Fekete ruhás lány nyugatra a 8-as úton múlt héten

Fekete ruhás lány nyugatra a 8-as úton múlt héten De ez volt minden. Tizenöt éves, és csupán egy homlokkal alacsonyabb a bárónál. Nagyon gyorsan tanultam, így a személyiségemben tátongó mesterségesen keletkezett űrt, pár év alatt egészen tökéletesre fejlesztettem. Már nem tudok fiúként megjelenni.

  • Nemzetiség:
  • Fülöp-szigeteki vagyok
  • Hajam színe:
  • Durva hajam van
  • a csillagjegyem:
  • Nyilas
  • Hobbijaim:
  • Idegen nyelvek tanulása
  • Szeretem a piercinget:
  • Nincs
Kanos nők hirdetések casa blanca új mexikó

A transzneműség fura dolog. Sokak számára undorító, sokak számára tiszteletreméltó, sokak számára teljesen természetes dolog - ugyanazt nézzük mindannyian, csak más szemüvegen át.

Én egy vidéki konzervatív, némileg homofób és ezzel együtt transzfób családból származom.

Ezt a látásmódot és értékrendet örököltem én is első körben. Ezt csak azért szeretném megemlíteni, mert ezáltal a saját magam elfogadása is egy keményebb dió volt, mintha egy teljesen támogató környezetből jönnék, ahol transznak lenni természetes.

Kiskoromban év nagyon érdekeltek a lányos dolgok is. Ez nem jelenti azt, hogy emiatt gondolnám magam transznak, de érdekes dolog megemlíteni. Szerettem, ha ki volt festve a körmöm. Szerettem babázni. Papás-mamás szerepjáték közben többször női szerepet játszottam el.

Kiskoromban reméltem, hogy nagy cicim lesz, ha felnövök - nagyon nagyon csalódott voltam amikor megtudtam, hogy ez nem így lesz és vagyok továbbra is.

Több mozdulatom is meglehetősen kecses volt, ami miatt a szüleim néha kinevettek és levetkőztem ezeket.

Szerelmes voltam Aragornba Gyűrűk ura. Ezzel együtt természetesen a fiús dolgok is érdekeltek. Pókemberes és kék volt mindenem, rengeteget ültem a számítógép előtt. Az ovis szerelmeim inkább lányok voltak. Tini koromban év elkezdődött a nemi érésem. Nyilván pornográf tartalmak már osztálytársaktól hozzám is eljutottak, ezzel együtt internetelérésem is lett, tudtam már én is nézelődni a neten.

Elég hamar világos lett, hogy melyik fél izgat engem. Első körben ezért arra asszociáltam, hogy biztosan meleg vagyok, azért nézem a férfiakat. Azért vágyok a női szerepre.

Elkezdtem ebben a témában ismerkedni. Próbáltam a másságomat elfogadni, de még nem szóltam senkinek, mert én sem értettem, hogy mi van velem.

Azt sosem tudtam elképzelni, hogy férfiként legyek férfival, valahogy a gondolat visszataszított. Én a női szerepet akartam felvenni egy kapcsolatban, de akkor még a transzneműség szót hírből sem hallottam.

A meleg tartalmak között megtaláltam a transzvesztitizmus kifejezést, ami már egy lépéssel közelebb volt hozzá, aminek én éreztem magam. Imádtam női ruhákban lenni - minden különösebb szexuális ok nélkül.

Ez olyan volt, mint amikor egy alkoholista nem kapja meg a napi italszükségletét. Legalább pár hetente, amikor egyedül voltam otthon belső késztetés hatására muszáj volt anyukám ruháit ellopnom és beöltöznöm, minél teljesebben, sminkkel, borotválkozás után. Undorodtam már a szőrömtől és meg akartam tőle teljesen válni.

Rettegtem, hogy egyszer hazajönnek és rám találnak, de mégis muszáj volt.

Fekete ruhás lány nyugatra a 8-as úton múlt héten csak béranyával vagy örökbefogadással lehetek.

Azt éreztem, hogy nem helyes, amit teszek, de mégis csak akkor éreztem teljesnek és nyugodtnak magam, amikor beöltözhettem.

Ez is csak fél megoldás volt. Rettenetes érzés volt minden visszaalakulás számomra. A transzvesztitizmus vonalat követve nemsokára rátaláltam a hormonterápiára, youtube-n átalakulásokra.

Szerettem volna lány lenni, de azt gondoltam, hogy ez számomra sosem lesz elérhető - különösen a családom hozzáállása miatt. A lehető legmélyebbre próbáltam ezt elásni magamban. Kamasz koromban év újra és újra előjött a téma. Megvettem a ruháimat, majd rájöttem, hogy szörnyeteg vagyok és kidobtam őket pár héttel később.

Nem volt egy költséghatékony folyamat. Az arcszőröm növekedése, a férfiasabb vonalak belső frusztrációt okoztak. Ez a helyzet folyamatosan fokozódott. Elástam magam, eldobtam mindenem, majd a női énem előjött.

Egyre erősebben és gyakrabban jött elő. Egyre jobban éreztem azt, hogy a női énem igényli a teret. Amikor nem adtam meg a lehetőséget, hihetetlenül feszült voltam és egyre inkább depressziós. Egyre több lehetőségem volt megélni önmagam. Visszaváltozni viszont egyre rosszabb volt.

Megjelent néhány szaktanulmánya Fekete ruhás lány nyugatra a 8-as úton múlt héten orvosi lapokban, egypár klinikai újítást próbált ki a betegein.

Olyankor mindig a sírás kerülgetett amikor tudtam, hogy pár óra múlva ismét férfiként kell funkcionálnom. Szexuálisan a nők nem igazán érdekeltek, de férfiként a férfiak sem. Vágytam arra, hogy valaki nőként kezeljen. Nőként érjen hozzám, női nevemen szólítson. Ekkor már biztos voltam benne, hogy ezt nem lehet kinőni, csak rajtam múlik, hogy megélem-e magam.

El is kezdtem a papírokat elintézni, comingoutoltam a barátaimnak. Eljártam nőként bulizni. Megéltem az első szexuális élményeimet.

Sokkal jobban éreztem magam ezekben a helyzetekben, mint addig életemben valaha.

Ki kellett zárnom, hogy nem csak az a problémám, hogy nem voltam sikeres addig a nőknél, nem voltam izmos.

Elkezdtem férfiként a gyenge pontjaimon dolgozni. Kigyúrtam magam, volt több barátnőm, férfias programokon voltam többnyire. Szocializálódtam férfiként, voltak szép pillanatai, de nem voltam önmagam. Annyira nem voltam önmagam, hogy drogokat kellett használnom, hogy a belső feszültségeimet elnyomjam.

Ezek a feszültségek folyamatosan fokozódtak, hiszen voltak hónapok, amikor egyáltalán nem adtam semmilyen teret a női énemnek. Toxikusan voltam maszkulin.

Fekete ruhás lány nyugatra a 8-as úton múlt héten mondasz, fölveszem gyorsírásban.

Jobban néztem ki férfiként, mint valaha. Szakállat növesztettem és 10 kiló izmot szedtem fel, sikeresebb voltam a nőknél és mégsem éreztem azt ettől, hogy jól érzem magam a bőrömben. Azt éreztem, hogy csak egy szerepet játszok, amíg a drogok a saját énemet elnyomják. Mentem a barátaimmal bulizni, egyetemen voltam, edzeni voltam, dolgoztam, főztem vagy randiztam.

Folyamatosan fű hatása alatt. Csupán percekre voltam egyedül, meg ameddig aludtam. Ha napig nem voltam beállva és elfoglalva, Eliza előjött - erősebben, mint addig valaha. Igazából nemhogy jobb, de rosszabb lett.

Rosszabb lett attól, hogy izmos vagyok. Rosszabb lett attól, hogy jóképűbb lettem. Rosszabb lett a szőrtől is.

Gyűlöltem a tükörbe nézni, pedig mindenki folyamatosan pozitívan jelzett vissza a változásaimról. Nem hétig tartott ez a férfiasodási folyamat, hanem évekig adtam rá esélyt.

Mégsem tudtam hosszú távon elképzelni magam nővel és a jelenlegi szerepemben. Amikor a testemet néztem a tükörben, volt, hogy elsírtam magam. A mellkasom, fenekem és a lábaim közének érintése szintén nagyon testidegen volt számomra.

Olyan, mintha nem is a saját testemet fognám meg, hanem valami mutációt, amitől undorodok - legalábbis önmagamon. A fürdés ebből kifolyólag maga volt a pokol, ami után órákig nem tudtam megnyugodni.

Nem szeretem az orromat, de tudok vele együtt élni. A lapos mellkasom viszont belülről szétfrusztrált. Éreztem, hogy ott lennie kéne valaminek, ami nincs ott. Mint, amikor hiányzik egy végtagod és nem vagy képes minden segítséggel sem feldolgozni.

Az orgazmusom sem volt az igazi. Nyilván jó volt, de azért annyira mégsem - valami hiányzott belőle.

Az interneten találtam hormonokat. Nem osztom meg, hogy hol, de könnyebb, mint hinnétek. Amikor megjött a párnám alatt tartottam.

Édesanyám le akart Fekete ruhás lány nyugatra a 8-as úton múlt héten.

Mivel éppen otthon laktam ekkor, tudtam, hogy nem kivitelezhető a tranzíció. Voltak esték, hogy szerelmes vágyakozó pillantásokat vetve a hormonra aludtam el.

A pénzemet már tudatosan a tranzícióra tartalékoltam. Tudtam, hogy még kell pár hónap, hogy eljussak odáig, hogy beszedhetem. Folyamatosan depressziós lettem és feszült. Ez azokon csattant akik közel álltak hozzám, kívülről nem igazán látszódott, hogy problémáim lennének.

Ha M-n volt sapka az volt a baj, ha nem volt, akkor az. Ezt kezelni sem tudtam, pedig szegény nem tehetett semmiről. Ez volt az a pillanat, amikor M segítségével folyamatosan elkezdtem hormonokat szedni. Hatalmas változások kezdődtek el.

Napról-napra, hétről-hétre éreztem jobban magam a testemben. Egyre önazonosabbnak éreztem magam, nem volt szükségem arra, hogy bármivel is elnyomjam magam.

Mostmár a mellkasom érintése ha nincs is sok mellem nem olyan, mintha egy idegent fogdosnék. Büszke vagyok arra, ami lettem. Szeretem magam, szeretem a testem. Az utamnak közel sincs vége, de már most sokkal élhetőbb a sok újonnan jött nehézség és fájdalom ellenére is az életem, mint amilyen volt.

A tranzíció több aspektusból áll, többrétegű, hosszú, kockázatos, lemondásokkal teli és fájdalmas is tud lenni. Tudom nyálasnak hat, de őszintén gondolom, hogy önmagam lettem, pedig előtte elképzelésem sem volt arról, hogy ez mit jelent.

Utólag visszatekintve csak az elvesztegetett éveimet sajnálom - de azoknak is hála jutottam el idáig. Ne haragudjatok, viszont nekem is ki kell ezt adnom magamból. Sajnos az aktuálpolitika megkerülhetetlen téma, ha Magyarországon transznemű vagy.

Hát ti nem a Gombkötő utcában laktok? Én az iskolatársa vagyok. Egy osztályba jár velem, s mellettem ül, a második padban. Kornél azonban a múlt félévben is kettőből bukott, dolgozatainak külalakja rendetlen, magaviselete kevésbé szabályszerű, én pedig az osztály első tanulója vagyok, tiszta jeles, dolgozataim külalakja rendes, magaviseletem jó, azonkívül franciát, zongorát is tanulok, magánszorgalomból.

Az is többször megesett, hogy mikor künn az erdőn túl együtt kószáltunk a vasúti töltéseknél, vándor emberek, idegenek szólítottak meg bennünket, s érdeklődtek, hogy ikertestvérek vagyunk-e?

Egymás mellé állítottak, háttal összekoccantották fejünket, s méricskélték, tenyerüket fejünk búbjára téve. Hát érted ezt, te Bódi? Érted ezt? Később, hogy fölcseperedtünk s mind a ketten írogattunk, ki itt, ki ott, én magam sem értettem sok mindent.

Váratlanul levelet kaptam ismeretlenektől, s arra kértek, hogy térítsem meg azt a csekélységet, melyet Kassán, Bécsben vagy Kolozsvárott bocsátottak rendelkezésemre a pályaudvaron, a vonat indulása előtt, mert arra hivatkoztam, hogy erszényemet elvesztettem, s becsületszavamra fogadtam, hogy a kölcsönt huszonnégy órán belül visszafizetem.

Ízléstelen telefonugratások, aljas névtelen levelek szerzőségével vádoltak.

Legközelebbi barátaim tulajdon szemükkel látták, amint szakadó téli esőben órák hosszat csatangoltam rossz hírű sikátorok görbe utcáin, vagy amint holtrészegen horkoltam egy kültelki csapszék vörös abroszán. A Vitriol lebuj főpincére elém tett egy számlát, amelynek kiegyenlítése elől állítólag egy mellékajtón szöktem meg.

Több szavahihető tanú hallotta, hogy magas méltóságokról, országosan elismert, koszorús írókról nagy társaságokban a lehető legtiszteletlenebbül nyilatkoztam. Párbajsegédek kerestek föl hetyke monoklival, hordárok a névjegyeimmel, leányok ártatlanságuk letört liliomával, s esküimet, házassági ajánlataimat tárták elém.

Fölkeresett egy éltesebb, köpcös vidéki hölgy is, tegezni kezdett, s azzal fenyegetett meg az ő különös tájnyelvén, hogy gyermektartási pört indít ellenem. Hüledezve bámultam ezekre a lidércalakokra, akik egykor valamilyen képzeletben, valamilyen életben bizonyára éltek, lélegzettek és izzottak, de most feketék voltak, halottak és hidegek, mint a piros parázs, miután kihűl, ellobban és hamuvá roskad.

Nem ismertem őket. Ők azonban ismertek engem, és fölismertek. Valamennyit Esti Kornélhoz utasítottam.

Erre elmosolyodtak. Kérték személyleírását. Erre csúfondárosan rám mutattak.

Kérték lakáscímét is. Ezzel nemigen szolgálhattam. Barátom többnyire külföldön csavargott, repülőgépeken aludt, pár napra szállt meg itt é s ott, s tudtommal még sohase volt rendőrileg bejelentve.

Esti Kornél tényleg volt, de nem volt jogi személy. Bármennyire ártatlannak tudtam hát magam ezekben a förtelmes bűnökben, a pör nem jó kilátással kecsegtetett. Egy szembesítés kellemetlenségének - m ár csak Kornél miatt sem - nem tettem ki magam. Vállalnom kellett minden adósságát, minden csínyjét és becstelenségét, mintha magam követtem volna el.

Fizettem érte. Sokat fizettem. Nemcsak pénzt. Becsületemmel is fizettem. Görbe szemmel néztek rám mindenütt.

Nem tudták, hányadán állnak velem, hogy a jobboldallal tartok-e vagy a ballal, hogy államfönntartó polgár vagyok-e vagy veszedelmes fölforgató, tisztes családapa vagy züllött kéjenc, s egyáltalán, ember vagyok-e vagy csak álomkép, részeg kétkulacsos, holdkóros madárijesztő, aki még az uraságoktól levetett, rongyos köpönyegét is arra forgatja, amerre a szél fúj.

Drágán fizettem meg én a barátságunkat. Mindezt azonban egyszerre elfelejtettem és megbocsátottam neki azon a szeles, tavaszi napon, amikor elhatároztam, hogy meglátogatom.

Bolond nap volt ez. Nem április elseje, de közel hozzá. Bolond, izgatott nap volt.

Reggel fagyott, jégtükrök ropogtak az utcai fák vasrostélyán, s kéklett az ég. Aztán olvadni kezdett. Csorogtak az ereszek. Köd borult a hegyekre. Langyos permeteg hullott.

A talaj úgy párázott, mint egy agyonhajszolt, izzadt ló. Le kellett dobni télikabátunkat.

Szivárvány pántolta át cifra abroncsával a Dunát. Délután dara esett. Megcukrozta a lombokat. Cipőnk talpa alatt latyakká kásásodott. Fütyült a szél. Élesen fütyült a szél. Fütyült a szél, fönn magasan, a kémények körül, a háztetőkön, a távíródrótok körül. Mozgott minden.

Csikorogtak a házak, recsegtek a padlások, sóhajtoztak a gerendák és rügyezni akartak, mert fák voltak azok is. Ebben az indulásban, ebben a forradalomban vonult be a tavasz. A szél füttyét hallgattam, s eszembe jutott Kornél. Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy mielőbb lássam őt.

Telefonoztam ide-oda, kávéházba, mulatóba. Késő estig csak annyit sikerült kipuhatolnom, hogy itthon van. Gyalog, kocsin hajszoltam a nyomát. Hajnali kettőkor tudtam meg, hogy a Denevér-szállóban található. Mire odaértem, oroszországi hóvihar tombolt köröttem, s esőköpenyem gallérját teleaggatta borzas pihéivel.

A Denevér portása az V. Szűk csigalépcsőn másztam föl, mert nem volt fölvonó. Benn égett a villany. Egy üres ágyat láttam, megvetve, gyűrt ágyneműkkel, meg egy pislákoló villanykörtét az éjjeliszekrényen.

Azt hittem, kiszal adt valahova. Leültem a díványra, hogy megvárjam.

Akkor vettem észre, hogy ott van velem szemben, a tükör előtt ül. Ő is fölugrott. Egyáltalán nem csodálkozott, hogy ily későn rontok be. Ő semmin se csodálkozott. Azt se tudakolta, hogy mi járatban vagyok. Szétnéztem a szobájában. Nyomorúságos lyuk volt ez. Keskeny, rozzant dívány, két szék, egy szekrény.

Az asztalon ötnapos újság. Egy hervadt ibolyacsokor. Egy álarc is, ki tudja, mire való? Cigarettacsutkák a földön. A hegedűtokban sárga szemüveg és birsalmasajt. Nyitott bőröndök. Néhány könyv, főképp menetrendek. Toll, papír sehol. Rejtély, hogy hol dolgozik. Édesapámnak igaza volt.

Nem vitte semmire. Itt csak remeteszegénység van, szabág és koldusfüggetlenség. Valaha én is így akartam. Szemem megtelt könnyel.

Künn fütyült a szél. Élesen sivalkodott a metsző, tavaszi szél.

Egy tülök is sivalkodott. Odamentünk az ablakhoz. A hóvihar már elállt. Kristálytisztán ragyogott az ég, s ragyogott a fagyos aszfalt is. A mentőkocsi tülke versenyt rikított a tavaszi széllel. Alighogy elhaladt ez, tűzoltók robogtak valahová, villanyszekéren, villanyfáklyával.

Az emberek véreztek, elcsúsztak a síkos járdán, kezüket törték, lábukat ficamították. Meggyulladtak a házak és a gyárak. Mennyi minden volt ma. Fagy, hőség, köd, verőfény, eső, szivárvány, hó, vér és tűz. Ez a tavasz. Lásd, én haragudtam rád.

Szégyelltelek a nagyképűek előtt, törtetnem kellett, megtagadtalak. Tíz év óta feléd se néztem. De ma délután, amikor fütyült a szél, ellágyultam, és eszembe jutottál. Már nem vagyok fiatal. Egy hete múltam negyven. Aki nem fiatal, megpuhul, s meg tud bocsátani mindent.

Még a fiatalságot is. Béküljünk ki. Gyermekkorunkban te voltál a felnőtt, te vezettél, te nyitottad ki a szemem. Most te vagy a gyermek.

Ezért tértem vissza hozzád, és most már vállallak, mindörökre. Hát kit lehet oly irigység nélkül szeretnem, mint téged? Hát kit bámulhatok ezen a ronda világon, ha téged nem, testvérem és ellentétem. Mindenben egy és mindenben más.

Én gyűjtöttem, te szórtál, én megnősültem, te agglegény m aradtál, én imádom a népemet, nyelvemet, csak itthon lélegzem és élek, de te világcsavargó, nemzetek fölött röpülsz, szabadon, és az örök forradalmat vijjogod.

Szükségem van rád. Tenélküled üres vagyok, és unatkozom. Segíts, különben elpusztulok. Én se dicsekszem, csak panaszkodom, akár te.

Egészíts ki, mint régen. Azelőtt, amikor én aludtam, te ébren voltál, amikor én sírtam, te nevettél. Segíts nekem most is. Emlékezz arra, amit elfelejtettem, s felejtsd el azt, amire emlékszem. Én is segítek majd neked.

A féltékenység leküzdése a kapcsolatokban

Bennem is van érték. Amit tudok, rendelkezésedre bocsáthatom. Van egy otthonom, ott minden a munkát szolgálja, az a tied is. Szorgalmas vagyok, áhítatos és hűséges.

Tini szex chat

Olyan hűséges vagyok, hogy azt, akivel az életben egyetlen szót váltottam, nem tudom megbántani, mé g gondolatban sem. Olyan hűséges vagyok, Kornél, hogy a kedves öreg kutyám miatt meg se simogatok más kutyákat, nem játszom velük, rájuk se nézek.

Olyan hűséges vagyok az élettelen tárgyakhoz is, hogy tizenöt remek töltőtollamat mellőzve, olykor előkotrom egyik kiérdemült, kaparós töltőtollam, mellyel gyötrelem írnom, s vele körmölök, hogy megvigasztaljam, s ne érezze - szegény - hogy lenézem.

Érzéki masszázs északnyugat clarksville

Én vagyok maga a hűség. Te légy mellettem a hűtlenség, a csapongás, a felelőtlenség. Alapítsunk társascéget. Mit ér a költő ember nélkül? És mit ér az ember költő nélkül? Legyünk társszerzők. Egy ember gyönge ahhoz, hogy egyszerre írjon is, éljen is.

Aki megkísérelte ezt, előbb-utóbb beleroppant. Csak Goethe bírta, ez a nyugodt, derűs halhatatlan, akire ha rágondolok, a hideg viszolyog a hátamon, mert nála még nem járt itt okosabb és félelmetesebb ember, ez a dicső, olimpuszi szörnyeteg, akihez képest Mefisztofelész is csacska széplélek.

Igen, ő igazolta és fölmentette Margitot, akit a földi igazságszolgáltatás tömlöc be vetett, a mennyországba emelte a gyermekgyilkos anyát, az arkangyalok, a tudós hitvallók közé, s rejtélyes karokkal énekeltette el örök védelmét a nőiségről és az anyaságról.

Néhány év múlva azonban, hogy Weimarban mint székülő tanácsosnak kellett ítélkeznie egy hasonló gyermekgyilkos anya fölött, Margit hajdani költőlovagja szemrebbenés nélkül a leány halálára szavazott.

De ha összefogunk mi ketten, én meg te, Kornél, akkor talán a közelébe érhetnénk. Mit szólsz ehhez? Az ember irkál-firkál, s végül azt látja, hogy mindig ugyanazok a szavak ismétlődnek.

Csupa: nem, de, hogy, inkább, azért. Ez őrjítő. Arról, ami történt velem. Mi is történt? Várj csak. Voltaképp semmi. A legtöbb emberrel alig történik valami.

De sokat képzelődtem. Ez is az életünkhöz tartozik. Nemcsak az az igazság, hogy megcsókoltunk egy nőt, hanem az is, hogy titokban vágyakoztunk rá, s meg akartuk csókolni.

Sokszor maga a nő a hazugság, és a vágy az igazság. Egy álom is valóság. Ha arról álmodom, hogy Egyiptomban jártam, útirajzot írhatok róla. Minden regény így kezdődik: "Egy fiatalember ment a sötét utcán, feltűrt gallérral.

Útirajz, melyben elmesélem, hol szerettem volna utazni, regényes életrajz, melyben arról is számot adok, hogy a hős hányszor halt meg álmában.

Egyet azonban kikötök. Össze ne csirizeld holmi bárgyú mesével. Maradjon minden annak, ami egy költőhöz illik: töredéknek. Megállapodtunk, hogy ezután gyakrabban találkozunk a Torpedóban vagy a Vitriolban. Legrosszabb esetben a telefonban. Mi lesz a stílussal?

Te újabban a nyugalmat, az egyszerűséget kedveled. Klasszikusok a példaképeid.

Kevés dísz, kevés szó. Az én stílusom ellenben még mindig nyugtalan, kócos, zsúfolt, cifra, regényes. Javíthatatlan romantikus maradtam. Sok jelző, sok has onlat.

Ezt nem engedem elsikkasztani. Amit mondasz, fölveszem gyorsírásban. Aztán majd törlök. A kezembe csapott.

Megvolt az alku. A karfára könyökölve nézte, hogy ballagok le a csigalépcsőn. Te tedd rá a neved. Viszont az én nevem legyen a címe. A címet nagyobb betűvel nyomtatják.

Csodálatosképpen állta a szavát. Egy esztendeig havonta összejöttünk egyszer-kétszer, és ő mindig hozott valami úti élményt vagy regényfejezetet az életéből.

Közben csak pár napra utazott el. Történeteit részint gyorsírási jegyzeteim alapján, részint emlékezetemből papírra vetettem, s utasítása szerint rendeztem. Így jött létre ez a könyv. Édesanyja reggel hétkor benyitott az udvarra néző, szerény lakás hosszúkás szobájába, melyben három gyermeke aludt: ő, az öccse meg a húga.

Lábujjhegyen suhant a hálós ágyhoz, lecsatolta a zöld hárászból bogozott háló rúdját, s a legnagyobb, hatéves fiának homlokát gyöngéden illette, hogy fölébressze. Ma először kellett iskolába mennie. Az azonnal kinyitotta a szemét. Közvetlen közelből az anyja kék szeme csillogott előtte.

Vézna, vérszegény fiúcska volt, átlátszó fülekkel. Még mindig utolsó nagy betegségét sínylette, a mellhártyagyulladást.

A mozdulatai éppen olyan simák és puhák, mint azelőtt. Szürke szemei körül a gyönyörű kék gyűrűk.

Indiai szépségszalon stratford

Melegség és tűz a szemében. Amint köszöntem neki, könnyű pirosság ömlött el az arcán, és elmosolyodott. Barátságosan, szomorúan. A diák begyújtott a kályhába.

Esti a Fekete ruhás lány nyugatra a 8-as úton múlt héten menekült.

Tüzet fogott a papír, és azután a fa. Néhány perc múlva pedig dübörgött a kis vasalkotmány. A lángok barátságos, jó tanyának találták sima vasfalait.

A diák pedig élesztette, becézte a lángokat. Szeneket rakott a kályha torkába, s nézte, mint emésztik meg az éhes lángnyelvek a nedves, fekete kődarabokat. Lassanként az egész szoba megtelt bizalmas, lusta melegséggel, s e kedves, jó melegség kedvéért a diák otthon maradt.

Egész nap. Ott ült a nagy, zöld bőr karosszékben, a kályha mellett, s nézte a sárga, kék, táncoló lángnyelveket, a sápadó-piruló parazsatpapírszeletet dobott be, és gyönyörködve figyelte, mint hamvad el a gyönge jószág a tűz ölelő karjai között. És nézte a lángokat hosszú órákon át.

Csak teljesítsük egymás igényeit és vágyait.

Nagyokat gondolkozott, csöndesen mormogva néha. És megfeledkezett az egyetemről, az utcákról.

Még a nagy, fehér fényben úszó kávéházakról is, a kék cigarettafüstről, amely azokban tévetegen imbolyog az asztalok fölötta fehér és piros biliárdgolyókról, amelyek oly simán és halk csattanással gurulnak a zöld posztón.

Sokszor még ott is evett a kályha mellett. Valóban véletlenül történt, hogy a szobát kivette. Sötét kis szobának látszott, és tizenöt forintot kértek érte. Már el akart menni, amikor a házmesterné rámutatott a kályhára:.

Tavaly volt itt egy úr, azt mondta, hogy ilyen jó kályhát még nem látott. Este befűtünk, még reggel is langyos! Pedig vaskályha. A diák megnézte a vaskályhát. Nagyon szerette a meleg szobát, először került Pestre. Kivette a szobát.

Később is hű maradt a diák az ő meleg barátjához. Az egyetemről egyenesen hazasietett, ott olvasott. Közben letette a könyvet, s a szemét félig behunyva, szeretettel vizsgálta a kályha vasbordáit, és nézte, nézte a kicsiny lángokat.

Ha almát evett, juttatott belőle barátjának is. Rátette a tetejére. A kályha mohón kiszívta belőle a nedvet, s hálából jó szagot terjesztett szét a szobában. Egy időben a diák kezdett nem járni rendesen haza.

Nem törődött többé annyit a kályhával. S ez méltán búslakodott a mellőzésért - nem is melegített úgy, mint azelőtt. Néha csak a fenekén pislogott álmosan, kelletlenül a hamvasodó parázs. A diák szórakozottan szította ilyenkor föl a tüzet, s a lámpavilágnál írt soká.

Időnként fölkelt, nagyokat sóhajtott, s le-föl járt a szobában nyugtalanul. A kályha, amikor ezt látta, már nem haragudott. Szánni kezdte a diákot.

A fiú végre odaült a kályha mellé. Gyöngéden megsimogatta langyos vaslapockáit, kinyitotta az ajtaját, nyilván, hogy jól meghallhassa a kályha azt, amit ezután mond. A lángok élénken ugráltak föl, az öreg kályha helyeslőleg megroppant, és azután még vígabban dübörgött benne a tűz.

Az arca fehér, puha, bársonyos, a haja fekete, s a szemében olyan tüzek égnek, mint benned. Csakhogy még jobban melegítenek, sokkal jobban A kályha irígykedés nélkül hallgatta a diákot, és természetesnek találta, hogy a lány szemében a tűz fényesebb és melegebb, mint benne.

A fiú nagyot sóhajtott, fejét a tenyerei közé fogta, s irígyen nézte a lángoknak, a színes kis fickóknak táncoló vidámságát. Azután tovább suttogott:. De a fiú lelke tele volt édes-keserű nagy reménykedésekkel. A szeme szinte kigyúlt a kályha izzó fényén, a hajszálai ragyogtak, az arca piros lett.

Cigarettára gyújtott, és reggelig ott maradt hű barátja mellett. Azután, amikor az ablak jégvirágai a nap sárga fényében csillogni kezdettek - elnyomta az álom.

A kályha még tovább is ébren maradt, de a lángok mind lustábban és lustábban járták benne táncukat, végre ők is lefeküdtek a hamvadó parazsak közé. A diák délfelé ébredt föl, a kályha fekete torka csúnyán, haragosan ásított rá. Nagyot nyújtózott, fölállt, becsapta a kályhaajtót, és elment.

Csak másnap reggelfelé jött haza. Az arca sápadt volt. Minden öröm nélkül üdvözölte öreg barátját; s ez most igen rosszul esett a kályhának.

De amint elnézte a fiút, hogy milyen fáradt és bús szép, fiatal arca - megbocsátott neki. Igyekezett kötelességét teljesíteni, hogy csak úgy recsegett a nagy erőlködésben. A diák megnyomkodta kezével a halántékát, és leült a kályha mellé.

Fojtott, reszkető volt a hangja. Mást, egy urat, egy gazdag urat A diák pedig kétségbeesetten tördelte a kezét.

Igen, nagyon szomorú volt! Azután az ablakhoz szaladt, kinézett az éjszakába, meg visszajött, és újra leült. Csuklott, és folytak a könnyei. A kályha tüze pirosra festette ezeket a könnyeket, és úgy látszott, mintha vért sírt volna a szegény árva diák.

Keservesen összegörnyedt a széken, és megint csak a lángokat nézte, a tűz rejtelmes, fényes, vidám gyermekeit, a kályha forró, táncoló lakóit. A lángnyelvek pedig bebújtak a parazsak alá, és nehéz, piszkos zöld füstöt küldöttek onnan. A füst szállt, gomolygott kifelé.

Elöntötte a sötét kis szobát, körülölelte a szegény, kínlódó diákot, körülcsókolta a cipőit, a ruháját, reácsúszott a mellére, be lopódzott a szájába, a tüdejébe, és megállította szívének a dobogását.

Mire az első fénysugár sz ürke csilláma beért az ablakon, az egész kis szoba - amelyben valamikor otthonosan terpeszkedett a bizalmas, lusta melegség - halált hozó füsttel telt meg.

Felnőtt kislemez társkereső Gattman Mississippi ms

A diák hideg testtel ül a széken. Barátja, a kályha is kihűlt. S az ablak mögött ködös, fázós téli reggel bámul a két jó barátra.

Harminc álló esztendeje már, hogy nem látta az anyját Mariska. Pedig vasúton nincs messze a szülővárosa, ahol Májkó - így híjjuk a mi dédanyánkat - lakik. Csakhogy kétféle vonaton kell menni, és egyszer háromnegyed óráig kocsin, hogy odaérjen az ember, s ez okból Mariska - sokszor emlegette mentegetőzve - nem ment el annyi idő óta.

Holott igazában jó leány. Névnapokon el nem feledte:. Szegény, mit csinálhat?! De az esztendő egyéb részeiben ritkán esett szó Májkóról.

Néha hírek jöttek, hogy kívánja a bort és mindennemű szeszt, sőt a rumot is kiszörpöli, ha a kezébe kerül! Ilyenkor Mariska hevesen ti ltakozott:. Mikor megesküdtem boldogult férjemmel, Pintérrel, akkor is csak nehezen ivott ki egy fél pohár bort, amikor koccintani kellett.

Nekem beszélhetnek, nem igaz. Különben is, majd én elmegyek, és utánanézek.

Hiába magyaráztam, hogy aki kilencvenöt éves, hát kívánhatja a bort, és joggal, mert a szíve immár fáradt, lassúdik - Mariska idegesen közbevágott:. Van valami bajom? Köll nekem bor? Megiszom az én kis kávém reggel, délután, és mást ugyan nem is iszok én egész nap.

Ami az elutazást illeti, semmi se lett belőle. Az unokáknak gyermekeik születtek, és Mariska nagyanyám egy nyáron dédanyává lépett elő. Mint dédanya ápolta sorra a gyermekágyas asszonyokat. Ezen a nyáron már magam is kíváncsi lettem Májkóra, és fáradozásomnak vége az lett, hogy elment ez a levél:.

Kedves mama, én, ha időm engedi, jövő héten elmegyek. Itthon mindenki egészséges. Margitéknál fiú lett. Tisztelteti és csókolja szerető leánya, özv. Pintér Gyuláné Donner Mariska. Ha a jövő héten nem is megyek, de azután bizonyosan.

És megérkeztünk egy sárga színű, kissé már fázós augusztusi napon. Mikor beléptünk a Májkó szobájába, mindjárt megcsapott az a finom, sajátos szag, amelyet csak igen öreg asszonyok szobáiban tapasztalhatunk, s amelyben a ménta illatától kezdve régi levelek porzójának, jól kivasalt és bizonyára megsárgult öreg fehérneműnek, apró kincses ládikáknak, tömjénnek és muskátlinak édesen elvegyülő illatát érezni.

A mama egy óriási bőr karosszékben ült az ablak mellett, és a vakok méla arcával bámult maga elé.

Finom, halványsárga arcán fehér, ragyogó fénysávot vont az ablakon özönlő fény. Fekete ruha volt rajta, és fekete felöltő takarta ezüstszínű haját. Megriadt, amikor Mariska nagy zajjal berontott, és megcsókolta mind a két kezét s mind a két arcát:.

Így megijeszteni az embert. Mosolygott a mama. Nem járja ez, Mariska. De nehogy nekem széthajigáld a holmidat. Majd Katalin megmutatja, hová tégy mindent.

Ez a Katalin egy húszéves leány volt. A mama sohase tartott öreg nőt. Ki nem állhatta őket. Fiatal lányokat fogadott, akiket meghallgatott előbb - jól tudnak-e olvasni? Gyakran kapott leveleket unokáitól a gyerekeitől aligés így alaposan tájékozódva volt a családi dolgokról.

Az utóbbi időben hamar felejtett. Ilyenkor efféle beszélgetések est ek:. És megcsókolta a piros képű, jókedvű parasztlányt.

Nála nem bírta ki, aki nem szerette őt. Sokszor éjjel ébredt föl, és sétálni akart menni az utcára. Ilyenkor Katalin szó nélkül felöltöztette, és lassan topogva sétáltak egy órát a csillagos, nyári éjszak ában.

Katalin elhelyezte holminkat. Azután két zsámolyra odaültünk a Májkó lábaihoz.

A kezeinket a kezébe vette. Énvelem hamar végzett:. Hát csak legyél jó doktor. Az a legszebb. Azután elkezdték a család és a város dolgait. Amit mások harmincéves levelezésekkel intéznek el apránkint, ők keresztülfutották aznap - estig. Hogy a Mariska volt barátnője, az Irma, háromszor ment férjhez, és azután rákban halt meg tavaly A mama ezt nem hitte el, mert betegnek tudta magát - komolyan hitte, hogy szervi baja van - és nem akart rosszat mondani az orvosokra.

Mariska egy szót se szólt, mert tényleg része volt benne, hogy az orvost csak későn hítták. De mit tehet ő róla. Életében nála orvos nem volt. Nemsokára Katalin jelentette, hogy asztalon van a leves. Berántott csirkeleves volt, s Mariska, mi tagadás, mohón szürcsölte, talán azért, mert az utazásban kifáradt.

A mama finom arca idegesen összeráncolódott:. Gyerekkorod óta nem szoktál le róla, és milyen gyorsan kanalazol. Nem szép a mohóság! Mariska elpirult, és lassabban evett. A következő tál ételre sokat kellett várni, és Mariskát a konyhába küld ték:.

Ha nem lennék vak, magam néznék utána, mit bajmolódik az a Katalin oly soká avval a nyavalyás csirkepecsenyével. Mariska mindent elintézett, de a mama nem volt megelégedve, mert a szárnyas földarabolása szabálytalanul történt. Ezt nem vártam tőled, Mariska. Ebéd után megint folytatták a beszélgetést.

A mama ekkor végigsimogatta Mariska arcát, és így szólt:. Neked bajuszod van. Micsoda dolog ez egy nőnél.

Hiszen csak hetvenéves vagy. Nem mondanám már, ha olyan idős lennél, mint én, de nálad. Mindig fiús természetű voltál, azokkal jobban szerettél játszani, mint babaruhát varrni.

Férjhez alig is tudtalak adni, mert olyan voltál mindig, mint egy kis csikó. Most meg szőrök nyőlnek az orrod alatt és az álladon. A hajad meg fogy. Nem jól van ez, Mariska. Nézd meg az én képemet, van-e rajta egy szál olyan?

Nézd meg a hajamat. De megvan mind. És ha nincs is, nem baj, mert én már kilencvenöt éves vagyok. Az öregasszony itt kifogyott a mondanivalóból, de mert Mariska szégyenkezve hallgatott, hát nem beszéltek többet erről a kellemetlen ügyről. Szóba kerültek azután az unokák.

Legtöbb rosszul házasodott, és szegény emberhez ment férjhez. Majd a dédunokák következtek. Akik közül egyik két éve tett érettségit, és valahol Pesten már gyereke is van.

A mama elmondta azután, de lehetőleg titokban, hogy ő játszik az osztálysorsjátékon, és egyszer visszanyerte már a sorsjegy árát. Mariska, akinek még ennyire se ütött be a dolog, kijelentette:. Lassanként beesteledett. Katalin behozta a zöldernyős lámpát, és Mariska, aki eddig nem érzékenykedett, most egyszerre elkezdett sírni.

De csak rövid ideig, és szégyellte is a dolgot a mama előtt. És az esküvőmön ott ége tt a szekrény tetején.

Lányok kell szex ma este burlington illinois

Eltörte az ernyőjét. Arra se emlékszel, Mariska, hogy az az ernyő jóval cifrább volt. Vacsora után sokáig hallgattunk. Katalin is, amikor elmosogatott, bejött, akarta hallgatni, amit beszélünk. Végre Mariskának eszébe jutott valami.

Levette a gitárt, és elkezdte inkább csak mondani, mint énekelni:. De mivel rosszul csinálta, a mama félbeszakította.

Mariska hiába próbálta. Újra nem ment. A mamának kellett megmutatni.

Majd együtt daloltak, és Mariska újra megtanulta, mint egykor, hatvan esztendő előtt, ugyanazon a helyen. Mariska csak a kanapén kapott ágyat. A mama kacagva mondta - jól áthallatszott az ajtón:. És nevettek sokáig. Majd megcsókolták egymást. Mariska elfújta a lámpát, és ágyba bújtak.

Tíz perc múlva már csak két egymást követő, gyenge horkolás hallatszott a szobából. Anyám meghalt, amikor én születtem. Orvosságbűzzel volt tele a szoba, és sok helyen friss vér gőzölgött. Lábujjhegyen járkáltak, és suttogtak. Még a hajnal messze volt. Nagyon messze volt.

És anyácskám hiába várta a hajnalt vágyón, kínban lehelő imával. Mire én az elsőt lélegzettem, ő meghalt. Nehezet, nagyot sóhajtott, mert szeret te az apámat, és húsz éves volt csak. Az új Duna-hídhoz kapcsolódó, Komáromot elkerülő út megépítését sürgetik.

Elég az hozzá, hogy az utóbbi időben csak Richter Zoltán, a Fekete ruhás lány nyugatra a 8-as úton múlt héten második unokatestvére járt hozzájuk.

Komárom Levélben fordult Érsek Árpád Híd közlekedési miniszterhez Bastrnák Tibor parlamenti képviselő, Milan Belica, a Nyitra megyei önkormányzat elnöke, valamint Karol Borik, a kerületi hatáskörrel bíró Nyitrai Járási Hivatal igazgatója, amelyben a tervezett komáromi Duna-hídhoz kötődő elkerülő út előkészítési folyamatának és építésének meggyorsítását kérték.

Támogassa az ujszo. Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Önnek ajánljuk. Heger elégedett az Európai Bizottsággal, amiért Ukrajnának uniós tagjelölti státuszt javasolt. A tanárok visszautasítják Matovič kijelentését, miszerint a Smer szervezte a tiltakozásukat.

Krajniak: A magas infláció még jövő évig velünk marad. Jelentősen drágul a hulladéktárolás Komárom számára.

Apróhírdetés feladása. Legfrissebb galériák Közelít a Földhöz az egyik legveszélyesebbnek tartott aszteroida. Putyin kómában van, dublőr helyettesíti az ukrán média szerint. Furcsa részletek kerültek nyilvánosságra a kollégáját lelövő rendőrről. Ennél a szolgáltatónál ismét emelkedik a telefonozás ára.

Ha valaki a mérges hasogatásokra kérdezett, melyek a házi csaták után telt, véreres ábrázatát éktelenítették, egy percre pironkodón elszégyellte magát, valami káromkodást dörmögött isten és asszony ellen, aztán, hogy minden csúfolódás ellen védve legyen, beszökött a legelső kocsmába és csakhamar az asztal alá itta magát.

Sokszor napokig tartott a dőzsölése, a legutolsó lebujba is ellátogatott s csurgós szemekkel, megkékült ábrázattal csavargott utcáról utcára. Az asszony azonban zsémbes, rosszkedvű maradt a harcias jelenetek után és órákon át megkönnyezte a bolondul elpocsékolt aranyakat.

Hogy valamennyire jóvá tegye ura garázdálkodását, egyedül mosott, főzött, ha az otthoni dolgot elvégezte csoszogó facipőiben, vállán a kapanyélre szúrt piros cserépkorsóval kiment a majorba, mint valami zsandár harcolt, pörlekedett a parasztokkal, aztán maga is közéjük állt az igába és túrta, forró verítékével öntözte a porhanyós, örökké kiszikkadt földet.

És lassan, lassan elvesztette formás piros húsát, lábain, kezein megcsomósodtak az erek és szintolyan lompos, ragyavert lett, mint a majorság többi asszonya.

Tizenöt esztendő múlt el így fölöttük s ő már a negyven körül járt, mikor egy reggel félreismerhetetlen terhességben kelt ki az ágyból.

Mikor az urának megmondta, az gúnyosan elröffentette magát, legénykedőn félrelökte tubákos, őszülő bajuszát és kaján mosollyal ezt mondta:. Csakhamar a szomszédok is észre vették az asszony terhességét és csendes, de bőszájú találgatások indultak meg konyháról konyhára.

Az egész városkát betöltötte a szennyes rosszmájú pletyka, de ő mit se törődött vele. Továbbra is akaratos, rátarti maradt, ezentúl még rövidebbre markolászta az ura kantárját és minden erejével azon fáradozott, hogy mennél nagyobb vagyonnal álljon elébe a pirinyó emberkének, ha majd az a világra jön.

Ahogy a gyerek megszületett, még több lett a dolga. Hetenként csak kétszer szaladhatott ki a majorba, a gazdát újra világgá engedte, órákhosszat csak a gyerekkel bíbelődött, fürösztötte, babusgatta s mint valami fiatal menyecske sírós örömre lágyult a pufók, szinte rézszínű kis legényke láttán, ahogy az az ő keshedt, lúdbőrös mellén szürcsölt.

Az ember is megnézte olykor a gyereket, tetszett neki a furcsa, hirtelen jött vendég, de soha egy szava se volt hozzá. A kocsmában pedig a vad idegeneknek is így dicsekedett róla:. Hiába no, jó fának jó a gyümölcse!

Amíg a nyelvét fordítani tudta, szája be nem állt a dicsérettől és nehéz nikkeleit, ezüstjeit sorban eladta az italért. Mire hazatántorgott, már csend volt a házban és ő féltve fia álmát lábhegyre lépve, nagy csendesen bújt be a fészkébe.

Feleségével heteken át alig is találkozott s ha néha, néha szembe is hozta útjuk, az asszony szó nélkül elcsavarta a fejét s még feleletet se adott az ő békülő köszönésére. Az asszony tudta, hogy ez fáj az urának, de a fél világért se könnyített volna gyötrődésén, szerette volna a halálba vinni makacs hallgatásával.

brazil fenékemelés provo

Aztán, hogy embere szomorú lélekkel kikullogott a kapun, egyszerre felszakadt a nyelve és vége hossza nem volt a hajszoló, durva csetepaténak. Ő telitüdővel parancsolt, a szolgák dörmögve lótottak, futottak, szétgyúrt talpaik alatt rengett az alul üres palló, ügyetlen kezükben csörömpölt a szerszám s mintha a világot készültek volna sarkaiból kifordítani, a munka szakadatlan zűrzavara visszhangzott az egész portán.

És mindez a rézszőke Misilló jövője miatt történt. Este aztán ismét sötét, csendes lett a ház, mint a kripta. Ha néha korábban vetődött haza a gazda, a szolgák kelletlenül megsüvegelték az udvaron, de a kutya hangosan megmorogta s hogy befordult a szobába, mintha a temetők minden gyászát hozta volna magával, süket hallgatás fogadta.

Az asztal sarkára könyökölten gunnyaszkodott, előtte, karján a gyerekkel ott járt föl-alá az asszony, de ő csak a némán lehajtott fejét látta, amely, mint egy nagy sárga rózsa imbolygott a szemei előtt.

Csend volt, csak az utálatos fekete dongók zümmögtek az üveg légyfogóban. Egy este szokatlanul józanul, jámbor alázattal jött haza a gazda. Sapkásan, csizmásan a padkára kuporodott s jó ideig még a lélegzetét se lehetett hallani. Később éles, sűrű csuklás vett rajta erőt, az arca kékes-piros ballonná fújódott, testét rázta a fájás, mintha szörnyű vasmarok drága gyűrődött gúnyájából akarta volna kimozgatni.

Egy pillanatra megpihent, hívta magához az asszonyt, a nevén szólította, könyörgött hozzá, mint a bűnbánó, békülő gyerek.

De az meg se mukkant, puhán járt föl-alá a szobában és hervadt, csontos feje halálos játékot játszott a beteg szürke, ugrándozó szemeivel. Az ember fáradtan, akadozó hangon még motyogott valamit, majd hirtelen elnémult és nagyot, utolsót nyekkenve lefordult a padkáról.

Az asszony a lámpa előtt állott. Egy percre karóba verte az ijedtség, aztán ravaszul körülvizsgálta a gombóccá zsugorodott testet s ahelyett, hogy jajongva orvosolta volna, csak egy szóval is hívta volna emberét vissza az életbe, halkan, boldogan fölnevetett.

Reggel a szolgák szedték föl a halottat a padlóról. A temetésen a vén koldus asszonyokon kívül senki se siratta meg Lavicskát s alig hallgatott el a szomorú harangjáték, otthon már megkezdődött a lótás, futás, könyörtelen sietséggel készülődtek a házból. Másnap rakott, nehéz szekereken érkeztek meg a majorba.

Az özvegy új otthona tágas, formátlan vályogkaszárnya volt, a módos felvidékiek szokása szerint a fehér alap tele fröcskölve kék-piros babokkal, mint a gyerekek játékpalotái.

A pirinyó kis ablakokat szennyes sárga organtül sötétítette.