Kísérők a lowestoft

Kísérők a lowestoft Eközben a Moltké t is eltalálta egy válaszul kilőtt 15 cm-es töltet, de nem szenvedett jelentős sérülést. Írta: Seléndy Andor 2. Míg a németek a Defence -t lőtték, a Lion két találatot ért el a Lützow -n, melyek nagy tüzet okoztak.

  • Az én csillagjegyem:
  • Skorpió
  • Mit hallgatok szívesebben:
  • Opera

SZÁM Anglia u. Ez az erőfeszítés két módszerre irányította a rendelkezésére álló eszközöket: a védekezésre és a támadásra. A védekezés alatt azt kell értenünk, hogy Anglia kereskedelmi hajózását különböző intézkedé­sekkel a német búvárhajók támadása alól kivonni igyekezett, a táma­dással pedig megsemmisítésükre törekedett.

A két módszer egymástól szervesen nem választható el, ami természetes is, hiszen az ágyúval felszerelt kereskedelmi gőzösök nemcsak védekeztek ezzel, — az egyéb­ként jogellenes felszereléssel — hanem bizony, ha tehették, el is pusz­tították támadójukat, szintúgy a hajókíséret biztosító és kísérő egy­ségei is, melyek erre a célra bőségesen fel voltak szerelve a támadó fegyverek mindenféle fajtájával.

Tyrwhitt Kísérők a lowestoft rombolói Harwich — ból az időjárás javulása nyomán el tudtak indulni, de mivel nem kaptak vészjelzést nem siettek különösebben.

A búvárhajóharc korlátolt időszaka alatt Anglia a védekezés mód­szeréhez nyúlt, melynek első lépése a világ minden tájáról angol ki­kötőkbe igyekvő hajók részére, pontosan meghatározott érkezési me­netirányok kijelölése volt, mely menetirányok 5 naponkint változtak és a veszélyeztetett körzetekben hadijárművek biztosították.

Nem ki­sebb dologról volt itt szó, mint úgyszólván az egész világ kereskedelmi hajózásának rögzített, de váltakozó menetrendekbe való beszorításáról, emellett az érkező hajóknak tervszerű szétszórásáról is, melyen belül azonban minden egyes gőzösnek nemcsak a betartandó útiránya volt megszabva, de az időpont és a hely is, ahová értékesebb rakomány esetén beérkeznie kellett s ahol biztosító hadijárművek fogadták és kísérték a kikötőbe.

A Cressy osztály egységei abban is elsők voltak a brit hadihajók között, hogy a hajótest vízvonal alatti részét már nem a vitorláshajók kora óta általánosan alkalmazott rézlemezekkel, hanem rozsdagátló festékkel vonták be, ezzel jelentős súlymegtakarítást értek el és sikerült csökkenteni az építés költségeit is.

Az új páncéloscirkálókat erősebb tüzérséggel látták el, mint a korábbi, elődtípusnak tekinthető, Diadem osztály hajóit, amelyek tüzerejével a Royal Navy egyáltalán nem volt megelégedve. X típusú löveget telepítettek, páncélozott lövegtornyokba építve. Másodlagos fegyverzetként a hajók két oldalán lévő kazamatákba és páncélerkélyekbe sponsonokbaösszesen tizenkét darab mm-es Mk.

VII típusú gyorstüzelő ágyút, valamint a torpedónaszádok ellen, tizenkét darab 76 mm - es és oldalanként további három — három, 47 mm - es Hotchkiss löveget helyeztek el, részben az oldalsó kazamaták felső szintjén, részben a fedélzeten. Kiegészítő fegyverzetként az osztály hajói rendelkeztek két mm - es torpedóvető csővel is, amelyeket a hajótörzsbe építettek be kétoldalt, a vízvonal alatt.

Annak ellenére, hogy a Cressy osztályú cirkálók tervezésük idején még erős és jól védett hadihajóknak számítottak, a technikai fejlődés rövid idő alatt túllépett rajtuk és mire szolgálatba álltak, lényegében már korszerütlennek számítottak.

Bár viszonylag stabil hajóknak tartották őket, feltünően hosszú törzsük miatt nehezen manővereztek, viharos időben pedig hajlamosak voltak a bukdácsolásra és orrukat mélyen a hullámokba fúrták, amelyek aztán végigsöpörtek a fedélzetükön.

Wikimédia Kísérők a lowestoft.

Elég volt ha kissé nyugtalanabbá vált a tenger a szokásosnál és az alsó kazamaták mm-es lövegeit már nem lehetett használni, mert egyszerüen elöntötte őket a víz, mivel túl alacsonyan voltak elhelyezve. Ezzel fegyverzetük közel negyede, időről — időre kiesett, mivel a tenger ritkán tükörsima, főleg az északi vizeken.

Nem véletlen, hogy a háború kitörésekor, a Cressy osztály egységei már évek óta tartalék állományban voltak, és éppen hosszadalmas felújításuk tartott, vagy a kikötőben rozsdásodva várták, hogy további sorsuk miképpen alakul.

Amikor nyarán kitört az 1.

Anglia keleti partja, Great Kísérők a lowestoft és Lowestoft.

A flottafejlesztési programok mindkét oldalon folyamatban voltak, a legmodernebb hajók egy része éppenhogy elkészült és hadrendbe állt, a többi pedig még a hajógyárakban állt, vagy alig került le a tervezőasztalról.

A kölcsönös hadüzenetek után, a háborúzó felek egy darabig még tartózkodtak a tengeri összecsapásoktól, mivel a szárazföldi hadmüveletek elsőbbséget élveztek és várták a további fejleményeket. A Royal Navy eredeti a németek által is ismert haditerve szerint, blokád alá vonta volna Németország partvidékét, így próbálva döntő csatára kényszeríteni, a várakozásaik szerint azt áttörni szándékozó német hadiflottát és megsemmisíteni azt.

Azonban az Admiralitás stratégáinak csakhamar rá kellett jönnie, hogy a teljes blokád még a Brit Birodalom erőforrásait is meghaladja, ezért kénytelenek voltak beérni azzal a megoldással, hogy a Skócia és Norvégia partvidéke között húzódó keskeny szakaszon és a La Manche — csatorna északkeleti bejáratánál lezárják az Északi — tengert és így elvágják a németeket az Atlanti - óceántól.

Ezzel elméletileg azt is sikerült elérniük, hogy a brit expedíciós csapatok és a hadianyag Franciaországba szállítását a német hajók nem tudták megakadályozni. A terv szépséghibája mindössze annyi volt, hogy a nagyobb német hadihajók egyelőre ki sem mozdultak a kikötőkből, mert a Kriegsmarine parancsnokai tudták, hogy egy nyílt összecsapásban a britek számbeli fölénye miatt, nem a győzhetnek, ezért a megfelelő alkalomra vártak, amikor az esélyek kiegyenlítettebbek lesznek.

A német tengeri kereskedelmi forgalom lényegében megszünt, a civil teherhajók és óceánjárók vagy az otthoni, vagy semleges kikötőkbe húzódtak.

Csak tengeralattjárók, rombolók és torpedónaszádok, valamint könnyücirkálók járták a tengert, hogy felderítést végezzenek és ellenséges tengeralattjárókra, aknatelepítőkre vadásszanak.

A nyugat — európai hzíntéren, nyarán a háború menete az antant államok számára igencsak rosszul alakult. Miközben a németek már Párizs felé közeledtek, a Royal Navy hajói is nagyrészt a kikötőkben álltak.

A brit közvélemény valamilyen offenzív lépést várt a legendás Királyi Haditengerészettől, Nagy - Britannia büszkeségétől, hogy végre alaposan megleckéztessék az egyelőre sikert, sikerre halmozó németeket. Ezért Roger Keyes Commodore flottakötelék önálló parancsnokságára jogosított sorhajókapitány a tengeralattjáró egységek parancsnoka és Reginald Tyrwhitt Commodore a Harwitch — ben állomásozó rombolóflotilla parancsnoka merész haditervet dolgozott ki, az Északi- tengeren járőröző német rombolók és torpedónaszádok lerohanására és megsemmisítésére.

Itt a csatahajók a második brit csoportot délről, a nyílt tengeri Kísérők a lowestoft fő testülete pedig északról támadna.

A terv a németek rendszeresen alkalmazott eljárásán alapult, amikor rombolóik és torpedónaszádjaik esténként egy — egy könnyücirkáló felvezetésével őrjáratra indultak támaszpontjaikról a Helgolandi — öbölből és a reggeli órákban ugyanígy tértek vissza.

Az elképzelés szerint, a reggel visszatérő egységeket néhány tengeralattjáró megtévesztő manőverrel elcsalná magával a kikötőktől, majd egy nagy, rombolókból és cirkálókból álló kötelék rajtuk ütne és elpusztítaná őket.

A hazafelé menekülőket és a felmentésükre érkező erőket, további brit tengeralattjárók várnák lesben állva és végeznének velük. Winston Churchill az Admiralitás Első Lordja és Doveton Sturdee a haditengerészet vezérkari főnöke Első Tengeri Lord elfogadta tervet, de csak csatacirkálók bevonásával, a biztonság kedvéért.

Az Sir David Beatty tengernagy 5 csatacirkálója, egyelőre hátramaradt és 64 km - re északnyugatra várakozott, hogy szükség esetén beavatkozzon.

Az akció rosszul, csaknem katasztrófával indult, mert a gomolygó, reggeli köd lecsökkentette a látótávolságot, ráadásul az összecsapott szervezés és a hiányos kommunikáció miatt, a brit hajók és tengeralattjárók többször is megtámadták egymást, mivel nem tudták pontosan azonosítani a váratlanul eléjük kerülőket és mindenkit németnek hittek.

A tényleges ütközet akkor kezdődött el, amikor reggel 7 óra körül, az egyik hazatérő német torpedónaszád raj, véletlenül összetalálkozott Thyrwitt Commodore zászlóshajójával, a HMS Arethusa könnyücirkálóval és az általa vezettet 16 rombolóval, amelyek mögött ott haladt a másik két, rombolókból és cirkálókból álló hadihajó kötelék is.

Úriemberek klub wodonga

A meglepetés tökéletes volt mindkét részről, mert egyik fél sem számított a másik váratlan feltünésére és azt sem tudták pontosan, hogy mekkora ellenséges erővel állnak szemben valójában.

A német hajók személyzetét, a hirtelen kitört lövöldözés ébresztette rá, hogy megtámadták őket.

Az egyik német torpedónaszád a G parancsnoka azonnal értesítette Lebercht Maass altengernagyot, a német rombolóflotilla parancsnokát, hogy ellenséges egységek támadása alatt állnak. Maass azonnal segítséget kért Franz von Hipper admirálistól a csatacirkálók parancsnokától aki a partvidék védelméért is felelős volt.

Hipper egyelőre nem sokat tehetett, mert a dagály szintje még nem tette lehetővé, hogy csatacirkálói kifussanak a nyílt tengerre Wilhelmshaven — ből, de utasította a közelben tartózkodó Stettin és Frauenlob cirkálókat, hogy próbálják minél tovább feltartóztatni az ellenséget és védjék meg a kisebb egységeket, amíg a segítség megérkezik.

Az admirális ezzel egyidőben riadóztatta az összes elérhető, közelben horgonyzó könnyücirkálót, hogy haladéktalanul fejlesszenek gőzt és induljanak a betolakodók visszaverésére.

A britek túlerőben voltak, de a vezetésükben továbbra is uralkodó zürzavar miatt, a németek csak a támadás kezdete után nagyjából egy órával szenvedték el az első veszteséget, amikor a még mindig eléggé sürü, reggeli ködben, hat nagy torpedónaszád véletlenül összetalálkozott a Nottingham és a Lowestoft cirkálókkal.

A V jelü vezérhajó szembefordult a britekkel, hogy elvonja a figyelmüket a többi egységről és bízva a meglepetés erejében, valamint nagyobb sebességében, megpróbálta lerázni jóval kevésbé mozgékony ellenfeleit.

Annak ellenére, hogy a V erős és gyors hajó volt, az egyszerre rátámadó nyolc kísérő rombolóval nem bírhatott el és hamarosan csak szétlőtt, égő roncs maradt belőle. A harc rövid időn belül, párviadalok sokaságává alakult, mert a ködben botorkáló ellenfelek teljesen esetlegesen akadtak egymásra és csaptak össze.

El nem süllyedt ugyan, de végül úgy kellett hazavontatni, mert mozgásképtelenné vált.

Az Arethusa egyébként teljesen új hajó volt Tyrwhitt a régebbi HMS Amethyst helyett kérte, mert az túl lassú volt már és nem tudott lépést tartani a rombolókkallegénysége pedig tapasztalatlan és még nem lett volna szabad bevetésre küldeni. Ellenfele a Frauenlob is súlyosan megsérült, bár nem végzetesen.

Aztán váratlanul, az Kísérők a lowestoft kettészakadt törzsének elülső része, rövid időre kiemelkedett a vízből, a csatahajó tengerészei ekkor tudták leolvasni az orrára festett 29 - es számot.

Amikor két mm-es gránát eltalálta a parancsnoki hidat, többen meghaltak, köztük a kapitány is. A német hajó állapota ellenére visszajutott a kikötőbe úgy, hogy közben a sérült T aknaszedőt is vontatta.

Már javában dúlt az élethalálharc, amikor megérkezett a Köln, a Strassbourg, az Ariadne valamint a Mainz könnyücirkáló és rögtön bekapcsolódtak a küzdelembe. A Mainz 11 óra 30 körül, egyedül csapott össze Tyrwitt rombolóival és William Goodenough Commodore túlerőben lévő cirkálóival.

A keményen védekező Mainz számos ellenséges hadihajót megrongált, de húsz percnyi küzdelem után kormánymüve végzetesen megsérült és beszorult, így már csak körözni tudott, ezért a kapitány parancsára, legénységének nagyrésze elhagyta.

Többen azonban nem értesültek a kiürítési parancsról és az utolsó pillanatig tüzeltek az ellenségre, végül csak akkor vetették magukat a tengerbe, amikor a hullámok már a roncsokkal borított fedélzet szélét nyaldosták. A Mainz könnyücirkáló, lángolva süllyedt el.

A csatának Sir David Beatty tengernagy csatacirkálói vetettek véget. A Lion és a Princess Royal nehézágyúikkal, ronccsá lőtték a Köln - t Leberecht Maass altengernagy zászlóshajóját és az Ariadnét amely megpróbált a segítségére sietni, a Strassbourg viszont el tudott menekülni a ködben szerencsére négy kéménye miatt brit hajónak vélték és nem lőttek rá, amikor véletlenül a csatacirkálók közelébe került és észrevették.

Mire azonban délután 14 óra körül Hipper hajói a helyszínre értek, már minden elcsendesedett és az ütközet véget ért, így már csak a túlélők mentését fejezhették be.

Szolgálat Kísérők a lowestoft

A csata mérlege : 3 német cirkáló Mainz, Köln, Ariadne és 1 torpedónaszád V elsüllyedt, 1 könnyücirkáló súlyosan megrongálódott, 3 torpedónaszád és 2 könnyücirkáló közepesen megsérült. Annak ellenére, hogy britek is igyekezetek a hajótörötteket kimenteni, német tengerész meghalt.

Az áldozatok között volt Leberecht Maass altengernagy, aki a Köln pusztulásakor veszett oda. A Brit sajtó és a közvélemény ujjongott a siker láttán, mert úgy tünt, hogy végre sikerült eredményt elérni a németekkel szemben.

Amiről azonban a brit állampolgárokat érthető módon nem tájékoztatták, azzal a csatában részt vevő tisztek és tengerészek nagyon is tisztában voltak, hogy valójában sokkal rosszabbul is végződhetett volna az akció.

Akkor a britek nem úszták volna meg ilyen csekély veszteségekkel és szinte biztosan katasztrófába torkollott volna az akció. A német flotta parancsnokai belátták, hogy változtatniuk kell az eddig alkalmazott stratégiájukon. Azonnal megszüntették a romboló és torpedónaszád flotillák járőrszolgálatát, mert hatástalannak és lényegében feleslegesnek bizonyult, hiszen nem vették észre a jókora brit flottaköteléket sem bár ebben a ködnek is nagy szerepe voltlényegében saját támaszpontjaik bejáratánál.

Kiderült az is, hogy a könnyü hadihajók kötelékei csatacirkálók, vagy csatahajók fedezete nélkül túlságosan sebezhetőek és a német könnyücirkálók mm — es lövegeikkel hátrányban vannak a hasonló kategóriájú, de mm - es lövegekkel felszerelt brit egységekkel szemben.

Megtalálni az iparágat

Ugyanakkor a német hadihajók szerkezetileg erősebbnek bizonyultak ellenfeleiknél és tüzvezetésük is lényegesen pontosabb volt. A megszerzett tapasztalatért, súlyos árat fizettek, így a nyílt tengeri járőrözést a továbbiakban a tengeralattjárókra bízták és tovább folytatták Németország partmenti vizein az aknazárak telepítését.

Vilmos császár is levonta a saját következtetéseit a helgolandi csatából és drasztikus ugyanakkor erősen vitatható lépésre szánta el magát.

Mivel a flotta volt a Kaiser büszkesége és tökéletesen tisztában volt a britek erőfölényével, el akarta kerülni, hogy kétes kimenetelü akciókkal kockára tegyék az értékes csatahajókat, csatacirkálókat.

Ezért, a flotta parancsnokai, köztük Tirpitz flottatengernagy tiltakozása ellenére, saját hatáskörébe vonta a nagyobb hadmüveletek engedélyezésének jogát, megfosztva a tengernagyokat az önálló kezdeményezés lehetőségétől.

A nehéz hadihajók nem távolodhattak el tengeri mérföldnél messzebb a Helgolandi — öböl partvidékétől és a flotta nem kezdhetett nagyobb szabású hadmüveletbe a császár beleegyezése nélkül.

Friedrich Kísérők a lowestoft ellentengernagy, az I.

Ezért a korszerü és erős német hadihajók a támaszpontjaikon maradtak, mert a Kaiser gúzsba kötötte saját haditengerészetét.

A britek öröme nem tartott sokáig, mert mindössze kilenc nappal a helgolandi győzelem után a németek visszavágtak, bár csak jelképesen.

A brit hajó a lőszerraktárát ért közvetlen találattól azonnal felrobbant és alig négy perc alatt elsüllyedt. Ez azonban még csak a kezdet volt. A háború kitörésekor, hiába volt a világ akkori legnagyobb hadiflottája, a Royal Navy súlyos hajó és emberhiánnyal küzdött, mivel a világ túlsó felén lévő gyarmatok védelméről is gondoskodnia kellett.

A probléma megoldására reaktiválták az összes még használható, de már tartalékba helyezett hadihajót és bevonultattak, minden még és már hadrafogható tartalékost. Így került újra a Királyi Haditengerészet aktív állományába a Cressy osztály évek óta a kikötőben rozsdásodó, hat öreg cirkálója.

A hajók egyenként fős legénységét más lehetőség híján, nyugdíj előtt álló tartalékosokkal és a Dartmouth — ban müködő, Britannia Királyi Haditengerészeti Középiskola, tizenöt — tizenhat éves kadétjaival egészítették ki. Cirkálórajt az osztály hatodik hajója, a HMS Sutlej a 9. Cirkálóraj kötelékébe kerültamelynek parancsnoka Henry Campbell ellentengernagy volt.

Transznemű felek új lafayette

A flottaegység feladata a Harwich — ben állomásozó romboló és tengeralattjáró flotillákkal együttmüködve, az Arthur Christian ellentengernagy által irányított, Southern Force Déli Haderő nevü flottakülönítmény alárendeltségében, a brit partoktól keletre húzódó Dogger Bank nevü hatalmas tengeralatti sziklapad és ettől délkeletre, a hasonló jellegü, a holland és brit partvidék között húzódó Broad Fourteens területének ellenőrzése volt.

Utóbbi a német tengeralattjárók kedvelt vadászterületének számított. Az Északi — tenger a két lényegében összefüggő térségben feltünően sekély, 20 és 26 méter közötti mélységgel, mivel itt a legutolsó jégkorszak idején a kontinenst és a Brit — szigeteket összekötő jókora, azóta víz alá került földnyelv húzódott.

Miután újra szolgálatba álltak, a Cressy osztályú hajók egyetlen jelentős, harci bevetése, a Helgolandnál vívott csata volt. Komolyabb szerepet nem játszottak benne, attól eltekintve, hogy a Hogue vontatta vissza Chatham — be a súlyosan sérült HMS Arethusa — t.

Cirkálóraj négy egységgel, újabb rutin járőrszolgálatra indult a Dogger Bank térségébe. Rombolók nem kísérték őket, de ez nem számított újdonságnak, mivel a rossz időjárás és a méretes hullámok, gyakran a kikötőbe számüzték őket.

Meztelen nagyik mansfield bay

Elmozdulás hosszú tonna t volt alapértelmezett5 és hosszú tonna t teljes terhelés. Két 4,7 hüvelyk mm jel IX ágyúkat szereltek a hajó középvonalára. Mivel a 4,7 hüvelykes lövegek alacsony látószögű lövegek voltak, nem alkalmasak légvédelmi célokra, egyetlen QF 3 hüvelyk 20 cwt légvédelmi ágyú a "B" helyzetbe szerelték.

Masszázs ft walton beach fort collins

Négy 3 fontos tisztelgő fegyver és nyolc gépfegyver tette teljessé a hajó fegyverzetének fegyverzetét. Lowestoft volt lefektetett Lowestoft ben jelentős átalakításon esett át, amely a 4,7 hüvelykes és a 3 hüvelykes fegyvereket 2 ikerrel cserélte le QF 4 hüvelyk mm Mk XVI légvédelmi ágyúk.

Négyes Vickers. A légvédelmi fegyverzetet tovább növelte egy második négyszeres, 50 hüvelykes Vickers géppuska tartó és két Oerlikon 20 mm-es ágyú ben, 5 kislemezzel együtt 2 fontos 40 mm "pom-pom"11 a gépfegyverek eltávolításával további négy Oerlikon ágyú felszereléséhez ben.

Masszázsterápia iskolák Dartmouth-ban

A szállított mélységi töltések száma először re nőtt, megegyezően a tenger utolsó két hajójának töltésével Grimsby -osztály, 12 később pedig ig. Az üzembe helyezés után Lowestoft csatlakozott a Kína állomáselérve Hong Kong Lowestoft ' Feladatai közé tartozott a járőrök Kína partjainál és a rendszeres kikötői látogatások.

Lowestoft a stand-off alatt Tientsinnél állt, készen arra, hogy kitelepítse a brit lakosokat, ha a helyzet tovább romlik.

Ennek az átalakításnak a befejezésével, decemberében Lowestoft vitorlázott Gibraltármajd onnan az Egyesült Királyságba, amelynek székhelye: Rosyth a Rosyth kísérő erő részeként.

Az U-9 négy torpedóindító csővel támadhatott, amelyek közül kettő az orrba, kettő pedig Kísérők a lowestoft tatba volt beépítve, ezt a típust még nem szerelték fel fedélzeti ágyúval.

Kezdetben konvojokat kísért a Firth of Forth és Moray Firthahol a hajózás kiszolgáltatott volt a nagy távolságú német repülőgépek támadásának, 11 mielőtt az általánosabb konvojkísérői feladatokra helyeznék át az Egyesült Királyság keleti partja mentén és az Egyesült Királyságban Nyugati megközelítések.

A következő napokban a konvojt német támadások sorozata érte U-csónakok amely elsüllyesztette a konvoj 53 kereskedelmi hajójából ötöt közülük négyet U által parancsolt Günther Prien. Ez volt az első sikeres Farkasfalka a második világháború támadása.

A konvojt az Atlanti-óceán túloldalán végig kísérte a fegyveres kereskedő cirkáló Jervis-öbölkísérővel rombolókkal és korvettekkel, hogy megvédjék a köteléket a veszélyes utolsó szakaszokhoz a Nyugati megközelítések.

Jervis-öböl Szeptember án hagyta el a köteléket, még mielőtt a kísérő csoport találkozott volna a kötelékkel. U nem sokkal később észrevette a kíséret nélküli köteléket Jervis-öböl elhagyta, és beárnyékolta a konvojt, lehetővé téve több U-hajó irányítását a kötelék elleni támadásokban.