Maine monterey park szőrös feleségek

Maine monterey park szőrös feleségek A lager sör és az almabor volt a legnépszerűbb ital az asztalnál. Édesapa bányamérnök volt, utóbb barátai furcsa vállalatba vállalkozás vitték be, a Kálvin téren emeletes kávéházat épített, amelyet lebontatott a Közmunkatanács azon a napon, amikor épp kész lett. Mindehhez az egészségügyi panaszok hullámzó jellege is elválaszthatatlanul hozzátartozik. A kutya farka nekicsapódott a feny padlónak.

  • Szemem tónusa:
  • Tiszta mogyorózöld szemeim vannak
  • Hajam színe:
  • Red
  • tudok:
  • Orosz
  • Szeretem inni:
  • Szeretek pálinkát inni

Még mindig jobb, mint itt ülni, belemerülni az önsajnálatba, figyelni, mit tesz az sz a levelekkel és lepkékkel, és siratni az elszalasztott lehet ségeket. Országút barátságosan megcsóválta a farkát és közelebb jött, hogy letelepedjen Robert Kincaid mellé.

Vajon sokat változott? Feny fák odakint, ködbe burkolózva, csepeg ágakkal. A kutya farka nekicsapódott a feny padlónak. Azután még egyszer.

Ha valaki magányosan él hatvannyolc éve javarészében, akár önként, akár a körülmények folytán, a gondolatai szüntelenül visszafordulnak önmagukba, hiszen nincs rajta kívül más, aki meghallaná ket vagy értelmet találna bennük.

Végül szinte már ötletszer en áramlanak, az agytól az ajkak felé. Mintha az agy már képtelen lenne elraktározni ennyi csendet, és a szavaknak muszáj lenne kiürülniük, hogy a helyükre újabb gondolatok kerülhessenek. A legtöbb ember számára egy-két nap, de talán néhány órányi tökéletes magány is elég ahhoz, hogy a töretlen csend beindítsa ezt a folyamatot.

Robert Kincaid az egész életét ebben élte le. Magában beszélt, ha el készült egy új felvételhez vagy az ételét melegítette, zársebességr l és f szerekr l, kamerákról és sajtfélékr l motyogott.

A kutya boldogan fogadta magába Kincaid kiáramló gondolatait és elégedetten hallgatta csupán szavai hangzását is, jelentésükt l függetlenül. Nem mintha keresném a lehet séget, hogy lássam.

Nem vagyok biztos benne, mit tennék, ha újra látnám. Azt sem tudom, mit tenne.

A pokolba is, négy napig tartott az egész, talán már rég elfelejtette. Talán nem vagyok számára más, csak egy kellemetlen emlék. Robert Kincaid a szíve mélyén persze tudta az igazat.

Francesca Johnson és örökre egymásba fonódtak, és emlékezni fognak erre, ameddig csak élnek. Ebben sosem kételkedett igazán. Akármerre is járt az elmúlt tizenhat évben, az asszony mindenütt ott volt vele. Tudta, biztos volt benne, hogy Francesca is így érez. Mégis, olykor enyhítette a fájdalmat, ha elképzelte, hogy az asszony többé nem gondol rá, ez tette könnyebben elviselhet vé a mellkasába fúródó nyílhegyet, ha rá gondolt.

Egyetlen nagy szerelem, egyetlen örvényl pillanatban, amikor a szél a hátába került és az univerzum vonakodott megtenni, bármire is készült.

Egyetlen örvényl pillanat, amelyben az öreg vándor meglátta az otthon tüzét, ahol a vonatok megpihentek és füttyszavuk elhalt. Amikor egy kis id re abbamaradt a céltalan körözés Rilke si tornya körül. A h t gép zsörtöl dve kelt életre, Robert Kincaid pedig elszívott még egy Camelt, kétszer felköhögött és kikémlelt a ködös reggelbe.

Jól emlékezett az öreg iowai tanyaépület konyhájára. Hatékonyan és szinte tévedhetetlenül szemlélte az élet folyamát, gyakorlott fényképész szeme mármár egy kamera lencséjeként örökítette meg azt a konyhát, az apró részleteket. A repedezett linóleumot és a kinyitható asztalt, a rádiót a mosogató mellett és a lepkéket a lámpa körül.

És ott volt Francesca, t nézte, rózsaszín ruhájában és fehér szandáljában. Francesca Johnson, amint megragadta élete legnagyobb lehet ségét és felé zuhant, pedig feléje. Ha létezik b n, az övék mindenképpen közös, egyenl arányban kimérve és felosztva. Ott állt azon az estén, nekitámaszkodott az asszony h t gépének, t nézte, a ruha szegélyét, amely mozdulatlanul nyugodott kerek, barna combjain.

És a régi vágyak — csak áldjuk és kárhoztassuk ket —, azok a követel z régi vágyak újjáéledtek, és az elfojtott távoli tangó hangjai egyre közelebbr l hallatszottak. A régi vágyak, belegabalyodva a forró nyáréjszaka nyirkos leped ibe, ott korcsolyázva Francesca hasának, arcának, mellének verítékén, vállának és arcának verítékén, a hátán és a hasán.

A régi vágyak és édes verítékük. A hosszú évek elnyomták az asszonyban a gerjedelmet, ahogyan benne is, és mindketten egyszerre adták át neki magukat, újra meg újra, amíg a gyertyák elkormoltak, az es k lezúdultak és felszáradtak, és az új hajnal tapogatózva vette birtokba a déliowai tájat.

A pirkadat els fényénél kivitte az asszonyt a mez re és arra kérte, támaszkodjon az egyik kerítésoszlopnak. Ott változtatta t a fekete-fehér képpé, amely most ott lapult egy kartondobozban, egy másik konyhában, egy ködös seattle-i reggelen. Pörgesd csak meg újra a kötelet. Harry csatakos a párától és dohányfüstt l illatozik.

Ugyanaz a rutin készül dés, szándékosan ugyanolyan, mint tizenhat évvel ezel tt. A b rönd, beékel dve a pótkerék mellé, leszorítva egy rongykötéllel. Ezúttal nincs gitár; évek óta nem játszott már. Ahogy jobban belegondolt, visszament a faházba és el ásta a gitárt is a h t gép mell l.

A tokon kiütött a penész, és ki tudja, milyen állapotban lehetett a hangszer, így aztán nem is bajlódott vele, hogy megnézze. Vállat vont és kivitte a hangszert a kocsihoz, lekötözte a b rönd mellé, majd egy darab viaszos vászonnal letakarta mindkett t.

A gitár csendes, dallamtalan hangot adott, amikor megfeszítette körülötte a kötelet, mintha vágyott volna arra, hogy el vegyék, megérintsék és felhangolják. A maga idejében Robert Kincaid lepattant volna a platóról, de most csak leült és óvatosan lecsusszant róla.

El bb a jó lábát tette le, majd azt, amelyik cserbenhagyhatta, ha nem figyelt oda. Egyetlen fotótáska, benne egyetlen Nikon F-fel és egyetlen objektívvel — kedvencével, a százöt milliméteressel —, és az egyetlen megmaradt Kodachrome II-essel.

Egyetlen tekercs film az expedícióra, amelynek neve: Utolsó Alkalom.

Termosz, fényképez gép, b rönd, három karton Camel, egy láda kínai sör, amit akciósan kínáltak egy vízparti üzletben. A régi hálózsák. Ha pénzsz kében lesz, elalhat a kocsiban is. Az Afrika zöldell dombjai egy rongyos példánya, az a könyv, amelyik ben is vele volt, s amelyet azóta se olvasott.

Végignézett magán, a negyedszer is megtalpaltatott Red Wing bakancson, a kifakult farmeren, khaki szín ingen és narancssárga nadrágtartón. Cserszín vastag kabát az ülés mögött, az, amelyiknek felszakadt a zsebe és kávéfoltos a jobb ujja. A csavargók id tlen, praktikus egyenruhája. Országút a mellette lév ülésen.

Országút vizesedénye és bádoglábasa a padlón, a kutyaeledeles zsák és az apróval teli kávésdoboz mellett.

Egy másik útvonal. Maradjunk csak ki az éjszakai hidegb l, ami az évnek ebben a szakában az északi államokra jellemz. Igazság szerint nincs is el re meghatározott útvonal, hiszen nincs már semmi értelme terveket kovácsolni. Kezdetnek megteszi a déli irány és Oregon, azután Kalifornia, majd a kelet.

Iowa nem szalad el, elég, ha Kalifornia északi felében keletnek fordul.

Talán elmehetne Dél-Dakotáig és felkereshetné a Black Hillst, ahogyan az iowai Madison megyébe tett legutóbbi útja során. A Hillshez ban tért vissza és egy régészeti ásatásról készített fényképeket; ez egyike volt utolsó nagyobb horderej publikációinak.

A házsártos öreg, aki az idegenvezet jéül szeg dött, talán még ott él valahol. Talán megállhatna, beköszönhetne és elugorhatna abba a kocsmába, hogy meghallgassa azt a harmonikást, ha még ott van.

Robert Kincaid kiegyenesedett a kisteherautó ülésében és keresztülkémlelt a szélvéd n, miközben engedte szétáradni magában az utazás újra felfedezett izgalmát.

Talán te is így vagy vele. Folyton a régi id kr l és régi dolgokról siránkozni, naphosszat azokat a képeket nézegetni és arra emlékezni, amit régen csináltam, aki régen voltam.

Átkozni az öregkor könyörtelenségét, feladni mindent és megkeseríteni a tulajdon életem. Elegem van ebb l. Egy dolog a valóság, de ha csak az ábrándoknak élünk, az sem különb a lassú haldoklásnál.

Egy pillanatra elhallgatott, odafordult a kutyához. Nem a mi kedves Nighthawk barátunktól, hanem Mr.

Lássuk csak A faházban Robert Kincaid el vett egy fotótáskát a gardrób fels polcáról, majd megragadta a négy ing mögé rejtett és a szekrény hátsó falának támasztott ütött-kopott Gitzo állványt. Addig keresgélt a szekrény aljában, míg rá nem akadt a fekete, magas nyakú pulóverre, amit még évekkel ezel tt hozott Írországból, és beburkolta vele a Gitzót.

Fényképészmellénye ott lógott az egyik fogason. Leemelte és belebújt. A konyhai szekrényb l kamerákat és különféle kellékeket vett elés gondosan a helyükre tette ket, be a táskába.

Negyvenhárom tekercs Tri-X fekete-fehér filmet is talált az egyik fiókban. Belekotorta a filmeket egy m anyag bevásárlószatyorba és körülnézett, majd egyik vállára felvette a pulóverbe göngyölt háromlábú állványt, a másikra a fotótáskát.

Még egyszer körülnézett a házban és vigyázott, hogy az ajtó ne csapódjon be, amikor bezárja. Visszatért a teherautóhoz. Er tlen napsugár döfködte a délel tti ködöt, amint Robert Kincaid a kompon beutazott a szárazföldre, keresztül a szoroson, az Elliot-öbölig.

A külvárosi kis utcákon haladt tovább, a kiköt mentén, és elhaladt a park mellett, ahol és Nighthawk olykor leültek egy padra és elmesélték egymásnak, amit igaznak véltek az életükkel kapcsolatban. Olympiában készpénzre váltotta az iskola csekkjeit, azután feladott egy képeslapot Nighthawknak és tudatta, hogy elhagyja a várost, de néhány hét múlva újra találkoznak.

Az öregek hajlamosak aggódni egymásért, alighanem Nighthawk barátja is elt n dik majd azon, mi lett vele. Úgy döntött, a part menti úton indul délnek, majd Maytown közelében fordul nyugatnak, az ország belseje felé, vissza a maga világába, a kis utak és kis városok közé.

Országút kinézett az ablakon, és fülei vidáman verdestek a szélben.

Így történt, hogy novemberében, miután eljutott a legvégs dolgokhoz, Robert Kincaid még egyszer utoljára megpörgette feje felett a kötelet, és elindult Iowa felé, vissza Madison megye hídjaihoz. Barátai sokszor megjegyezték, milyen szokatlanul kegyesen bántak vele az évek.

Fekete haja nem szült tovább annál a néhány tincsnél, amelyik a negyvenes évei elején fakult meg, és alakja is megtartotta kellemes arányait. Richard egyszer meg is jegyezte. Pedig hát is változott.

Ahogy elnézte magát a tükörben, tudta jól, mi mindent takarnak gondosan megválogatott ruhái.

Egyedül a helyes étrend és életfelfogás segített t egyben tartani, meg a széles karimájú kalapok és a napi hosszú séták, amelyek során olykor a hat kilométerre es Roseman-hídhoz is eljutott.

S mindeközben szüntelenül arra gondolt, hogy egy napon még viszontlátja a férfit, hogy Robert Kincaid valamiképp visszatér hozzá. Az a gondolat mindennél inkább segítette megacéloznia az akaratát, hogy lehet ség szerint olyan maradjon, amilyen annak idején volt.

Azt akarta, hogy a férfi felismerje; azt akarta, hogy ugyanúgy kívánja t, ahogyan annyi évvel ezel tt.

Mértékként egy ben vásárolt rózsaszín ruháját használta. Az elmúlt tizenhat évben olykor-olykor felpróbálta, és ha egy kicsit is feszesnek t nt, addig dolgozott a testsúlyán, amíg újra könnyednek és kényelmesnek nem érezte.

Miután felhúzta a ruhát, lassan megpördült a hálószobai tükör el tt és mosolyogva közölte tükörképével: — Lehet, hogy t lem csak ennyire telik, de szerintem ez akkor se rossz egy vidéki lánytól. Majd újra összehajtotta, m anyag zsákba csomagolta és a szekrény legfels polcára rejtette a ruhát. Richard az el z évben halt meg, és a farm többé már nem volt ugyanolyan.

A jószágokat eladták, a földet kiadták. A gyermekek feln ttek és eltávoztak oda, ahová a gyermekek eltávoznak, amikor eljön az ideje. Nem maradt sok pénze, de azért elboldogult a földbérletb l, a megtakarításból és Richard szerény életbiztosításából.

És Richard most a winterseti temet ben feküdt, a szülei mellett. A komor sorok egyre hosszabbra nyúltak a szül kkel és gyermekekkel, rovátkákat vontak a földbe, hogy így emlékeztessenek az elmúlásra. Richard két helyet vásárolt a temet ben, abban a reményben, hogy egyszer Francesca is mellette nyugszik majd.

Csalódnia kellett ebben a reményében, amint azt a kés bbi események megmutatják majd. A kedves, jó Richard. Talpig tisztességes ember, ehhez nem férhet kétség, még szeretetreméltó is a maga esetlen módján.

Ez mégsem volt elég neki. Az a Francesca, akit Richard ismert, nem volt egyéb álcánál, a kötelességtudó háziasszony és a gondoskodó édesanya máza mögött egy egészen másmilyen asszony rejt zködött. Egészen másmilyen, mint az, aki reggelenként tojást sütött és a sonkaszeleteket igazgatta, amíg Richard a reggeli híreket hallgatta a rádión.

Ugyanazon a rádión, amelyen a "Mandarin" és a "Hulló falevelek" szólt ben, azon a fülledt augusztusi éjszakán, amikor ott táncolt a konyhában azzal a Robert Kincaid nev férfival, aki a forró nyári szél hátán érkezett, hogy felforgassa az életét.

Valahányszor ott állt ugyanazokon a köveken, arra gondolt, istenem, ha tudná. Ha Richard akárcsak sejtené, mi történt ebben a konyhában. El tudná t képzelni, ahogyan anyaszült meztelenül egy hosszú hajú, távolról érkezett fényképésszel szeretkezik?

Ahogy a papírtörülköz k fellebbennek és a padlóra hullnak, ahogy Robert Kincaid az asztalra fekteti? Richardnak sosem jutott volna eszébe ilyesmi. Hazugság hazugságok hátán. Bár, Richard talán mégiscsak sejtett valamit. Halálos ágyán a torka mélyér l, reszel s hangon szólt hozzá, alig néhány órával azel tt, hogy elveszítette az eszméletét.

Sajnálom, hogy nem tudtam valóra váltani ket. Richard minden maradék erejét összeszedte és lassan felé csúsztatta kezét a kórházi leped n, miközben ezt mondta, és látta, hogy megfáradt szeme könnyezni kezd, hogy sokkal többet szeretne mondani annál, amennyire a szavaiból futja.

Gyengéden megfogta nagy, kérges kezét, ráfektette az arcát, és abban a pillanatban, csakis abban az egy pillanatban megbánta, amit Robert Kincaiddel m velt.

És ugyanennyire sajnálta, hogy már sosem mondhatja el Richardnak, mennyire nem ismerte saját magát, amíg az a Kincaid nev férfi be nem toppant az életébe.

Pedig Richard Johnson, aki mindig ugyanaz maradt és nem is tudott volna más lenni, sokkal többet tudott annál, mint azt gondolta volna.

Tudott valamit, ami mélyen és fájdalmasan megsebezte — tudta, hogy nem Francesca álma, hogy bár harminc éven át éltek együtt, sosem hatolhatott át azon a küls burkon és nem ismerhette azt az asszonyt, akivel megosztotta munkás éveit, aki gyermekeket szült neki.

Az öreg házra néma csend hullt. Francesca széthajtotta a The Madisonian legfrissebb számát, hogy beleolvasson a vidéki emberek mindennapjaiba és viselt dolgaiba. Átforgatta a lapokat, amelyeken ott sorakoztak a jótékonysági vacsorák és sporteredmények, házasságok, születések és elhalálozások, egy olyan világ hírei, amelyben már harminchat évet leélt, mégsem érezte a magáénak.

A katolikus egyházban római eredetű eseményekből származtatják Valentint, magyarul Maine monterey park szőrös feleségek.

Hat hónappal Marge Clark halála után Floyd elhívta vacsorázni. Elfogadható kifogást keresett és kimentette magát. A férfi újra megkérte, amikor megkezd dött a vásár, ahol vagy a borjakat díjazták, vagy végeérhetetlen grillpartikat rendeztek. Próbált kedves lenni vele, de újabb kifogásokat talált: nagyon elfoglalt és a gyerekek is bármikor meglátogathatják.

Floyd Clark nem kérte többet. De még mindig udvariasan mosolygott, ha a bevásárlókocsijuk találkozott egymással a Fareway boltban. Floyd lefogyott egy keveset és láthatóan hiányolta Marge f ztjét. Most az asztalra fektette az újságot és levette szemüvegét, hogy végigmérje a letarolt szi mez ket és újra a gondolatai közé engedje Robert Kincaidet.

A férfi mindig is ott volt, bár egyes múló napokon egyes múló pillanatokra úgy t nt, mintha csak álomkép lenne, amit oly gyakran idézett fel magában, hogy végül valódi emlékké vált.

Ilyenkor megnézte a fényképeket, amiket a férfi róla készített és a férfi képeit, amelyeket a National Geographicnak szánt. Elt n dött, vajon még most is járja-e az utakat, él-e egyáltalán. Néha elnézte a repül gépek kondenzcsíkját a magasban és elképzelte, hogy Kincaid ott repül, útban Dzsakarta vagy Nairobi felé.

Talán elutazhatna délnyugatra és megkereshetné. Vagy talán jobb, ha megelégszik az emlékével. Talán jobb elfogadni, hogy nekik csak az a közösen eltöltött négy nap adatott meg. Pedig megtalálhatná. A férfi el ször talán értetlenül pillantana rá, kutatna az emlékezetében "Á, igen, az iowai asszony meg azok a fedett hidak"aztán újra visszanyerné kimért, csendes modorát.

Meginnának egy kávét valamelyik étteremben és beszélgetnének néhány percig, miel tt a férfi az órájára pillantana és kimentené magát valami sürg s teend re hivatkozva. A hátralév életét pedig leélhetné abban a tudatban, hogy nem volt több kellemes és múló közjátéknál egy szüntelenül utazó férfi életében.

Egy csapásra elpusztítana mindent, amit oly gondosan felépített magában az évek során.

Néma csendben élhetné tovább megüresedett életét. De ez nem igaz. Biztos volt ebben, legalábbis majdnem mindig. De mikor olyan rég történt; ha nem lettek volna azok a felvételek a National Geographicban, talán már az arcára is alig emlékez— ne.

Így se ismerné meg egykönnyen, a kifakult képek alapján. Végtére is, hatvannyolc éves. Egy hatvannyolc éves leopárd, nem könny elképzelni. Meglehet, hogy beteg vagy teljesen maga alá került, pedig nem akarta így látni.

Francesca felment az emeletre, a hálószobába, és el vette a rózsaszín ruhát a helyér l. A szoba sarkában lapult a kis lemezjátszó, amit még Carolyn hagyott itt.

Miután felöltötte a rózsaszín ruhát, lassan leengedte a t t és újra meghallgatta a "Hulló faleveleket", miközben a tükörképét nézegette, mosolygott és visszaemlékezett a Robert Kincaid nev férfira, aki úgy szerette t, ahogyan nem gondolta volna, hogy valaha is szeretni fogják.

Elérkezett a séta ideje. Nadrágot és farmeringet húzott, lesétált a földszintre, és miután vetett egy pillantást a naptárra, megjegyezte magában, hogy megint közeledik a születésnapja. S miközben a tükör el tt forgolódott, Robert Kincaid egyre közeledett felé a parti úton, kivénhedt öreg teherautóján, Harryn, elid zött a táj szépségén és elbeszélgetett Országút nev kutyájával.

Ahogy a víz felé közeledett és délnek fordult, Robert Kincaid, az író-fényképész valamikor így nevezte magát megmozgatta berozsdásodott bokáját és tovább vágyakozott az olyan dolgok után, amelyek soha nem történtek meg.

A kacskaringós út, amely erre az elhagyatott helyre vezette, és azok a figyelemreméltó események, amelyekb l utóbb a férfi is kivette a részét, önmagukban megérdemelnének egy teljes könyvet.

Most elég legyen annyit elmondani, hogy Carlisle McMillan képzett ácsmester volt, aki a szakmát egy öregembert l tanulta, még Kalifornia északi felében. Miután belefáradt a városi életbe, s miután az összetákolt lakótelepek megfosztották minden szakmai öntudatától és önbecsülését l, Carlisle fogta megtakarított pénzét és hosszú, ötletszer utazásra indult Amerikában.

Yerkes megyében végül megtalálta, amit keresett: egy helyet, a lehet legtávolabb a világ nyüzsgését l, amit sosem értett és amit, ahogy az id múlt, már nem is akart megérteni.

Dél-dakotai életének els évében felújított egy harmincholdas területen álló régi épületet, amely jó tizenhárom kilométernyire esett az e helyütt csak Salamandernek nevezett várostól. Mint ahogy másokét, az életét is inkább formálta a szerencse, mint a szándék.

Egy döntés itt, egy másik ott. Így visszatekintve, egyes döntések helyesek voltak, mások rosszak, ám következményeiket mindig éppúgy meghatározta a racionális er feszítés, mint azok az el re nem látható események, amelyek a legváratlanabb pillanatokban nehezedtek a vállára.

A hétköznapi lét mozgatórugói és buktatói. Vagy másképpen, a létbizonytalanság állapota. Harmincöt évvel korábban egy Wynn McMillan nev asszony törvénytelen gyermekeként látta meg a napvilágot, egy olyan apától, akinek nevére anyja nem tudott vagy nem akart visszaemlékezni. Abból a kevésb l, amit az anyjától megtudott, apja alakja csak homályosan, ködbe burkoltan rajzolódott ki.

Ifjúkori vándorlásai, de még a kés bbi évek során is sötét, kontúros árnyként látta t, egy hosszú távú utazásokra szánt bivalyer s motor hátán. Az alak Carmelt l délre, a tengerparti úton robogott, háttérben a lenyugvó nappal, keresztül a karcsú viadukton, ahol a Csendes-óceán mélyen behasított a szirtek közé.

Esetleg egy asszonnyal a hátsó ülésen? Aki karjaival átölelte derekát, akinek hajába belekapott az ellenszél?

Elég ahhoz, hogy megszülethessen. Az asszony ma is emlékezett arra, milyen melegen simult a hátához a homok, ahová lefeküdtek. Sosem felejtette el, milyen meleg tud lenni a homok kés szeptemberben. Emlékezett a férfi különös, szelíd, szinte mereng jellemére is, amelynek nyomait kés bb a fiában is felfedezte.

Azt mondta, a férfi szinte sirályként siklott a leveg ben, titkos dolgokat tudott, és elhaló muzsikát hallott a régmúltból, amely nem volt, egyedül csak az övé. A nevére valahogy mégsem emlékezett. Úgy vélte, a férfi csak egyszer mondta, amikor az esti tábort z mellett ültek, ahol felülemelkedtek mindennapi életük keretein és házi készítés sört ittak.

És nem emlékezett a nevére. Egyszer azt mondta: "A nevek akkor még nem t ntek fontosnak. Tudom, hogy ezt nem könny elfogadni, Carlisle, de akkor így éreztük. Hidd el, nekem még jobban fáj ez, mint neked.

A szervezett programokról, a társasjátékokról és golfkupákról, a báli Maine monterey park szőrös feleségek meg a brownsville-i Kereskedelmi Kamara koktélpartijairól.

Tizenkét éves volt, amikor anyja elmondta neki, miközben ott ültek a Mendocinóban bérelt ház lépcs in. Wynn átkarolta vézna, visszahúzódó kisfiát és odahajolt hozzá beszéd közben, frissen mosott haja elnyomott minden jól ismert anyai illatot.

Carlisle figyelmesen hallgatta t, és szerette a kíméletlen szinteségért, a boldogságért, amelyet a megszülésében és felnevelésében talált, szerette még a sikamlósan izgató szabadosságokért is, amellyel a férfiról beszélt.

Bár Carlisle korában nehéz volt bármi effélét elképzelni, különösen az anyjával kapcsolatban. Jó volt mindez, az szinteség és a gondoskodás, mégsem volt elég. A lelke mélyén Carlisle McMillan tovább vágyott apjára, valakire, aki megnyugtatná, hogy a benne örvényl véletlenszer és er teljes érzelmek id vel egységes és céltudatos férfilétté összegz dnek.

És hosszú id n át dühöngött céltalanul. Dühítette a céltalanság, ahogyan Wynn McMillan odadobta magát ennek az alaktalan teremtménynek, aki északnak robogott a régvolt sz színes fái között, és egyszer en kilépett az életükb l.

Sok éve ráment és sokat gondolkodott, míg végül kényszer békét kötött mindezzel. Vagy legalábbis, a java részével. Anyja és a férfi szén jöttek össze, a második világháború épp csak véget ért. Egy kicsit mindenki megkótyagosodott az összevisszaságtól, a gy zelem édes légköre a kioltott életek borzalmával és a visszafojtott szenvedéllyel keveredett.

Ha mindezt összevegyítjük a Big Sur-i bohémek könnyelm ségével, a poétákkal és m vészekkel, köztük a Párizsból épp csak megtért Henry Millerrel, aki ott gyelgett a Partington Ridge fel l vezet úton és a vízfestékeivel pepecselt, érthet vé válik az egész.

Harmincéves korára Carlisle eldöntötte, hogy ebben a helyzetben valószín leg is így tett volna.

A homály mégsem oszlott. Továbbra is befejezetlennek érezte magát, és tudni szerette volna, hogy a géntenger melyik hulláma sodorta a partra. Akadtak, akik szerint kiálló arccsontjával és hangsúlyos orrával indiánnak t nt, ezért hosszú barna haját olykor vörös kend vel kötötte hátra, amolyan apacs stílusban.

Tetszett neki a felvetés, még ha nem is tudott meggy z dni igazságáról vagy hamisságáról. Így amikor azt kérdezték t le, hogy indián vér folyik-e az ereiben, elnémult, megvonta a vállát és hagyta, hogy mindenki maga vonja le a következtetést.

Azután ott volt még a kopogás. Korán kezd dött és éveken át tartott. Valami távoli, lappangó dolog, a forrása ismeretlen. Elhaló, gyenge jelzések, talán a DNS spiráljának mélyéb l, valahányszor r támadt a lelkében, és sokkal inkább érezte, mintsem hallotta ezeket.

Mintha valaki játszadozni kezdett volna egy kísértetváros telegráfjának poros billenty in: bip Ilyen volt az egyik minta, de akadtak mások is. Eleinte valószer tlennek, s t csalókának t nt az egész, de kés bb már azt képzelte, hogy apja küld neki üzeneteket a véráram útján.

Magában ezt így magyarázta: Apám mint személy, nem is tudja, hogy létezem, a genetikai kódok azonban tudják, hiszen azok a testem részei. A kódok tudják, hol létezem, a gének tudják, hogy létezem. Az génjeib l lettem, magamban hordozom az lenyomatát, a génjei útján tehát is tudhatja.

A logika némiképp zavaros volt, de megtette a magáét, ha nem nagyon feszegette a dolgokat. Carlisle így kezdte azt hinni, hogy apja visszatért és elküldte neki ezeket a jelzéseket.

A pokolba is, csavard fel a hanger t, maradj adásban. Beszélj egy kicsit magadról, hogy többet tudhassak rólad. Mi az, amir l tudom, hogy nem tudom? Apja helyett, akit sosem ismert, és egy kés bbi mostohaapa helyett, akivel sosem került érzelmi kapcsolatba, Carlisle egy Cody Marx nev id sebb ácsot talált, aki id vel a pótapja lett.

Cody Marxtól tanulta el Carlisle az ácsmesterséget és azt a késztetést, hogy rendesen intézze a dolgokat. Mindennek adjuk meg, ami megjár, szokta mondogatni Cody. Egy évvel azután, hogy letelepedett Yerkes megyében, és kevés híján befejezte a házát, Carlisle leült a kis kecskelábú asztalhoz, amelyet maradék fából ácsolt magának, és levelet írt az édesanyjának.

Október Szia Wynn, Remélem, jól vagy. Járnak még hozzád csellózni? Még mindig a galériában dolgozol?

Az ebéd sokáig Maine monterey park szőrös feleségek snack volt.

A ház egész takaros lett, köszönhet en ezúttal is Cody tanításának, és némi küls munkám is akad. Sok küls munkám, ami azt illeti.

Rengeteg itt a régi faépület, gondosan ápolt gerendákkal és oldalfalakkal, és a legtöbb gazda, aki inkább a fémépületeket kedveli, boldogan engedi, hogy a bontásért cserébe elhordjam az épületfát is a többi szeméttel együtt.

Rengeteg jó min ségérett fát szerzek így. Bár éveken keresztül rettegtem ett l, talán itt az ideje, hogy megkeressem apámat. Itt elég legyen annyi, hogy két évtizedet töltöttem el tanulással, és ebbe nem számítom bele a gimnáziumot. Azért képeztem magam egyetemi szinten tól ig, hogy segítsek a betegeimnek meggyógyítani elméjüket, és így elindítani őket az egészség útján.

Most ti tanulhatjátok meg ezt tőlem. Tudósok, pszichológusok és spirituális tanítók évszázadokon keresztül igyekeztek megfejteni, mi az oka érzelmi zavarainknak. Számos adat és idézet szól erről.

Tudjuk, hogy a búskomorság, rosszkedv, válságok és traumák agyunk termékei, vagyis élettani jelenségek. Mára az orvostudomány azt is elfogadta, hogy érzelmi állapotunk mindenfajta betegségen ronthat vagy javíthat.

Louise Hay-jel évtizedek óta értekezünk ezekről az összefüggésekről. Louise első könyve: Gyógyítsd meg a tested — A fizikai problémák mentális okai, amely először ben került a könyvesboltokba, úttörő mű a maga nemében. Ebben a vékonyka kék kötetben azt állítja, hogy ami jó és ami egészségtelen az életünkben, az mind a gondolatainktól származik, és a gondolatok formálják tapasztalatainkat.

Ez azért érdekes, mert mi, a Kérdéses, hogy jót hoznak-e vagy rosszat, mindenesetre gondolataink nagy hatással vannak ránk.

Louise évtizedeken át megerősítésekkel segítette betegeit, hogy változtassanak gondolataikon és tapasztalataikon, és ezáltal egészségük is helyreálljon.

Művelőiknek fizetniük kellene Louise-nak, aki jóval előttük fedezte fel mindezt! Több mint harminc éve gyógyítok intuícióval.

Mivel telefonon érintkezem pácienseimmel, akiknek csak a nevét és a korát ismerem, megérzéseimet vetem be, amikor elmondom nekik, hogyan hat ki egyes szervekre az adott érzelmi mintázat.

Megtanítom őket, hogyan nevezzék néven ezeket a mintázatokat, válaszoljanak rájuk hatásosan, majd szabaduljanak meg tőlük. Amennyiben ezt elmulasztják — folytatom —, a szóban forgó érzelem megrekedve fizikai rendellenességként jelentkezik a szervezetben.

A gyógyulási folyamat felgyorsítása érdekében egy sereg segédeszközre hívom fel a figyelmüket: orvosságokra, gyógynövényekre, étrend-kiegészítőkre, megerősítő kijelentésekre vagy egyebekre. Akár az agy érintett, akár más szerv, akkor leszünk egészségesek, ha ezeknek a segédeszközöknek a széles skáláját igénybe vesszük, azaz az étrend-kiegészítőket, gyógynövényeket, a hagyományos orvoslás fegyvertárát, néha még akár a műtéti beavatkozást is.

Fontos, hogy az érintett mindenről tudjon, ami a kínálatban szerepel. Ezerféle megoldás kínálkozik tehát.

Valóságos bőségszaru, amelyből gyógyítónkkal együtt kiválaszthatjuk a nekünk megfelelőt. Még alapfokú egyetemi tanulmányaim során a Brownon állva is elaludtam idegi problémám miatt. Márpedig alva, ugyebár, nehéz tanulni. Végül kaptam egy görcsoldót, ez tartott ébren utolsó egyetemi évem során.

Az történt velem, mint Charlie-val a Virágot Algernonnak című regényben: egyszeriben megtáltosodtam, és észlénnyé lettem. Történt azonban, hogy miután lediplomáztam, egy ízben futni mentem rákaptam erre, mert ébren tartott.

Épp egy hídon futottam keresztül, ahol ki tudja, mi történt. Elalhattam vagy rohamom volt, mindössze annyit tudok, hogy nem vettem észre azt a teherautót, amelynek a kerekei alá kerültem. Huszonöt méteren át tolt maga előtt. Négy helyen eltört a medencém, több bordám is tört, csakúgy, mint a lapockacsontom, a tüdőm pedig összeesett.

Nem untatnék senkit a részletekkel. Elég legyen itt annyit mondanom, hogy négy napot töltöttem az intenzív osztályon, a kórházban pedig tizenegyet. Azután azonban felkötöttem a derékszíjat, és mindent megtettem, hogy kigyógyuljak problémámból, és visszakerüljek az egészségesek világába.

Próbálkoztam akupunktúrával, kínai gyógynövényekkel, kranioszakrális terápiával, sőt, csontkovácshoz is elmentem. Három hónap múltán lefutottam tíz kilométert, 5,5 perc alatt tettem meg egy mérföldet, amivel megnyertem a versenyt. Mindez nagyszerű volt, csakhogy le kellett állnom a gyógyszerről annak életveszélyes mellékhatásai miatt.

Visszajutottam hát a kályhához, noha nagyon rühelltem, hogy elvesztem azt a nagy eszemet. Ez történt Charlie-val is a regényben, a kezelés megokosította, a végén azonban ő is visszaesett.

Többféle szert is kipróbáltak rajtam ezek után — Dilantint, Mysoline-t —, sikertelenül. Mindez rettentően felkavart, és ezzel keveset mondok.

Noha a bioidentikus progeszteron tényleg javít a hangulaton, bizonyos esetekben a szervezetben ösztrogénné Maine monterey park szőrös feleségek át, amely veszedelmes egészségügyi panaszok kockázatát vonja maga után.

Rengeteg mindennel próbálkoztam ezek után, kezdve mindjárt a makrobiotikus étrenddel. Akkoriban nem állt még rendelkezésre megfelelő gyógyszer, mert ha lett volna ilyen, hát kipróbálom. A családban is mindenki depressziós volt kissé, ezért nem szívesen maradtam meg a négy fal között.

Inkább a könyvesboltokat jártam, azt a csodás, meghitt fajtát, amelyik akár kristálygömböt is tart. Egyszer, amikor besétáltam a bostoni Newbury Street kis boltjába, a Tridentbe, és a polcnak döntöttem a hátam, hát, mi esett le róla, ha nem a már emlegetett vékony, kék kötet, a Gyógyítsd meg a tested, Louise Hay munkája.

Ő azt állította, hogy a megerősítések ismételgetésével változtatni tudunk megbetegítő gondolati mintáinkon, és egészségre vezetőkkel helyettesíthetjük őket.

Ebből a könyvből átvettem egy táblázatot, amely adott gondolatok és megerősítések egészségre gyakorolt hatását mutatja. Aki el kíván mélyedni ebben, lapozzon hátra a B Függelékhez.

Minél többször ismételjük meg a mozdulatot, annál inkább lesz eredménye. Nos, én a megerősítéseket ismételgettem.

Olyannak szeretem magam, amilyen vagyok. Nem telt bele három-négy hónap, és elmúlt az alvási panaszom.

Lassan azt is kitanultam, mitől lesznek hatásosabbak vagy kevésbé hatásosak a varázsigéim.

Ez a módszer, valamint a makrobiotikus étrend és a gyógynövények visszaadták az egészségemet.

Ismétlem: a miénk, azokkal szemben, akik Maine monterey park szőrös feleségek a lelkünket.

Mindenkinek megvan a maga története. Ha kezedbe veszed ezt a kötetet, minden bizonnyal gond van az egészségeddel, és többféle megoldással próbálkoztál már.

Kipróbáltad az orvosságokat, a gyógyfüveket, az étrend-kiegészítőket.

Egy sereg mindent. Talán depressziós vagy, szorongással küzdesz, vagy a koncentrálással gyűlik meg a bajod, rossz az emlékezőtehetséged, netán szenvedélybeteg vagy.

Olyan elemei vannak tehát a személyiségednek, amelyeken gyalulni kell egy kicsit.

Nem így van-e ezzel mindenki? A továbbiakban azon leszek, hogy lépésenként meggyógyítsuk a szerveinket és területenként az agyunkat. Megtanulhatjuk, hogyan legyünk egész-ségesek. Erről szól ez a könyv. Századokon keresztül csakrahálózatról beszéltünk. Az intuitív orvoslás érzelmi központokat különböztet meg.

Miért folyamodom ehhez a fogalomhoz? Azért, mert anatómus és orvos is vagyok, márpedig az agy anatómiája azt sugallja, hogy az érzelmek útja szigorúan szabályozott az agy és a szervezet egésze között.

Egyesek, akik hisznek az intuitív orvoslásban, energiaközpontokról beszélnek, én érzelmi centrumokról, amibe azonban az energetikai meggondolás is beletartozik.

Minden egyes központ, nevezzük bárhogyan, adott testrégiónak felel meg. Mindegyikhez meghatározott élethelyzet is tartozik, és olyan érzelem, amely kihat a szervezetre. Együtt olyan térképet alkotnak, amely hozzásegít az egészséghez. Igen, hozzásegít. Vegyél elő egy darab papírt, és írd le!

Miközben e könyvet olvasod, karikázd be azokat a területeket, amelyekkel gondjaid akadnak! Mert ennek segítségével tudod majd önmagadon alkalmazni az intuitív orvoslás módszerét. Kiindulásul ajánlom az A Függelék ábráját a könyv végén. A hét régió a következő: 1. Első központ: csontok, vér, immunrendszer, bőr, ízületek és izmok.

Ezekre a testi területekre, családtagjaink vagy más embercsoportok egészsége hat. Második központ: szaporítószervek: méh, petefészek, hüvely, prosztata, herék, a hát alsó része, csípő és húgyhólyag.

Harmadik központ: emésztőcsatorna: nyelőcső, gyomor, máj, epehólyag, testkép. E területet az önbizalom, munka és jó közérzet befolyásolja.

Negyedik központ: szív, emlő, tüdő. Ennek a központnak az egészségi állapothoz, táplálkozáshoz és párkapcsolathoz van köze. Ötödik központ: nyak, pajzsmirigy, száj, fogazat, állkapocs. E régióra kommunikációs képességünk és időbeosztásunk van hatással.

Hatodik központ: fej, szem, fül, agy. Ez a régió az érzékeléssel, gondolatokkal és alapvető mentális egészségünkkel függ össze.

Hetedik központ: az életet fenyegető betegségek vagy események, amelyek térdre kényszerítenek bennünket. Nem tartozik hozzá külön megnevezhető testtájék, mivel számos testrészünk egyszerre érintett.

E régiónak a spiritualitáshoz és az életcélokhoz van köze. Amennyiben bekarikázod azokat a régiókat, amelyekkel gondod van, saját tested intuitív kezelésébe vágsz bele.

Ha felismered, leginkább mely régió a problémás számodra, érzelmi mintázatodról is többet megtudsz. Mi is az a test intuíciója? E feltevés szerint testi régióink tudatják velünk a vonatkozó érzelmi túltengéseket.

Mintegy ösztöneinkkel közlik, hogy változtatásokra van szükség abban, ami érzelmileg zavar minket. Az intuitív orvoslás az elme-test hálózat tágabb összefüggéseiben szemléli a fenti kérdéskört. Jobb agyféltekénk részben az érzelmekért, részben az intuícióért felelős.

A bal a nyelvi kifejezést felügyeli; segítségével öntjük szavakba, majd váltjuk cselekvésre megérzéseinket és érzéseinket.

Ezért amennyiben nem képes értelmezni a jobb agyfélteke érzelmekről szóló jelzéseit, és megfelelően reagálni rájuk, majd pedig megszabadulni tőlük, egészségünk sínyli meg, s úgymond, a testi intuíció eszközeivel tiltakozik. A jobb agyfélteke érzelmei és intuíciója bejárják a testet, s eljutnak az egyik vagy a másik központba, ahol betegségtünetek formájában adnak hírt magukról.

Mostanra tehát már tudjuk, hogy testünk panaszok révén közli, amennyiben fennakadás támad családi vagy párkapcsolati viszonyainkban, pénzügyeinkben vagy a munkánkban. Ez a szervezet intuitív jelzőrendszere. Megtanulhatjuk, hogyan hallgassunk a jobb agyfélteke — az intuíció székhelye — érzéskezdeményeire, vagy hogyan figyeljünk fel a rosszkedvre, mielőtt depresszióvá fajulna.

Ugyanígy még idejében tetten érhető a félelem, hogy ne alakuljon át elhatalmasodva pánikbetegséggé vagy szorongásos neurózissá.

Azaz kezelni tudjuk a szóban forgó érzelmi állapotokat, mert különben károsíthatják az egészséget, leronthatják a koncentrálóképességet és egyéb agyi funkciókat. Lássunk ezek után egy hipotetikus olvasást a testi tünetekben nem is olyan hipotetikus, hiszen közkeletű panaszokról van szó :. Tanulmányozzuk át, milyen régiókat kereteztél be az ábrán!

Ha az első központot, vagyis immunhiányos vagy allergiás vagy, sok fertőzést kaptál, kérdezd meg magad: Milyen a családom?

Sok barátom van-e? Biztonságosan mozgok-e a világban? Amennyiben a második központ — alsó háttájék, méh, petefészek, hormonok és általában a szaporítószervek — köré kerül piros kör, kérdezd meg magadtól: Depresszióssá tesznek-e kapcsolataim?

Frusztrált-e a szexuális életem? Mi a helyzet az anyagiakkal; aggódom-e a pénzügyeim miatt? Ha a harmadik központot — emésztés, testsúly, testkép, vese — karikáztad be, ülj le, és tedd fel magadnak a kérdést: Hogyan állok a munkámmal?

Mekkora az önbizalmam? Nem érzem-e túl kövérnek magam? Nem utálom-e a hajamat? Vonzónak találom-e magam? Nincs-e arcüreggyulladásod, krónikus náthád, légcsőhurutod; nem jelentkeznek-e tüdő- és szívpanaszok; nem magas-e a vérnyomásod és a koleszterinszinted, nem túl szapora-e a pulzusod?

Ha igen, ülj le, és tedd fel magadnak a kérdést: Milyen a partnerkapcsolatom, illetve kapcsolatom anyámmal vagy gyermekeimmel? Lássuk a következő központot! Fáj-e a nyakad, az állkapocs-ízületed, vannak-e íny- vagy fogpanaszaid? Mi a helyzet a pajzsmirigyeddel?

Nem szívesen mondom ki, de ha igen a válasz, gondjaid vannak a kommunikációval. Vegyük sorra a fejet, szemet és fület! Nem szédülsz-e, nincs-e tériszonyod, nem túl száraz-e a szemed, nem fáj-e a fejed?

Nem betegek-e az említett testrészek? Ha igen, a világgal általában állsz hadilábon, és az alkalmazkodó készséged is kívánnivalót hagy maga után.

Majd végül a hetedik központ. E ponton hosszabban el kell időznünk, mivel egészségügyi panaszaink életutunkra vannak káros hatással. A krónikus, nehezen kezelhető, akár az életet is veszélyeztető betegségek arra kényszerítenek bennünket, hogy magunkba nézzünk, mi is életünk értelme.

Lehet, hogy épp ezt vesztetted el. Vagy a célt nem látod immár? Milyen a spirituális életed? Ezt nevezem én az elme-test tudomány Bermuda- háromszögének, hiszen egyszerre három területet fed le.

Ez máris a háromszög három csúcsa. Túl gyakran fordul elő ugyanis, hogy a testi intuíció jelzéseinek dekódolása és a megerősítések együtt nem érnek célt.

Megesik, hogy továbbra is szorongunk, frusztráltak maradunk, nem tudunk koncentrálni, vagy elvesznek az emlékeink. A kérdéses egészségügyi panasz azután is fennmaradhat, hogy a háromszög két másik csúcsát azonosítottuk. Hogy megszüntessük, meg kell tanulnunk élettanilag és táplálkozástanilag, mi több, esetleg orvosilag ellátni a megfelelő agyi és testtáji régiókat.

Az első könyvben, amelyet Louise Hay-jel közösen írtam: Minden rendben — Gyógyítsd meg a testedet az orvosságok, a megerősítések és az intuíció segítségével, már kifejtettük, hogy önmagában az intuíció és a megerősítések alkalmazása nem elegendő.

Az összes lehetséges segédeszközt be kell vetnünk a gyógyulás érdekében.

Ez a kötet az előző folytatása. Elménk gyógyításában lesz a segítségünkre, amihez egyszerre hasznosítjuk az orvostudomány, a megerősítések és az intuíció eszközeit, elismerve, hogy mind a három nélkülözhetetlen a folyamatban. Louise Hay módszerét ezúttal az intuitív orvoslás fegyvertárával párosítjuk, nem csupán a gyógyulás érdekében, de azért is, hogy átformálhassuk gondolati mintáinkat.

Ezt elérve friss nézőpontból közelíthetjük meg a kapcsolatainkat és a szabad mozgásunkat béklyózó korábbi traumát.

Ami pedig szexuális életünket, a testünkről kialakított képünket vagy az önazonosságunkat illeti, önbizalmunkat és önértékelésünket is velejéig átformálhatjuk.

A Minden rendben idején Louise és én az egyenlet testi oldalával foglalkoztunk, azaz a test gyógyulásával. A jelen kötet megtanítja, hogyan gyógyítsuk meg az elménket. Az elkövetkező fejezetekben olvashatunk majd saját magunk és szeretteink búskomorságáról, depressziójáról, haragjáról, szorongásairól, emlékezetkieséséről; az agy összes többi megnyilvánulásáról, amely meghatározza gondolkodásunkat és életünket, miközben olyasfajta ajándékokkal is meglep minket, mint a miszticizmus.

Megértjük majd, miként befolyásolja mentális és érzelmi egészségünk általános egészségi állapotunkat. Akinek elsősorban az agyával vagy az elméjével van baja, nyomban odalapozhat a Minden Rendben Klinika oldalaira, hogy elolvassa a panaszára vonatkozó fejezetet. Ha úgy dönt, akár páciensünk is lehet Louise-szal közös virtuális rendelésünkön.

A testi, lelki tünetek jegyzéke alapján eldöntheted, van-e egyáltalán ilyen vagy olyan problémád. Ilyenformán otthonunk falai között kezdhetünk el gyógyulni azoknak a gyógyszereknek, étrend- kiegészítőknek, gyógynövényeknek és elme-test javallatoknak a segítségével, amelyeket Louise-tól és tőlem kapnak.

Különböző megközelítésmódok eredményeit arathatjuk így le egyszerre: kezdve az étrend-kiegészítőkön, folytatva a terápián, egészen az új viselkedés- és gondolatminták kialakításának mikéntjéig, és így tovább, és így tovább.

Fontos megérteni, hogy gyógyulni soha nem lehet egyedül. Állj tehát ellen az erre csábító kísértésnek! Szerelkezz fel könyvünk információival, azután keress egy képzett és empatikus, rátermett terapeutát, s beszéld meg vele gyógyulási tervedet! Vesd be vele együtt ennek a könyvnek a fegyvertárát agyad, elméd és szellemed átformálása, azaz egy új élet érdekében!

Akadályt jelent-e a depresszió életünk élvezetében? Csökkenti-e munkateljesítményünket a búskomorság és a frusztráció? Megszakadnak-e kapcsolataink a lelki szenvedések és túlérzékenységünk miatt?

Mai világunkban nincs gyakoribb fizikai baj a testi fájdalomnál. A lelki fájdalom viszont a leggyakoribb érzelmi rendellenesség. A búskomorság és a frusztráció megüli belső világunkat, amennyiben ugyanazt a fajta idegi energiát élik fel, ugyanazokat az agyi vegyületeket mozgósítják, akárhogy nevezzük is őket.

E jelenségkör depresszió néven foglalható össze. Mi voltaképpen a depresszió? Fogalmazhatnánk úgy, hogy túlzásba vitt szomorkodás. Ezzel az emberek többsége tisztában van. Kevesebben tudunk ellenben arról, hogy ehhez a lelkiállapothoz szeretethiány és örömtelenség is társul.

Mindannyian átéljük néha az elhagyatottság, csalódottság, visszautasítottság pillanatait. Ha viszont az efölött érzett bánkódás tovább tart a kelleténél, olyan érzelmi problémával állunk szemben, amely idővel testi panaszokban is megnyilvánul. Mi váltja ki a szomorúság és frusztráció érzését, valamint a velük járó lelki szenvedéseket?

Más esetben nem becsülnek meg a munkahelyünkön, vagy érdemtelenül bánnak velünk. Olykor értéktelennek érezzük magunkat. Ilyenkor méltán gondoljuk, hogy elbántak velünk, és hogy ennek másként kellene lennie.

Ez a fajta magára hagyatottság, zsémbesség és ingerlékenység mind a szomorúság, a bánat számlájára írható. Mindezt hamarosan testünk is megérzi. Falánkak leszünk. Esetleg azon kapjuk magunkat, hogy ajtókat csapkodunk. Apróságokon is felcsattanunk.

Önmagukat ostorozzuk, de nem kímélünk másokat sem. Nehéz meghúzni a határvonalat, hol végződik a szomorúság, és hol kezdődik az ingerlékenység, mikor tör ki a haragunk. Érzéseink közérzetünk ösztönös fokmérői, tudatják velünk, ha valami nincs rendben körülöttünk.

Ilyenkor tán falánksággal, alkohollal, rossz kapcsolatokkal mérgezzük magunkat. Gyakran van rosszkedvünk, és nem érezzük magunkat elég jónak. Csakhogy a depresszió, a harag és az ingerlékenység nem csupán a rosszkedvről szól, hanem arról is, hogy nincs elég szeretet és öröm az életünkben.

A test intuitív jelzőrendszerében a szomorúság és a harag azok az érzelemféleségek, amelyek arról tudósítanak, hogy változtatásra lenne szükség. Önmagukban az érzelmek nem jelentenek problémát. A szomorúságot és a haragot is sokan tekintik elvetendőnek. Azért, mert kellemetlenek. Holott valójában a tűzjelző készülék szerepét töltik be, ami sosem hoz jó hírt.

A fülünkbe bömböl akkor is, ha nem akarjuk hallani. Depresszióban — vagy ha ilyen személy körül forgolódunk — ez az intuitív sziréna kezd el vijjogni. A depresszió és szomorúság azt jelzi, hogy valami nem stimmel velünk.

Amikor úrrá lesz rajtunk ez a szörnyű rettegés, ez a névtelen rossz érzés, talán veszteségektől tartunk. Ezért amikor legközelebb elővesz minket, gondolkodjunk el a dolgon!

Próbáljunk rájönni, miért sípol olyan veszettül az intuitív jelzőrendszer! Egy kapcsolatunk lehet veszélyben? Valaki egészsége romlott meg? Amikor tehát lelkiállapotunk romlani kezd, s közel jutunk a depresszióhoz vagy ingerlékenységhez, ösztönösen le kell álljunk, és megkérdezni magunktól, hol a baj.

Amennyiben testi-lelki egészségre törekszünk, meg kell értenünk hangulataink intuitív üzenetét. Először tehát vegyünk tudomást magáról az érzelemről, adjunk nevet neki, végül reagáljuk le!

Vegyük példának okáért a depressziót, amely először a jobb agyféltekébe fészkeli be magát.

Ez az érzelmek és a testi intuíció irányítója. Ott azután megnevezhetjük, megtalálhatjuk az okát, és eldönthetjük, miként válaszoljunk rá hathatósan. Mondjuk, a munkahelyen tör rád a depresszió. Még mielőtt egy Snickers csokiért nyúlnál, vagy ráripakodnál egy dossziét átadó kollégára, állítsd le magad, és keresd meg, miféle intuitív üzenet rejtőzik e hirtelen hangulatromlás mögött.

Ezzel elejét veheted a depresszió elharapódzásának, nehogy az hatalmába kerítse testedet-lelkedet. Lelkiállapotod megnevezése és a rá adott érdemi válasz nagy valószínűséggel véget vet az érthetetlen szomorúságnak és ingerlékenységnek, még mielőtt az biokémiai reakciók özönét zúdítaná szervezetedre.

Aki ellenben tovább fő keserű levében, az számíthat rá, hogy ezek az özönvízszerű biokémiai reakciók számos tünetet váltanak ki teste különböző pontjain. Később e fejezetben többet tudhatunk meg az egyes érzelemkomplexumok kémiai hátteréről.

Lássuk most, hogy mi is a harag! Miféle érzelem áldozatai leszünk, ha legszívesebben felcsattannánk, amikor családunk egy tagja bevágja az ajtót otthon, vagy azért dühöngünk, mert valaki leelőzött minket a sztrádán?

Nos, pontosan ezt nevezzük haragnak. Ami semmi jót nem közöl. Arról tudósít, hogy valaki tiszteletlen volt velünk vagy fenyegette a nyugalmunkat. Legközelebb, ha ideges leszel egy reptéri vagy áruházi sorban állásnál, vagy bárhol másutt, állítsd le magad!

Ülj hát le, és emészd egy-két másodpercig csalódásodat, bosszúságodat, neheztelésedet. Képzeld el, hogy átpakolod ezeket a jobb agyféltekédből a balba, azaz fejed bal oldalára. Próbálj rájönni, mi az intuitív üzenet az adott indulat mögött.

Ennél is hatásosabb, ha azt is kideríted, miféle gondolatok nyomták meg agyadban a harag indítógombját. Rendszerint nem a sorban állás, az előző autó vagy a tömeg lármája és tülekedése az, ami kikészíti az embert.

Többnyire ott van a háttérben egy gondolatminta is, úgymint: nekem van igazam, nem nekik, vagy: ennek nem így kellene történnie.

Persze, minek szemtelenkedett az az alak elém az úttesten? Az a másik meg mit lökdösődik a sorban?

Mindebből mégis az a lényeg, hogy az efféle miértek haragot szoktak gerjeszteni az agyban és a szervezet egészében. Ha nem fejted meg a hangulatod mögött lapuló intuitív üzenetet, és nem formálod át gondolataidat, könnyen lehet, hogy egy óra múlva már teljesen letörnek téged.

Ez a fejezet abban lesz segítségünkre, hogy a dühöngés e pillanatait, amelyek egyébként mindannyiunk életéhez hozzátartoznak, a testi-lelki egészség keretei között tartsuk. Hogyan alakul át egy negatív érzelem, például a szomorúság vagy harag testi tünetekké? Nos, a kémiai folyamatok dominóeffektusa az, ami orvosi esetté avatja hangulatainkat.

Először: Minden azzal kezdődik, hogy bedühödünk valamin. Mondjuk, egy túl magas számlán vagy egy szakítás miatt. Más hatásokra meg esetleg elcsüggedünk, letörünk.

Elpusztul a kedvenc állatunk, vagy távolra költözik egy barátunk. Bármi történt, nem tudjuk túltenni magukat rajta. A napok múlásával a múló rosszkedv névtelen kellemetlen érzésnek adja át a helyét, még mielőtt panaszok formájában jelentkezne.

A harag és a szomorúság a jobb agyféltekéből, amely a vegytiszta érzelmek területe, alacsonyabb agyi régióba, a hipotalamuszba száll alá.

Igaza van annak, aki felkapja erre a fejét; igen, a hipotalamusz egyúttal az alvást és az evést szabályozó hormonok termelését is irányítja. Ezért vezet alvás- vagy evészavarokhoz a tartós rossz hangulat, ezért borítja fel a hormonális egyensúlyt.

A szomorúság és a harag ezután még lentebbi központhoz, az agyfüggelékhez kerül. Mindez további hormonális változásokhoz vezet, de módosulhat az alvás és étkezés mikéntje is.

A napok múlásával a kémiai folyamatok további régiókat érintenek: az agytörzset és a mellékvesét, ami a szervezet egészére terjeszti szét az adott lelkiállapotot. Ezzel egy időben a mellékvesében megindul a kortizonnak nevezett stresszhormon termelése, ami az étvágyat növeli meg.

Gyönyörű, nem igaz? Századtól kezdve különféle, még mindig vastag lemezből, vasból, rézből vagy vasból készült lemezek használhatók erre a műveletre:; könnyű kezelhetőség, üzemanyag-takarékosság; az eszköz időtartama, a száraz gyanta olajzá történő átalakítása az eszköz kiválasztásának kritériuma.

Bármelyiket használjuk is, a terpentint az egyes műveletek kezdetén betesszük, vagy közvetlenül a hordókat a cucurbite nagy nyílása fölé döntvevagy még jobb, ha cseppfolyóssá válik, és a füst által felmelegített előkészítő edénybe kerül a fő kazántűzhelyről.

Fokozatosan melegítik, miután lezárta a nyílást, amelyen keresztül a terpentint bevezették; ha korábban nem olvadt meg, akkor először felszabadítja a vízgőzt, majd az egyre nagyobb mennyiségű illóolajat, amely a hűtőközegben kondenzálódik és a belső tartályba vagy tartályba áramlik.

A desztilláció folyékony termékének áramlása apránként csökken, végül teljesen megszűnik; akkor a desztilláció befejeződik. Lefedjük a tüzet, vagy eltávolítjuk, majd a kazán aljához igazított cső szelepének kinyitásával a folyékony gyantát ebben a nedves fadobozban vezetjük, ahol a kötése és elakadása nem tart sokáig.

Lehűlés után a vázát felborítják, a gyantakenyeret leválasztják róla, összetörik, hogy hordókba pakolják és kiszállítsák. A terpentin színtelen vagy halványsárga, erős és átható szagú; levegőre és fényre változtatható; szárító; fenyő terpentin desztillációjával nyerik.

Ez áll a terpénekfőleg az a-pinén és a β-Pinének monoterpénekkel. Mivel a benzin túlnyomórészt a-pinén, a fizikai és kémiai jellemzői a benzin azok a pinén, kivéve néhány a kis különbségek, amelyek jelenléte miatt a kis mennyiségű β-Pinénekkamfénstb és néhány oxidációs termék.

Terpentin könnyen kombinálható oxigénneljód-bróm-salétromsav savkénsavstb. Jó oldószer kénfoszforgyanták, viaszok, olajok és természetes kaucsuk számára. Az angol terminológia terpentinkivonat nevet veszi fel a terpentin amely eredetileg terpentint a legtöbb időt francia.

A kolofon más néven "száraz szurok", "arcanson", terpentin gyanta vagy közönséges gyanta a terpentin desztillálásának hideg szilárd, üveges, átlátszó, szagtalan, törékeny, aranysárga maradványa, amelytől szinte az összes terpentin a illékony olaj.

A tiszta gyantákat olykor tálcákba öntötték, amelyek egy ideig a napnak voltak kitéve, ami meglehetősen észrevehető elszíneződést okozott. A kolofónt a galipot desztillálásával is előállították. A fenyőkátrányolykor a szurok vagy a szurok kifejezés előnyös, vastag anyag, ragacsos és ragacsos, általában sötét, amelyet a fenyő különböző esszenciájú fáinak pirolízisével oxigén hiányában parázslással állítanak elő : Európában a Pinus sylvestrisPinus cembraPinus mugoPinus australisPinus halepensisPinus pinasteraz Egyesült ÁllamokbanPinus palustrisPinus elliottiiPinus echinataPinus taeda.

A terpentin desztillálásából származó gyantás törmeléket kátrány készítéséhez használták fel; a terpentin szűrésére használt szalmafonatok; szegélyek vagy hegek elhasználódott fenyőkéregből, csapolásból származó forgács galipsz ; de különösen a tuskók fenyők gazdag zsíros fa ; majd botokat vagy hasított fenyő rönköket.

A végeztük desztillálással per descensum a tar sütőklassú égésű oxigénszegény, nagyon hasonló módon történik, így szénsőt a másik termék a művelet. A fa, a fiú és a kábelek bevonására alkalmazott kátrány- és zsírmagasságok a hajók tömítésérevízálló kettős festések készítésével közbeiktatással vízálló tömítőanyagokat gyártanak.

A kátrány íze keserű. A kátránynak erős terpentinszaga volt. A kátrány a XVII. Század végétől a XIX. Század végéig stratégiai anyaggá vált, amikor az európai országok a kereskedelmi tengeri és háborús felszerelés mellett döntöttek.

Ezután Oroszországból, Skandináviából hozták, de Gascony tartományokban és Provence- ban is gyártották. A kátrányipar összeomlott a kőolajfinomítási melléktermékek megjelenésével és a fadobozok vasalócserével. A kraft eljárás a fa péppé történő átalakításának folyamataamelynek melléktermékei a terpentin és a tallolaj.

A gyantát be lehet tölteni a tűzgombákbaahogy Cassius tette Caesar flottájának egy részévelconpletas onerarias naves taeda et pice et stuppa reliquisque rebus, quae sunt ad incendia.

Szurokkal és kátránnyal töltött hordókat dobálnak a marseille-i fal tetejéről Caesar csapataira, a polgárháború idején. A kolofóniát ma is a hegesztéshez társítják, a forrasztási fluxustamelynek feladata a fém oxidációjának megakadályozása a hegesztés előtt és közben.

A vízvezeték-szerelők és a kazángyártók gyakran alkalmaztak galipotokat, hogy megakadályozzák az ón oxidációját hegesztésük során. Gyakran tévesen előnyben részesítettük a fent említett Pitch-gyantának nevezett átlátszatlan szőke gyantát.

Valójában az általa tartalmazott 4—6 százados víz nemcsak csökkentette a valódi értékét, hanem a víz jelenléte is káros volt a hegesztés során történő felhasználására: amikor például erősen fűtött fémfelületekre gyantát szórtak maratásukra, a víz oxidálószerként hatott, és rontotta a hasznos hatást, amely a fém gyanta szén- és hidrogénmentes oxidációja.

Ha tudjuk, hogy a használata, amit fenyőből tar ősi gyógyszerkönyvben ZopissaNorvégia tartar víztjärpastillerstba fenyő kreozotrakevésbé ismert hidrotermális felhasználási fenyőgyanta és Pinus mugo műgyantaszemcséket.

A termálfürdő a Pinus mugo volna kezdeményezett favágók a Mount Le Glandasse a Drôme Franciaország, aki véletlenül fedezték fel a reumaellenes tulajdonságai gőzök származó saját pályát sütők.

Század végétől állították előelsősorban világításrakésőbb üzemanyagként. A széngáz a legelterjedtebb és legismertebb közülük, de más gázokat fa, tőzeg, gyanta stb.

Kísérletek Antwerpen mutatják, hogy a megvilágító erejét a gyanta gáz kétszerese a szén gáz. Így Gent városa kezdetben gyantagázzal világít; de ez a gáz nem ad maradékot a szén a kokszot adja, amely olyan drága, mint maga a szénezért a gáz a semmibe kerüla genti világításért felelős császári kontinentális gázszövetség elhagyta a széngáz gyantagázt.

A gyantagáz nem tartalmaz hidrogén-szulfidot, mint a széngázezért nem kell tisztítani ezt a célt. A kondenzált termékekben gyantagáz, fix barna olaj és nagyon illékony illóolaj található, amelyek tisztíthatók; mindezek az olajok alkalmazhatók a festéshez, az utolsó pedig a lakkok elkészítéséhez.

Source Authors. article Next article. Kapcsolódó cikkek: Bois gras et Torche. Fő cikkek: Gemmage és Galipot. Fő cikk: A terpentin esszenciája. Fő cikk: Gyanta. Fő cikkek: Kátrány kemence és fenyő kátrány. Fő cikk: Kraft folyamat. A kekszek és a kekszek sütik a holland koekjesbőlvajból és fahéjból készült kis karácsonyi sütikből származnak.

Század végére. New York és Philadelphia központi telepeinek és kikötővárosainak jólétével és gyors fejlődésével új típusú bevándorlók érkeztek, akik a brit korona, valamint a holland segítségének hasznát vették.

Az első német ajkú bevándorlók ebbe a kategóriába sorolhatók. Azok a régiók, amelyek ma Németország középső és délnyugati részét alkotjákvalamint a modern Svájc egyes részeit, gyakran szenvedtek Franciaországgal folytatott háborúkban és rettenetes szaporodási körülmények között.

Mivel e területek lakói túlnyomórészt protestánsok voltak, elnyerték a Brit Korona és a Pennsylvania-t alapító Penn család rokonszenvét. Ezeknek a németül beszélőknek többsége rendkívül szegény volt, és túlélésüket az Új Világban keresték, messze az Óvilág pusztításától ; a XVII.

Általában, amikor elegendő pénzt kerestek a szolgalmi szerződésük megvásárlásához, gazdálkodókká válnak, és külön közösségeket alapítanakpéldául GermantownPA ma Philadelphia városrész. Ezeket a bevándorlókat és családjaikat gyakran a szegénység legsúlyosabb formái sújtották, és kulináris szokásaik tükrözték azt az aggodalmat, hogy ne pazaroljanak el egyetlen ételt sem.

Általában a sonkájukat szívták, nem pedig sózták, és a belsőségeket megették, akár úgy, mint a pacát, akár a kolbászt. A káposzta volt a legszélesebb körben alkalmazott zöldség, és a rozskenyeret részesítették előnyben a búzakenyér helyett. A lager sör és az almabor volt a legnépszerűbb ital az asztalnál.

Folytatódott a savanyú és édes ízeket ötvöző főtt pudingok középkori hagyománya is. A scrapplepuding készült sertés belsőségeket és a gabonafélék, vált vágott a völgyben a Delaware és gyakran megtalálható ma a reggeli menü.

A délre települt telepesek többsége indentált szolgaként vagy afrikai rabszolgaként hajózott az Újvilágba. A többiek általában gazdag európai családok kadétjai voltak, akik nem örökölték apjuktól a földet vagy a címet.

Így Nicholas Spencer, Diana távoli rokona, walesi hercegnő volt az alapító az egyik első virginiai családnak. Az Öreg Dél társadalmilag rétegzett világ volt.

A déli étkezési szokásai társadalmi osztályától függtek. A piramis tetején gazdag ültetvénytulajdonosok álltak, például Thomas Jefferson vagy a Randolph család tagjai, akik megengedhették maguknak, hogy megvásárolják a Nyugat-Indiából és Európából hajókkal hozott luxuscikkeket.

A második rész, a középosztály kereskedők, patikusok, ügyvédek, kereskedők, pékek stb. Férfiak és nők voltak, akik megengedhették maguknak az alkalmi luxust, de önellátóak voltak: étkezési szokásaik a háziasszony és az ételek általában egyszerűek, de ízletesek voltak.

A harmadik részben a független gazdák és azok a férfiak voltak, akiknek csukló erejével kellett dolgozniuk, többségük protestánsok leszármazottai voltak az ulsteri ültetvényekrőlvagy a felvidéki vámkezelések áldozataivagy üldöztetés elől menekültek voltak, mint a louisianai akadiak.

A piramis alján afrikai rabszolgák és kisebb mértékben bennszülött amerikaiak voltak. Élelmiszer tekintetében az Egyesült Államok ezen régiójában van a legnagyobb a modern Egyesült Királyság befolyása, mert a XX.

És XIX. Századi bevándorlók kevésbé élik át a változásokata francia hatások később lassan asszimilálódnak. Louisiana és az Öböl-part egyes részei Mississippi és Alabama a régió többi részével ellentétben megtartják a francia eredetű kulináris szokásokat.

A délvidékiek, akárcsak New England és New York szomszédaikáltalában előítéletesek voltak a francia konyhával szemben. A túlnyomó többsége a francia nyelvet a Gulf Coast eredetileg származott PoitouNormandia és Maine keresztül Nova Scotia és a tengermelléki előtt a brit gyarmatosítás.

Szinte mindegyikük paraszt volt, étkezési szokásai rusztikus jellegűek voltak, távol a magas konyhátólamelyet először XIV.

Lajos korában alakítottak ki olyan étkezési szokásokkal kevéssé érintkező szakácsok, mezőgazdasági termelők és vidéki lakosság.

Maine monterey park szőrös feleségek szereted magad, hagyj fel ezzel.

Miután sok franciát kitoloncoltak Acadiából a britek ben, ezek a szerencsétlen emberek nagyon nehéz helyzetbe kerültek, mert Louisiana és Mississippi viszonyai nagyon eltértek az Új-Franciaországban vagy a Nyugat-Franciaországban tapasztalható körülményektől: rendkívül forró és párás volt 30 ° C júliusbana vizet aligátorok és óriási teknősök fertőzték meg.

Az almafák nehezen viselték a meleget, és ami a zabot, az árpát és a fehérrépát illette, gyorsan rothadtak.

Természetesen a Cajuns nem volt más választása, mint hogy kérje a ChoctawNatchez, és Chickasaw tanácsot, hogyan lehet megélni a földről, és így megtanulták, hogy enni sarigue oposszum.

A cserepes aligátor teknősa longtail garpic csőr, valamint fiatal cocodris aligátorok. Szerencsére volt néhány hely, amely emlékeztette őket a származásukra: Louisianában voltak olyan prériák, ahol a szarvasmarha-tenyésztés lehetséges volt, ami nagyon fontos volt azoknak a normann leszármazottaknak, akiknek nagyböjt Milk alatt fehérjeforrásra volt szükségük.

Az osztrigák és kagylók bőségesen voltak a mocsarakban, a garnélarákok és a rákok bőségesek voltak, és a mai napig a cajunok, mint normann őseik, a halászatból származó jövedelmük egy részét szerzik.

Fenyőgyanta

A cukornádolyan termék, amely nagyon érdekelte Angliát, de amelyet a keleti gyarmatokon nem lehetett termeszteni, a forró júliusi nap alatt virágzott, és először a szegények alkalmanként cukorral ünnepeltek, ha a termés bőséges lett volna.

A spanyol befolyás szintén nagyon erősnek bizonyult, és a közeli Spanyol Birodalommal folytatott kereskedelem eleinte virágzott mind a karibi kikötőkkel, például Haiti, mind a mai Texas területén található előőrsökkel : a XVIII.

A sült sertéshús spanyol vágott étel olyan áldás volt, amelyet alkalmanként még a szegények is ettek, ellentétben Franciaországgal, ahol olyan sok ember nem birtokolta a földet, és nem engedték, hogy fegyvert birtokoljon.

A francia szokások ott maradtak fenn, miután eltűntek magából Franciaországból: a Cajunok képesek voltak elkerülni a túlzott kenyértől való függést, amely unokatestvéreik étrendjében tombolt az Óvilágban, és alacsonyabb társadalmi helyzetük ellenére sem kellett elviseli az éhínség borzalmait, melyektől a lakosság körül Franciaországban szenvedett.

A MarylandVirginiaÉszak-KarolinaDél-Karolina és Georgia partjai közelében élő arisztokraták a dohánykereskedelemben szereztek szerencsét, amely növény Kelet-Virginia bennszülöttjeitől örökölt: a dohány rakományokat erősen jegyezték a londoni tőzsdén.

A csere és ez a termés hosszú idõszakon át élt. Ezek az arisztokraták később indigót és pamutot is termesztettek, amelyeket magas áron lehetett eladni, ami rengeteg pénzt termelt az Egyesült Királyság koronájához.

Cserébe a kereskedők olyan fűszereket importáltak, mint a fahéj Maine monterey park szőrös feleségek, a gyömbéra szerecsendióa bors és a cukoramelyek sok közép- és felsőbb osztályú háztartás étrendjébe léptek.

Megpróbálták utánozni a grúz és a Stuart idők angol életmódját, ezért első ösztönük az volt, hogy Nagy-Britanniából szarvasmarhákat és juhokat importáltak, hogy megehessék a húst. Ez a törekvés azonban ig nehéznek bizonyult, mivel az északi brit gyarmatokon már voltak holland és skót bárányok.

Az ültetvényeken gyakran helyben főztek sört, de az ültetvénytulajdonosoknak cserébe kellett cserélniük a komlót és az árpát, amely ebben a szubtrópusi éghajlatban nagyon gyengén nőtt. A természetes kikötőkkel rendelkező városokban, például Baltimore-ban és Charlestonban az ültetvényesek az északnyugat-indiai északi fűszerekre, például chiliregyömbérrekardamomra és szerecsendióra cserélték terményeiket.

Az olyan gyümölcsöket, mint az alma, az őszibarack és a körte, a kora telepesek Amerikába hozták, és a gyümölcsösök korán virágoztak: a Berkeley Hundred ültetvény, Virginia egyik legkorábbi ültetvénye, az almatermesztésről rendelkezik. Catshead már ban. Mindezeket a gyümölcsöket valószínűleg azért vezették be az Újvilágba, hogy pálinkát, almabort és körtét készíthessenek, amelyek alapvető italok voltak az asztalnál a vizet a rossz egészségügyi minőség miatt ritkán itatták.

Más szellemeket gyakran csempésztek az Ó-Délbe, az angol királynak nem érdeke más nemzetek gazdagítása.

Így az ibériai félszigetről származó sherryport és Madeiraa francia clairet és a holland, spanyol és francia karibi területekről származó cukornád nagyon népszerű volt: a modern időkben a délen karácsonykor felszolgált ültetvényes puncs és tananyag nagyrészt egynek, a wassail in ősi középkori receptjének XVIII.

A sertéshús minden osztály asztala volt. Az ültetvényeken vezetett nyilvántartás szerint sertések tucatjait hízott földimogyoróval vagy dióval, gesztenyévelhickory dióval és makkkal nyolc hónapig, majd novemberben, az első havazás előtt levágták.

A sonkákat füstölték, és az év hátralévő részében fogyasztásra hűtötték és szárazak, sőt a legszegényebb hegyi gazda is évente kirándult a síkvidékre, hogy kicserélje legjobb sertéseit, miközben néhányat magának tartott.

Az őslakos amerikaiak olyan dióféléket és gyümölcsöket készítettek, mint asziminfekete diódatolyaszilvaáfonyagránátalma szőlő gyümölcsök és pekándió, amelyeket Angliában, Skóciában és Walesben beépítettek a receptekbe.

Megkérdezheted persze, Maine monterey park szőrös feleségek lehet tanulni az effélét.

A déliek az őslakos amerikaiaktól megtanulták, hogyan lehet a déli főzéshez elengedhetetlen élelmiszert készíteni: hominyahol a kukoricamagokat lúgos oldattal lessi kezelikhogy egyfajta lisztet hozzanak létre.

A tenger felől jöttek a kék rákok, és egyetlen kék rák súlya akár egy kilogramm is lehetett; tavasszal a telepesek nagyon várták a sós árnyék és a gazpereau visszatérésétamelyet füstölni fognak, hasonlóan a skótokhoz.

Az osztrigapörkölt osztrigapörköltmég ha eredetileg az angliai szegények étele is volt, híres ételké vált a közép- és felső osztály asztalainál. A déli part menti vizekben ma is vannak laskagödrök, amelyek apálykor láthatóak, gyarmati időkben pedig többször akkorák voltak, mint az európai osztrigaágyak, ami lakomát ígért.

Egy másik hatás örökre megváltoztatná az amerikai konyhát: az afrikai rabszolgákét. Hozták magukkal az általuk ismert főzési módszereket és alapanyagokat, különösen a nőket, akik felelősek voltak a főzésért ezekben a társadalmakban.

Afrikából a rabszolgákat gyakran vitték táborokba a Karib-tengerenKubábanJamaikábanHaitiban annak érdekében, hogy kiképezzék őket az ültetvényeken való munkára; a rabszolgák ott tanultak meg új termékekkel, például cukornáddal, és új módszerekkel dolgozni, mint például a szarvasmarhák hentelése.

Rabszolgaként gyakran meg kellett elégedniük azzal, amit gazdájuk meg akart adni nekik. A rabszolgatulajdonos fő célja a jövedelmezőség volt.

Rabszolgáit olcsón akarta etetni és felöltöztetni: a szemes borsót és a vörös babot a XVI. Században vezették be Amerikába, mert ezek a növények bőségesen olcsón termelnek, és szükség esetén emberek százainak eledelében segíthetnek.

A régészeti források szerint a korai rabszolgatulajdonosok nem táplálták annyira rabszolgáikat, hogy egészségüket megőrizzék, és az alultápláltság gyakori volt, különösen a gyermekek körében.

Az ültetvényen a rabszolgák nevelhették saját csirkéiket, és időről időre libát a szerencséseknek gazdáik nem gondolták, hogy ez elvonta a figyelmüket a munkájuktólde a legtáplálóbb húsdarabok, különösen a marhahús és sertéshús, az úr és családja számára volt fenntartva: egy rabszolgát súlyosan megvertek, mert ellopta vagy eladta azokat a sonkákat, amelyekben testvéreivel novemberben segítettek előállítani, és a pincébe belépő feketék számát egyébként is korlátoztákmert a legtöbb rabszolga hajnaltól estig a földeken dolgozott.

A rabszolgáknak jogukban állt a vágás maradványai, leggyakrabban a belsőségek, a fej, a lábak vagy a kevésbé nemes húsdarabok, például a szegy a mell.

Sok nagy ültetvényben a rabszolgák és családtagjaik egy kis kertet művelhettek a kunyhójuk mögött, de bármi, ami ott nőtt, a mester jóváhagyásával kellett, hogy rendelkezzen: a rabszolgáknak nem volt pénzük, és a mester vásárolta meg a magokat.

Kulináris szempontból ugyanolyan nehéz és kegyetlen, mint a rabszolgák élete, ez nem volt teljesen lehetetlen: arra kényszerítette a nőket, hogy nagyon kreatívak legyenek, a fehérek által elhanyagolt élelmiszereket használják, és emlékezzenek az anyáról lányra átadott szájhagyományokra.

A chili a britek számára teljesen ismeretlen volt, de Nyugat-Afrikában jelen volt azóta, hogy a portugálok bevezették az as évekbe. Gyakran rabszolgakertekben termesztették és gyakran használták főzésük során.

A sárban élő, ezért a fehérek által megvetett harcsát panírozottan és rántva tálalták a rabszolgaasztalnál, és ott fontos fehérjeforrás volt. A mókusokra, nyulakra és teknősökre lelkesen vadásztak, és pörköltekhez és levesekhez használták őket.

A helyi amerikai angol szó a Cooter teknős jön a Bambara szóKuta. Nevét valószínűleg amerikai angolul kapta az afrikai rabszolgáktól, akik észrevették a lemezméretű teknősök jelenlétét a déli folyókban és rizsföldeken elég nagyok ahhoz, hogy feleségük pörköltet készítsen belőlükés gazdája észrevette suttogó rabszolgáit és irigységgel mutogatja a cootert.