Arhus dells lányok

Arhus dells lányok Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nem természetes csak kísérleti művekben fordul elő. Ám létezik egy másik nézőpont is. Éhes voltam, nagyon éhes.

  • Honnan származom:
  • Olasz
  • Kit részesítem előnyben:
  • Szeretem az úriembereket
  • Kedvenc zeném:
  • Tánc

Archiválva innen: az eredeti Lekért Október 10 Aerts és H. Streurman Journal of Archaeological Science. CiteSeerX Campbell Biologie 4.

Meglepő új nyomok". National Geographic.

A választóvo- nal a kategóriák között Arhus dells lányok fikcionalitás.

Archiválva az eredetitől Lekért Március 13, A cambridge-i társ Seamus Heaney-nek. Cambridge University Press.

A Tollund ember. Archiválva az eredeti Lekért November 20 New York Times. Testek a lápban és a régészeti képzelet.

Időben Arhus dells lányok rajtoltatni.

Chicago University Press. Marita Grabiak. Mocsári test. Kapcsolat: Mail protected. Nielsen összefüggéseket keres a novella korábbi változata és Poe kritikai írásai között.

Másrészt értelmezése azt kívánja bizonyítani az elbeszélő és az elbeszélő által leírt női arckép modellje közti párhuzamok, vala- mint a keretek, a beágyazás nem természetes konstrukciójának feltárása révén, hogy a narrátor mint elbeszélői instancia megszűnik a szövegben.

Az elbeszélés vége egyet jelent a narrátor halálával. Nielsen Poe-elemzései a fikcionalitás techni- káinak retorikai forrására, azaz a szerzőre helyezik a hangsúlyt.

Mint láttuk, a történeti szempontokat érvényesítő természetes narratológia korlátozza a kom- munikációs modell totális érvényességét és a mindenhol jelen lévő narrátor gon- dolatát. A fikcionalitás történeti vizsgá- lata, valamint a modern regény kialakulására irányuló újabb kutatások szintén a narratív transzmisszió kommunikációs modellje átértékelésének szükségességét mutatják.

A nem természetes narratológia szakít a mindig, mindenhol jelenlévő narrátor gondolatával, és ezzel a narrátort tagadó elméletekhez csatlakozik. A narrátor szó használatának története és jelentésváltozásai a modern fikci- onalitás alakulásával párhuzamos mozgásokat mutatnak.

A szó eredeti, latin jelentése szerint a narrátor olyan személy, aki egy bizonyos eseménysort újra elmond, szemben az argumentációval vagy az értelmezéssel. A középkori elbe- szélő művek nem ismerik a fogalmat, a szóbeli közlés szituációjának megfelelő- en a történethez képest külső, valóságos személyről, történetmondóról van szó, aki általában már ismert történetet pl.

Arthur király vagy Nagy Sándor tettei mesél el újra. A modern értelemben vett, a szöveghez képest belső narrátor leg- korábbi előfordulása az angol nyelvben re tehető,86 és ma is szövegen belü- li entitást, a narráció forrását értjük alatta.

A történet újra-elmesélőjéből a narrá- tor az események kommentárjává lépett elő, és a Ha elismerjük a narrátor fogalmának történetiségét, akkor könnyebben hozzá- férhetővé válnak az elbeszélés új formái. Amint kiderült, Kaiser nem tévedhetett volna nagyobbat.

Az elbeszé- lő lehet gép Lem, Kiberiádalehet kísértet Kuroszava, A vihar kapujábanlehet néma Calvino, Az egymást keresztező sorsok kastélyaholttest Beckett, Az ideg- csillapítóbeszélő állat John Hawkes, Sweet William mitikus lény, a krétai Mi- notaurosz Borges, Aszterión házatestetlen hang Beckett, A megnevezhetetlen.

Nyelvészeti szem- pontból nem természetes diskurzusoknak tekinthetők az egyes szám második személyű, a többes szám első személyű elbeszélés, illetve a multiperszonalizált elbeszélések, melyek elemző leírása Richardson nem természetes narratológiá- jának vitathatatlan eredménye.

A posztmodern korszakban dominánssá vált nem természetes elbeszélésmódok közé sorolandó még a Fludernik által tár- gyalt egyes szám első személy jelen idejű elbeszélés FPPT is.

A zéró fokalizáciájú homodiegetikus elbeszélés esetén a névmáson kívül semmi sem utal arra, hogy a hős és a narrátor azonos. Nem minden elbeszélés helyezhető el a mindennapi kom- munikáció az élőbeszédben előforduló történetmondás szerint felépített stan- dard narratológiai modellbe.

A modern regény története Richardson szerint Defoe óta az ún. Strange Voices? Unnatural Voices? A denarráció felborítja fabula és szüzsé, történet és diskurzus, tehát a klasszikus narratológia jól bevált fogalmi oppozícióit, és felhív- ja a figyelmet a spektrumban való gondolkodás szükségességére.

Chinatown hamilton masszázs szalon

A nem természetes narratológia nemcsak a narrátor figuráját és a narrációs módokat értékeli át, hanem a narratív transzmisszó folyamatát is. Olyan epi- kai művekre irányult a figyelme, ahol a homodiegetikus elbeszélők olyan dolgok- ról számolnak be, melyekről nem tudhatnak Apuleius, Az aranyszamár; Melville, Moby Dick; Fitzgerald, A nagy Gatsby; Ellis, Glamorama.

Ezeknek a narrátoroknak a standard formával szemben van rálátásuk arra, hogy mások mit tesznek a távol- létükben, és arra is, hogy mit gondolnak. Nielsen kérdése az, honnan, kitől szár- maznak ezek a kijelentések?

Ugyan énként utalnak a karakter-narrátorra, de kije- lentéseik, tudásuk mégsem tőle származnak. Nielsen azt feltételezi, hogy ezeket a kijelentéseket a szerzőre és nem a narrátorra kell visszavezetni.

Ebben a retorikai narratológiára támaszkodik, melynek kiin- dulópontja a kommunikációs szándékkal bíró, retorikai forrásként elgondolt szerző. Míg Phelan többszintes modelljében az odaértett szerző megtartja köz- ponti szerepét, addig Nielsen sokkal leegyszerűsítettebb kommunikációs mo- dellben gondolkodik: a kommunikáció eszerint a valós szerző és a valós olvasó között zajlik.

A szerző ezért szabadon választhat a kombinációs lehetőségek közül, ezért nincs semmi különös a korábbi tanulmányaiban vizsgált művekben, a homodiegetikus elbeszélés és a zéró fokalizáció kombinációjában. Az ilyen módon alkalmazott fo- kalizáció-fogalom előnye, hogy a rendszerbe beilleszthetők a Richardson által fel- tárt egyes szám második személyű narráció és belső fokalizáció, illetve a többes szám első személyű narráció és külső fokalizáció kombinációi, továbbá a narrá- tort tagadó elméletek is.

Nielsen — a kiadványban is szereplő — szintézisre törekvő tanulmánya több szempontból is lényeges: a befogadás szempontjából definiálja újra a nem természetes fogalmát; Genette rendszerét kiterjesztve magyarázatot kínál a zéró fokalizációjú homodiegetikus elbeszélésekre, lezárva ezzel korábbi kutatásait; megerősíti alternatív narratív kommunikációs modelljét.

Tanulmányá- nak újdonsága, hogy Genette elméletét összeegyeztethetőnek tartja a nem termé- szetes narratológia eredményeivel, céljaival és elveivel. Szükség van-e új narratológia megalkotására?

Beszélhetünk-e új paradigmáról, ahogy ezt a kiadványban szereplő programadó esszé meghir- dette? Lényeges, hogy ebben a tekintetben elmozdulás figyelhető meg: Richard- son es tanulmányában már kiegészítő narratív poétikáról, duális modellről beszél, és korábban is hangsúlyozta a klasszikus narratológiával való egymásra utaltságot.

Rabinowitz éppen ezt az egyetemes igényt kifogásolja Richardson, illetve a nem természetes narratoló- gia törekvéseiben.

Rövid ismertetésüket lásd a függelékben. Richard- son kiemeli, hogy Genette rendszere nem ismerhette ezeket a formákat, mert időben kívül estek a Narratív diskurzus korpuszán, egyszerűen később keletkezett művekről van szó, melyek alapján a kategóriák felállíthatók.

Másrészt azt is elis- meri, hogy Genette kognitív kereteken alapuló időkezelési kategóriái nélkül nem lehet az újabb formákat sem megérteni.

Fludernik időszerűnek és jelentősnek látja az irányzatot, legnagyobb pozitívumának és eredményének az irodalmi művek nem természetes elemeinek megőrzését gondolja egyébként rea- lista szövegekben, s példaszerűnek tartja Poe Az áruló szív című novellájának ér- telmezését.

Felhívja a figyelmet arra, hogy a nem természetes fogalma két diskurzust fog át: az újkori regény előtti fabula, romance és a posztmodern narratívákat.

Így a nem természetes túlságosan átfogó kategóriájához jutunk, ahol átfedés figyelhető meg a fikciós és a nem természetes között. Fludernik felhívja a figyelmet a törté- neti szempont érvényesítésére: a narratíva történeti fejlődése fázisai tükrében 1.

Míg a konvencionali- zálódás társadalmi-kulturális gyakorlathoz, műfajokhoz és ezektől függő olvasási stratégiákhoz kapcsolható, tehát intézményes jelenség, addig a nem-természetes szemantikai hatás. Pontos elkülönítésük ezért még inkább szükséges. Kérdés, hogy a nem természetes elterjedésével konvencionalizálódik vagy természetessé is válik?

Az irányzat legradikálisabb kritikája Klauk és Köppe nevéhez fűződik, akik egyértelműen tagadják, hogy a nem természetes narratológia új paradigmát je- lent.

Kifogásolják a nem természetes eltérő fogalmi definícióit, a vizsgálati tárgy pontosabb körülhatárolását hiányolják. Javaslatuk szerint tisztázni kell a repre- zentációhoz és a narratív konstrukcióhoz való viszonyt. Példa erre a Poe-no- vella elemzése, aminek értelmezéséhez éppen a standard narratológia az elbeszélt idő és az elbeszélés idejének fogalmi megkülönböztetésére van szükség.

Az elbeszélő műveknek, az elbeszélésformák- nak a közelmúltban lezajlott nagymértékű átalakulására közvetlenül reagáló nar- ratológiai irányzat. Richardson vitathatatlan érdeme, hogy átfogó képet nyújtott a későmodern és posztmodern művekben előforduló nem természetes elbeszélési módokról.

Az irányzat megkérdőjelezi a klasszikus narratológiai fogalmi dicho- tómiáinak az érvényességi körét, amelyeket a posztklasszikus narratológiák is használnak.

Csatlakozva a mindig, mindenütt jelen lévő narrátor fogalmát tagadó elméletekhez, alternatív modellt nyújt a narratív kommunikáció modelljére.

Escortok long island masszázs

Tö- rekvéseit igyekszik összehangolni a vele rokon, a szerzőnek intenciót tulajdonító közelítésekkel, így a kognitív és a retorikai narratológiával. Rámutat a narratív kommunikáció modelljének történeti szempontú korlátaira, opcionális mivoltára.

A klasszikus narratológia alapvető rendszerét kívánja kiegészíteni, módosítani. Probléma azonban a nem természetes fogalmi diverzitása, valamint az, hogy az értelmezés terén sem egységesek az alapelvei. A nem természetes konstans fogal- mát a narrativizáció folyamatához szorosan kapcsolódó kulturális és kontextuális vizsgálatokkal szükséges kibővíteni.

Az irányzatot bemutató számunk a nem természetes narratológia programadó tanulmányával indul, amit Brian Richardson Unnatural Voices című könyvének egy részlete követ, témája a denarráció és a permeábilis narrátor.

Jan Alber Lehe- tetlen történetvilágok — mit kezdjünk velük? Alber naturalizáló olvasási stratégiának ellenpontja a válogatásban Nielsen nem természetes Poe-elemzése, ami a Nem természetes na- rratívák, nem természetes narratológia: a mimetikus modelleken túl című tanulmány Nem természetes narrációs aktusok című alfejezetében olvasható.

Sylvie Patron Wajdi Mouawad Anima című regényéről írott tanulmánya a kétféle olvasási stratégia ütköztetése, s egyben az irányzat aktualitását is jelzi, hiszen egy megjelenés előtt álló tanulmánykötet részét képezi.

A tanulmányok sorát Függelék zárja, amely a nem természetes narratológia fontosabb fogalmait tekinti át. Ja n Alber — St efa n Iv er sen — H enr ik Skov Nielsen — Br i a n R ic h a r dson Nem természetes narratívák, nem természetes narratológia: a mimetikus modelleken túl Az elmúlt években a nem természetes narratívák tanulmányozása a legizgal- masabb új paradigmává nőtte ki magát az elbeszéléselméletben.

Fiatalabb és már beérkezett tudósok egyaránt növekvő érdeklődést mutatnak a nem termé- szetes szövegek elemzése iránt, melyek közül sokakat a létező narratológiai ke- retrendszerek következetesen marginalizáltak, vagy figyelmen kívül hagytak.

Első lépésként a tanulmány tisztázni kívánja, mit jelöl a nem természetes kifejezés, valamint azt, hogy mennyiben különbözik a nem természetes narratológia a klasszikus strukturalista narratológiától és a stan- dard kognitív elbeszéléselmélettől.

Másodikként négy szöveg elemzését mutat- juk be, hogy demonstráljuk a nem természetes narratológia keretrendszerén belüli munka lehetséges következményeit.

A nem természetes történetvilágok vizsgálatához először a fizikailag lehetetlen világok természetét fedezzük fel, így például Alejo Carpentier A dolgok kezdete című művének példáján keresztül a visszafelé áramló időt, majd a logikai szempontból lehetetlen világgal folytat- juk Robert Coover A bébiszitter című művével.

Ezután a nem természetes elmék kérdését vetjük fel Knut Hamsun Éhség című regénye segítségével, míg Edgar Allan Poe Az áruló szív című novellája a nem természetes narráció aktusaira szolgál példaként.

Végül, a tanulmány bemutatja, hogy a nem természetes felfe- dezése hogyan világíthatja meg az elbeszélés működésmódját általában, majd kitér az eddig megoldatlan problémák kifejtésére és a nem természetes narrato- lógia által felvetett új kérdésekre is.

Nagyon kevesen tanulmányozzák, vagy említik meg a kísérleti regény különböző lehetetlen idővezetéseit, a középkori álomlátásokat, a játékos reneszánsz szövegeket, a tudományos fantasztikus iro- dalmat vagy a posztmodern műveket.

Egyetértünk más narratológusokkal abban, hogy számos elbeszélésben a kivetí- tett történetvilág annak idő- és térbeli koordinátáiszereplői és maga a narratívát produkáló elbeszélői aktus szoros összefüggésben áll a valóságos világ forgatóköny- veivel és sémáival.

Számos elbeszélés fókuszál emberekre vagy emberhez hasonló lényekre, legyen az teljesen önálló személy vagy pusztán egy hang; egy vagy több időben lejátszódó, változást megtapasztaló elméről közvetítenek információkat a va- lósághoz hasonlító körülmények között. A nem természetes fogalmával azt a tényt szeretnénk hangsúlyozni, hogy az elbeszélésekben a nem természetes elemek soka- sága is jelen van.

Számos elbeszélés utasítja el, gúnyolja ki, játszik vagy éppen kísér- letezik az elbeszélésről alkotott alapfeltevéseink valamelyikével, vagy éppen mind- egyikkel. Radikálisan dekonstruálják az antropomorf narrátort, a hagyományos emberi jellemet és a hozzá társított elméket, vagy túllépnek a valóságos idő és tér fogalmán, így visznek el az elméleti lehetőségek legtávolabbi vidékeire.

Virginia Woolf Orlando című regénye az előzőre példa, mivel de- kontsruálja az idő mimetikus fogalmát. A regény elbe- szélője nem emberi lény, hanem egy gép.

Az a szándék egyesíti elgondolásainkat ebben a cikkben, hogy a narratíva két sajátosságát hangsúlyozzuk: 1.

Shemale szauna worcester

A nem természetes narratológia céljai A nem természetes elbeszélés tanulmányozása a mimetikus redukcionizmus ellen irányul, fellépve az ellen az érvelés ellen, hogy az elbeszélés minden egyes aspektusa a valóságos világról alkotott ismereteink alapján, valamint az ebből kö- vetkező kognitív paraméterekkel megmagyarázható.

Ugyanakkor Maria Mä- kelä Possible Minds: Construing — and Reading — Another Consciuosness as Fiction című tanulmányában bemutatta, hogy az elbeszélések különleges, specifikus for- máit és sajátosságait veszítjük szem elől, ha a természetes narratívákat vesszük minden elbeszélés modelljéül, és azt feltételezzük, hogy a fikcióbeli elmék azono- sak a valóságos emberekéivel.

Hasonlóképpen, annak a feltételezése, hogy mind- egyik történet a valóságoshoz hasonló narratív szituáció kommunikációs kontex- tusába helyezhető, oda vezethet, hogy figyelmen kívül hagyjuk a nem természe- tes narratíva különleges lehetőségeit.

A nem természetes narratíva azt állítja, hogy az elbeszélések éppen azért érde- kesek, mert olyan szituációkat és eseményeket jeleníthetnek meg, melyek túlnyúl- nak a világról alkotott ismereteinken vagy megkérdőjelezik őket. Számos elbeszélés bizarr világokkal szembesít minket, amelyeket olyan elvek irányítanak, amiknek nem sok közük van a körülöttünk lévő valósághoz.

Az elbe- szélő például lehet ember vagy emberszerű lény, de lehet állat is vagy élettelen tárgy, gép, hulla, spermium, mindentudó egyes szám első személyű narrátor vagy más lehetetlen dolog Nielsen, The Impersonal Voice; Heinze.

Hasonlóképpen, a szereplők megtehetnek sok olyan dolgot, ami a valóságban egyszerűen lehetet- len lenne. Így például átalakulhatnak valaki mássá, vagy megkínozhatják szerző- iket, mivel rossz írónak tartják őket.

Érdemes azt is megjegyezni, hogy a fikciós narratívák radikálisan lerombolhatják az időről és térről alkotott valóságon ala- puló elképzeléseinket. Elsőként a nem természetes történetvilágokat, majd a nem ter- mészetes elméket és végül a nem természetes elbeszélési aktusokat fogjuk vizs- gálni.

A történetvilág így közeli összefüggésben áll az idő és a tér felidézésével, illetve az idő- és térbeli paraméterekkel. A nem természetes történetvilág fizikai vagy logikai szempont- ból lehetetlen dolgokat tartalmaz, melyek érintik az ábrázolt világ idő- és térbeli megszervezését.

Talán azt is érdemes megjegyezni, hogy a nem természetes minden példája de- familiarizáló hatással bír, a szó Sklovszkij szerinti értelmében, bár a defamiliarizáció nem minden egyes esete tartalmazza azt, amit mi nem természetesnek nevezünk.

A nem természetes alkategóriája Werner Wolf anti-illuzionizmus fogalmának is. Martin Amis Időnyíl című regénye olyan elbeszélés, amit Brian Richardson antinomikus temporalitásúnak nevezett Beyond Story, 49— Ebben a műben így jelenik meg például az evés: … most kiválasztunk magunknak egy piszkos tányért, kiszedegetünk a szemetesből némi ételmaradékot, aztán leülünk az asztalhoz, és várunk egy kicsit.

Különféle anyagok jönnek fel a számba, gyakorlottan megdolgozom őket a nyelvemmel és a fogaimmal, majd kiköpöm őket a tányérra, hogy a villámmal és a kanalammal további fazonigazítást végezhessek rajtuk.

Alejo Carpentier A dolgok kezdete című elbeszélésének központi része, hasonlóan Martin Amis Időnyíl vagy Ilse Aichinger Spielgeschichte című mű- véhez, bizonyos értelemben duplán lineáris történet, ami egyszerre mozog hátra és előre az időben 2— A mimetikus szövegben a narrátor retrospektív módon beszéli el a történetet azaz múlt időbena befogadó recepciója pedig prospektív, hiszen a kíváncsi olvasó meg akarja tudni, mi történt, és így egyre közelebb kerül az elbeszélés idejéhez.

Az antinomikus elbeszélésben a szereplők és az elbeszélt események egyre távolabb kerülnek az elbeszélés idejétől, míg az olvasó előrefelé mozog, annak ellenére, hogy az időnyíl fordított.

Carpentier főhősének története például halálos ágyától a gyerekkora felé halad, mintegy maga mögött hagyva azt, ami már meg- történt. Meg- szűnt a mellére nehezedő nyomás, s meglepő gyorsasággal fölkelt.

Különböző válaszokat kapunk, attól függően, hogy hogyan dolgozzuk fel a szöveget. Bár a szöveg folyamatosan a múltban befelé mozog, csak az az olvasó értheti meg, aki állandóan tudatában van annak, hogy az idő normális folyása visszafelé fordult.

Carpentier műve nem nélkülözi a narratológiai humort, így például egy rea- lisztikus jelenet ábrázolásában burkoltan kommentálja a megfordított elbeszélés módszerét. Éppen azelőtt azután?

Co­bian Kuba 11,5 mp, Arhus dells lányok.

Később a narrátor játékosan utal egy pszichológiailag hihető analógiával az antinomikus elbeszélésre: Egy éjszaka … az a különös érzése támadt Marcialnak, hogy a ház órái ötöt ütnek, majd fél ötöt, majd négyet, majd fél négyet … Carpentier kiha- gyása Olyan volt ez, mintha egyéb lehetőségeket is megérzett volna távoli sejtéssel.

Egyre nehezebben tudta fenntartani karját az ebédlőasztal lapján. A halak visszaikrásodtak … A pálmafák összezárták lándzsái- kat s csukott legyezőként tűntek el a földben.

A következőkben a logikailag lehetetlen történetvilágokra térünk ki, és ennek kapcsán Robert Coover A bébiszitter című művét tárgyaljuk. Ez a novella számos, egymással összeegyeztethetetlen eseménysort jelenít meg.

Dolly és Harry Tucker egy szombat esti partira készülnek, és bébiszittert hívnak, hogy vigyázzon három gyermekükre, Jimmyre, Bitsyre és a kisbabára A közelben a bébiszitter ba- rátja Jack, és annak haverja Mark tivolit játszanak, és arról beszélgetnek, hogyan használják ki a lányt Ezután a novella lehetőségek cirkuszaira töredezik szét, és sok, egymással kölcsönösen összeférhetetlen cselekményvonalat bont ki a mindennapi szituációból.

A százhét forgatókönyv egyikében Jack és Mark felhív- ják a bébiszittert, de a lány nem engedi meg, hogy meglátogassák őt Tucker megakadályozza Tucker hazalopódzik, hogy lefeküdjön a bébiszitterrel A történet számos alternatív befejezés- sel zárul, melyekben a bébiszittert megerőszakolják és meggyilkolják Tucker megtudja, hogy mindhárom gyermekét meg- gyilkolták, a férje elhagyta, egy hulla van a fürdőkádban, és a házat tönkretették Javaslatunk szerint a nem természetes narratívák kezelésének egyik módja lehet, ha az előze- tesen létező kognitív paraméterek alapján közeledünk a nem természeteshez.

A bébiszitter elején még abban a helyzetben vagyunk, hogy megkülönböztes- sük a valóságos, vagy legalábbis annak tűnő jeleneteket azoktól, melyek inkább álomnak, vágynak, fantáziának, film- vagy tévéshow jelenetnek tűnnek.

Ám ahogyan az elbeszélés előrehalad, ez a különbség egyre instabilabbá válik, mi- vel a különböző fantáziák és filmjelenetek elkezdenek egybeolvadni a valóság- gal és egymással.

Thomas E. Ellentétben Petitjeannal, elfogadjuk a szöveg nem természetes voltát, és a ke- retek gazdagításának folyamatát alkalmazzuk, hogy fogalmat alkossunk a lehe- tetlen forgatókönyvről, melyben belső, pszichikai folyamatok, mint például ál- mok, vágyak és fantáziák ugyanolyan valóságossá válnak, mint a külső valóság.

A második lépésben elkezdhetünk gondolkodni a nem természetes szövegkönyv céljáról. Értelmezési javaslatunk szerint A bébiszitter az egymást kölcsönösen kizáró történeteivel ráébreszt az elnyomott lehetőségekre és lehetővé teszi, hogy kivá- lasszuk azt, amit előnyben részesítünk, mindegy, hogy milyen okból.

Tucker vagy hazament, hogy lefeküdjön a bébiszitterrel, vagy nem. A bébiszitter esetében minde- gyik kivetített forgatókönyv egyszerre igaz. Coover no- vellája a valóságot a lehetségesség zónájába fordítja, visszautasítva a dolgok léte- zésmódjára vonatkozó leegyszerűsítő magyarázatokat.

A szöveg a mindennapi élet rutinjából való kitörés lehetőségével foglalkozik, és arra ösztönöz, hogy el- gondolkodjunk arról, hogyan alakulhattak volna a dolgok még akkor is, ha lehet- séges forgatókönyvekben ott van az agresszió, a nemi erőszak vagy a halál.

Ez az olvasási stratégia segíthet, hogy más narratívákat is megérthessünk, melyek logikailag lehetetlen szövegkönyveket ve- títenek elénk.

Robert Coover The Elevator című novellája tizennégy egymást leg- alább részlegesen kölcsönösen kizáró forgatókönyvvel szembesít minket, melyek Martin, a főhős különböző liftútjait írják le. Kennedy a művet a következőképpen magyarázza: Martin története, a lift története különböző elképzelések, érzelmek és lehe- tőségek átfogó sorának konglomerátuma, melyek mindenkiben jelen vannak.

Az ellentmondások áramlása, melyek a hagyományos fikcióban elfogadhatat- lanul zavaróak és illúziórombolók, itt arra szolgálnak, hogy a fikciót teljesebbé és komplexebbé tegyék Ez az állítás nyilvánvalóan befolyásolja az embereket abban, ahogyan ma a lehetséges világok alternatíváiról gondolkodnak.

Ebből a nézőpont- ból azok a világok, melyek ellentmondást tartalmaznak vagy implikálnak, elgon- dolhatatlanok vagy üresek. Ám létezik egy másik nézőpont is.

Ahogy Ruth Ronen, mi sem úgy fogjuk fel a logikai lehetetlenségeket, mint a lehetséges világok szemantikájá- nak megsértéseit. Az elbeszélések gyakran szembesí- tenek minket logikailag vagy fizikailag lehetetlen történetvilágokkal, így azt java- solnánk, hogy forduljunk oda lehetséges jelentésükhöz, ahelyett, hogy visszaret- tennénk tőlük.

Nem természetes elmék Csak nemrégiben merült fel az elgondolás, hogy a tapasztaló elme szükséges vagy elégséges feltétele a narratívának. A tudatelmélet szerint képesek vagyunk megérteni másokat, mert elméjüket a sajátunk alapján építjük fel. Miközben ezek- nek az elgondolásoknak a narratológiával való kombinációi számos lényeges be- látást eredményeztek, véleményünk szerint, ha a fiktív elmékről elméletet alko- tunk a való világban létező elmék ismerete alapján, azt kockáztatjuk, hogy a nar- ratívák alapvető jellemzőit veszítjük szem elől: így például azt, hogy más logika alapján működhetnek.

A nem természetes elmék számos különböző elbeszélésben jelennek meg. Az olvasót jellemző módon arra ösztönzik, hogy felidézzenek egy elmét, de a folya- matot meggátolja, eltorzítja vagy más módon erőpróba elé állítja a narratíva egy azonosítható és leírható eleme.

A különbségek a nem természetes elmék nagyban eltérő formái között konti- nuumként is felvázolhatóak, a jól ismert és így konvencionalizálódott esetektől a kísérleti regényben található legbizarrabb és leghomályosabb példákig.

A két szélsőség között narratívák széles skáláját találjuk, melyek az olvasó egy elméről levonható következtetéseit mozdítják elő, míg egyidejűleg vagy telítik ezt az el- mét olyan képességekkel, melyek áthágják az emberi elme képességeit, vagy egy vagy több kulcselemét dekonstruálják a működő emberi elmének.

A konvencionális pólus közelében találjuk azt a jelensé- get, amit mindentudó elbeszélőnek nevezünk amit Genette heterodiegetikus nar- rátornak nevez, zéró fokalizációval vagy az irodalmi modernizmus reflektorsze- rű narratívái Genette-nél heterodiegetikus elbeszélés belső fokalizációval.

A kontinuum másik vége felé mozogva, a mindentudó vagy telepatikus egyes szám első személyű narrátort találjuk amit Genette homodiegetikus elbeszélésnek nevez, zéró fokalizációval. Másik, jobban vizsgált példája Martin Amis Az idő- nyíl című regénye, ahol a főhős és mesélő, Odilo Unverdorben tudata nem termé- szetes elbeszélést generál.

Bár az ilyen radikális kísérletek nyilvánvaló esettanulmányokat nyújtanak, mi mégis egy kevésbé extrém, de még nem természetes narratívához fordultunk.

A jó születésnap titka: alacsony elvárások, mondta Phil Arhus dells lányok és elégedettséget sugárzó arccal belemosolygott a kamerába.

Hozzá szeretnénk tenni, hogy számos további műfaj és típus létezik, melyek arra kényszerítik az olvasót, hogy olyan elméket építsenek fel, melyek így vagy úgy áthágják, azt, amit mindennapi elmeműködésnek veszünk. Azt állítjuk, hogy az ilyen olvasás figyelmen kívül hagyja ennek a különleges elbeszélésnek a jellemző jegyeit, azo- kat a jegyeket, melyek szorosan kapcsolódnak ahhoz a módhoz, melyben az elbe- szélés egyszerre ösztönzi és torzítja azt a folyamatot, ahogy az olvasó felépít egy koherens emberi elmét.

Felnőtt keres forró szex ok pond creek 73766

A szöveg két különböző változatát fogjuk elemezni a tudatelmélet alapján an- nak érdekében, hogy illusztráljuk a mimetikus közelítésmód magyarázó erejét, és ezzel egyidejűleg bemutassuk ennek korlátait is, amikor egy nem természetes el- beszéléssel szembesül.

Palmer a tudatelméleti megközelítést így írja le: A munka, amit más valóságos elmék felépítésébe fektetünk, felkészít min- ket a fiktív elmékkel való munkára.

Mivel a fiktív lények szükségszerűen hiá- nyosak, keretekre, forgatókönyvekre és preferenciaszabályokra van szüksé- günk az alapok pótlásához, amik kitöltik az üres helyeket a történetvilágban, és előfeltevéseket nyújtanak, melyek képessé teszik az olvasót, hogy a szöveg- ből felépítsék az állandóan tudatos elméket … Az olvasási stratégia nem más, mint összekötni a pontokat.

Fictional Minds, Az egyik ahhoz a tényhez kapcsolódik, hogy az olvasó hipotéziseket állít fel az elbeszélt elme természetéről és tevékenységéről, majd az elbeszélés során egyre bővülő információk alapján folyamatosan korrigálja ezeket.

A második eszköz megengedi, hogy az olvasó felváltva tulajdonítson az elmének múlt, jelen és jövő időt.

Két évvel ezelőtt volt, tavasszal. Az egyik temetőben ültem, és egy cikken dolgoztam egy újságnak.

Katonai felesleg Waterfordban

Míg az írással küszködtem, este tíz óra lett, besötétedett, és bezárták a kaput. Éhes voltam, nagyon éhes. Hamsun, Sult, Az első mondat három különböző folyamatot helyez mozgásba: a múlt időből arra következtethetünk, hogy az éhesen Kristia- niában vándorló tapasztaló én és a már nem éhező elbeszélő én, aki elmeséli a történetet, különbözik egymástól.

Magunk elé képzelhetjük az elbeszélő ént a tipi- kus visszatekintő elbeszélés narratív szituációjában, ami keretbe fogja az elbeszélt ént. Amikor kombináljuk következtetéseinket az első mondat- ból levontakkal, arra jutunk, hogy a holtak között a sötétségben küszködő sze- gény író valahogy túljutott a válságon, hiszen ő egy korábbi verziója a történetet mesélő elmének, és így még életben kell lennie.

Most vizsgáljuk meg az elbeszélés végleges változatát, ami Éhség címmel ben jelent meg. Akkoriban szüntelenül az utcákat róttam és éheztem Kristianiában, e külö- nös városban, mely senkit el nem enged úgy, hogy nyomot ne hagyna rajta … Ébren fekszem a padlásszobámban és hallom, amint az óra elüti a hatot; már kivilágosodott és a lépcsőkön megindult a sürgés-forgás.

It was an evening two years ago during the spring. I had been sitting in one of the cemeteries working on an article for one of the papers.

I was hungry, very hungry.

Békés Pál Arhus dells lányok Európa Könyvkiadó, ,

A ford. Hamsun, Hunger, 3. Az első mondat ugyanazt a határvonalat húzza meg az el- beszélt én és az elbeszélő én között, és felhívja az olvasót, hogy duplán aktiválja a múltat, jelent és jövőt: az elbeszélő énre és az elbeszélt énre vetítve, de mindkettőt ugyanazon elme részeként tételezve; egy elmét, aki akkoriban folyton koplalt Kristianiában, de aki most valahol máshol ír az éhezésről, amit korábban élt át.

Kihagyva a huszonhét pontot, lépjünk tovább a második mondathoz, ahol jelen időt találunk: az én ébren fekszik.

Az effajta magyarázat ugyanakkor nem egykönnyen tud elszámolni a rákövetkező mondat múlt idejével. Az ábrázolt cselekvésben vagy a reflexióban semmi sem sej- teti vagy indokolja ezt a váltást, mivel a körülmények vagy a szituáció ugyanazok maradnak.

Lényegesebb, hogy ez a feltételezés nem magyarázza megfelelően az elbeszélésben előforduló többi effajta időbeli váltást.

Egy másik példa a műből: A Városházánál látom, hogy tizenegy elmúlt, és úgy döntök, hogy rögtön bemegyek a szerkesztőségbe. Az iroda ajtaja előtt megálltam, ellenőriztem a lapok sorrendjét; Mellékes kérdés!

Libanoni kísérő blacktown

De a gondolat egyre bosszant, nem enged elaludni; úgy érzem, semmi nem elég jó ehhez a különleges szóhoz. It was fairly light already and people were beginning to walk up and down the stairs. Over by the door, where my room was papered with old issues of Morgenbladet, I could see, very clearly, a notice from the Director of Lighthouses, and just left of it a fat, swelling ad for freshly baked bread.

I stopped outside the door to the office to check if my s were in the right order. That is a minor question! I said aloud to myself, clutching my arm and repeating that is was a minor question. The word had been found, thank God, and that was the main thing.

But my thoughts worry me ceaselessly and keep me from falling asleep; nothing seemed to me good enough for this rare word. Ezek a váltások szétrombolják az olvasó kísérleteit, hogy kombinálja az én két esetét, mint ugyan- azon állandó tudat részeit, és így is tesznek, mivel a cselekmény idejének cseleke- detei, gondolatai és érzései összevegyülnek a megírás cselekedeteivel, gondolatai- val és érzéseivel.

Az igeidők váltogatásának hatása meglepő és zavarba ejtő, pon- tosan azért, mert olyannyira együtt léteznek, hogy a tapasztalatok amit általában az elbeszélt énnek tulajdonítunk és az azt követő gondolatok amiket általában az elbeszélő énnek tulajdonítunk közötti különbség úgy tűnik el, hogy rendkívül megnehezíti az olvasó számára, hogy az én két esetét külön tartsa.

Dorrit Cohn a regényt az úgynevezett egybehangzó narráció példájának tekinti: A múltbeli tudat egybehangzó bemutatása attól függ, hogy az elbeszélő hang milyen mértékben törli el önmagát.

Az önéletrajzi fikció műfajának kevés alkotója kész vagy képes ezt a hangot teljesen elhallgattatni. Hamsun ritka ki- vétel. Az Éhségből mégsem hiányzik az, amire általában az elbeszélő én privilégiu- maként szoktak utalni, nevezetesen az elbeszélt én tetteinek megítélése és értéke- lése; inkább olyan forgatókönyvvel állunk szemben, melyben a két tevékenység egyidejűleg zajlik.

Ellentétben Cohnnal, aki úgy olvassa a regényt, mintha retro- spektív vagy önéletrajzi mintán alapulna bár az elbeszélő én némaMartin Humpál még egyet csavar a dolgon: … az Éhség csak igen korlátozott értelemben nevezhető önéletrajzi retros- pektív elbeszélésnek, csak a legfelületesebb, alapvető műfaji orientációját, az egyes szám első személyű diskurzust tekintve.

Az ilyen elnevezés eléggé félre- vezető lehet, mivel a regényből hiányzik az explicit visszatekintés. Most a regény végső változata elején található huszonhét pontra keresünk ma- gyarázatot.

Azt a mondatot váltja fel, amely kontinuitást teremt az elme két esete között, egyszerre elválasztva időben őket és össze is kapcsolva, mint ugyanazon elme részeit. Hogyan dekódolja a változtatás?

Craigslist ruidoso avondale personals

Sehogy sem, inkább hangsúlyozza az eltérést attól az egyik alapelvtől, ami meghatározza annak a megértését, ha valaki elbeszél valamit: nevezetesen, hogy az elbeszélés retrospektív.

Az Éhség című műben a tudat elbeszélő és elbeszélt része összeol- vadtak, és olyan tudat áll előttünk, ami a valóságban nem lehetséges. Nyilvánvaló, hogy a nem természetes elmék szempontjából sokkal több rejlik az elbeszélésben, mint amit az Éhség első bekezdésének e két változata elénk ho- zott.

Ez az olvasat a mű kifinomult, ugyanakkor megdöbbentő, úttörő hatásait állította középpontba, és azzal kiegészítve, amit Palmer állandó tudati keretnek nevezett, elsősorban a nem természetes elme konstrukciójának egyik aspektusá- val foglalkozott, nevezetesen az időn átívelő identitás kérdésével.

A nem termé- szetes elmék szélsőségesebb eseteihez fordulva, közelítésünknek meg kell találnia a módját, hogy a nem természetes olyan formáival foglalkozzon, melyek abból erednek, hogy mit gondolnak és hogyan gondolkodnak az elbeszélt elmék, ami- kor ellenállnak az elmeolvasás megszokott gyakorlatát követő logikai elveken ala- puló rekonstrukciónak.

A kutatási irány lehetséges továbblépésére tett javaslat a következő: a kognitív tudományok területén kifejlesztett rendkívül hasznos ana- litikus eszközöket szoros kapcsolatba hozni a nem természetes narratológiával, azzal a céllal, hogy feltárjuk az olvasók hagyományos mintákon alapuló recepciós tevékenységét próbára tevő elbeszélésekben való alkalmazásuk erősségeit és gyengeségeit, s ezzel egyidejűleg kísérletet tegyünk ezen eszközök továbbfejlesz- tésére és kifinomítására.

Nem természetes narrációs aktusok Ebben a részben azokhoz az elbeszélésekhez fordulunk, melyek megsértik a természetes narratívák konvencióit, különösen a narratív kommunikáció modell- jét.

Amint láttuk, a nem természetes történetvilágok fizikai vagy logikai szem- pontból lehetetlen szövegkönyveket és eseményeket tartalmaznak, és a nem ter- mészetes elmék arra kényszerítik az olvasót, hogy olyan tudatokat építsenek fel, melyek szembeszállnak az állandó tudat fogalmi keretével.

A nem természetes narrációs aktusok fizikai, logikai, mnemonikai vagy pszichológiai szempontból lehetetlen kijelentéseket foglalnak magukba. A narratológusok közül néhányan már kifejtették azt az elgondolást, hogy léteznek olyan irodalmi narratívák, me- lyek nem tekinthetők a narrátortól eredő kommunikáció megjelenési formájának például Banfield, Patron, Fludernik.

Fludernik azt állítja, hogy nem szükséges minden elbeszélő szöveg esetében narrátort előfeltételeznünk: Azokban a szöve- gekben, melyek nem mutatják semmilyen jelét a beszélő jelenlétének egyes szám első személy, deiktikus elemek, kifejező markerek, stilisztikai jegyek előtérbe állí- tása a narrátor jelenléte pusztán implicit, rejtett.

Az ilyen esetben — javaslatom szerint — a beszélő jelenlétéhez való ragaszkodás már értelmezésbeli mozzanatot képez, melyben az olvasó a narratív diskurzus meglétéből következtet arra, hogy valakinek el kell beszélnie a történetet, és ezért rejtett narrátor vagy elbeszélő hang van jelen a szövegben Fludernik, New Wine, Vajon ez ontológiai szempontból két teljesen eltérő szöveget eredményez?

Sok olvasó és irodalomtudós már hozzászokott a fikciós narratívában az egyes szám harmadik személyű elbeszélés nem természetes aktusához, beleértve a reflektorszerű vagy mindentudó elbeszélést.

Néhány egyes szám első személyű elbeszélésben a narrá- tor lényegesen többet tud annál, mint amit valóságos személyként tudhatna. A Személytelen hang az egyes szám első személyű fiktív elbeszélésben című tanulmá- nyában Henrik Skov Nielsen bemutatta, hogy az a személy, akire az egyes szám első személyű névmás utal, nem kell, hogy szükségszerűen a narrátor legyen.

Bármilyen furcsának is tűnik, Nielsen érvelése megoldás arra a sajátos kérdésre, ami Käte Hamburger művei óta foglalkoztatják az elbeszéléselméletet: vajon on- tológiai szempontból két különböző csoportba sorolhatók az elbeszélővel rendel- kező és a narrátor nélküli narratívák?

Bár furcsának tűnhet komoly figyelmet ál- dozni egy széles körben elutasított álláspontnak, valójában a cél annak bemutatá- sa, hogy Hamburger elméletének nagy része még az egyes szám első személyű elbeszélésekre is igaz: kiindulópontja az epikai és a nem epikai állítások különb- sége, azt kívánja bizonyítani, hogy az epikai mondatoknak nincs kijelentő alanya.

Szerinte az epika mondatai nem lehetnek a valóságra vonatkoztatva igazak vagy hamisak, hanem mondatok valamiről, ami csak a mondatok által létezik. Fenn- tartja azt is, hogy az egyes szám első személyű elbeszélések esetén teljesen más helyzettel állunk szemben, mivel ezek az elbeszélések inkább az önéletrajzhoz hasonlítanak, mint a fiktív epikához: a kijelentő alany olyasmit beszél el, ami a kijelentéstől függetlenül létezik.

Továbbá azt is állítja, hogy ha van kijelentő alany, akkor valami olyat fog elbeszélni, ami a narráció előtt létezett.

Másfelől, ha nincs kijelentő alany, akkor a fikció mondatai hozzák létre azt a világot, amit leírnak. Következésképp — ahogy maga Hamburger felismeri — a két esetben áthidalha- tatlan ontológiai különbség van az elbeszélt világok között; és szerinte csak az első esetben elbeszélt világok tartoznak a valódi fikció területéhez.

Ily módon azt a következtetést vonja le, hogy a fiktív egyes szám első személyű elbeszélések nem tartoznak a valódi fikció tárgykörébe.

Hamburger következtetése nagyon is ellentmond az intuíciónknak. Történetileg az egyes szám első személyű elbeszé- lés mindig is nyilvánvaló problémát jelentett a narrátort tagadó elméleteknek, mi- vel megkérdőjelezhetetlen, hogy az egyes szám első személyű narratívákat per- szonalizált egyes szám első személyű narrátor beszéli el.

Úgy tűnt, hogy a narrá- tort tagadó elméletekben lehetetlen elhelyezni a fiktív egyes szám első személyű elbeszélést. Ennek a következtetésnek további folyománya, hogy szemben az önéletrajz mondataival — de hasonlóan az egyes szám harmadik sze- mélyű elbeszéléseiéhez — az egyes szám első személyű elbeszélés mondatai nem a valóságról formálnak állításokat.

Ehelyett fiktív világot hoznak létre, ami nem lé- tezik ezektől a mondatoktól függetlenül. Valójában azt lát- juk, hogy Hamburger megkülönböztetése a kijelentő alannyal rendelkező, illetve nem rendelkező elbeszélésekről figyelmen kívül hagyható.

Így az egyes szám első vagy harmadik személyű elbeszélések egyaránt úgy jellemezhetők, hogy nincs narrátoruk, aki beszélne valamiről, hanem inkább arról van szó, hogy az elbeszélés világát a nyelvi referenciák teremtik meg.

Úgy véljük, Hamburger elmélete alkalmazható az egyes szám első személyű fikcióra is, amit ő maga, úgy tűnik, nem tudott elfogadni. A következőkben Edgar Allen Poe Az áruló szív novellájának szoros olvasása során a nem természetes narratológiai megközelítésnek az elemzés terén meg- nyilvánuló következményeivel foglalkozunk.

Megpróbáljuk bemutatni, hogy a nem természetes olvasás teljesen más következtetésekre és értelmezésekre jut, mint a való világ paraméterein alapuló mimetikus olvasatok.

Az áruló szív című novellában az elbeszéltek jelenléte az elbeszélésben nemcsak a fogalmak tisztasá- gát, hanem az elbeszélés aktusa és az elbeszélt alapvető fogalmi különbségét is megkérdőjelezi. Vizsgáljuk meg először a címet!

Arról tájékoztat minket, hogy a szív az, aki elárul vagy elpletykál valamit. De mit mondhat el, vagy mit fecseghet ki a szív? A szív fedi fel, hogy az egyes szám első személyű elbeszélő a gyilkos, de csak akkor, ha szaván fogjuk a narrátort, és elhisszük, hogy a halott ember szíve hirtelen elkezd dobogni olyan hangosan, hogy a padló alól is hallatszik, ami telje- sen valószínűtlen, mivel a rendőrök nem hallják.

Ismerkedés perui nők

Csekély a bizonyíték arra, hogy az elbeszélt világban a szív szó szerint dobog. Mindazonáltal lehet mélyebb igaz- ság a cím implicit állításában, hogy a szív fed fel valamit. Így a szív nemcsak áruló, hanem olyasva- laki, aki elmesél, elbeszél valamit. Bizonyos értelemben a szív az, aki ezt teszi, de inkább a narráció elbeszélés szintjén, mint az elbeszéltekén.

A novella a követke- zőképpen fejeződik be: Lehetséges, hogy ne hallották volna? Mindenható Isten! Hal- lották!

De akármi jobb volt ennél a kínnál! Akármi tűrhetőbb, mint ez a gúny! Nem bírtam tovább képmutató mosolygásukat! Éreztem, hogy kiál- tanom kell, vagy belehalok!

Bevallom, amit tettem! Ezzel megszűnik az elbeszélésen kívüli sík, az elbeszélő én nem he- lyezhető el biztonságosan az elbeszélt világon kívül. Az időbeli konvergencia mellett ráadásul különösen makacs ritmus jelenik meg az elbeszélés vége felé haladva.

A másikban a ritmus uralni kezdi a jelentést olyannyira, hogy a novella vége inkább jellemezhető kitörésként és ismét- lésként, mint narratív szukcesszióként. Az utolsó oldalon a már-már klausztrofóbiás ritmus arra bátorítja az olva- sót, hogy levegő után kapkodjon, ahogy az egyes szám első személyű narrátor.

Almighty God! They heard! But any thing was better than this agony! Any thing was more tolerable than this derision!

I could bear those hypocritical smiles no longer! I felt that I must scream or die!

A versenyen nem voltak különös elvárásaink, csak az Arhus dells lányok a cél, hogy minél több információt gyűjtsünk a regatta végéig és tökéletesítsük az állításokat.

I admit the deed! A nyelv és a logika határvonalánál a ritmus és a kimondhatatlan eluralkodik: itt maga a szív az, aki elbeszél. A szívdobogás hangja mondja el a szív történetét észrevétlen, a szöveg egészét átható jelenlétével.

Ezen a ponton a szívet szinte valóságos én- ként halljuk, de mégsem találjuk, ha keressük, ahogy a rendőrök sem.

Ha a narratíva és a narráció így egybefolyik, és az elbeszéltek azt a hatást keltik, mintha itt és most történnének, nehéz úgy gon- dolnunk a narratívára, mint ami már bekövetkezett eseményeket beszél el. Úgy tűnik, mintha a történet nyíltan tematizálná a fent leírt belátást, hogy nincs nar- rátor, aki beszélne valamiről, sokkal inkább az ént és a tetteit magába foglaló, nyelvi referenciák útján létrejövő narratív világról van szó.

Az es években Pindell egy sor emlékművet és egy sor "szó" festményt mutatott be, amelyekben testét sziluettben olyan szavak borítják, mint a "rabszolgakereskedelem". Az es évek végén, az es évek elején Howardena körkörös műveihez ihletet nyert egy gyökérsörös üvegből, amelyet szüleivel Ohióban töltött.

A bögre alján nagy piros kör volt, egy jel az edényeken és ezüstárukon, amelyeket délen színes emberek szolgálnak. Az első nagy bemutatója óta Spelman ben Pindell számos egyéni és csoportos kiállításon mutatkozott be. Forrás Szerzői.

Erotikus masszázs szalonok slough-ban

A Wikipédiából, A Szabad Enciklopédia. Amerikai festő.

PhiladelphiaPennsylvaniaAmerikai egyesült államok.

Lekért International Review of African American Art Howardena Pindell: Paintings, Garth Greenan Gallery. New York. ISBN OCLC SBU Art. Archiválva innen: az eredeti Lekért Január 10, Chicago, IL. Visible Ink, A művészet és a feminista forradalom. Cambridge: MIT Press. Free, White and