Nagyon pajkos anyák és tűzkő

Nagyon pajkos anyák és tűzkő Tavasz lehellete csordul az öreg házakról, fehér falakból, zöldellő zsalukból. Ép testben ép csak a lélek, ép testemben épp hogy élek. De azért miatta nem sok csufondároskodást kellett kiállani az azt viselő ifjúnak, mert hatalmas erős termete respectusban tartá a condiscipulusokat s a birkózás nemes vetélkedése soha sem volt iskoláinkban tiltva, sőt azt már Aristoteles is ajánlotta; s ebben nem is mérkőzhetett Kaczenreiterrel senki, csak épen egy Kassáról feljött kálvinista magyar fiu, Kalondai Bálint; az még be tudta törni a derekát s egyedül birt megküzdeni vele, a mit nagyon szép volt elnézni, mikor együtt birkóztak a gyepen, összekapaszkodva s egymás vállára téve az állaikat. A mellett babonás és együgyű.

  • Etnikai hovatartozás:
  • Ausztrál vagyok
  • Mit iszom szívesebben:
  • Vodka
  • Mi a kedvenc zeném:
  • Inkább hallgatom a country-t

Minthogy Bécsben, épen az ablakai előtt van a bástyán egy óriási vén akáczfa, a mi az által, hogy nyáron cancellariáját elsötétíti, tavaszszal a virágillatával a nagyságos asszonynak migrainet okoz, őszszel szemetel, télen meg az egész veréb-synodusnak gyüldéül szolgál, annyira maga ellen gerjeszté a királyi tanácsos úr ellenszenvét, hogy az már nem egyszer ejté ki a cselédei előtt azt a biztató szót, hogy ha valaki ennek az átkozott fának a gyökerét megfurná, abba kényesőt töltene, hogy az a fa elszáradna, hát ő annak a valakinek, ha a tette kitudódnék, a büntetése elengedéseért kész volna közbejárni.

Még eddig sikertelenül. Ponthay Adalbert gróf a szokottnál magasabb termet, a mihez azonban nem járulnak kedvező arányok; vállai szükek, ellenben az alteste potrohos; dereka hosszabb, s lábszárai kurtábbak, mint a minőt a szobrászok követelnek a mintájuktól, a karjai is rövidek.

A fejét hátravetve hordja és az is kisebb, mint a mekkora ily colossalis alakot megilletne; arcza általánosan görögdinnye pirossággal bir, simára borotválva, egy kis feketére viaszkolt bajuszpár kivételével.

Az arczvonásoknál is feltünő az aránytalanság, a míg az álla erősen előre domborodik, megtoldva hatalmas tokával, addig a homloka nagyon elkeskenyül, a mit különben elősegít a két szemöldök magasra felhuzódása, mely miatt az apró szempár örökösen fitymáló hunyorítással néz le a többi halandókra.

Az orrnak ennélfogva igen hosszú tért kell betölteni hosszában, a száj ugyanazt teszi keresztben, s ha nem beszél, úgy összeszorul, hogy az ajkakból semmi sem látszik.

A kopasz feje búbján feltünést kelt egy jókora diónagyságú kinövés, a mi egyébiránt a Ponthay úri családnak általános ismertető jegye.

Ez a hiteles bibircsó ott van minden családtagnak az arczán, az egyiknek a homloka közepén, a másiknak az állán, a harmadiknak az orra hegyén, a hölgyeknél, szemérmes lencse-alakban, a szájjszegletekben, arczgödröcskékben.

Ez a Ponthay stigma. Talán épen azért jár Adalbert gróf mindig fedetlen fővel, még a szabadban is, meglehet azonban, hogy csak diæteticai okokból szoktatta magát hozzá.

S ebből a vendégre nézve az a baj származik, hogy ő is kénytelen a kezében tartani a kasztor-kalapját, azt állítva, hogy izzad a feje, pedig otthon még aludni is sipkában szokott.

Nagyon pajkos anyák és tűzkő int a kezed, S kacsint a szemed.

De hát az nem illenék, hogy a mikor a belső titkos tanácsos fedetlen fővel jár, akkor mellette a csak királyi tanácsos feltett kalappal ődöngjön. Hruszkay Xaver Ferencz úr pedig épen nem termett arra, hogy hatszáz holdas parkok útjait méregesse végig. Salonok parquettjeihez szokott, vézna, töredékeny alak, olyan hajlékony, hogy hátra felé is tud bókolni, s a legközönségesebb mozdulata sem áll azon alul, a minővel egy ügyes seladon az elejtett legyezőt átnyujtja, a nélkül, hogy a dámájának a sleppjét letaposná.

Arczát az örök nyájasság stereotyp mosolya édesre kandirozta. Minden szőr le van borotválva róla, kivéve a fülek mellett két félholdat, a mik egymásnak tökéletesen megfelelnek.

Az excellentiás úr kertészkedvelő gúnyát visel, sok zsebű darócz dókát, vastagtalpú bakancsot, a nagyságos ellenben everlaszting géhrokkot, szatingló pantallont s szük fekete szarvasbőr czipőt. Nem ilyen expeditióhoz készült. Ez aristolochia sipho excelsissima.

Van egy vadászkastélyom, a mi egészen ilyennel van befuttatva, majd azt is felkeressük. Látja azt a nagylevelű fát ott a tamariszkok közül kiemelkedni? Az egy Pawlownia imperialis, a minek a dugványát Polignac minisztertől kaptam, mikor Párisban követségi titkár voltam.

Ez a kérdés egészen elvette a kedvét a főúrnak, hogy a középnagyságú úrnak több kertészeti élvezettel szolgáljon.

E helyett azt hitte, a festészeti és távlati összbenyomásokkal lehet a kedvtelését megnyerni. Elvezette egy szép egyenes fasorhoz, mely a parkot egyenes vonalban szeli keresztül, s melynek egyik nyilásán át felséges panorama tárul fel, kilátással erdős hegyekre s egy völgyben meglapult tornyos falucskára.

Erre a szóra felcsapta a házi sipkáját a fejére Adalbert gróf s a dókája két mellékzsebébe dugta a két kezét. Hruszkay úr, látva, hogy mennyire érdekli a házigazdát e feladat befejezése, maga is oda sietett, a szarvasbőr topánjaival segíteni a vakandtúrás planirozásában.

Azzal, hogy megkeresztelték, csak azt nyerte, hogy most a «Szélanya» helyett a Szűz-Máriát káromolja. Boldogult anyám után, a ki született Koromteleky volt. Ez épen a legfőbb ok, a miért nem kivánja semmi porczikám azt a kitüntetést, hogy én menjek le Tuhutum vármegyébe királyi biztosnak.

Hisz az szent, hogy minden tiszti lakomat, asztagomat felgyujtanák a nemes atyafiak.

Ennél a pontnál igen erős positióba találta bele magát a királyi tanácsos úr a belső titkos tanácsos urral szemközt.

És bizonyára ez a veszély jelen van, és annak tűzhelye kiválóan Tuhutum vármegye, a maga lázitó körleveleivel. Ő excellentiájának nem tetszett ez a sarokba szorítás. Hogy az ősei is kirántották a kardjukat!

Hát, hogy ő is rántson ki valamit, hirtelen kihúzta az oldalzsebéből a nagy görbe kertészkését. Tizenkét kertészt tartok, s a gazemberek közül egy sem veszi észre, hogy a fattyuhajtások mind elnyomják a nemesített törzset; magamnak kell lenyesegetnem.

Hinné azt királyi tanácsos úr, hogy ez az egész új ültetvény nem több mint tizenkét éves? Még boldogult atyám idejében itt ezen a helyen egy falu állt.

Mit tehetek én? Én egy simplex bucolicus ember vagyok, a ki már rég letettem a magasabb ambitiókról. A praxisából is kijöttem az administratiónak, a mióta Párisban voltam a nagykövetségnél, nem ismerem ki magamat az itthoni állapotokban.

Hruszkay úr ismerte már az ilyen beszédet. Így szólnak azok, a kik drágára tartják magukat. Vajjon mi lehet ő excellentiájának az ára? Azon közben a gróf egyre sikamlósabb ösvényeken kezdte vezetni nagyságos vendégét, a mik érdekes bozótokon, süppedékes semlyékeken kanyarognak keresztül; a miken már nem látszik sem kavicsozás, sem kertész gereblye nyoma, ellenben az ember kalapján túl érő nagy dudvák konfidenskednek tüskés czirogatással a magas urak ruháiba csimpajkozva, bizonyosan valami exotikus dudvák, csunya kék, lilaszin szárú, gombosfejű vizi labodák, széles lapuk, a miknek a levele szakállat ereszt, összekeveredve szederinda, földitök gubanczaival.

Az embernek a lépése alatt czuppog a sömlyék, s jobbra-balra ugrálnak a lábán keresztül a nagy vereshasú varangyok. S nolle velle utána kellett gázolni a nyirkos ösvényen az excellentiás urnak a szarvasbőr topányokkal.

Pedig már olyan bozót következett, a hol két kézzel kellett az áttörőnek elhárítani az ágakat, hogy ki ne verjék a szemeit, s a mi bokrot megfogott, olyan illatos lett tőle a keze, mintha vadpoloskák ellen viselt volna irtó háborút; a parókás szömörcze bűzös cserjéje az.

Nem is volt rá legkisebb kilátás sem, hogy innen valami kilátás legyen. Végre egy sűrű kőrisfa-geszt fogadta sötétjébe a kertészkedvelőket, a minek a fáiról csak úgy hullott a gallérjukba a spanyol légy.

Egyszer aztán csak véget ért a süppedékes gyalogút. A mit maguk előtt láttak, az egy csúnya, ronda tó volt, pocséta inkább, végtől-végig födve a békalencse zöld szőnyegével, a miből kövér nagy kecske-békák dugták elő a fejüket, a hol a zöld szőnyeg megszakadt, ott a viz szine olyan barna volt, mint a földi gyanta.

A tó partját, a mi lehetett kerületben valami háromszáz lépés, buzogányos nád verte fel, s annak a törmelék csereklyéje rohadt ott körös-körül, tenyésztve a büdösbenczét.

A mi pedig legnevezetesebb volt a tájképnél, az volt egy sziget a pocséta közepén, s azon egy házikó.

A sziget karókkal és fonott rőzsekötegekkel volt bekerítve, s az ösvénytől egy keskeny fahid vezetett hozzá, a mi czölöpökön hevert, egy szál faderék volt az egész. Mintegy két ölnyi távolban a háztól a keskeny átjáró csapóhiddá alakult át; azt kötéllel felhuzták a ház felé, most is fel volt huzva.

A házból kevés látszott ki, annyira eltakarta azt négy terebélyes fűzfa, csak az ajtaját lehetett látni, meg egy darabot az eszterhéjas tornáczából.

A teteje zsindelylyel volt fedve, de az már nem csak hogy egészen zöld volt a mohától, de csak úgy virított a sok felmagzott gaztól, még azonfelül egynehány tökszár is végig futott rajta. A kéményen volt egy gólyafészek, azon ott kelepelt a gólya.

Annak persze herczegi dolga volt itt; előtte a mindig terített asztal. A hol valami fal látszott ki a házból, az fehér volt; de nem a mésztől, hanem a salétromtól, s a szarufáin csoporttal sárgállott a kellemetlen házi gomba.

S hogy ne csak a szemnek legyen meg a gyönyörűsége, az egész tájképet elárasztotta valami langyos, gyomorkavaró bűz, a miből az ember válogathatta, hogy gazillat-e?

Ingyenes apróhirdetés feladása regisztráció nélkül granby

A hímgólya épen akkor jött repülve, nagy kiterjesztett szárnyakkal, hosszú nyakát, lábát elnyujtva, s a csőrében egy tekergőző kigyót lóggázva, fészkén ülő társához; a mire négy gólyafiók egyszerre nagy éhesen dugta fel a fejét a vaczokból, csipogva.

Emlékezni fog nagyságod a harminczas évekből valami Sáromberkynére, a ki az udvarnál bennfentes volt. Én akkor még fiatal adjunctus voltam. Pikáns szépség volt, magam is udvaroltam neki. A férjét, úgy tetszik, hogy agyonlőtték párbajban, vagy maga lőtte meg magát, azt nem tudom bizonyosan.

Hanem arra jól emlékszem, hogy az asszonyságot egyszer csak kitiltották a császári udvarból. Mintha Argusnak a szemeit, s Dyonisius füleit örökölte volna, s a mellett phantasiája olyan, mint Sheherezádénak, a miből csak egy szót elkapott, ahhoz ő egy egész mesét csinált, az egész tisztességes illedelmes udvart úgy felkeverte, hogy utoljára ki kellett őt kergetni a császárvárosból.

No hát ez az asszony lakik most ebben a vityillóban itten.

Blue Springs megye prostik

A királyi tanácsosnak már a nyelve hegyén volt ez a kérdés: «Excellentiádnak az anyja, vagy az atyja? Igértem már ennek az asszonynak más faluban házat, szántóföldet, kináltam neki tizezer forintot ezüstben ezért a rongyos viskóért, nem válik meg tőle. Aztán megpróbáltam kiboszantani belőle, a mi csak moslékviz lefolyik innen-onnan, azt mind ide vezettettem a háza tájára, a túlsó oldalon meg gátat huzattam elejbe, hogy megrekedjen a csáva, úgy támad itt ez a ronda tó.

Nem használt semmit, a házát körülfonta rőzsekötegekkel s a töltéseim ellen azt a furfangot gondolta ki, hogy összeszedi mindenünnen az ürgéket, meg a vakondokokat, azokat itt mind eleregeti, azok aztán keresztül furkálják a gátakat, sőt köröskörül az egész parkomban úgy elszaporodnak, hogy nem győzöm őket pusztítani.

Ha én egy nap via facti leromboltatnám ezt az utamban álló vityillót, abból olyan cause celebre lenne, hogy még a fiam sem érné végét. A vármegye philantropjai, democratái, patriótái, Kubinszkyjai rám rohannának, oculátát tartanának; utoljára kényszerítenének, hogy a birtokháborított nemesi personának új házat építtessek ugyanarra a helyre, a tavat körülötte kiszáríttassam s kavicsozott utat csináltassak hozzá a parkomon keresztül.

Nagyon pajkos anyák és tűzkő Babura Pirka mindenféle jót akart vele tenni: fedőt melegített volna, sós korpát melegített volna, ezerjófüvet főzött volna neki, de Mikhál minderre azt mondta, hogy nem kell: nem a fázástól reszket ő, hanem — valami mástól.

Ezt tennék velem, az aulicussal, az aristocratával, a pecsovicscsal: az bizonyos.

Pletykát hord egyik faluból a másikba; azért ajándékokkal tartják; a parasztokat meg kuruzslással dézsmálja meg, mindig odajár, itthon alig látni; úgy tud elosonni, mint a róka. Ilyenkor, midőn a tulsó gerenda fel van huzva, mint egy csapóhid, ez annak a jele, hogy megint odatekereg. Valami embernek született vadállat; van neki egy porontya, valami tizenkét, tizenhárom esztendős leánya.

Egy parasit, a ki a beleimben lakik. A kinek nem az a legnagyobb malversatiója, hogy a parkomat elrutítja az itt-tengésével, de azonkívül is mind rólam, mind az egész familiámról örökösen hordja szét a pletykát az egész világba.

A ki csak hozzám jön, vendég, az bizonyos lehet felőle, hogy innen el nem megy a nélkül, hogy valami kalandos mese oda ne legyen varrva a gallérjához. Mire haza tetszik kerülni Bécsbe, már ott lesz a nagyságos asszony kezében a levél, hogy a Belvedereben, meg az üvegházban kivel találkozott nagyságod vacsora után.

Nem lehet itt egy hangos szót kimondani, hogy azt ez az asszony meg ne hallja, s ki ne publicálja. A legbensőbb családi jeleneteket harmadnapra már a szomszédvárosban beszélik.

Úgy vagyok itt, mintha üvegházban laknám. Minden cselédemnek, rögtöni elkergetés fenyegetésével lett megtiltva, hogy ezzel az asszonynyal szóba álljanak, mégis mindent megtud. Igazán olyan rajtam, mint az átok. Aztán a fiam is nagy kamasz már, s mindig itt lövöldözi a mókusokat ebben a pagonyban.

Nyughatatlan egy nemzet. Már a régi időben extra törvényeket kellett hozni a számukra az országgyülésen, sőt egyszer azt határozták el az ország rendei, hogy az egész népséget szétosztják a többi vármegyék közt, s helyükbe oroszokat telepítenek le Mármarosból, Beregből.

Nem használt semmit. A kitelepített nép menten visszatért, s a lehozott rusznyák már tíz esztendő mulva épen olyan vad szittyává alakult át, mint az elébbiek. A földben kell lenni a varázsnak. Az egész valami emlékeztetés az ázsiai pusztákra: csupa legelő.

Mindenki nomád életet él és csaknem mindenki nemes ember, jobbágy alig van. Azok a nagy láthatártalan puszták felköltik az emberben az utópiák vágyát; a rengeteg nádasok daczolnak minden erőhatalommal s menedékül szolgálnak mindenkinek, a kit a törvény keze zaklat.

Minden országos zenebona itt szokott megkezdődni s itt pihen el; de soha sem örökre. A kutak vizei ihatatlanok, azért minden ember bort, pálinkát kénytelen inni. Szolgabiró, viczispán nem parancsol senkinek, mert a tisztujításon kidobják az ajtón, s a generálisgyülésen kidobják az ablakon.

Aztán a fő veszedelme az egész vármegyének azok a nagy hatalmas családok, a mik roppant nagy latifundiumok birtokában, mint valóságos kis királyok grassálnak, s felülemelik magukat minden törvényes hatalmon.

Ilyen kis király Tuhutumban a két Tanusy testvér. Ők egyenesen a hirhedett Thonuzóba vezértől származtatják le családjukat, a kit, mint krónikáink irják, Szent-István királyunk, a pogány oltárok ujra felállítása miatt, feleségével együtt elevenen elsiroltatott.

Az etymologia szerint ez a hosszú név két szó. Ezzel a Tanusyak nagyra is vannak. S minthogy az ősük az első honfoglalás vezérei közé tartozott, nagyobbra tartják magukat a királynál. A család sohasem szaporodott el, mindig egy kézen maradt az óriási birtok. Ha voltak is hajdanában nagyobb számmal, a háborus világban elhullottak.

Most először lett kétfelé osztva a nagy Tanusy dominium. Hiszen már az apjuk idejében, gyermekkoruk óta veszekedő társakul nőttek fel.

Hot háziasszonyok cairns

Most csak ezt folytatják nagyban. Nincs az az injuria, nincs az az actus minoris és majoris potentiæ, a mit egymáson el ne követtek volna. A mi csak rég elavult kihágást emleget a Tripartitum, azt ők mind fölelevenítik egymás ellen, tizenkét prókátor nem győzi végezni a tabuláris pöreiket, a kerületi táblán s a királyi táblán s egy vármegyegyülés sem mulik el, hogy mind a ketten fiscalis actiót ne kapjanak.

Így az egyik testvért kellene valahogy megnyerni s aztán azzal megtöretni a másiknak a hatalmát. Ezeknek a harcza egymást fölülmulni a refractariusságban. Ha a bátya előáll egy vakmerő inditványnyal, az öcs egyszerre készen van egy még dühösebbel.

Így liczitálják fel egymást egész a holdig. Aztán mind a kettőnek van megfelelő tábora, jól berendezett táborkarral: a leghiresebb verekedők, bicskások az ő szolgálatukban állanak.

Maga a megye székvárosa, Tanusvár, mely az ő nevüket viseli, úgy oszlik meg kettőjük között, hogy a földmivelő gentry, aztán a szekeres gazdák, meg a sertéshizlalók, a birkások mind a bátya pártján tömörülnek, míg a democratia, a csizmadiák, a gubások, meg a gelencsérek, a kik között sok a nemes ember, az öcs zászlóit követik s egymást viszonozva «mezítlábos pártnak» és «plundrás pártnak» csufolják; saját magukat pedik úgy nevezik, hogy «sasok» és «daruk» s büszkék a czimükre.

Ha egyszer Tanusy Decebálnak eszébe jut, hogy proclamáltassa magát Pannonia és Dáczia királyának a mihez documentumokban őrzött igényei vannakhát bizonyos, hogy Tanusy Belizár, az öcscse abban az órában ki fogja kiáltani Magyarországon a respublicát.

Az öreg Tanusy Balambérnak az első felesége oláhországi gazdag bojárleány volt, a kivel két milliót kapott készpénzben; egyenesen Mihály vajdától származott le a családja. Ennek a kedvéért lett az elsőszülött Decebálnak keresztelve.

Ez az asszony, a gyermeke születése után egy esztendőre, igen rejtelmes körülmények közt, meghalálozott, Balambér úr pedig még a hat hetet sem várva be, másodszor megnősült, s ezuttal egy szép fiatal bárónőt vett el Sziléziából, ez ajándékozta meg a kisebbik fiuval, a kit Belizárnak kereszteltek.

A két fivér között alig van korkülömbség s mind a kettőt a férfiui délczegség eszményképének tartják, sőt mivel egymáshoz nagyon hasonlítanak, gyakran összetévesztik őket, a mi azoknak a testvéri dühét csak annál jobban növeli egymás ellen. Pénzzel, gazdagsággal nem lehet rájuk hatni.

Jövedelmüket most sem tudják elkölteni, ha meg akarnák duplázni, csak azt kellene tenniök, hogy ne engedjék ellopni felét a szolgáik által, s ez sokkal kevesebb fárággal járna, mint hogy maga álljon be az ember más szolgájának. Az igazi főuri fényűzést nem ismerik. Arra büszkék, hogy minden butoruk kétszáz esztendős.

Ambitióik pedig olyan régiókban kalandoznak, a hol azokat a kormány utól nem érheti. A bátya arról a paizsról álmodik, a min a hét vezér Árpádot a vállára emelte, az öcs meg Brutusra játszsza magát.

Minden embernek van a feje hátulján egy szál tarkaszinű haja, ha azt megtalálják, annálfogva el lehet őt vezetni akárhová. Csak az a feladat, ezt a tarka szál hajat megtalálni. Ennek a szive szenvedélymentes. Nála az asszonyféle csak olyan mindennapi kenyér. A bátya már szenvedélyesebb. Van felesége, s ő annak a rabja.

Semmiféle urat nem ismer a földön, csak ezt az egy zsarnokot. És ehhez az asszonyhoz úgy jutott, hogy az elébb egy birkásának a felesége volt. Tizenhat esztendősnél több nem lehetett, mikor elszerette.

Akkor aztán elválasztotta a férjétől. Most is csodálatos szépség. Csupa temperamentum. A hogy mondják nálunk, tetőtől talpig szív. Köznemesi családból való. Hanem egy olyan faluban laktak a szülői, a hol nem volt iskola. Hát csak úgy maradt.

Tehát a tudománya æquale zero. A mellett babonás és együgyű. Nem ül tanácsot mással, mint a kuruzsló vén banyákkal, ezek a belső titkos tanácsosai.

Az Nagyon pajkos anyák és tűzkő Ave Maria harangszót hozta eléjük a szél.

Kérdezé, más utra térve a királyi tanácsos úr. Hanem az a mi körülményeink között nem használ semmit. A kit egyszer megpuhítottak, az aztán lágy marad; nincsen sem ereje, sem éle többé. Elveszti a vármegyében minden befolyását, s mi azon veszszük észre, hogy a mit megszereztünk, nem szám, csak egy nulla.

Hanem a hogy a kovács bánik a vassal. Elébb tűzbe dugja, attól meglágyul, akkor hideg vízbe mártja s megaczélosodik. Azt méltóztatott mondani, hogy az egyik testvér Bocskaynak, Rákóczynak vagy minek képzeli magát; prætendensi ábrándokkal jár-kel; a másik testvér pedig Brutust vagy Robespierret szeretné majmolni.

Ezek mulhatatlanul tesznek vagy mondanak valamit, a mi az ország törvényeibe ütközik, tartanak valami conventiculumot, a miben valami perduellio kerül elő, eljár a szájuk?

Hanem a nagy mondásokon túl nem mennek. Erőszakoskodásaikban megtartják az alkotmányos formákat s ha valami törvényellenes kihágásra vetemednek, a mi a törvényszék szigorát felhivja ellenük, egyszerre annyi tanut állítanak elő, a ki megesküszik rá, hogy a vád alá veendő Tanusy ugyanakkor tíz mértföldnyi távolban betegen feküdt az ágyban, a mikor ez történt, hogy nem lehet a vétkest megfogni soha.

Az még sokkal jobb. Ugyanaz az apparatus, a melyik az egyiket tisztára mossa, a másikat befeketíti. Ha a hamis tanuk az egyik testvért kihuzzák a sárból, egészen kezük ügyére esik, hogy a másikat meg belemártsák.

Ha a nélkül is ellenséges lábon állnak egymással. Előbb a rossz emberek ütik, verik, éheztetik; akkor aztán előjön a jó ember, ételt hoz neki, jól tartja, leoldozza a köteleit, szépen szól hozzá, elkergeti mellőle a rossz embereket s az elefánt azontúl hűséges követője lesz a «jó embernek».

A kellő hatalommal ellátva, alkalmat adni nekik a törvénybe ütköző kihágásra. Eleinte úgy tenni, mintha félne tőlük az ember; hogy vérszemet kapjanak.

A hetvenkedés elől óvatosan visszavonulni; hadd nőjjön nagyobbra a szarvuk. A könnyű diadal hőstettekre csábítja az embert. Ha az megvan, akkor aztán megragadni vagy a ludast, vagy az ártatlant. Az utóbbi jobb. Mert az igazi csihést a czimborái körömszakadtáig védelmezik, de az ártatlant minden ember magára hagyja, azt gondolva, hogy annak elég védelem az, hogy nem követte el, a mivel gyanusítják.

S ha plane megsententiázzák, az egészen el fogja keseríteni. Felségsértésért, rebellisségért, a mit az ember elkövetett, tudom, hogy gyönyörüség börtönben ülni, de olyanért, a mit más követett el, boszantó a legszelidebb szenvedés is.

Megigéri neki a közbenjárását a kellemetlen következmények elenyésztetésére, s azzal meg van találva, a mit kerestünk. Megmutatjuk neki az éremnek a másik oldalát, új irányt adunk az ambitiójának. Kitüntetjük, megkülönböztetjük a többiektől, fölfedezzük a jó tulajdonságait, míg egyszer aztán szerencsésen megfordítjuk s ellenlábasává teszszük a másiknak.

A mi pedig azután következik, az már csak a cserépedény és vasedény sétája egymás mellett. Excellentiád bölcsesége legjobban el fog igazítani mindent.

A nemes urak szeretnek lármázni nagyon, de a katonát respectálják még nagyobban. Ez is biztató körülmény. Holnap reggelig meggondolom magamat, akkor majd bátor leszek tudatni nagyságoddal az elhatározásomat.

Addig kegyeskedjék kastélyomban unatkozni. Első dolgom az lesz Bécsben, szólt meghajolva Hruszkay úr, s csomót kötött a zsebkendője szegletére.

Minden embernek van valami ára. S néha a kicsiny embernek nagy ára van, máskor meg a nagy embernek van kicsiny ára. Egy vadmacska!

Féreg is védelmezi magát. Bocs kai, midőn a császár hüségére fölesküdött hajduk nem akartak hozzá állani, e közmondást használta Istvánffy szerint s megnyerte őket további rábeszélés nélkül.

Jöttünk, mentünk: száz forint; ettünk, ittunk: száz forint; kerékkopás száz forint; summa: háromszáz forint.

Szántatlan földön gaz szokott teremni. Mig isten nem akarja, fogóval sem vonhatni ki a füvet; de a mikor ideje vagyon, pőrölylyel sem verhetik be. Azaz föl sem veszi, nem fél. A komáromi vár egyik sarkára ilyen "fügét mutató" szüz vagyon kifaragva, jeléül a vár biztonságának.

Egy Nagyon pajkos anyák és tűzkő, beteg kutyust hoznak a Noé Állatkórházba.

Nagyobb füsti mint lángja. Az isteni gondviselés tovább terjed a csirkének a tojásbul való kipattanásánál. Ostobát jel ent. Mindazon adomák, melyek Dunántul rátótiakra, Nyitrában a lédecziekre, Szepességen a bélaiakra, Erdélyben a székelyekre fogatnak.

Felső Tisza mentén a görgeiekre vannak illesztve. Megyesen, Erdélyben, veszett el Gritti Lajos. Reggel két keze, délben két lába, este feje, csapatának el.

Halál ellen nincs orvosság Cs. Sokratestől kérdez ék egyszer: micsoda ország volna hazája? Hamarább megérnek egy hazug embert, mint egy sánta embert. Az első táncz lassu, komoly, illedelmes; azért neve: palotás volt hajdanta. A második táncz gyorsabb; toborzó tempóval; a harmadik fris, vagy a palotásnak ellentétéül: csárdásmivel a mozgás benne szabálytalanabb, sőt néha kirúgó.

Régen megégeték a holtat, s eltették hamvát. Legnagyobb szerencsétlenség volt temetetlenül elveszni, mikor hirét sem volt hallani, hamvát sem volt látni a holtnak.

Kinek szél a hite, pokol üdvössége. A hold hol nőhol fogy, hol megszarvasodik, de azért nehezen lehetne rá köntöst akasztani. Igérni uraság, megadni emberség.

Közelebb az ing a csuhánál. Közelebb van az ember magához rokonok felett, ezek közelebb vannak mihozzánk idegenek felett; aztán: közele bb azaz elsőbb a becsület mint a haszon. E közmondást használta Mátyás király, midőn Bátori István azt javasolta, hogy a magyar leányokat át kellene küldeni a török táborba, kik a katonákat szerelembe vegyitvén, azalatt meg lehetne nyerni a győzedelmet.

M átyás ezt el nem fogadá és a közmondással élt. Békesi Gáspár hallván, hogy Erdélyben többé nem lesz maradása, hogy jószágai is lefoglaltatván szétosztattak, egész megadással mondá: Nem rövidül meg az ur karja.

Nehéz istennel ujjat huzni. Az elsőt minmagunkért, másodikat jóaka rónkért, harmadikat vigaságért, negyediket ellenséginkért. Nyári vagy virágos szent János Iv án napja táján néhutt az országban, igen régi szokás szerint, mulatságból tüzeket rak az ifjuság, melyeket átugrálnak, megtudandók főleg a leányok, hogyan mennek férjhez.

Ekkor dalokat dalolnak szent János nap előtt s után egy-egy hétig; innen az ének va gy dal hosszusága. Olyan másodrendü személy, ki hasa, erszénye érdekében nagyit, tódit, bizonyit.

Talán innen Molnárnál: jakabolni valakit, azaz parancsolni vele. Jónak jó a kenyerese. Szokás volt néhol farsangi mulatságul a kakas nyakát elvágni, p. Miskolczon, mivel sok feleséget tart; innen a km. Horváth Gyula középüttPolónyi balrólszólni kezdtek.

A mameluk tábor pezsgettkészülõdött. A fiatalokat csitítani kellett az öregeknek. Azok mindenáron ütközni akartak. De az öregek közbekiáltottak :.

Napirendre térünk. A miniszterelnök csillapító szavakkal ehhez járult. De Apponyi még nem engedte. Ebbõl a hadizsákmánybólamit a jó szerencse nyújtott a mai napraõ is kiveszi a maga részét s egypár hatásos észrevételt sajtolt ki a meglehetõsen sovány vitaanyagbólgúnyos lében megforgatva az Andrássy Gyula egyik megjegyzését.

Ámha Apponyi szólottnem maradhatott el Szilágyi Dezsõ seaki végre igaz megvilágításba helyezte a tárgyat a kormánypárt zajos tetszése mellett.

Most már szent a béke. Minden lecsillapodott. Beállt a normális érverés. Az elnök föllélegzettmint aki kiállta a tengeri betegséget s egypár szóval kezdte megmagyarázni eljárását. Éktelen rivalgás tört ki errre. Úgy kell megtartaniamint a Ház értelmezi. A zaj valóságos orkánná dagadts mikor az elnök Eötvös és Polónyi nevét említé hangja teljesen elveszett a zuhogó kiáltásokban.

Hoitsy Pál egy papirost lobogtatva rohant az emelvényhez. Az elnök futó tekintetet vetett az iratra s fölállott. Tíz képviselõ zárt ülést kér. Ezennel fölszólítom a karzatokathogy távozzanak. Egy perc alatt kiürült a terem. A szép hölgyek suhogva tûntek el mintegy varázsütésre.

Az írói karzat népe lomhánkedvetlenül sompolyodott ki. A gyorsírók elhagyták helyeiket. Úgy nézett ki a Házmint egy lihegõ óriásakinek a szemei ki vannak szúrva.

Üresenkísértetiesen tátongnak a szemüregek. Ünnepi csönd vonul végig a padokon. A Ház szõnyegén csendesen lépked be Tisza Kálmánki most jön a zsinatróls csodálkozva néz szét a Ház szokatlan ábrázatánhogy ugyan mi is hiányzik itt.

Mintha valami máshová lenne téve. Polónyi az elsõ fölszólaló. Megfenyegeti a többségethogy jól viselje magátóvakodjéknehogy valaki szavazást provokáljon a házszabályokramert akkor örökre vége lesz a tanácskozások nyugodtságának.

E vérfagyasztó hadüzenet után azonban megenyhült a félelmetes hatalmú férfiús nyájasan mondáhogy semmit se kíván ezúttalaz elnök feje maradjon a nyakánõk csak azért kérték a zárt ülésthogy az elnök kijelentésérõl nem lévén tájékozvaazt ha esetleg nem való nyílt ülésbezárt ülésben mondhassa el. Bánffy Dezsõ kimagyarázzahogy õ csak azért említette Eötvös és Polónyi neveithogy megköszönje nekikamiért lehetõvé tették indítványaikkal a napirendre térést.

Polónyi mosolyog. Eötvös megelégedetten dörzsöli a kezeit. A nagy miniszterölõ tetszik magánakmint életmentõ. Még Beöthy Ákos dicsekedett el velehogy már õneki máskor is volt ilyen esetes ezzel a zárt ülés bezáratott. Ezen bezárás után állott fel Tisza Kálmán.

Szólni akart. Az elnök mosolyogva vonogatta a vállait. Az ülés be van zárva. A párt egy része zajosan követelte : isten nekinyissák ki még egyszer a Tisza kedvéért.

De Tisza megadta magátleült. A sors úgy akartahogy az elnöki szigornak õ legyen az elsõ áldozata. Megint jó napja volt a szabadelvû pártnak. Mintha valami tündérvesszõvel illették volna mega mamelukok mind elkezdenek szónokolni. S jobbnál jobb orátorok kelnek ki a néma táborból.

Ma Miklós Gyula tartott nagy hatású beszédet. Fiatal gavallérsárga cipõben járde a parlamenti homokon a tudás nehéz csizmáival lépked erõteljesen.

Föllépésében férfias erõ és bizonyos elan van. Észjárásán a frisseség zománca. Kitûnõ politikus lesz belõle. Vagy már az isés még csak azért nem ösmerik el annakmert sárga cipõben jár.

Fekete selyemsapka kell ahhoz. Utána Hodossy Imre fejtegette Tisza fölfogásával ellentétben a közjogot. A nemzeti párt Werbõczyje azt tartjahogy a közjogi alap sérthetetlende azért fejleszthetõ.

Elméleti fejtegetések idején pezsg a folyosóadomázó csoportok gyûlnek össze szerteszét.

Még nem veszett ki teljesen a kedélyességbár hanyatlóban van. Itt egy szögletben a Sima Ferenc múltkori párbaját beszélik a szegedi szerkesztõvelLipcseyvel. Sima megkarcolta egy kicsit Lipcseytde a Szentesrõl jövõ tudakozódásokra már ezt így fejezi ki táviratbanerõtõl duzzadószélsõbaloldali stílusban :.

Így lesznekha ez igazkis sebekbõl nagy sebekkis gravamenekbõl nagy sérelmek. A szélsõbal elméncei még váltig gróf Andrássy Gyula megakadását emlegetikpedig hiszen megakadt már a beszédjében Illyés Bálint isde senki sem emlegette.

Öregurak köztmintha pásztortûznél ülnénekfeléledeznek a régi reminiszcenciák. Mikor tizennyolc évvel ezelõtt idõsb Andrássy Gyula akadt meg beszédjében. Hejaz volt még a jó világ. Bõszavú Simonyi Ernõ azt jegyzé meg erre a megakadásra :.

E megjegyzéssel Nagyon pajkos anyák és tűzkő vetett el Beksics.

Meghallotta az öreg Deák s odaszóltoroszlánszerû homlokát összevonva :. Azért nem akadhatsz te meg. A villanyos csengettyû riadozva hívja be az adomázókat a terembe.

A csengettyû azt kiáltozza : » Miniszter beszél idebent! A teremszolgák jelentgetik :. Wekerle õexcellenciája beszél. A legnépszerûbb miniszteraki gúnyosan szokta mondani magáról » Divatban vagyokmint a krinolin «, s szinte restellihogy annyian dicsérik.

Az egész Házon csendes zsibongás fut keresztülhûs áram ; van egy bizonyos varázs benneha azt hallja az ember » Wekerle beszél «. Az új idõk regés alakja.

Akit Tisza Kálmán elõkapar a homálybólakit beültet a miniszteri székbeaki mint egy Herkules legyõzi a hétfejû sárkányta deficitetaki aztán egyre nõ a plusszal és aki aztán Hogy fognak errõl mesélni valamikor. Volt egyszer egy miniszterelnökaki az õ pápaszemén keresztül hetedhét mérföldön túl ellátottmessze túlfel a magasrale a mélybeés minden emberrõl tudtahogy mi lakik benne.

Hát egyszer a legnagyobb bajában a szemügyébe esett egy fiatalemberakinek nem volt bajuszaholott azon országbanhol a miniszterelnök kormányzotta bajusz tartaték a férfiasság külsõ jelének.

Mondá magában a hatalmas miniszter : » Ezen a fiatalemberen nem ütött ki a férfiasság külsõ jelebizonyosan a belsõkben kapta a nagyobb adagot a többinél «. S így lõnhogy beültette õt maga mellé a miniszteri székbe stb.

S amit annyi tekintélyes szakáll elrontottazt a bajusztalan ember helyrehozta. De ki gyõzné azt még most csak jelezni isamit a mese a maga fönséges naivitásában ragyogóta képzeletre vonzót össze fog valaha tudni keresni Wekerle emelkedésébõl.

A mai napig is egy lépcsõt jelez hatalmas pályafutásában. A mi tisztelt barátunk és írótársunk László Mihály abban a szerencsés helyzetben vanhogy kétféle alakban éli át az árnyékvilágot. Az egyik alakját László Mihálynak hívjáka másikat pedig Lukács Bélának.

A derék képviselõ ugyanis veszedelmesen hasonlít Lukács Béla kereskedelmi államtitkárhoz és a Házban kevésbé otthonos képviselõk minduntalan összecserélik õket.

Különösen a horvát delegátusokakik többnyire László Mihályt szokták informálgatni a hazai ügyekbenaminek azonban foganatja soha sincsmert László semmit sem intéz el.

Valószínûleg ezért olyan ellenséges a hangulat irányunkban Horvátországban. Az ember nem tudhatja. De Lászlónak legtöbb baja Bornemisza István szélsõ baloldali képviselõvel van. Ez javíthatlan. A Ház kapusa már födözött föl valami ismertetõtaminek alapján a Lászlónak szóló üzeneteket nem adja át az államtitkárnakemez is talált már ki valami arkánumothogy ne vele hívassák meg ebédre a László föllátogató választóita horvát képviselõk is ráakadnak végül az igazi Lukács Béláramindenki kezd eligazodnicsak még Bornemisza ragaszkodik rendületlenül ahhozhogy László Mihály Lukács Béla.

Nemrég Bornemisza sertéseket akart szállítani és Lukács helyett természetesen Lászlót kérte meghogy állapítsa meg a tarifát. Ez meg is tette szívesencsakhogy aztán a vám egészen másképp ütött ki. Emiatt sokáig orrolt Bornemisza Lukácsraés a kormányramíg végre kisülthogy mily tévedésnek estek áldozatul õ és a sertései.

Ezóta kissé óvatosabb voltde azért ma mégis megint László Mihályt környékezte meg a folyosón. Tudodegy elõkelõ választóm leányáról van szó. Bornemisza elképedt. Igazán csodálatos hasonlóság ez a tietek! De hol lehet az a Lukács Béla? Hisz épp az elõbb mondtákhogy itt van a Házban.

Ezzel útnak eredt a Lukács fölkeresésére. Benézett az ülésterembea hírlapszobábasõt az olyan ismeretlen tartományba ismint a könyvtár.

Végre elfogta szerencsésen az államtitkárt a büfében. Heheheez érdekes. De minthogy ilyen szerencsésen rám akadtálhát halljukmivel szolgálhatok? Egy fiatal hölgyet ajánlanék be a postához.

Legszélről egy sor czigányputri, azután következik egy utcza szalmafödelű ház, folytatja egy másik, zöld mohával lepett zsindelyes házsor, közbe egy csoport új zsindelyes, ott nemrég tűz volt, azután jön a nagy piacz, ott van a városház, az cserepes tetejű, csak a fala vedlett, patika, vásznos bolt, Nagyon pajkos anyák és tűzkő egymás mellett, zöldre meg sárgára festett házak, az egyikben szappant főznek, a másikban bőrt cserzenek, ezek a polgárpatriciusok házai.

Nagyon érdemeskvalifikált nõ. Bornemisza földiktálta a nevet és melegen rázogatta az államtitkár kezét. Számíthatok ugyebár jóakaratodra? Óhédes nyugalom Ennek a szónak a jelentõségét csak egy képviselõ tudja átérezniaki a választója ügyét szerencsésen lerázta vállairólkedvezõen intéztetve el azt.

Bornemisza is ennek a boldogságnak a tudatában vált el az államtitkártólelmenõben elmorfondírozva :. Egyáltalán nem értemmért tévesztem mindig össze õket! Hanem azért az » államtitkár «, akit ilyen kedvezõen informáltmegint csak László Mihály volt.

A Ház mai ülésén megkezdték a büdzsé-vitát. Beszéltek : Hegedüs elõadóHelfy IgnácMolnár Józsefokosan szakszerûenbár meglehetõs figyelmetlenség közt.

Egyetlen odaadó hallgatójuk volt csak : Kecskemét új képviselõjeBartók Lajos. Dúló csaták után végre bejutott a Bolond Istók szerkesztõje a Házba és most már nem egy napramint öt év elõttamikor még meg se melegedett a helyénmár becsapták mögötte az ajtót. Most öt esztendõ mosolyog eléje.

Ámbár a szélsõbalon aggodalmasan suttogtákmikor belépett. Bartók pedig letelepedett az elsõ padbas onnan el sem mozdult az ülés végéig. Kellemetezve hagytahogy átjárja csontjait a rég nélkülözött t.

Lassanálmosítónbugyogtak mellette Helfy ajkairól az ezreka millióka százmilliók Már senki se volt kíváncsi a beszédremindenki ismerte az elõzõ évekbõlcsak Bartók figyelt aggodalmasan minden szóra és nyelte gyönyörrel a csörömpölõ rengeteg számokat.

De hol is van Krajtsik? A Bolond Istók által megzaklatott férfiúakit ebbõl az élclapból csak alvó állapotban ismer a közönségott ült a naplóvezetõ helyén és szundított. Bóbiskolt is hozzáhol a jobbhol a bal tenyerére támasztva fejét. Mintha mit sem változtatott volna a világ során a kecskeméti választás.

Náday erre egy névjegyet menesztett a vakmerõ honatyáhozrajta e pár szóval :. Jó éjt!

Krajtsik fölrezzent és a karzathoz jött az ismerõs üdvözlésére.

A somogyiak is Nagyon pajkos anyák és tűzkő magukról.

A Helfy beszéde alatt mindig pompásan ízlik. A képviselõ arca oly nyugodtgondtalanhangja oly közönyös volthogy Náday bámulata nem ismert határt.

Gondolja meg! Az egész karzat a szélsõbal elsõ padjára tekintetts íme ott ült Bartók a szónokló Helfy oldalán szendénlehajtott fejjelmozdulatlanulmereven bámulva a zöld padra Kis fehér papírlap futott kézrõl kézre a szélsõbalon az Istók szerkesztõje felé.

Ezt már a diadalmas Krajtsik küldte. Az utolsó kéz fölriasztja a címzettet s az álommámoros szemekkel a következõket olvassa a papírról :. Jó reggelt! Azon csendes ülések egyike voltamikor mint verõfényes napokon a méhköpübõl a méhekki s be rajzottak a képviselõk.

A teremõrök nem gyõzték nyitogatni az ajtókat. Egyébiránt kevés képviselõ volt jelen. A mezei hadak otthon lesik a fák rügyeit.

Tiszáék zsinatolnakami a folyosót teljesen kivetkezteti történelmies külsejébõl. Az érdekes alakok kipusztultak. Az öreg Pulszky nem jár már fel vidám adomávalinkább nézegeti otthon a tótokatakik a múzeumot meszelik.

Beöthy Aldzsi öregszikCsernátonyt a madarai mellett hagyták a választói ami elég kár a parlamentreJános fejedelem Kemény János elunta a folyosó füstjét s csak nagy napokon látogat el a Házba. Régenten még Gyulai Pál is idejáro ­ gatott veszekedni mikor még volt kivel.

Most elcsenevészedett a folyosó ; vége van. A képviselõ urak kedélytelenül nyüzsögnek ittnémelykor idegenülmintha valami indóház várótermében volnának.

Bent is szélcsend van ; Károlyi Gábor könyökére támasztja a fejét negédesen s elmereng a nagy napok emlékein.

Atzél Péter tülkemellyel a hangokat fogjaott hever használatlanulFekete Miklós mankói oda vannak támasztva könnyedén a padhoz ; milyen jók lettek volna azok hajdan egy kis jóízû dörömbölésre A költségvetés részletei vannak napirendens Eötvös Károly mesélget.

Miután sikerült neki egy cikkével kiszorítani az udvari ebédeket az ellenzéknek most imígy okoskodik :. Tudja mitPerl öcsémide kell hozni a királyt állandóan. Nagy tatár fejét ravaszul mozgatja ide-odaapró szemeivel szúrósan pislog» eddig azt mondta a kormányvalahányszor a külön udvartartást sürgettékhogy nincs rá pénz.

Most már van pénzünk. De most már azt mondja a kormányhogy majd akkor beszéljünk errõlha a királyi lak fölépül. De ez éppen negyven esztendeig fog tartani. S miután már a királyi lak környékén õgyeleg az érdemes hazafimeg nem állhatjahogy útközben meg ne piszkálja a Hentzi-szobrot is.

Eötvöst fölváltja Bánó József. Õ is a külön udvart akarja s addig nem lesz nyugodt se õse pártjamíg keresztül nem viszik.

A gyorsírók most bízvást oda jegyezhetnék : Évekig tartó nyugtalanság a középen. Sok figyelemre méltót mond el Ugron Gábor : kétségtelenül van jogos panasz is elég. Pázmándy Dénes hetek óta el van pirulvaamiért a Ház elnökét mindenféle apró-cseprõ udvari méltóságok után fogadta a király.

Bánffy kedvetlenül feszeng a széken. Hát még a király milyen ideges lehet most otthona bécsi Burgban.

A mameluk tábor ásítozva hallgatja hiszen a király kibírjacsak a Szõgyén hajszálai kezdenek egyre jobban fölborzolódnikivált mikor a nagy Dini benyújtja határozati javaslatáthogy a kormány azonnal intézkedjék az önálló udvartartás létesítésérõl.

Ezalatt az öreg mamelukok apránkint a büfébe vonulnak ; mert ha királyi konyha nincselég jó a Drexeleré is. Az ember átkozottul megéhezik ebben a királyüldözésben.

Sok régi történet fölelevenedik ilyenkora gránátpiros bor tüzébõl kiolvad. Elkezd egyik ismásik is zsörtölõdni. Hogy nem tudják már ledönteni azt a Hentzit? Egyetlen osztrák tábornok se tett bennünk annyi kárt.

Õ hozzá jár kosztba az ellenzék már húsz éve. Mibõl él meg vajonha egyszer ledöntik? Valaki visszaemlékezik a negyvenes évekremikor Pest vármegye a nádor elnöklete alatt tartott egyik nevezetes gyûlésén azt a királyhoz intézendõ feliratot tárgyaltahogy jöjjön õfelsége Pestre laknimire a sok szónoklat után látván a nádorhogy Dõry báró még feszelegrászól a derék táblabíróra latinul :.

Dõry feláll nagy peckesen. De miután már fölálltamkijelentemhogy nem osztom a tekintetes KK. Éppen az egykori Dõry lelke szállt ezalatt bent a tanácsteremben Visontai Somába.

Bizony jobb helyet is választhatott volna magának egy báró lelke. Mint fürge fiók-tigrisakit tejen tápláltakde akit most azért eresztenek ki a kalitkábólhogy az igazi tigriseket utánozza igen ügyesen vicsorgatja a fogait. Õ nem akar királyi udvartartást. NemVisontai csak » helyeseket « akar.

Udvartartás mellett nem fejlõdött volna a magyar élet demokratikus irányban. Õ csak azt akarjahogy a király itt lakjék.

De persze udvartartás nélkül. Tartson például takarítónõt. Míg õfelségének jövendõ sorsa imígy kockán forog valahányatva és vettetve különbözõ szelek általnagy kevélyen nyújtózkodik el padjában Pázmándy Diniátkancsalítva irigyen báró Andreánszky Gáborras amint így gondolatokba elmerülten ülne a nevezett államférfiúelkezdé odább szõnihogy mi lesz ezen általa kieszelt határozati javaslat eredményehogy fog odább-odább gurulni a dolog.

A javaslatot megszavazza a Ház. Akkor a kormány intézkedni fog. Már most hogy lesz ez? Szapáry egy rendeletet írathogy õfelsége azonnal hurcolkodjék át.

Igenmert az » intézkedjék « szó van benne a javaslatban s Szapárynak kötelessége szó szerint teljesíteni a Ház határozatát. Dini meghökkent. Nomár ezt még se akarom megtenni õfelségévela száz Caesar ivadékával! Jó szíve kezdett egyre puhábbpuhább lenni elannyirahogy mikor Wekerle Sándor fölállott s azon nagyfontossági kijelentést tettehogy a kormány is foglalkozik az eszmévelkiegyeztetni az udvar külsõ megjelenését és érintkezését államjogunkkalPázmándy elhatároztahogy kikorrigálja az » intézkedjék « szótlojálisabb lett percrõl percres Wekerle szavaira már helyeslõleg bólingatta aszalt szilva alakú fejét csak a másik párizsiKárolyi Gábor kiáltá még mindig makacsul :.

A nebulo beledugta a levelet a balom borítékába, egy ütéssel átröpíté a kertedbe: te kivetted belőle a levelet, helyére tetted a viszonválaszt s visszaröpítetted azt.

Mellbenn megiratnac a vizontlaataasnac az ew ewrewmei, ees minden ember megismeri lezen Nagyon pajkos anyák és tűzkő ew aallapotiaat.

Hát mit ér minden zár és lakat? Tehát te eligérted a kezedet atyád tudta nélkül? Nem tudod-e, hogy protestánsoknál a szülői beleegyezés megkivántatik a házassághoz, a nélkül minden eljegyzés érvénytelen és semmi copulatió végre nem hajtatik?

Ő hazudott. Neki atyja van. Gazdag ember. Magas állású úr. Ő eldicsekedett ezzel egy barátjának s nekem elmondták azt az égi posták. Most aztán meg volt fogva a nagytiszteletű úr, mint a hogy megfogják a boszorkánylábbal az árva ördögfiucskát.

Ez ellen a replika ellen nem lehetett mit mondani. Akkor következni fog a punctum de utri: «kinek hiják azt a másik alattomos csábítót? Ezen végződött a nagy örvendetes ünnepélyességű nap, melyen Kaczenreiter Henriket pappá fölszentelték.

Holott megmaghiaraaztatic, mikeeppen eleebwalo az, ki az baaraaniokat ewrzi, mint az ki lewaagia. Másnap reggel maga elé hivatá a nagytiszteletű úr Henriket s erős examinálás aláfogta. A benevolum tovább tartott egy óránál. Henrik mikor eltávozott, olyan veres volt, mint a megfőtt rák s háttal kifelé jött ki az ajtón, a miből a konyhaajtóban leskelődő cselédek tudtak egyetmást következtetni.

Azután pedig a nagytiszteletű úr háromszor csengetett: a mi azt jelenté, hogy Mikhál leányasszonynak kell megjelenni a bibliothekájában. A nagytiszteletű úr teljes ornatusába volt öltözve: mind az atyai, mind a papi tekintély egyesítve volt rajta. Körülötte felnyitott könyvek, mint egy hadvezér arzenálja; mások kutyabőrbe kötöttek, mint egy hadirendbe állított falanx a thekákban, s a szekrények fölött kitömött madarak és azoknak csontvázai.

Mindmegannyi tanu és vádtevő. S a ki legjobban figyelni látszik, az a szögletben álló emberi csontváz. Az electrica masina is készen állt fiókvillámait segítségül hozni. Az egyedüli lény, a ki életjelt ád, a körülvevő tárgyak között, a nagy álló óra, melynek tetején egy kutya áll, ki is a perczinga ketyegései szerint csóválja a farkát s öltögeti a nyelvét.

Mikhálnak az egész bekövetkezett vallatás alatt folyvást ezen a mechanikus kutyán veszett a tekintete s még azután is, valahányszor visszatért emlékébe ez a válságos óra, mindig azt a kis kutyát látta maga előtt, farkat csóválva, nyelvet öltögetve.

Beszéltem a hit és szeretet kandidatusával s megtudtam tőle mindeneket. Azon kérdésemre, hogy van-e neki atyja? Miféle rangú? Miért hagyta el atyját, s miért mondá magát árva gyermeknek?

Ez pedig dicséretes szándék. A katholikus atya engedelmét a törvény nem követeli, csak a protestánsét. E szerint Kaczenreiter Henrik azon vád alól, hogy tudva csalni akart, absolváltatik; mert elhallgatni valamit még nem annyi, mint hazudni; a hithűség felold minden szülői hatalom alól s a mi canon a fiura nézve, az nem canon az atyára nézve.

A vastag foliánsok és a kitömött madarak mindnyájan helyeselték ezt az okoskodást, maga a csontváz is elhallgatta, hogy az ő fejét valamikor ilyen «csekélységért» választották el a nyakától; csak az automat kutya intett «nem»-et a farkával s öltögette a nyelvét az ilyen sophismákra.

Ezt a kutyát hivták a szemetről, s meg sem mozdult, mintegy rátartásból, mivel meg volt Nagyon pajkos anyák és tűzkő.

Mi a neve annak az ifjunak, a ki teneked szívbeli ajánlatokat tenni merészkedett?

Csak kívülről láttad? Quanta species, sed cerebrum non habet!? Nagyszerű pofa: de nincs agyveleje! De én látám ez ember belsejét is. Flocci, nihili! Pehely, semmi-ember! Classis primæ ex ultimis! Az utolsók felé igyekező. Hát még ex moribus! Milyen az erkölcse?

Tánczoló és éjjeljáró! Ámde tudod-e, hogy mi volt ezen ifju szülőinek mestersége?

Megvalotta-e azt neked bűnös correspondentiájában? A mely mesterséget pedig ő is követni fog; mert annyi tudományt nem szerzett, hogy honoratior rangba emelkedhessék.

A tudós előkeresé a catalogust s ráolvasott a vádlott nevére: «parentes»: «Sarah, vidua macellarii» — «mészáros özvegye. Emberek, a kik vérben dolgoznak!

Lehet-e egy lelkész leányából egy mészáros felesége? És ha választania kell egy férfiu között, a ki az Úr juhait őrzi, és a között, a ki a juhokat levágja: az utóbbinak nyujthatja-e kezét? Ez volt-e a te neveltetésed, hogy sorsodat örök vérontás munkájába temesd el? Mindennap vérre ébredni, vérrel feküdni le?

Mindennap érezni a vért annak a kezén, a ki megölel! Hozzá kötve lenni egy emberhez, a kinek hivatala az, hogy Isten teremtéseit, miknek az Úr életet adott, erőszakos kézzel megölje! Van-e bátorságod ily sorsot választani magadnak?

Mikhál körül tánczolni kezdett minden: a tudósok arczképei, a kitömött madarak, maga a vaczogó állú csontember is. Nem tudta magát védni ennyi ellen! A tudós észrevette szavainak lesujtó hatását leányának holthalvány arczán s aztán szeliden szólt hozzá.

Ird fel magadnak: «az atyák jobban ohajtják gyermekeik boldogságát, mint ők maguk. Én erőszakot nem teszek sziveden. Ha csakugyan annyi eltitkolt erő lakik abban, a mennyit én nem sejtettem: add próbáját.

Ha van bátorságod azoknak az életéhez kötni a magadét, a kik vérben dolgoznak, kezdd el itthon.

Van két szép galambod kaliczkában. Én vettem azokat neked születésed napjára. Öld meg őket saját kezeddel és add fel az asztalra ebédül, elkészítve tetszésed szerinti mártásban. Ebből meg tudom a válaszodat. Eredj és elmélkedjél rajta. A szép Mikhál lement a kertbe, s annak hosszú, rózsákkal szegett útján végig-végig sétált.

Az út közepén volt a galambház, abban volt a két pávafarkú galamb, a mit neki meg kellene ölni.

És ő soha sem tudott egy konyhára való báromfit megölni. Felőle az emberek mind vegetarianusok lehettek volna. S most a kedvencz galambjait ölje-e meg? Senkije sem volt, a kihez tanácsért forduljon, a kinek panaszát elmondja.

Nem segítenek itt a bölcsek, nem a borjubőrbe kötött polyhistorok: az ő mindennapi társalkodói, sem a virágok: mindennapi játszótársai. Más leánybarátnéja nem volt, mint a bokrok és virágok.

Egyre több lelkemen a folt, Nagyon pajkos anyák és tűzkő engem hátulról, elölről melegem van, hátul vacog a fogam.

Igaz, hogy azok is mind fœminini generis. Azok elmondták neki, a mennyit tudtak; hogy a szűz liliom szereti a hagymát, pedig az ő virágának szaga illat, emezé pedig bűz; míg a nemes anthora elhervad, ha az aconitum napellus mellé ültetik, pedig ez pompás virág, kelyhe egy sisak, melyben páros galamb ül: mégis elhervasztja a szomszédját.

De hiszen talán nem is volt az még szerelem, a mi csak érzelgő levelek kicseréléséből támadt; csak messziről látta az ifjut, csak álmában beszélt vele: könnyen lemondhatott róla. Annál a szerelem csak zérus, nem szám. A mértani ábrák között minden van, csak rózsa nincs.

Könnyű volt arra ürügyet találni. Vagy az is lemondott már róla?

Talán haza is ment már a szülő városába? Délre felhozta az asztalra Mikhál a két galambot, de nem sülve és mártásban, hanem elevenen a kalitkában. Három hétre azután pedig saját maga esketé össze a szép Mikhált Kaczenreiter Henrikkel, fejükre halmozva atyai és papi áldását egyesítetten.

Kalondai Bálint mind ez idő alatt semmi izgágát nem csinálhatott; fejére olvastatván a Consistorium előtt eddig elkövetett számtalan bűnei: erdőn való tánczolása, nagy kutyának tartása s annak mesterséges uszítgatása, templomból való elmaradása; hegedüsökkel és tárogató siposokkal való mulatozása, éji őrökkel viszálkodása, pedellus leitatása s ittas fővel asszonyruhába öltöztetése, utczán való pipázása, mely bűneinek összeségeért előbb ugyan három heti carcerre deteneáltatott; azután pedig consilium abeundi mellett a kézsmárki lycæum florilegiumjából solenniter eliminaltatott és ekképen megakadályoztatott mindennemű galiba csinálásban, mely amaz üdvös házassági frigy létrejöttét valamiképen alterálhatta volna, a mi is ekként minden akadály nélkül megköttetett s a szép Mikhál elvégre is azé lett, a ki az Úrnak juhait őrzi, nem pedig azé, a ki a juhokat levágja.

Holott leiratnac mindenfeele wezedelmec ees latroc, kictől chodaalatos modoon lezen az igazacnac megzabadvlaasoc.

Henrik abban a szándékban állapodott meg, hogy esküvője után fiatal feleségét elviszi Kis-Szebenbe, mielőtt a létai parochiában letelepednék.

Tíz év óta nem látta az atyját: az méltán busul is, haragszik is eltünt fia miatt.

De majd a szép menyecske kibékíti az öreget a fiával. Érdemes a kiengesztelési kisérlet, mert az öreg igen gazdag, és Henrik az egyetlen fia. Szép asszonykéz czirógatásától sok összeránczolt homlok simára derült már. Ezt a szándékot tudós Frölich professor úr maga is egészen helyeselte, mert bár a philosophok könyvei teli vannak is aranymondatokkal, a mik a világi kincsek hiábavalóságát bizonyítják; csak mégis jobb az igazi arany az aranymondatnál, mai világban, mikor mindent pénzért adnak.

S biz az öreg úr az efféléből nem sokat adhatott a leányával; az alchymiával akkor se tudtak aranyat csinálni.

Elég volt tőle, hogy öltözettel, fehérneművel el tudta látni a menyasszonyt. Abban is többre becsülte az egyszerűséget a pompánál: selyem kantus, bársony rokolya helyett ezen bölcs mondást ajándékozva leánya exercitiumos könyvébe: Mulier superbe amicta, in facie picta, in sermone ficta, — non uni vitio est addicta, a mi lefordítva igy hangzott: «Büszke ruházat, festett ábrázat, hazug magyarázat nem egy bűnt csinál, de százat.

Az utazás azonban nem ment olyan igen könnyen amaz időkben. A hegyi utak csak lovon, vagy öszvérrel voltak járhatók, azokat a hajtsárral együtt ki kellett bérelni.

Azután össze kellett szedelőzni egész nagy csapat társaságnak a biztosság kedveért, mert azt a vidéket épen akkor három nagyszámú rablóbanda sarczoltatá, a miknek vezérei voltak: Jankó, Bajusz és Hafrán. Jankó nevezetes volt a testi ügyességéről, Bajusz a ravasz furfangosságáról, Hafrán tótul «a holló» pedig a kegyetlenségéről.

S ezek ötven, hatvan főnyi csoportokat vezettek; néha mindannyit egyesíték, s egész csatákat víttak az ellenük kiküldött katonasággal és vármegyei pandurokkal.

Ezért olyan nagy útra, mint Kézsmárktól Eperjesig nem volt tanácsos egy magányos családnak, vagy kisebb csapatnak elindulni, hanem össze kellett beszélni jó eleve, a míg tizenkét rőfös és füszeres kalmár a városból fölkerekedik az eperjesi vásárra, a kikhez csatlakozik a másik tizenkét mészáros, hat alföldi marhakereskedő, ugyanannyi gulyásbojtárjával; hat, hét vándorló legény; gyolcsáruló tót és olajkáros; vakáczióra hazatérő harmincz diák, ellátva jó somfa-fustélyokkal, hozzá számítva azoknak a hajtsárait, a kik lovon, vagy öszvéren teszik meg az utat, vagy terhet szállítanak, ráment a karaván száz emberszámra is és ilyen nagy tömeget még sem mernek a zsiványok olyan könnyen megtámadni.

Még azután a jó szerencse odahozott egy átutazó lengyel nemes urat is, a ki atyafilátogatni jött Magyarországra, negyven lovas és puskás jobbágygyal kisértetve magát: ezzel szövetségben mégis egész megnyugvással ajánlhatta lelkét Isten kegyelmébe, a ki arra vállalkozott, hogy két egész napijáró utat megtegyen Kézsmárktól.

A jó tudós Frölich Dávid professor, ha kincset nem adhatott is a leányával, de a miben gazdag volt, abból bőven kiadta neki anyai-apai jussát, t.

Egy iszákot megtöltött számára csodaszerű orvosságokkal; volt azok között fegyverbalzsam is, a mi arra való, hogy ha a férjét útközben megsebesítenék, akkor a megsebesítő eszközhöz hasonlóra faragott fát kell a sebbe bocsátani, azután kihúzván, azt a faeszközt e balzsammal bekenni, a mitől a seb biztosan begyógyul; ha pedig lövés-seb volna, s a golyó bennmaradt leszen, akkor imez ólom golyót kell venni, melylyel egy vadkan egykor meglövetett, azt laposra verni, a seb szájára kötni s ez kihúzza azt a másik golyót.

Az iszák másik általvetőjébe pedig belepakolta a minden bajokban tanácsadó Georgica curiosa könyvét, a mivel az egészen tele lett.

Sőt a mi legdrágább kincse volt: a pestis-amulet, még azt is odaajándékozta Mikhálnak. Azt pedig még annak az édes anyja készítette; világoskék selyem piczi vánkoska volt az, megtöltve a pestisölő virágok leveleivel, rányomtatva aranybetükkel e varázsmondat: «Mox, longe, tarde, cede, recede, redi», a mi csakugyan nagyon jó, mert azt teszi, hogy a hol pestis van, hamar elmenj s soká térj vissza.

Ez a védszer éjjel-nappal oda volt selyem szalaggal kötve a tudós férfiu nyakába. Most megvált tőle s köny tódult szemébe, mikor azt leánya fehér nyakára felköté s gyöngéden rebegé: «soha le ne oldozd azt innen! Még azután arra is volt gondja a nagy tudományú férfiunak, hogy az égi hét planéta aspectusai nyomán kikeresse az a napot, mely a találkozása szerint «nagyon szerencsés nap az utazásra, hadakozásra, új ruha felvevésre és ifjú asszonyoknak s hajadonoknak kedvükben való járásra, úgy szintén vásárlásra és atyafi látogatásra».

Ezen nap előestéjén érzékeny búcsút is vett leányától és vejétől, minthogy a karaván holnap még napfelkelt előtt, a kaszáscsillag feljöttekor útra fog kelni, a tudós úr pedig már akkor testét átadta a nyugalomnak s tudva van, hogy ha valakit álmából akarata ellen fölkeltenek, az aztán egy esztendeig mindennap fel fog abban az órában ébredni és többet el nem alhatik: azért ezt nem kell cselekedni.

A szép Mikhál sirt sokat, mikor búcsút kellett venni. Megsiratta jó, szerető atyját, megsiratta a virágait, megsiratta a régi cselédeket, a kis udvarra nyiló szobáját, a rézedényektől ragyogó konyháját; a tudós könyveket, no azokat nem igen siratta; a hálátlan!

Sőt szerét tette, hogy az egész iszákot a bölcseség tárházával, a Georgica curiosával együtt otthon felejtse.

A helyett elvitte lopva, a táskájába dugva az egyik pávafarkú galambját a kaliczkából. Hanem azt a nyakába kötött amuletet nagyon megbecsülte, nem azért, hogy a pestis ellen megóv, hanem azért, mert egyetlen emléke soha nem látott édes anyjának. Talán még akkor is sirt, mikor egy szorgalmasan összekötözött papircsomagot átadott a tűznek?

A légposta hordta levelkék voltak azok. Addig tartogatta őket, a míg csak elő nem álltak a csengős öszvérek a házajtó elé.

Tovább nem lehetett őket megtartani. Azt hitte, hogy azzal megsemmisítette őket, mikor megégette. Mikhál először volt életében uton. Először látott most szabad erdőt, mezőt. A gyönyörű vidék annyi új szépségével kölcsön adta nevető képét annak az élettársnak is, a kihez hozzá lett kötve sorsa, hogy most sokkal kedvesebbnek találja őt, mint ez előtt; kivált mikor ily délczegen lóháton ült, egészen más alak volt, mint mikor hóna alatt a könyvvel, nagy alázatosan csoszogott a professora után.

Most tudott dalolni a mellette gyalogoló diákcsoport közepett, s vidám hahotája kihangzott a karavánból.

Kézsmárk kerített falai, s az ismerős hegyormok messze elmaradtak már, s Mikhál elgondolkozott rajta, hogy most már ő saját maga asszonya lesz; van egy «ura», a ki egyuttal «szolgája».

A háztáj, melyet ezentúl otthonának fog nevezni, másforma lesz, mint az eddigi. Ott nem fogja senki őrizni, regulázni, csupán saját hitvesi erénye. Mustrája lesz az asszonyoknak, a kire minden szem ügyelni fog s mondani fogják az emberek: olyanok legyetek, mint a tiszteletes asszony; tanuljatok tőle szerénységet, jó magaviseletet, jámborságot; aztán meg gazdasszonyi tudományt, takarékosságot; tanuljátok meg tőle, hogyan kell négy nyelven okosan beszélni?

Iparkodott megtalálni a jövendő rejtélyes homályában azt, a mi kivánatos, a mi örvendetes, hogy lelkét beletörje az engedelmességbe. Maga volt az asszonyszemély az egész utazó társaságban.

Öszvére mellé volt rendelve egy hajtsár, a ki azt zablájánál fogva vezesse, a hol patakon, kövek közt visz keresztül az út; s nógassa, ha meredek hegyoldalba kapaszkodik fel.

Valami szotyák tót legény volt bocskorban, halinában, konya karimájú kalapja a szemére húzva. Nem is ejtett ki más szót, mint «gyi», meg «hő»! A tájék egyre változott: tüneményes hegycsoportok, viszhangzó fenyőerdők, mormogó vízesések keltek, szálltak egymás után. Friss gyepen, árnyékos fák tövében, csörgő patak vize mellett letelepedett a népes uti társaság; kiki elővette az étkes tarisznyát, a tömlőt és átalagot.

A gazdagabbak megvendégelték a szegény diákokat is, kik viszont víg dalok éneklésével fizették meg a jó ellátást.

Különösen volt a társaságnak egy vidám mulattatója, a kit mindenki «Simplex» néven hítt. Ő maga is ezen a néven mutatja be magát egykorú naplójában, melyből igaz történetünk adatainak egy részét merítettük.

Vándor diák, ezreddobos, és tárogatósipos volt. A mellett tréfacsináló és jó czimbora.

Henriknek nagyhamar meg tudta nyerni a kedvét. A menyecske körül is forgolódott s ki-kivette az alamuszi hajtsár kezéből az ostort, s szidta azt lengyelül, a mit az elviselt csendesen.

Simplex bohóságai egészen felderíték az utazó csoportot, Mikhálra is elragadt a kedv. Az üde lég, a vidám természet megkönnyíté szivét a gondoktól. Egyszer, a mint egy magas hegytetőre felértek, ismét más panoráma váltotta fel az eddigit. A napsütötte hegyoldal helyett egy mély völgy következett, melyből a rengeteg fenyőfák, mint egy csodálatos zöld mező folytak egymásba, a távolban a havasok ormai emelkedtek egymás hegyén-hátán, megszakgatva hosszú jégrepedésektől.

Az út meredeken kigyózott alá a sötét völgybe, a hol már éjszakának kellett lenni s versenyt futott vele a hegyi patak, mely jobb felől a gránitszikla pereméről, mint egy kristály orgona, száz csapban omlott alá.

De Mikhál figyelmét nem ez a kép ragadta meg, hanem egy idegen, elijesztő látvány az út bal oldalán. Ott egy kiemelkedő sziklahasadékba volt feltűzve egy magas czölöp, a czölöp tetején volt egy kerék, s ezen a keréken feküdt valami, a mi hasonlított egy emberalakhoz; kezei, lábai lelógtak róla s egy hátraszegett koponya félig alácsüggött; nagy fekete madarak repkedték lomhán körül, felriasztva, de messze nem távozva a közeledő emberzajtól.

Henrik pedig nem volt ott, hogy a kérdésére megfeleljen; az előre lovagolt a diákokkal, a kiknek nagy szükségük volt most a dalolásra, hogy e sötét völgybe való leszálláshoz bátorságot adjanak a karavánnak.

Mikhál visszafordítá a fejét a megszólaló felé, hanem aztán úgy találta, hogy sokkal jobb lett volna neki bámuló tekintetét azon a névtelen borzasztó tárgyon ott felejteni, mint megcserélni a szívijedelmet, szemébe nézni annak, a ki megszólítá.

Ez bűn, a mit cselekszel. Szégyen neked is, nekem is. Én rád nézve meghaltam: ha szerettél, temess el. Tisztességes halottad vagyok: megsirathatsz. Ne tégy olyan halottaddá, a ki Isten előtt bevádol. Én asszony lettem; hűséget esküdtem másnak. Lelkemet ne veszítsem el miattad.

Az Isten irgalmára kérlek, ne jőjj utánam. Térj vissza innen és felejts el.

E rettenetes völgyben, a hol nem tudom, hogy mi vár rám, de érzem, hogy az tele van borzalommal, csak úgy imádkozhatom Isten oltalmáért, hogy szabadítson ki minden veszélyből, ha te nem vagy mellettem.

Vétekkel, esküszegéssel nem mehetek le e félelmes mélységbe. Ha szeretsz rajtam valamit, szeresd a lelkemet; ha féltesz, féltsd a becsületemet.

Állj meg itt és ne jőjj tovább. Az ifjú felnyitá ajkait, hogy valamit rebegjen; de nem jött ki azokon szó, csak egy ellebbenő pára; forró lélekzet párája a hideg hegyi légben; vagy talán a léleknek egy darabja.

Aztán szemére huzta kalapját, lecsüggeszté fejét s ott maradt az utfélen állva, míg a nő tovább ügetett öszvérével. Rám ismert. Most már téged kérlek: ha igaz barátom vagy, tégy velem egy nagy jót.

Nekem nem szabad tovább kisérnem őket. Tedd helyettem meg azt te. Eredj velük.

Booval comilla szex

Ha baj találja érni Mikhált, segíts rajta: szabadítsd meg. Te okos vagy, jártas vagy ebben a vidékben. Maradj a közelében, a míg lehet.

Aztán ha jól lesz dolga, ha roszul lesz dolga, hozd hirül azt nekem; megtalálsz Kassán az anyám házánál. Az ilyen megbizást a mai világban ugyan vágnák a megbizó fejéhez; lát kiki most a maga dolga után, s nem kisérget bolond fővel egy olyan asszonyt, a kit egy másik szeret, s egy harmadik feleségül vett: hajdankorban ámde más emberek voltak; dolguk sem volt annyi s fennállt a társadalomban egy most már divatból, használatból kiment jog, a mit úgy hittak, hogy a «barátság joga.

Többek közt Tiraquell. A «barátság jogán» nagy dolgokat lehetett követelni s a kik ezt a jogot fölvették, olyan szövetséggel voltak egymáshoz lánczolva, mely erősebb minden rokonságnál.

S majd később példákból megtudjuk, hogy milyen nagy szükség volt abban az időben a «baráti jog» íratlan törvényczikkelyeire, miket nem hozott országgyülés, nem szentesített király, nem őrzött biró, még is erőben álltak!

A Simplexnek csufolt tárogatós kezet adott barátjának, hogy mindent úgy fog elvégezni, a hogy rá lett bízva. Azzal sietett az eltávozó nőt utolérni.

Kalondai Bálint pedig ott maradt a tetőn és nézett utánuk, a míg el nem takarta őket előle az erdők sötétsége s hallgatta a patkók dübörgését, majd csak a viszhangját, míg az is elenyészett. Akkor visszafordult, nagy örömére a hollóknak, varjaknak, a kik nem mertek addig visszatérni vesztőhelyi lakomájukhoz, a míg ez a fekete alak ott állt.

Mikhál pedig igyekezett utolérni Henriket, a hites férjét, a ki nagyon előre talált lovagolni az éneklő diákokkal. Az út egyre zordonabb lett, a mint a völgy mélyébe alá kanyarodott; a két fenyőerdős hegyhát mind meredekebb vagányba szorítá, a patak keresztül kasul ömlött rajta s kimosta a görgeteg köveket, a mik között még az öszvér is csak nagy válogatva lépegetett.

Eleinte csak kövek között, a míg az út egy széles hegyszakadékhoz ért, melyen keskeny fahid vezetett keresztül; itt az útrontó hegyipatak nagy zuhajjal omlott alá a szédítő mélységbe s a hidon túl aztán az út még jobban összeszorult, két meredek sziklafalal közé, miknek sima palatábláin folyvást szivárgott alá a nyirok, pinczebűzt terjesztve az egész sötét sziklafolyosóban, a mire a magasból düledező fenyőszálak hajladoztak alá.

Itt a mély útban már nem kövek közt lépegetett az öszvér, hanem csontok között. Emberek és lovak csontjai voltak azok; szerte szét hevertek egymással összekeverve. Henrik nem tudott neki rá felelni: azt mondta, hogy soha sem járt ezen az uton; másfelé jött hajdan Kézsmárkra: a hegygerinczen át; hanem az csak gyalogoknak való.

Ott volt azonban a Simplex kéznél s az megmagyarázta a sok útban levő csont történetét, a hogy ő azt erre jártában a kalauzok szájából hallotta. Sok év előtt az erdélyi fejedelem seregei és a török segédhadak ide e mély útba beszorítottak egy császári lovas ezredet.

A hidat a völgy mélyén letörték előttük s itt nyomorultul leölték valamennyit. A holtakat nem volt hová eltemetni.

Most is itt vannak. A Nap és a Hold is Sötéten tündököl. Nem látom hol van, De tudom, hogy ott van. Ahol lenni szokott. S keringnek körülöttük Ragyogó csillagok. Sok-sok dolog, Mégiscsak megváltozott.

Tallahassee kurvák

Annyi ember volt, Aki elbúcsúzott Még több az, Aki csak elhagyott. Többekről tudom, Hogy hol lelem meg, Sokakat Rúzsamájban, Egy kriptában Másokról azt gondolom, Régen elfeledtek, Szívükből kitöröltek, Élve eltemettek.

A dolgokat csinálhatja bárki, De megszületni, Élni, és Meghalni helyettem Nem tud akárki. Kijelentem komolyan, nem vagyok én ilyen, olyan, amolyan, csak olyan amilyen. Mit nekem az állatvédők, Megdolgoztam érte. Szeretem ha melegít A vadállatok prémje. Ki tudja hány emberállattal Kellett lefeküdni érte.

Tisztességes asszony Irigykedve nézte. Tisztességes asszonynak Megveszi a férje. Pedig ő még le sem fekszik Minden este véle. Ihaj-csuhaj rókaprém, Más is k Mely vágyaival együtt Ellobbant, mikor Szerelmet remélve Lángra gyújtotta őt.

Így adva neki erőt. Az ólomszürke Nehéz ködből Csónak lendült a Ragyogó fényre. Megmutatni magát A világnak Tudását, végre, Hogy vegyék észre. Vasakaratával Csak a célt látta. Hajnali álmos Nap, Vízparton találta.

Ha aranyos lapátját Bele merítette, Csillogott az ezüst tó Gyöngyen körülötte. Csak a cél lebegett Messze előtte, Összekötött haja Lobogott mögötte. Rajthelyből kilőve Izmait feszítve Erős két karja Célba repítette. Mérges dühében Láttam szemét sírni Éremmel nyakában Nevetve örülni.

Dobogó tetején Boldogan kacagni Minden időben Őszinte maradni. S egyszer hallottam Szépen énekelni.

Forró ribancok croydon pa swinging

S mindig, mindig Embernek lenni. Hívei által Sohasem feledni. Megjegyzés: Számomra legnagyobb olimpiai bajnokunknak ajánlom. Barcelona első olimpiai aranyérem ben. Egyéni aranyérem, ban.

Elmentem a lovardába Felültem egy ló hátára. Zokon vette a jó pára Hogy ráültem a hátára. Le is dobott nemsokára Bizonyára fájt a háta. Megbeszéltük utójára Nem ülünk egymás hátára. Megjegyzés: Papadimitriu Athinának, a lovas színház művésznőjének sok szeretettel.

Elmúltunk mindegyőnk, Márványkövön látod neveinket. Belevéste a hálás utókor, Ki szeretettel gondol mireánk.

Dicsőít e világ, s vár egy más világ. A vonat füttye Messzire halkulva A füsttel együtt tovaszállt, S a fénylő sínek Hozzák, viszik az emberek Vágyakozó gondolatát. Messzire mennek, Talán néha vissza is jönnek.

S rézdróton jár Gyorsan előre az üzenet. Hamarosan megérkezem A toronyórán a mutató Lassacskán vándorol, Nyújtva hosszúra a napot, Kikísértelek az állomásra, S reggel óta várakozom.

Megnézek minden vonatot. A hó is lassan elolvad már, Virágok nyílnak tavaszodván De az én szívem csak vár, Csak vár, csak vár Visszavár, Édes, jó gazdám.

Éjszaka érkezett egy kitalált, de mégis élő állat, a csőzörg. Emeljed fel magasra kezedet, csapjad össze most a tenyered.

Nagyasszonyunknak felajánlott ősi Szent Korona, földünket óvva takarja. Március, Június, Október hava. Szabadka, Zombor, Újvidék, nekünk a régi még. Kassa, Pozsony, Komárom, meg Eperjes, elvesztek az álmaink, de miénk lesz, mert miénk az amelyik összenőtt, ami összetapadt. Ha kiakarsz tolni Egy vak emberrel, Rendezd át a lakást.

Akkor egyedül is eljátszhatja A kicsi a rakást. Öcsém morbid Humorát idézve: Naponta többször is Eldobtam a marhahúst Hahaha. A vakság olyan, mint a katonaság. Ahol a gömbölyűt viszik, A szögletest gurítják. Csak erős akarattal, És röhögve lehet kibírni.

Látlak benneteket, buták. Nem is gondoljátok, A fejetekbe is belelátok, De nem haragszom Rátok. Én előképzem magamat a halálra. Négy marcona emberek Ha a sírba letesznek, Ott is sötét lesz. Ha vaknak állsz, Bírjál el vele. Tollamat kezembe hiába fogom, Vaksi szememmel nem láthatom, Fog-e az irón a papíron.

Vannak rajta ákom-bákomok, Mégis fejemben állnak össze a gondolatok, Amit majd mindenkinek elmondhatok. S ha véletlenül versekké Állnak össze a sorok, Elégedetten lenyugodhatok, Voltak az én életemben is Szép és jó pillanatok, Miket maradékaimra hagyhatok Hogy olvassatok.

Zászlóink vezesd Hős diadalra. Ajkunkat dicsőség Fakassza dalra.

Lobogónk lobogva Zúg el a széllel, Süvítve, csattogva Vezérel éllel. Diadalra száguld Éjt kergető hévvel. Regéket mesél Régmúlt emlékével. Vidáman lobog Újidők szelével. Mindennapi forradalmunk Meghitten nemes Fénylő erejével.

Zászlónkat lobogtasd Örök dicsőséggel. S művünktől félve Az ellen ha elébünk áll, Nem is nézve azt Ki itt a Magyar, Kivégzik mindazokat, Ki a nemzetben egyet akar. Olykor-olykor Eltűnődöm a Magyarok némely szaván, Mikor a vak mondja, Megnézem, s látom. Képletes talán.

Hiszen Nem vagyok vak, Csupán csak nem látok. Micsoda különbség.

Ugye csodáljátok? Azt hogy világtalan, Szívből utáljátok. Gyönyörű ez a nyelv, Mindent kifejez, Örömöt, bánatot, Minden árnyalatot Bátor, okos, Bugyuta gondolatot.

Végül is belátod, Lehet jó a meglátásod, Akkor is, ha nem látod. Reméljük meglátod, Ki maradt végül a barátod. Így hatvan év felett az ember már elmereng, mit csinált ebben az életben, mi volt a jó benne, és mire számíthat még? Hová és mire vitte munkája során?

Megszámolja a gyermekeit, unokáit, és eltűnődik, mennyit élhet még, hiszen a tudomány állása szerint akár eléldegélhet százhúsz évig is. Cukorbetegségem okán, tíz évvel ezelőtt megvakultam, és az életem, főleg a szemléletem gyökeresen megváltozott.

Az emberek életkora a társadalom, és a tudomány fejlődésével egyenes arányban meghosszabbodott, hiszen az őskorban legfeljebb húsz, a fáraók korában harminc évig éltek, manapság nem is olyan ritka a nyolcvan éves családtagom.

Én megcéloztam a százhúsz évet, mivel úgy érzem, olyan sok dolgom van még a világban, hogy akkor sem fogok végezni a feladatokkal.

Általában sorsommal elégedett vagyok, csupán egy dolog hiányzik, de az nagyon Gyermekeimet már régen, unokáim arcát még sohasem láttam. Orvosaim mondják, nyugodjak bele a megváltoztathatatlanba, romlott az életminőségem, de így is lehet teljes életet élni, csak jobban oda kell figyelni.

Bár nem mindenben értek velük egyet, de valami igazuk lehet. Író, olvasó emberként érdeklődöm a dolgok iránt, és néha olvasok megdöbbentő sorokat, csudálatosnál, csudálatosabb olvasmányokat.

Jómagam bízom az orvostudományokban és várom a tudomány és a technika fejlődését az egészségügy terén is. Nem tudom miért, de ebben ők hisznek és örülnek, ha így nyilatkozom, talán megnyugtatják saját lelküket.

Már nyomtatni is lehet emberi szerveket, talán egyszer szemet is lehet. Ebben reménykedem. Más cikkekben olvasom, modern fegyvereket, rakétákat fejlesztenek esztelen emberek, el sem tudják képzelni, hogy talán egyszer nekik is szükségük lehet segítségre és már nehéz lenne beszerezni a különféle szerveket.

Mások hibernáltatják magukat gyógyíthatatlan betegségükben, és várják a csodát, a reményteljes feloldozást. Az, hogy én mire számítok? Arra, hogy gondolkodnak a tudósok, mivel az élet makacssága okán mindenképpen halad tovább, és felgyorsul a világ.

A csodavárás ideje lejárt, ezt hozta a modern gondolkodás. Én már rég megmondtam, mit és hogyan kéne megcsinálni, de nem kíváncsi rá senki, hiszen az ilyen emberek nem számottevőek és jelentéktelenek.

Változtassuk meg a szemléletet. A csillagközi űrhajó már a féreglyukaknál áll, és az emberek agyában már az univerzum meghódítása jár.

De mi lesz velünk? Itt már készül a sok elektromos autó, és már földbe sem kell vetni a magot, és a kukorica saját maga körül egy méteres körzetben kiirtja a gazt.

A Marson egy, a Holdon három autó parkol, amelyek magyar fejlesztésűek, várják a soron következő asztronautát, vagy egy szopottgombóc fejű ufonótát.

Bekapcsolhatod az okos tv-t és az okos telefont. A hűtőszekrényed megmondja, mi fogyott ki belőle, csak az orvostudomány nehezen halad előre.

Harminc, negyven év múlva, ha beérkezel a szupermodern rendelőbe, egy készüléket, mondjuk egy szemüveget raknak a fejedre, és a mini kamera veszi a képet meg a hangot, és a szemüveg szára, mint antenna, adja a látottakat az agyadba és mint a moziban, nézheted a képet rajta.

A hallókészülék is a múlt század elején szekrény nagyságú volt, manapság elfér egy nyaklánc medáliájában, s hangodat, képedet látják a föld másik felén egy másodpercnyi pillantás idején.

Nos hát harminc, negyven év elmúltával ilyenekben reménykedem én. Nem a csodára várok, az talán hiú remény, az emberi tudásban és akaratban bízom ezen a földtekén.

Folyton-folyvást megújul a világ, ebben bízom valahol legbelül. Egyébként Földünk rendíthetetlenül halad előre a maga útján, a gravitáció pórázán évmilliókon át egy fekete lyuk felé, ami ott vár miránk a galaxis közepén, ahol vár a végső megnyugvás. Hamis próféták sürgetik végre induljunk el Európa felé, hová menjünk, hiszen itt élünk évszázadok óta, Európa közepén.

Hogy Európa közepén, Kárpátoknak ölén Megálmodjon egy államot, Kemény kézzel fenyítve azt, Ki a másik hitért buzgólkodott. S azóta a búzaszem Milliónyi vékával terem, Jelenti az életet, Adja a kenyeret. Követelve ezernyi Verejtéket és könnyeket.

S az talán véletlen lehet? Ha megnézel egy búzaszemet, Azonnal feltűnhet, Hogy könnycsepp alakú A búza szeme E dicsőséges ünnep fényében. Oda születtem hol az anyaföldet lánckerék hasította, hol vérünket idegen láb taposta, hol férfiakat és nőket gyereket, és időset lőttek halomra.

Vajon Katherine képes megőrizni ép elméjét, Nagyon pajkos anyák és tűzkő nem roppan össze, mielőtt rájönne az igazságra?

Ide születtem. Ide születtem hol nemzetünket oly sokszor feszítették gyalulatlan keresztre. Ide születtem, hová magot vetettem, s a drága föld ismét új gazokat terem, beivódva a génekbe.

Ide születtem hol kevés a gyermek, talpukon az útilevél messzire mennek. Rádiónál kik meghaltak, Ősi Hazától elszakítottak, nem ilyen jövőről álmodtak. Oda születtem hol ha a virágot tapossák, akkor ontja leginkább bódító illatát. Vidáman lobog Új idők szelével.

Előre hazánkért harcba Előre fel barikádra Hideg kövek közt süvítve Fütyül a gyilkos golyó. Harcra fel mind pesti srácok Új fényre vágyik otthonunk Harcra fel hát édes hazánkért Győzni kell vagy mind meghalunk.

Emeld fel a zászlót magasra Messziről lássa ki akarja Diadémként kússzon a falra Ragyog a forradalom arca. Sokan elhulltak a harcban Testvér segíts ha baj van Hőseink védőn takarja Bajtársak ölelő karja. Harckocsi földünk tapodja Halottjaink hordják halomra Testüket lovak tapossák Vérüktől piros a barikád.

Alföld síkja, hegyek szirtje Vár rájuk ős Buda bérce A sok jó barát énekli majd Dicsőink hősi dalát. Nem zeng már dalt sokak ajka Testüket bús rög takarja Lobog felettük a zászló Messzire hallik a jajszó. Távolból hívnak az álmok Idegen föld lett hazátok Minden este vissza szálltok Az ősi hon vár reátok.

Európa közepén éltek Dicső vakító fényben Már csitul a fájdalom árja Mikor jön lelketek vigaszsága. Ott küzdelmes a világ Hol a virágot tapossák Akkor ontja leginkább Mámorító illatát.

Zászlóinkat vezesd Hős diadalra. Lobogónk zúg el a széllel, Süvítve vezérel éllel. Hiányzik róla a címer Diadalra száguld Éjt kergető hévvel.

Vidáman lobog Új idők szelével Napi forradalmunk Meghitt erejével Zászlónkat lobogtasd Örök dicsőséggel.

Az ellen ha elébünk áll, Nem nézi azt ki a Magyar, Kivégzi mindazokat, Ki a nemzetben egyet akar. S ha majd száz év elmúltával Megkérdezi gyermekünk Miből mivé lettünk, Büszkén mondhassuk el neki Él még hős nemzetünk. Pusztulnunk nem kell ma már Éljünk ezen ősi földön, Ha el is buknánk talán Dolgunkat tenni muszáj.

Friss még a sírhalom, Lassan múlik a fájdalom. Meghalt az én jobbik felem, Őrangyalom, lelkiismeretem, Vigaszom, és támaszom. Hitem, s reményem: A testvérem. Te mindig a vesztes Oldalon álltál, Ha fizetni kellett Gavallér voltál. Hárman vagytok most lent A sötét kriptában: Apám, anyám, s te öcsém.

Szoríts helyet, Hamarosan jövök én, S teljes lesz újra a család. Az élet oly galád.

Megérdemelnénk Még néhány évet. Hallom most is, Hogy hangod szól: "Éltem ötvenkét évet, De jól.