit csináltam, hogy végig leírtam pontosan dátum szerint a történéseket.

Ő mit írt, én mit írtam, és így tovább, hogy látható legyen, még véletlen sem adtam a lovat alá. Felhívott, letiltottam. A bírónő hagyta, hogy végigmondjam az egészet, valami negyven percig remegtem ott. Aztán amikor elértünk a kibelezett állatokig, kérdezte, hogy milyen állatok, mutassak képet.

Úgyhogy Adélkától elkértem a telefonját, és megmutattam a képeket. Maga szerint ez vicces?! Anna: Teljesen zavart volt. A védőügyvédje sem volt topon, csak annyit csinált, hogy megkérdezte, megbocsájtom-e? És nagyon örülök, hogy azt mondtam, én megbocsájtom, de itt inkább Istennek kell neki megbocsájtania, hogy ilyeneket akart csinálni, hogy másokat megöl.

Összevissza, zavartan beszélt, meg vihogott, úgyhogy a bírónő végül mondta, hogy jó, ennek akkor vessünk véget, lépünk feljebb a Legfelsőbb Bíróságra.

Még akkor is röhintett egyet, ekkor mondta neki a bírónő, hogy ha ez annyira vicces, akkor elmondom magának, hogy ez mit jelent: tíztől húsz évig terjedő börtönbüntetést.

Akkor láttam rajta először, hogy megijed. Két nappal később kinyírta magát. Valami májkrémes doboz fedelével átvágta a saját gégecsövét, úgy, hogy utána még két órát élt. Az egyik bulvárújság újságírója, akit ismerek, még előtte volt bent nála, csinált riportot, ő mondta, hogy ezt nem szabadna elmondania, de egy ilyen nagy paksamétányi papírja volt bent, amire engem rajzolt Oroszlán, meg Szfinx, és mindegyiknél az én arcom volt.

Utóbb a rendőrkapitány is mondta, hogy nem akart megijeszteni, de ha akkor kiengedik, addig ment volna utánam, míg meg nem öl. Anna: És utána, amikor meghalt, el sem hittem, ami következett.

Elindult egy olyan kommentsorozat, hogy én vagyok a hibás Ez az utóhatás még annak a fényében is hihetetlen volt számomra, hogy magyar celebként nyilván nem mindenkinek vagy szimpatikus. De hogy valaki csak ezért elhessegesse a tényeket, és elkezdjen támadni, számomra megdöbbentő volt.

El is zavarta a kérdezőt Akkor gyere ide és csináld végig te! Ha egy ilyen ott rohangál az utcákon és ebben élsz háromnegyed évig Eljutottam odáig, hogy ha a gyerekeimre rámegy, vagy ő hal meg, vagy én.

Az a szint pedig már durva. Kérdés persze, hogy meg tudtam volna-e ilyesmit lépni? Meg nyilvánvalóan nem vettem magamnak pisztolyt vagy bármilyen fegyvert, de érted. Anna: Az a helyzet, hogy egy olyan lelkitusa-sorozatban voltam, így a terhességek, meg szülések után, amik csak így jöttek egymás után, és mind lelki cucc volt, hogy ez bizonyos értelemben már csak beállt a sorba.

Olyan üzemmódban voltam, mint egy robot, jó, még élek, ezt kipipáltuk, mi jön, megyünk tovább.

Őszintén megvallom neked, a szülés valahol ennél sokkal nagyobb para volt.

Itt szerencsére végig volt egy zárkaajtó legalább közöttünk. Amikor ennek az egésznek vége lett, valahogy odébb toltam, csak nem le, a pszichémbe, hanem odébb, hogy élünk. Nagyon sajnáltam a családját, őrült tragédia lehet egy anyának, meg egy ilyen pszichével élni is az lehet. Amikor meghalt, picit gondolatban mondtam neki, hogy most már menjen, és nyugodjon meg.

Ha van egyáltalán odaát, akkor menjen, és találja meg a lelki békéjét. És ez úgy jó volt. Annyi hozadéka azért mindenképp lett a dolognak, hogy utána bukkant fel melletted testőr, meg onnantól kezdve maradtak el a közönség közé kimászkálások koncert közben.

Anna: Ezzel meg úgy vagyok, hogy minden újabb fejezet izgalmas, az is nagyon az volt, de lehet, hogy nem is baj, hogy lett egy ilyen hirtelen elvágása ennek a dolognak.

Így máshova tudtam tolni az energiát. A végeláthatatlan fotózkodások, meg aláírások, amikor lerántottak a földre a rajongók, a nyakamba hánytak Tényleg, volt olyan, hogy megölelt, és a nyakamba hányt!

Egy lány volt egyébként, ráadásul egy doktornő. De volt olyan csaj, aki egyszerűen beleharapott a karomba fényképezés közben. És ilyenkor nem tudsz mit csinálni, mert most egy lányt, érted, nyakon vágjál? Meg két csaj lerántott a földre, hogy ők felülről akarnak fekvő képet.

De a legrosszabb az, amivel tényleg nem tudsz mit csinálni, amikor fájdalmuk van, és neked mondják el. Lejössz egy Barba Negra után a színpadról, odajön, és elmondja, hogy meghalt a kutyája. Meg akarod vigasztalni, de hát hogy?

Közben meg ugye a koncertélménytől meg annyira boldog vagy. De, hogy hát tumora volt, meg minden. És tudom, hogy neki én mást jelentek, és megkönnyebbülést nyújtok a színpadon, de hát Volt olyan is, hogy karácsony előtt írt egy férfi, hogy ő öngyilkos lesz, ezért meg azért, nem megy már tovább.

Erre nem nagyon tudsz mit mondani, meg borzasztó balgaság lenne beleártani magad mások életébe, de ott voltunk karácsony előtt egy héttel. Úgyhogy mondtam neki, hogy figyelj, jövő év elején lesz koncert, felírom a nevedet vendéglistára, eljössz, és a koncert után a backstage-ben pálinkázunk és dumálunk, ha túlélted!

Hogy próbáld már meg a dolgokat megoldani, aztán találkozunk ott! És végül jött, és pálinkáztunk. De korábban volt olyan, aki például kiugrott valahonnan. És az anyja írt, hogy ne haragudjak, hogy zavar, de nekem írt utoljára a Facebookon, hogy ki fog ugrani.

És ki is ugrott Ez brutál. Minden híresebb emberrel így lehet ez, vagy csak te vonzod be ennyire a szenzitivitásod által? Anna: Elképesztő mennyiségű ember jelentkezett már ilyen ügyben.

Egyszerűen hülyének éreztem Néhány jó kibaszott akkor im elment.

Most nem mondhatok neveket, de énekesek, popénekesek is, meg olyanok is, mint például egy harmadik ligába sorolható underground rockzenekar egyik tagja, akit két negyvenéves nő terrorizál, és tart rettegésben.

És tíz éve pokollá teszik az életét, várnak rá a sarkon éjszaka, meg ilyesmik Még Kovács Ákosnak is volt, hogy családi ebéd közben beállított valaki, és csapkodott, hogy márpedig az Ákos az enyém! Anna: Igen, aztán összehaverkodtunk. Mert utána voltak azért ilyen vicces emberek is Fú, ezt hadd meséljem el.

Anna itt mutatta, ahogy a srác jelzésértékkel hogy húzogatta el a torka előtt a kezét — Sz.

G Ilyenkor nagyon dühös tudok lenni, úgyhogy mondtam neki, hogy na, gyere ide! Egészen közel jött, én meg letéptem róla az álarcot, hogy na, mi van?

Fizetés, költségtérítés, krémpénz, továbbá Néhány jó kibaszott akkor im elment és adott esetben reptetőszemélyzet.

Erre persze szépen visszavonult és elment onnan. A másik meg a Móricz körtéren történt. Volt egy Zenélő Villamos nevű rendezvénysorozat, ahol a közönség felszáll, meg mi is, és a villamosban akusztikusban megy a zenélés, ebben a dologban vettünk részt mi is.

Na, emiatt voltunk ott, a két technikus sráccal ültünk egy virágágyás szélén, és odajött egy apuka egy tinédzserlánnyal. Mondom, persze aláírom, van-e tollatok, mert nálam nincs. A gyereked előtt ilyet csinálsz, be vagy baszva, ez vicces?

Hát ezt nem kapod vissza! Volt nálam egy retikül, abba betettem, és mondtam, hogy akkor most jössz velem a villamoshoz.

Anna and the Barbies: „Csak írunk már néhány dalt a világvége előtt két perccel” - Shock!

Úgyhogy jött velünk a roggyant csávó meg a halálra rémül tinédzserlánya a villamoshoz, ahol már szálltak be a rajongók a villamoskoncertre, én meg megérkeztem ezzel a pereputtyal.

Ráadásul nem értek a rugós bicskákhoz, úgyhogy be sem tudtam csukni, szóval egy nyitott bicskával a retikülömben megérkeztem, ahol már várt két tévés stáb, akik csak azt látták, hogy kicsit zaklatott vagyok. A testőröm meglátta a rugós bicskát, egyből bekattant, hogy védeni kell, úgyhogy ugrott is, hogy akkor te velem jössz, haver!

A tévések meg vették az egészet, miközben gőzük sem volt, hogy most mi is történik épp! Anna: Igen, szerencsére már le. Egy kicsit más rendszert vettünk fel mi is, ezek az aláírások, meg beugrálások nincsenek már.

Szexi hó nap hölgyek xxx eplay w w

És Vághi Tomival mi volt ez a furcsa futam nemrég? Egy adott pillanatban bejelentettétek, hogy kiszáll a csapatból, aztán végül máig ő van veletek.