Tamworth meztelen bár lányok

Tamworth meztelen bár lányok Ezzel pedig magamra haragítom Yorki Richárdot, és évekig tartó ellenségeskedés veszi kezdetét. S mint az igeidő, a személyes névmás ugyanúgy inkább általános jelentéssel bír, s nem deiktikussal, így az aktuális kontextusismeretek kevésbé játszanak szerepet a sikeres értelmezésben. Stanford, California, Stanford University Press. A W-tér, a gyermekkori nagybe- tűs Történelem eseményeire és borzalmaira rímelő sportdiktatúra valósága 21 Vö.

  • Mi a nemem:
  • Női
  • Testalkatom :
  • A testalkatom közepes testalkatú
  • Mi a kedvenc zeném:
  • Latin
  • Szeretem:
  • Blogolás
  • Szeretem a piercinget:
  • Nincs

Díszes ágytakarómra hajtom a fejem, de a vakító fény még így is ott ég a szemhéjamon. Egyre biztosabban érzem, hogy azt látom, amint Johanna elhívatik, s egyben magam is megkapom a hívást.

Isten azt akarta, hogy Johanna őt szolgálja, most pedig engem szólít. Eljött az órám, és az én hősnőm, Johanna utat mutatott nekem. Reszketek a szentség utáni vágytól, a szemhéjam mögötti izzás egész testemen úrrá lesz, és ott ég, biztosan érzem, a méhemben, ahol a gyermek az élet fényében növekszik, s formálódik a lelke.

Nem tudom, mennyi ideig térdepelek és imádkozom. Senki sem zavar meg, és mikor végre csodálkozva kinyitom a szemem, és hunyorogva meredek a pislákoló gyertyákra, úgy érzem, mintha egy egész évet töltöttem volna a szentséges fényben.

Lassan, az ágy oszlopába kapaszkodva feltápászkodom; elgyengült a lábam az isteni látomástól. Leülök az ágy szélére, és döbbenten töprengek el az iménti hívás természetén. Johannát arra szemelte ki Isten, hogy mentse meg Franciaországot a háborútól, és az igazi királyt ültesse a francia trónra.

Nyilván van valami oka, miért láttam magamat ott a mezőn, miért álmodtam egész életemben az ő életéről. Az én életemnek az övét kell követnie. A története nekem szól. Nyilván engem is arra hív Isten, hogy mentsem meg a hazámat, mint ahogy Johannának is a hazáját kellett megmentenie. Az a küldetésem, hogy mentsem meg Angliát a veszedelemtől, a bizonytalanságtól, a háborúskodástól, és hogy az igazi királyt ültessem az angol trónra.

Tudom, hogy amikor Henrik király meghal — még ha a fia életben marad is. Biztos, hogy fiú lesz, ezt sugallja a látomás. Az én fiam fogja örökölni Anglia trónját. Az én fiam vet majd véget a Franciaország elleni háború borzalmainak. Az én fiam teremti meg forrongó országunk békéjét.

Világra hozom, trónra juttatom, és vezérelni fogom Isten útján, melyet én mutatok meg neki. Ez az én sorsom: Anglia trónjára kell ültetnem a fiamat, s mindazok, akik csak nevettek a látomásaimon és kételkedtek az elhivatottságomban, úgy szólítanak majd: felséges asszony, a király anyja.

Margaret Regina, így fogom aláírni a nevemet: Margit királyné. A kezemet a hasamra szorítom, bár egyelőre lapos, mint egy gyermeké. Tudom, hogy hall engem, és tisztában van vele: Isten bízta rám az ő sorsát, sőt, egész Anglia sorsát, hogy gondoskodjak róluk.

Az a tudat, hogy a méhemben növekvő gyermekből király lesz, és mindenki fejet hajt majd előttem, segít elviselni az első hónapokat, bár minden reggel rosszullét gyötör, és végtelenül elcsigázott vagyok. Meleg van, és Edmundnak gyakran kell kilovagolnia a földekre, ahol az emberek szénát kaszálnak, hogy becserkéssze ellenségeinket.

Az elszánt York-párti William Herbert azt gondolja, ráteheti a kezét Walesre, amíg a király szunyókál, hiszen senki sem fogja felelősségre vonni.

Átmasíroz az embereivel a földjeinken, és arra hivatkozva, hogy a York-házból való régens megbízásából ő kormányozza Walest, beszedi az adót, ami minket illetne. Csakugyan igaz, hogy jó barátja, Warwick grófja őt bízta meg Wales kormányzásával, de minket, Tudorokat már jóval azelőtt idehelyezett a király, és mi meg is tesszük a kötelességünket, akár ébren van a királyunk, akár nincs.

Mind Herbert, mind mi, Tudorok magunkat hisszük Wales egyedüli jogos, törvényesen kinevezett uralkodójának; a különbség csak annyi, hogy nekünk igazunk van, ő viszont téved.

Isten pedig természetesen engem fogadott a kegyeibe. Edmundot és Jaspert, bár nem hangoztatják, nagyon dühítik Herbert és a Yorkpártiak portyázásai. Írtak is apjuknak, Owennek, aki ezután maga is kilovagol az embereivel, hogy feldúlja a York-pártiak földjeit, sőt, azt tervezi, hogy fiaival összehangolt hadjáratot indítanak.

Pontosan az történik, amit anyám megjósolt. A király a Lancaster-házból való ugyan, de ő mélyen alszik. A régens a York-házból való, és nagyon is éber.

Jasper sokat van távol, örökösen ott kotlik a király körül, mint egy szerencsétlen tyúk a záptojásain. Azt mondja, a királyné lényegében magára hagyta a férjét Londonban, s a biztonsága érdekében visszavonult a fallal körülvett Coventrybe, amelyet akár egy hereggel szemben is meg tud védeni.

Jasper azt állítja, onnan akarja kormányozni Angliát, távol tartja magát az áruló Londontól. Szintén a sógoromtól tudom, hogy a déli grófságok fele meg a londoni kereskedők zöme Yorki Richard oldalán áll, mert abban reménykednek, ő majd elhozza a békét, és akkor nyugodtan gyarapíthatják vagyonukat, fütyülnek hát a törvényes királyra és Isten akaratára.

Eközben minden földesúr harcra készíti fel az embereit, és eldönti, melyik oldalra álljon. Edmund meg Jasper csak a szénagyűjtés végét várják, azután kaszával meg vincellérkéssel fegyverezik fel az embereiket, és elvonulnak, hogy megkeressék William Herbertet és megmutassák neki, ki az úr Walesben.

Lemegyek a várkapuhoz, hogy elbúcsúzzak tőlük, és szerencsés utat kívánjak. Jasper megígéri. Minden délután pihennem kellene, anyám arra utasította a nevelőnőmet, hogy különösen vigyázzon az egészségemre, hiszen gyermeket várok, akiből trónörökös lehet.

A nevelőnő ott ül velem az elsötétített szobában, és ügyel rá, nehogy egy titokban becsempészett gyertya fényénél olvasni merészeljek, vagy letérdeljek imádkozni. Az ágyon kell feküdnöm, és kellemes dolgokra kell gondolnom, hogy a gyermek életerős és vidám természetű legyen.

Mivel tudom, hogy a következő királyt hordom a méhemben, engedelmeskedem, és igyekszem szép dolgokra gondolni: izmos lovakra, gyönyörű ruhákra, a lovagi tornák és a királyi udvar varázsára, a királyné rubinvörös öltözékére.

Ám egy napon valami lármát hallok a folyosóról. Felülök, és a nevelőnőmre pillantok, akinek eszében sincs őrködni felettem, a következő királyt rejtő edény felett, hanem a széken ülve mélyen alszik.

Felkelek, odatipegek az ajtóhoz, és magam nyitom ki. A szobalányunk, Gwyneth áll odakint sápadt arccal, a kezében egy levél. Ostoba módon átnyújtja, pedig a nevelőnőmnek címezték, és csak az ő szemének szánták.

Feltöröm Jasper Tudor pecsétjét, és felbontom a levelet. A pembroke-i várból küldték. Edmund megsebesült és William Herbert fogságába esett.

Carmarthenben őrzik. Amennyire csak tudnak, készüljenek fel egy támadásra. Én addig elmegyek érte és kiszabadítom.

Ne engedjenek be idegeneket, idekint dögvész tombol. Gwyneth rám néz. Olyan könnyen jön a számra a hazugság, hogy bizonyára Isten sugallta segítségképpen, így aztán nem is számít hazugságnak. Az úr hamarosan visszatér. Becsukom az ajtót Gwyneth orra előtt, visszamegyek az ágyamhoz és lefekszem.

Gömbölyű hasamra szorítom a kezem. Az utóbbi időben nagyobb lett a pocakom, már észrevehetően domborodik a ruhám alatt. Majd este közlöm velük a hírt, gondolom. De előbb el kell döntenem, mit mondjak és mit tegyek. A legfontosabb az, hogy a leendő király biztonságban legyen.

Edmund és Jasper tudnak gondoskodni magukról. Számomra nincs fontosabb, mint hogy a fiamat védhető falak mögött, biztonságban tudjam, hogy mikor a Fekete Herbert eljön kifosztani a Tudor-birtokokat, legalább a gyermekemnek ne essék bántódása.

Magam előtt látom William Herbertet, amint seregével ellenem vonul, s a gondolattól azonnal térdre borulok és imádkozni kezdek. Ha odakint dögvész tombol, Pembroke-ba sem mehetek, különben is, még csak azt sem tudom, hol van Pembroke.

De ha Herbert ránk támad, hogyan lehetnénk biztonságban? Mi lesz, ha. Ha viszont megpróbálunk eljutni Pembroke-ba, mi lesz, ha rosszul leszek az úton? Mi lesz, ha az utazás árt a babának? Nincs válasz, mélységes csönd vesz körül. Csak ez a kellemetlen csönd. Mit tennék én, ha megvolna bennem Johanna bátorsága?

A másik az, hogy úgy látta, valamilyen tokot Tamworth meztelen bár lányok készítenie Alice késéhez — egy borotvakés tokja is megteszi, ha elég hosszú.

Elcsigázva állok talpra. Odalépek a nevelőnőmhöz, és némi kárörömmel felrázom.

Szexi fekete lány Seattle

A pembroke-i várba megyünk. William Herbert még csak váltságdíjat sem kér érte, a Tudor név örököséért és a gyermekem apjáért. Ezekben a bizonytalan időkben senki sem tudja megmondani, mennyit ér Edmund, és különben is, állítólag beteg.

A carmartheni várban tartják fogva Herberték, és nem ír nekem, nincs semmi mondanivalója a feleségének, aki szinte gyermek még, és én sem írok, mert nekem sincs semmi mondanivalóm a számára.

Egyedül várakozom a pembroke-i várban, készülök az ostromra, senkit sem engedek be, aki a városból jön, nehogy behurcolja a pestist, és tudom, hogy esetleg meg kell majd védenem a várat ellenségeinkkel szemben, de nem tudom, kitől kérhetnék segítséget, mert Jasper örökösen úton van.

Van ennivalónk, vannak fegyvereink, van vizünk. Amikor alszom, a párnám alatt tartom a felvonóhíd és a kapurostély kulcsát, de nem állíthatnám, hogy tudom, mit kéne tennem. Várom, hogy a férjem megüzenje, mit tegyek, de ő nem ad hírt magáról. Várom, hogy megjöjjön az öccse. Arról ábrándozom, milyen jó volna, ha az apja idelovagolna és megmentene.

De úgy áll a helyzet, mintha befalaztam volna magam és mindenki megfeledkezett volna rólam. A Szűzanyától kérek útmutatást, aki szintén nehéz időket élt meg, amikor gyermeket várt, de a Szentlélek nem jelenik meg, hogy közölje a világgal, én vagyok az Úr edénye.

Úgy tűnik, hiába várok a kinyilatkoztatásra.

Clay újabb tagolatlan kiáltást Tamworth meztelen bár lányok a Kacsahajó primitív erősítőjéből, miközben a vezető egy erélyes vállmozdulattal hátralökte a férfit.

A szolganép, a pap, de még a nevelőnőm is a saját szerencsétlenségével, a saját aggodalmaival van elfoglalva, hiszen a király furcsa alvásáról és a királyné meg a régens közti hatalmi harcról szóló hírek minden gazfickót ráébresztettek, hogy a kormányzat nélküli ország könnyű zsákmányt kínál, Herbert walesi barátai pedig pontosan tudják, hogy a Tudorok bujkálnak, örökösüket elfogták, az öccse eltűnt, a felesége pedig egyedül van a pembroke-i várban, és reszket a félelemtől.

Aztán novemberben levél érkezik a sógoromtól, Jaspertől. Nekem címezte, Lady Margaret Tudornak. Életében először írt nekem. Remegő kézzel bontom ki a levelet. Jasper nem pazarolt sok szót a hírre: Sajnálattal tudatom, hogy férje, az én hőn szeretett Edmund bátyám pestisben elhalálozott.

Bármi áron védje meg a várat. Hamarosan érkezem. A várkapunál fogadom Jaspert, és azonnal látom rajta a változást. Elvesztette a fivérét, az ikertestvérét, aki a legkedvesebb volt számára. Ugyanolyan kecsesen ugrik le a lóról, mint Edmund, de most csak egyetlen pár csizma vasalt sarka kopog a kövezeten.

Amíg csak él, fülelni fog, hallja-e a bátyja lépteit, de hiába. Az arca mogorva, a szeme beesett a gyásztól. Megfogja a kezem, mintha felnőtt hölgy volnék, letérdel, és imádkozó tartásban felfelé nyújtja a kezét, mint aki hűségesküt tesz.

Az életem árán is megvédelmezem. Mellettem biztonságban lesz. A bátyám emlékére fogadom: nem nyugszom, míg meg nem szerzem neki Anglia trónját! A szeme könnyben úszik, én pedig meglehetősen kényelmetlenül érzem magam, amiért ez a nagydarab felnőtt férfi ott térdel előttem.

Zavaromban körülnézek, de senki nincs ott, hogy megmondja, miként érhetném el, hogy Jasper felálljon. Fogalmam sincs, mit kellene mondanom. Ráeszmélek, hogy arra az esetre, ha lányom születne, nem ígért semmit. Felsóhajtok, és megszorítom a kezét, mert láthatólag erre vár.

Spalettákat szerelnek a hálószobám ablakaira, hogy kizárják a szürkés téli fényt. Nem is értem, miből gondolják, hogy az ég, amely errefelé sohasem kék, meg a nap, amely sohasem süt, annyira elvonhatná egy várandós nő figyelmét, hogy el kelljen takarni előle; de a bába szerint a szülés várható időpontja előtt egy hónappal feltétlenül be kell sötétíteni, mert így kívánja a hagyomány, az aggodalomtól sápadt Jasper pedig kijelenti, hogy mindent meg kell tenni a gyermek biztonsága érdekében.

A bába szerint a baba idő előtt fog megszületni. Megtapogatja a hasamat, és azt mondja, rosszul fekszik a gyermek, de még időben megfordulhat. Előfordul, magyarázza, hogy csak az utolsó pillanatban fordul meg. Fontos, hogy fejjel előre bújjon ki, bár nem tudom, miért. Jaspernek nem beszél a részletekről, de tudom, hogy a sógorom nap mint nap fel-alá járkál a szobám ajtaja előtt.

Hallom a padlódeszkák recsegését, ahogy lábujjhegyen lépked, aggodalmasan, mint egy szerető férj.

Miután elvonultam a külvilágtól, nem találkozhatok férfiakkal, és ez nagy megkönnyebbülésemre szolgál.

Csak azt sajnálom, hogy nem mehetek el a templomba. Amikor az első gyónásomra került sor itt Pembroke-ban, William atya könnyekig meghatódott.

Azt mondta, még soha nem találkozott ilyen áhítatos ifjú hölggyel. Örültem, hogy végre találtam valakit, aki megért. William atya most is imádkozhat velem, de csak úgy, hogy paraván van köztünk, és ez korántsem olyan lelkesítő, mint egy egész gyülekezet előtt imádkozni, ahol mindenki láthat.

Egy hét múlva, miközben szűk szobámban sétálgatok, egyszerre szörnyű fájdalom hasít a csontjaimba. Nan, a bába meg a segítője, egy másik vénasszony, akinek a neve úgy hangzik, mint a hollókárogás, és egy szót sem beszél angolul, rám parancsolnak, hogy bújjak ágyba.

Többé nem járkálhatok, de még csak nem is állhatok. A fájdalom olyan heves, hogy úgy érzem, egyszerűen széthasadnak a csontjaim.

Nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben, de senki sem tudja, mi a baj. Megkérdezik az orvost, de ő nem érhet hozzám, csupán annyit tehet, hogy megtudakolja, énszerintem mi lehet a gond, így hát ezzel sem jutunk előbbre.

Tizenhárom éves vagyok, és a koromhoz képest aprócska. Honnan tudhatnám, mi a gond a testemben rejtőző babával?

Folyton kérdezgetik, hogy tényleg úgy érzem-e, mintha el akarnának törni a csontjaim. És mikor igennel válaszolok, úgy néznek egymásra, mintha attól félnének, így is lesz.

De én egyszerűen nem tudom elhinni, hogy belehalhatok a szülésbe. Nem tudom elhinni, hogy Isten vette volna a fárágot és idehozott volna Walesbe, méhemben a gyermekkel, akiből király lehet, csupán azért, hogy meghaljak, mielőtt a baba megszületne.

Arról sustorognak, hogy el kellene küldetni anyámért, de annyira messze van és az utak olyan veszedelmesek, hogy nem jöhet, különben sem tudna többet tenni, mint ők. Senki sem tudja, mi bajom van, de megjegyzik, hogy túl fiatal és túl kicsi vagyok egy gyermek kihordásához.

Ez kissé későn jutott eszükbe, és most, hogy már közeleg a szülés, nemigen szolgál vigaszomra. Nem mertem megkérdezni, tulajdonképpen hogyan is fog kibújni a baba a hasamból. Attól rettegek, hogy felhasad a testem, mint a szűk borsóhüvely, amelyben túl nagy borsószem növekszik, és akkor aztán biztosan elvérzek.

Azt hittem, hogy a várakozás fájdalmánál rosszabbat már nem tudnék elviselni, de egyik éjszaka iszonyú kínra ébredek: mintha a hasam megduzzadt volna, és megfordult volna bennem. Rémülten sikoltok fel, a két asszony felpattan hevenyészett fekhelyéről, a nevelőnőm pedig futva jön, akárcsak a komornám, s a szobám egy perc alatt megtelik gyertyákkal, meg emberekkel, akik forró vizet és tüzelőt hoznak, rám viszont még csak egy pillantást se vetnek, pedig érzem, hogy hirtelen valami kifolyik belőlem, és biztos vagyok benne, hogy ez vér, és most már csakugyan el fogok vérezni.

Ekkor odarontanak, adnak egy fadarabot, amire ráharaphatok, és egy megszentelt övet, amit háborgó hasam köré kell kötni.

William atya elküldte a szentostyát a kápolna szentségtartójából; odateszik a térdeplőmre, hogy tekintetemet az Úr testére függeszthessem.

Meg kell mondjam, most, hogy megtapasztaltam a vajúdást, már nem tesz rám akkora hatást a keresztre feszítés.

Elképzelhetetlen, hogy létezne ennél szörnyűbb kín.

Samantha szerény escort

Persze átérzem a Mi Urunk szenvedését. De ha nem volt része egy nehéz szülésben, nem is sejtheti, mi az igazi fájdalom. Leszorítanak az ágyra, de megengedik, hogy egy kötelet rángassak, amikor rám törnek a fájások.

Egyszer el is ájulok, ekkor valami erős italt erőltetnek belém, amitől szédülök és émelygek, de semmi sem képes kiszabadítani a satuból, ami a hasamat szorítja és valósággal széttépi a testem. Így megy ez órákon keresztül, hajnaltól alkonyatig, s hallom, hogy azt motyogják egymás között, túl sokáig húzódik a dolog.

Az egyik bába azt mondja, sajnálja, de kénytelenek lesznek pokrócban dobálni, hogy a baba kijöjjön.

Nem tudom felfogni, mire készülnek. Kiemelnek az ágyból, és rám parancsolnak, hogy feküdjek le a földre terített pokrócra. Azt gondolom, talán kitaláltak valamit, amivel enyhíthetik a fájdalmat, amely úgy szorongat, hogy addig sikoltozom, míg úgy nem érzem, hogy nem bírom tovább.

Így hát engedelmesen lefekszem, majd hatan körém gyűlnek, és felemelik a pokrócot. Úgy himbálózom, mint egy zsák krumpli. Ekkor egyszerre megrántják a pokrócot, én pedig felrepülök, aztán visszazuhanok.

Csupán tizenhárom éves vagyok, könnyedén fel tudnak dobni a levegőbe, de számomra borzasztó érzés ez a repülés, majd a zuhanás, szörnyen fáj, amikor a pokróchoz csapódik a testem, és már kezdik is elölről. Tízszer ismétlik meg, én pedig sikítozom és könyörgök, hogy hagyják abba; aztán visszalöknek az ágyba, s úgy néznek rám, mint akik komoly javulásra számítanak, én meg oldalra hajolva hányok, és közben ráz a zokogás.

Amikor hátradőlök, egyetlen áldott pillanatra csitul a fájdalom. A hirtelen rám telepedő csöndben tisztán hallom a nevelőnőm szavait: — Ha úgy alakul a helyzet, hogy választásra kerül a sor, a gyermeket kell megmenteniük. Különösen ha fiú. Iszonyú haragra gerjeszt a gondolat, hogy Jasper megparancsolta a saját nevelőnőmnek: mondja meg a bábáknak, hogy ha választaniuk kell az én életem és az unokaöccséé között, akkor hagyjanak meghalni.

A padlóra köpök, és felkiáltok: — Igen?

Do cseh nők, mint a fekete férfiak az Egyesült Államokban

És ezt ki mondta? Én Lady Margaret Beaufort vagyok, a Lancasterházból De meg se hallják, felém se fordulnak.

Az anyám? A saját anyám azt mondta a nevelőnőmnek, hogy ha az én életem is veszélybe kerül és a babáé is, akkor a babát mentsék meg? Szegény, szegény kislány! De aztán rájövök, hogy rólam beszél, egy tizenhárom éves kislányról, akiről a saját anyja azt mondta, hogy hagyják csak nyugodtan meghalni, ha megszülte a fiút, a család örökösét.

Két napba és két éjszakába telik, míg a baba kiverekszi magát a testemből.

Nem halok meg, de hosszú órákig azt kívánom, bár meghalnék, mert akkor megszabadulnék a kíntól.

Megmutatják a fiamat, de én már álomba is merülök, szinte belefulladok a fájdalomba. Azt hiszem, barna haja van és pici keze. Nyúlok felé, hogy megérintsem, de az ital, a fájdalom, a kimerültség rám telepszik, mint a sötétség, és elájulok.

Mire felébredek, már reggel van, kinyitották az egyik spalettát, az apró üvegtáblákon besüt a sárgás téli napfény, a szobát kellemesen bemelegíti a kandallóban lobogó, jól megrakott tűz. A kisfiú a bölcsőjében fekszik, gondosan hozzápólyálva egy deszkához.

Amikor a pesztra odaadja, nem is érzem a testét, olyan szorosan fogják körbe a fejétől a lábujjaiig — mint egy sebesültet — a pólya szalagjai. Azt mondja a pesztra, muszáj a deszkához kötözni, hogy ne mozgassa a kezét-lábát meg a fejét, mert a kis csontjai csak így nőnek szép egyenesen.

Délben megnézhetem majd a pici lábát, kezét, testét, akkor fogják ugyanis kibontani a pólyából és tisztába tenni.

Addig is a karomban tarthatom, miközben alszik.

Teljes testmasszázs athéni férfiak

Olyan, mint egy merev játékbaba. A pólya szalagjai a fejét és az arcát is körbefonják, hogy egyenes maradjon a nyaka, és a szalagokat egy hurokban kötötték össze a feje búbján.

A szegény asszonyok ennél a huroknál fogva lógatják le a gyereküket a tetőgerendába vert kampóról, amikor főznek vagy más dolguk akad, de ezt a kisfiút, a Lancaster-ház legfiatalabb tagját pesztrák egész hada fogja ringatni és hordozni.

Lefektetem magam mellé az ágyba, és bámulom a pici arcát, aprócska orrát, rózsaszínű szemhéjának mosolygó ívét. Nem olyan, mint valami élőlény, sokkal inkább hasonlít a templomokban látható, kisbabákat ábrázoló kőfaragványokra, amelyeket kővé dermedt, halott anyjuk mellé tesznek.

Csodálatos arra gondolni, hogy egy ilyen kis apróság életre kelt, megnőtt, világra jött; hogy én hoztam létre, csaknem egyedül mert Edmund részeg erőlködése nem sokat számít.

Ez a picike valami, ez a miniatűr lény csont a csontomból, hús a húsomból, és az én alkotásom, csakis az enyém.

Nem sokkal ezután felébred és sírni kezd. Ahhoz képest, milyen kicsi, hihetetlenül erős a hangja, nem is bánom, hogy a pesztra odarohan, és kiviszi a szobából a szoptatós dajkához. Apró mellem fájdalmasan sóvárogja, hogy szoptathassam, de ugyanolyan szorosan körbekötöztek, mint a pólyás babát; mindkettőnket leszíjaztak, hogy teljesítsük a kötelességünket: a csecsemőnek szép egyenesre kell nőnie, a fiatal anya pedig nem táplálhatja a fiát.

A szoptatós dajka otthon hagyta a saját gyermekét, hogy idejöhessen és elfoglalhassa a helyét a várban. Jobb ételeket kap majd, mint bármikor életében, és tekintélyes mennyiségű sört ihat. Még csak nem is kell részt vennie a gyermek gondozásában, csupán annyi a feladata, hogy a tejével táplálja, mint valami fejőstehén.

Ha a kisfiú éhes, odaviszik hozzá, de egyébként a pesztrák gondoskodnak róla. A szoptatós dajka legfeljebb takarítgat egy kicsit, kimossa a gyermek holmiját, segít a lakosztályát rendben tartani.

A szoptatást kivéve hozzá sem ér a kisfiúhoz. Azt más nők intézik. A gyermeknek megvan a saját bölcsőringatója, aki ott alszik majd mellette, a két saját pesztrája, akik kiszolgálják, a saját orvosa, aki hetente egyszer megvizsgálja, és a bábák is itt maradnak, míg el nem mehetek a templomba, őt pedig meg nem keresztelik.

Nagyobb szolgahad áll a rendelkezésére, mint nekem, és hirtelen rájövök, hogy ez azért van, mert ő fontosabb nálam. Én Lady Margaret Tudor vagyok, született Beaufort, a Lancaster-házból, az alvó angol király unokatestvére.

Ő azonban egyszerre Beaufort és Tudor. Mindkét ágon királyi vér folyik az ereiben. Richmond grófja ő, a Lancaster-ház tagja, így a királyfi, Edward herceg után másodikként őt illeti Anglia trónja.

A nevelőnőm lép be a szobába. Eszemben sincs tömérdek kín árán született fiamat egy olyan emberről elnevezni, aki csakis fájdalmat okozott nekem.

Henry Tudor lesz a fiú. Henrik király meghal, ez a kisfiú lesz VII.

Ez a neve. Erről nem nyitunk vitát. Így neveztem az imáimban. Már Henrynek kereszteltetett. Határozott kijelentéseim hallatán felvonja a szemöldökét. Visszadőlök a párnáimra, és behunyom a szememet.

A fiam Henry Tudor lesz, bárki bármit mond. Mire visszajövök, azt látom, hogy leszedték a spalettákat és elvitték a sötét függönyöket.

Borral teli korsókat és több tálnyi süteményt hoztak be, Jasper pedig meglátogat és gratulál a gyermekem születéséhez. A pesztrák elmondták, hogy Jasper mindennap felkeresi a kisfiút, mint valami odaadó apa.

Ha a kisfiú alszik, akkor leül a bölcsője mellé, ujjával megcirógatja az arcát, nagy kezébe fogja a pici, bepólyált fejet. Ha ébren van, akkor Jasper végignézi a szoptatást, vagy ellenőrzi, miként bontják ki a pólyából, s megcsodálja az egyenes lábszárat, az erős kart.

Azt mondják a pesztrák, Jasper valósággal könyörög nekik, hogy húzzák félre egy percre a pólyát, hadd láthassa az apró kezeket és a kövér kis lábakat.

Úgy vélik, nem férfihoz illő, hogy folyton ott lebzsel a bölcső körül, és én egyetértek velük; de a Tudorok már csak ilyenek, fütyülnek mások véleményére.

Jasper félénken rám mosolyog, én pedig visszamosolygok rá. Nekem is írt. Átad egy négyzetesre hajtogatott papírlapot, rajta a Beaufortok kapurostélyt ábrázoló pecsétjével.

Óvatosan eltávolítom a pecsétet, és olvasni kezdek. Anyám franciául írt, és azt parancsolja, hogy menjek a Gwent grófságbeli Newportba, a Greenfield-házba, ott vár rám.

Ennyi az egész. Egyetlen szeretetteljes szó sincs a levélben, még a fiamról, a saját unokájáról sem érdeklődik. Eszembe jut, hogy azt mondta a nevelőnőmnek: ha választaniuk kell köztem és a fiam között, hagyjanak meghalni, úgyhogy nem rágódom tovább a ridegségén, inkább Jasperhez fordulok: — Magának megírta, miért kell Newportba mennem?

Mert azzal nem fáradt, hogy nekem megmagyarázza. Humphreyval, Buckingham hercegével fog találkozni. Az ő házába megyünk. Halványan emlékszem a hercegre, a gazdag nemesi famíliák egyikének fejére.

Távoli rokonok is vagyunk. Nem lehetne maga a gyámom mostantól, Jasper? Elfordítja a fejét. Nem erről van szó. Hozzáadják Buckingham herceg fiához, amint letelt a gyászidő.

Ugyanez volt a helyzet a való világ Sharonjával, a válás ellenére is.

New York, Tamworth meztelen bár lányok Capo.

Bár mobilon nem beszéltek. Claynek nem volt mobilja. Clay nem emlékezett, talán kizárta az agyából. A lány kikapta a derekán lógó tartóból a készüléket, és beleszólt: — Beth?

Pudlija tűnődve üldögélt a gazdi lába mellett a póráz végén a póráz vörös volt, és valami csillogó porral szórták beés a Boylston Street forgalmát figyelte.

Az út másik oldalán a Négy Évszak előtt egy barna egyenruhás portás — úgy látszik, ezek mindig barnába vagy kékbe öltöznek — integetett, valószínűleg taxit hívott. Arra döcögött egy turistákkal teli Kacsahajó városnéző busz, magas volt, valahogy nem illett a szárazföldre, a sofőr valamilyen történelmi eseményről bömbölt a hangszóróba.

A mentazöld mobilt hallgató lányok összenéztek és elmosolyodtak valamin, amit hallottak, de még mindig nem vihogtak.

Hal… A nadrágkosztümös nő fölemelte a pórázos kezét, és egyik hosszú körmű ujját bedugta szabad fülébe. Clay megrándult, féltette az asszony dobhártyáját. Már rajzolt is képzeletben: a kutyát a póráz végén, a nadrágkosztümöt, a divatosan kurta hajat… és egy apró vércseppet, amely a fülbe dugott ujj mellett fut lefelé.

A Kacsahajó éppen kifelé tart a képből, a portás ott van a háttérben, az ilyesmik valószínűséget kölcsönöznek a vázlatnak. Így van, az ember tudja az ilyesmit. Csak azt akartam mondani, hogy a hajamat.

Fehér Alpokként tornyosult, csokoládé- és eperöntet csurgott az oldalán.

A fagylaltos borostás képének közönye arra mutatott, hogy látott már ilyet, Clay szerint többször is. A parkban sikoltott valaki. Clay ismét hátranézett, és azt mondta magának, hogy örömsikolyt hallott. Délután háromkor, egy napsütéses délutánon a bostoni Common parkban nagy a valószínűsége egy örömsikolynak.

A nő mondott valami érthetetlent Maddynak, azután csuklójának gyakorlott mozdulatával összecsukta a telefont. Visszaejtette a táskájába, majd csak állt, mintha megfeledkezett volna róla, hogy mit akart csinálni, vagy hogy ki is ő egyáltalán.

Claynek volt ideje arra gondolni, hogy milyen piszok drága minden ebben a városban. Talán a nadrágkosztümös nő is így gondolta — legalábbis Clay először erre gyanakodott —, mert egy pillanatig továbbra sem csinált semmit, csak úgy bámulta a serleget, a fagylalthegyet és a síkos öntetet, mintha sosem látott volna ilyet.

Újabb kiáltás hallatszott a Common felől, ez alkalommal nem emberi hang, hanem valami a megdöbbent vakkantás és a fájdalomüvöltés között. Clay megfordult, hogy lássa, mi történt, és felfedezte a frizbis kutyát.

Jókora barna kutya, talán labrador, nem nagyon ismerte a kutyákat, ha rajzolnia kellett, elővett egy könyvet, abból másolt. Öltönyös férfi állt négykézláb az állat mellett, átkarolta, és úgy rémlett — bizonyosan nem azt látom, amit látni vélek, gondolta Clay —, az állat egyik fülét rágcsálja.

A kutya ismét felüvöltött, és menekülni akart. Az öltönyös férfi erős kézzel tartotta, és igen, a kutya füle volt a szájában, és Clay szeme láttára tépte le az eb fejéről! Ekkor az állat olyan, csaknem emberi sikolyt hallatott, amitől a közeli tavacskában úszkáló számos kacsa hápogva emelkedett a levegőbe.

Raszt-nak hangzott. Lehet, hogy oszt volt, vagy faszt, de későbbi tapasztalatainak fényében hajlamos volt raszt-ra gondolni: nem volt ez szó, csupán az agresszió tagolatlan üvöltése.

Éppen időben fordult vissza a fagylaltoskocsihoz, hogy lássa, amint Nadrágkosztümös Nő bevágódik az ablakon, hogy elkapja Mister Fagylaltost. Sikerült megragadnia a férfi fehér köpenyének laza mellrészét, ám a fagylaltos egyetlen, meglepetten hátráló lépése elég volt, hogy el is engedje.

Magas cipősarka felemelkedett a járdáról, Clay hallotta a szövet súrlódását és a gombok csendülését, ahogy az asszony kosztümkabátja előre, majd hátrafelé végigdörzsölte a pultként szolgáló, keskeny ablakpárkányt.

A fagylalt eltűnt. Clay elkenődött jégkrémet és gyümölcsös öntetet látott Nadrágkosztümös Nő bal csuklóján és alkarján, miközben a nő kattogó cipősarkokon, meghajlított térddel dülöngélve hátrált a járdán.

A zárkózott, jól nevelt, nyilvánosságnak szánt arcot — amit Clay utcai közönynek látott — görcsös vicsorgás váltotta fel, amelytől réssé húzódott a szeme, és kilátszott a fogsora.

Felső ajka teljesen kifordult, feltárva a rózsaszín bársonybélést, amely olyan titkos, mint egy vulva. A pudli kirohant az úttestre, maga után húzva a hurokban végződő pórázt.

Fekete limuzin robogott arra, és elütötte a kutyát, még mielőtt az úttest közepéig ért volna. Az egyik pillanatban bodros szőrcsomó volt; a következőben szétfolyt belek. Szegény jószág, valószínűleg már föl is vakkantott a kutyamennyországban, mielőtt rájött, hogy meghalt, gondolta Clay.

Orvosi értelemben valahogy felfogta, hogy sokkos állapotban van, de ez mit sem változtatott döbbenetén. Csak állt ott, egyik kezében a mappával, a másikban a barna reklámszatyorral, leesett állal. Odébb — hangja után ítélve a Newbury Street sarkán — valami felrobbant.

A két lány pontosan egyformára nyírt frizurát viselt az iPod fülhallgatója fölött, csak a mentazöld telefon tulajdonosa szőke volt, barátnője barna; Világos Manó és Sötét Manó. Világos Manó földhöz vágta a telefonját, amely széttört, ő pedig megmarkolta Nadrágkosztümös Nő derekát. Clay feltételezte már amennyire abban a pillanatban képes.

Valahol még tapsolt is a lánynak, amiért helyén van az esze. Barátnője, Sötét Manó hátrált, apró, fehér kezét összekulcsolta a két melle között, a szeme kerekre tágult.

Clay elejtette a holmiját, és előrelépett, hogy segítsen Világos Manónak. Az utca túloldalán — ezt csupán perifériális látásával érzékelte — egy autó kacsázni kezdett, a Négy Évszak előtt felrohant a járdára, a portás alig bírt félreugrani.

Hesperia hívás lány száma

A szálloda előcsarnokában sikoltoztak. Mielőtt Clay segíthetett volna Világos Manónak, az egy kígyó fürgeségével előrecsapta csinos arcocskáját, kivicsorította kétségtelenül erős, ifjú fogait, s belemélyesztette őket Nadrágkosztümös Nő nyakába.

Foga nyomán spriccelni kezdett a vér. A manócskalány beledugta az arcát, valósággal fürdött is benne, talán ivott is belőle ebben Clay szinte biztos voltazután úgy rázta Nadrágkosztümös Nőt, mint egy rongybabát.

Az asszony magasabb és legalább húsz kilóval súlyosabb volt nála, de a lány úgy rázta, hogy a nő feje ide-oda csapódott, és még több vér spriccelt belőle. Ugyanebben a pillanatban a lány a kék októberi égnek fordította véres arcát és felüvöltött, ami határozottan diadalittasnak hangzott.

Ez megőrült, gondolta Clay. Komplett őrült. Barátnője hangjára Világos Manó odakapta a fejét. Kurta hajának tüskéiről vér csöpögött a homlokába.

A szeme fehér lámpaként villogott vérfoltos üregében. Sötét Manó nagy szemekkel bámulta Clayt. Világos Manó eldobta Nadrágkosztümös Nőt, aki a járdára zuhant, átharapott verőeréből még mindig spriccelt a vér, azután a csitrire vetette magát, akivel alig néhány pillanattal korábban együtt csipogtak a telefonba.

Clay nem gondolkodott. Ha gondolkodik, Sötét Manó torkát ugyanúgy elharapják, mint a nadrágkosztümös nőét. Egyszerűen lenyúlt a jobb kezével, megmarkolta az apró kincsek szatyrát, és lecsapott Világos Manó tarkójára, éppen akkor, amikor az kinyújtott karral, karommá görbült ujjakkal rávetette magát korábbi barátnőjére.

Ha elvéti… Nem vétette el, vagy még a legyintés is elég volt a lánynak.

A zacskóban levő üveg papírnehezék Világos Manó tarkóját találta el tompa puffanással. Világos Manó a kezére esett, az egyik véres volt, a másik még mindig tiszta, azután barátnője lába elé dőlt a járdára, mint egy zsák.

A hangja valószínűtlenül magas volt. Talán a döbbenettől siklott át tenorba. A szíve vadul vert. Ez a másik itt elvérzik.

Megszorította Tamworth meztelen bár lányok.

A hátuk mögül, a Newbury Street felől a karambol eltéveszthetetlen kongása és csörömpölés hallatszott. Sikolyok követték, a sikolyokat újabb robbanás. Hangosabb volt, súlyosabb, pörölyként törte össze a délutánt.

A fagylaltoskocsi mögött újabb autó kacsázott keresztül a Boylston Street három sávján, be a Négy Évszak előterébe, útközben elcsapott néhány gyalogost, majd belevágódott az előző kocsi hátuljába, amelynek az orra beszorult a forgóajtóba. A második ütközés beljebb kalapálta az első autót az ajtóba, amelynek szárnyai elgörbültek.

Clay nem láthatta, hogy csapdába esett-e benne valaki — gőzfelhők gomolyogtak az első autó sérült hűtőjéből —, de a homályból hallatszó kínordítás csúnya dolgokat sejtetett. Nagyon csúnyákat.

Mister Fagyaltos, aki nem láthatta ezt az oldalt, kihajolt az ablakon, és Clayre meredt. Két karambol. Nem érdekes. Segítsen, öregem!

Ez itt a Tamworth meztelen bár lányok.

Nadrágkosztümös Nő vonaglása eléggé ellanyhult. De valami komoly. Talán terroristák. Alighogy ezt az utolsó szót kimondta, Clay máris tudta, hogy igaza van.

Clay teljesen megfeledkezett róla. Éppen időben nézett föl, hogy lássa, amint a lány a tenyerével a homlokára csap, azután háromszor sebesen megfordul maga körül, de ehhez majdnem lábujjhegyre kellett állnia teniszcipőjében.

A látvány egy verset juttatott eszébe, amelyet az egyetemen, irodalomórán hallott — Szőj köré kört háromszor. Talán Coleridge? A lány megtántorodott, azután végigrohant a járdán, egyenesen neki egy lámpaoszlopnak. Meg sem próbálta kikerülni, még a kezét sem emelte föl.

Arcával ütközött az oszlopnak, visszatántorodott, azután ismét nekiment. Felpattant és futni kezdett Sötét Manó felé, megcsúszott Nadrágkosztümös Nő vérében.

Kis híján elesett, de rohant tovább, megbotlott Világos Manóban, és ismét kis híján felbukott. Sötét Manó ránézett. Törött orrából vér patakzott. Függőleges zúzódás püffedezett a homlokán, úgy dagadt, mint viharfelhő egy nyári délutánon.

Az egyik szeme elferdült az üregben. Kinyitotta a száját, feltárva egy valószínűleg költséges fogszabályozás romjait, és ránevetett Clayre, aki sosem felejtette el ezt a látványt.

Gyermek vagyok, akit ideküldtek, hogy Tamworth meztelen bár lányok asszonyi kötelességét.

Azután sikoltozva elrohant a járdán. Clay mögött felbőgött egy motor. Harangjáték csendült, a Sesame Street dallamát játszotta. Megfordult és látta, hogy Mister Fagylaltos furgonja sebesen elhúz, épp akkor, amikor a szemközti szálloda fölső emeletén az üvegszilánkok ragyogó záporává tört szét egy ablak.

Egy test lódult ki az októberi napba. A járdára zuhant, ahol többé-kevésbé szétrobbant. Újabb sikolyok hallatszottak az előcsarnokból. A borzalom sikolyai; a fájdalom sikolyai. Szükségem van a segítségére, maga szemétláda! Mister Fagylaltos nem válaszolt, talán nem is hallotta a fölerősített harangjáték miatt.

Clay még a szövegre is emlékezett azokból a napokból, amikor semmi oka sem volt azt hinni, hogy a házassága nem tart örökké. Akkortájt Johnny naphosszat a Sesame Streetet nézte. Ült kis kék székében, a bögréjét markolva. Valami napfényes idő, sose lesz eső.

Öltönyös férfi futott ki a parkból, összefüggéstelenül, teli tüdőből ordítva, lobogó zakóban. Clay fölismerte kutyaszőr szakálláról. A férfi kirontott a Boylston Streetre. Átrohant a túloldalra, közben ordított és hadonászott.

Eltűnt a Négy Évszak előterének védőteteje alatt, nem látszott, de még nagyobb kalamajkát okozhatott, mert odabent újult erővel csapott fel az üvöltés. Clay nem üldözte tovább Mister Fagylaltost. Megállt, fél lábbal a járdán, másikkal a csatornarácson, és figyelte, ahogy a csilingelő furgon a Boylston Street középső sávjába kanyarodik.

Már éppen visszafordult volna az eszméletlen lány és a haldokló asszony felé, amikor újabb Kacsahajó bukkant föl, ez alkalommal nem lomhán döcögve, hanem teljes gázzal csalinkázva az úttesten.

Néhány utas előre-hátra zötyögött, és üvöltött — könyörgött — a sofőrnek, hogy álljon meg. Mások csak kapaszkodtak az otromba jószág nyitott oldalán körbefutó fémrudakba, miközben a jármű a forgalommal szemben végigrobogott a Boylston Streeten.

Egy pulóveres férfi megragadta hátulról a vezetőt. Clay újabb tagolatlan kiáltást hallott a Kacsahajó primitív erősítőjéből, miközben a vezető egy erélyes vállmozdulattal hátralökte a férfit.

Ekkor a Kacsahajó vezetője észrevette Mister Fagylaltos jóval kisebb járművét, és irányát megváltoztatva célba vette. A csapat egy ugyanilyen buszban ült, és integetett az őrjöngő sokaságnak, miközben hullott a hideg, őszi permet. Clay mellett egy férfi csaknem derűsen azt mondta: — Úrjézus!

A Kacsahajó oldalba találta a fagylaltosfurgont, és felborította, mint egy gyerekjátékot.

A kocsi az oldalára dőlt, miközben a hangszórókból még mindig áradt a Sesame Street dallama, és a jármű a súrlódástól szikrákat szórva siklott a Common felé. Két bámészkodó asszony iszkolni kezdett az útjából, de éppen hogy csak sikerült elkerülniük.

Mister Fagylaltos furgonja felszökkent a járdára, ugrott egyet, azután nekicsapódott a park öntöttvas korlátjának. A zene kettőt csuklott, majd elhallgatott. A Kacsahajó megőrült vezetője eközben teljesen elveszítette az uralmát járműve fölött. Rettegve sikoltozó rakományával bekanyarodott a Boylston Streeten, felugrott a járdára, és vagy ötvenméternyire onnan, ahol Mister Fagylaltos kocsija utolsót csilingelt, belerohant a Városi Fények bútorbolt kirakatának alacsony, tégla támfalába.

A kirakat üvege iszonyú, dallamtalan csörömpöléssel tört össze. A Kacsahajó széles fara rózsaszín betűkkel a Kikötői Úrnő szavakat írták rá úgy másfél méter magasságba emelkedett.

A forgatónyomaték azt követelte, hogy a hatalmas, lomha jármű cigánykerekeket hányjon; a tömeg viszont ezt nem tette lehetővé. A Kacsa visszazökkent a járdára, az orra megállt a szétszórt díványok és drága szalonszékek között, de csak azután, hogy legalább tucatnyi ember repült ki a buszból és tűnt el a szem elől.

A Városi Fényekben kolompolni kezdett a riasztó. Arra fordult, és egy alacsony embert pillantott meg, akinek gyérülő, sötét haja, vékony bajusza és aranykeretes szemüvege volt. Nehéz volt beszélni.

Tamworth meztelen bár lányok viszont még kislány vagyok, és spirituális.

Úgy érezte, egyenként lökdösi ki magából a szavakat. Feltehetőleg a megrázkódtatás az oka. Az utca másik oldalán emberek futottak, némelyek a Négy Évszakból jöttek, mások az összetört buszból.

Clay szeme előtt ütközött össze a Kacsahajó egyik menekültje a Négy Évszak másik menekültjével, és mindketten elterültek a járdán. Nem lehet, hogy ő őrült meg, és elmegyógyintézetben hallucinál? Talán az augustai Borókás Dombon, két thorazininjekció között.

Clay sem látott ilyesmit, azt viszont igen, hogy az apró kincsek feliratú bevásárlószatyor és a rajzmappája a járdán hever, és azt is, hogy Nadrágkosztümös Nő elharapott torkából ömlő vér — istenem, gondolta Clay, ennyi vér — mindjárt eléri a mappát.

Abban van csaknem tucatnyi rajza, amelyek a Sötét Vándor-hoz készültek. Az agya ezekbe a grafikákba kapaszkodott. Sietve elindult visszafelé, a kurta ember ott loholt mellette. Amikor a szállodában megszólalt a második tolvajriasztó mindenesetre valamilyen riasztós hozzáadta rekedt üvöltését a Városi Fények kolompolásához, a kis ember ugrott egyet.

Négy perce? Vagy csak kettő? Ez a lány… — mutatott Világos Manóra. A fogaival.

Valahol ismét robbant valami a Boylston Streeten. A két férfi összerázkódott. Clay rájött, hogy most már füstszagot is érez. Fölkapta az apró kincsek szatyrát meg a mappát, mindkettőt elmenekítette a terjedő vértócsa útjából.

A kis ember, aki tweedzakót viselt — egész elegánsát, gondolta Clay —, még mindig borzadva bámulta az összerogyott asszonyt, aki csak egy fagylaltot akart enni, de előbb a kutyáját, majd az életét veszítette el. Mögöttük nevetve és éljenezve három fiatalember száguldott a járdán.

Ketten ellenzővel visszafelé fordított Red Sox baseballsapkát viselt. Egyikük kartondobozt szorított a melléhez, amelynek az oldalára a kék panasonic szót stencilezték.

Ez a fiatalember jobb tornacipőjével belelépett Nadrágkosztümös Nő szétfolyó vérébe, és ahogy tovarohant társaival, halványuló véres csapat hagyott maga után, amely a Common keleti vége és az azon túl elterülő Chinatown felé mutatott.

Azonnal megtalálta a pulzust. Lassú volt, de erőteljes és szabályos. Nagyon megkönnyebbült. Nem számít, mit tett, akkor is csak gyerek.

Nem akart arra gondolni, hogy kis híján agyonverte a felesége papírnehezékével. Claynek nem volt ideje vigyázni.

Szerencsére a kiáltás is eltúlzott volt. A jármű — afféle méretes OPEC-barát luxusterepjáró — a térdelő Claytől legalább húszméternyire kanyarodott le a Boylstonról a parkba.

Átszakította a kovácsoltvas kerítést, majd lökhárítóig vízben megállt a kacsaúsztatóban. Nyílt az ajtó, és egy fiatalember zuhant ki rajta, aki hülyeségeket üvöltött az égre. Térdre esett, két kézzel merített a vízből, és megitta Clay a hosszú évekre gondolt, melyek során a kacsák vígan szarnak a vízbeazután feltápászkodott, és keresztülgázolt a tavacskán.

Eltűnt egy facsoportban, tovább bőgve értelmetlen szentbeszédét. A limuzin ment szabálytalanul, de a taxi járt rosszabbul; a taxisofőr a járdán térdelő Clay szeme láttára keresztülrepült a hirtelen üveg nélkül maradt szélvédőn, az úttesten ért földet, és véres karját szorítva ordított.

A bajuszosnak természetesen igaza volt. Az a kevés értelem, amit Clay össze tudott szedni — alig talált utat a döbbenet paplana alá, amely eltompította gondolkodását —, azt súgta, hogy a lehető legbölcsebb, ha elpályáznak a Boylston Streetről, és elbújnak.

Ha ez terrorakció, akkor olyan, amilyet még senki sem látott, amilyenről senki nem olvasott. Ő — ők — annyit tehetnek, hogy eltűnnek, és lapulnak, amíg a helyzet tisztázódik.

Ehhez valószínűleg keresniük kell egy televíziót. De nem akarta otthagyni az öntudatlan lányt a nyílt utcán, amely hirtelen őrültekházává változott.

Eredendően szelíd — és bizonyosan civilizált — szívének minden ösztöne harsányan tiltakozott ez ellen. Nagyon nem szívesen beszélt így.

Semmit nem tudott erről az emberről, de legalább nem üvöltözött tagolatlanul, és nem hadonászott az ég felé.

És nem akart az ő torkának ugrani vicsorogva. Én… — Nem tudta, mivel fejezze be. A szálloda mögül hallatszott a moraj. Füst szállt föl, fekete foltot hagyva a kék égen, mielőtt elég magasra emelkedett ahhoz, hogy a szél elsodorja.

A szeme a halott asszonyról az öntudatlan lányra kúszott, majd onnan az ájult csitri mentazöld mobiljának romjaira. Szirénák kezdtek vartyogni két különböző fekvésben. Clay úgy vélte, az egyik rendőrautó, a másik tűzoltóautó. Aki itt lakik, talán meg tudja különböztetni őket, de ő nem itt lakott, hanem a maine-i Kent Pondban, és tiszta szívéből kívánta, hogy bár ott lehetne most.

Közvetlenül azelőtt, hogy szar került a palacsintába, Nadrágkosztümös Nő éppen felhívta Maddy barátnőjét, hogy elmondja, milyen frizurát csináltatott, míg Világos Manót felhívta valamelyik barátnője. Sötét Manó is belehallgatott. Ezután mindhárman megőrültek. Nem gondolod… Mögöttük, keleti irányból az addigi legnagyobb robbanás hallatszott: olyan volt, mint az iszonyat ágyúszava.

Clay talpra ugrott. Riadtan néztek egymásra a tweedzakós kis emberrel, majd a Chinatown, Boston északi fertálya felé fordultak. Nem láthatták, mi robbant, de sokkal vastagabb és sötétebb füstoszlop emelkedett a házak fölé.

Miközben ezt bámulták, egy bostoni rendőrautó és egy létrás tűzoltóautó bukkant föl az utca túloldalán a Négy Évszak előtt. Clay éppen időben pillantott oda, hogy lássa, amint egy újabb ember veti le magát a szálloda felső emeletéről.

Őt ketten követték a tetőről, és ez a kettő mintha egymással ordított volna zuhanás közben!

Az öngyilkos trió első tagja a rendőrautó hátuljára érkezett, teleszórva a csomagtartót hajjal és vérrel, betörve a hátsó ablakot. A másik kettő a tűzoltóautót találta el, a rikító sárgába öltözött tűzoltók valószínűtlen madarakként repültek szét.

De már jött is egy nő az ötödik vagy a hatodik emeletről, pörögve, mint egy tébolyodott artista. El-trafált egy rendőrt, aki pont akkor nézett föl, és ugyanúgy megölte, mint magát. Észak felől ismét egy olyan öblös, földrengető robbanás hallatszott, mintha az ördög durrogtatna puskával a pokolban, és Clay újból a kis emberre pillantott, aki aggodalmasan nézett vissza rá.

Még több füst emelkedett az ég felé, és noha friss szél fujt, a kékség alig látszott.

Mintha csak a véleményét akarnák alátámasztani, három óriási dörrenés gördült végig a városon északkeleti irányból.

Csak valami sületlen vicc csörömpölt az agyában: És azt ismered, hogy a itt ki-ki megjelölheti kedvenc népcsoportját terroristák úgy akarják térdre kényszeríteni Amerikát, hogy felrobbantják a repülőteret?

A kis ember válla megroskadt. Csak azt tudom, hogy le akarok lépni innen. Fél tucat fiatal robogott el mellettük, mintha ennek az álláspontnak a helyességét akarnák igazolni. Boston a fiatalok városa, jegyezte meg Clay — sok itt az egyetem. Ezek hatan, három férfi, három nő, üres kézzel futottak, és egyáltalán nem nevettek.

Futás közben az egyik. Clay átnézett a túloldalra és látta, hogy egy második fekete-fehér rendőrautó kanyarodik az első mögé. Mégsem kellett használnia Nadrágkosztümös Nő mobilját ami jó, mert nem szívesen tette volna. Egyszerűen átmegy az úttesten, és beszél velük… bár nem tudja, keresztül mer-e menni most a Boylston Streeten.

De még ha megtenné is, vajon átjönnének-e ide, megnézni egy öntudatlan lányt, amikor Isten tudja, hány sebesülés lehet odaát? A tűzoltók nekiláttak, hogy visszahúzzák a kocsira a kosaras létrát; úgy látszik, máshova vezényelték őket.

Nagy valószínűséggel a Logan repülőtérre, vagy… — Jézusom, ezt figyelje! Nyugat felé nézett a Boylstonon, vissza a belváros irányába, arra, amerről Clay érkezett, mikor még az volt a legnagyobb gondja, hogy telefonon elérje Sharont.

Még azt is tudta, hogyan kezdte volna a beszélgetést: Jó hírem van, drágám! Nem számít, mi történik közöttünk, a gyereknek mindig telik cipőre. A fejében derűsen, viccesen hangzott — mint a régi napokban. Pedig nem volt ebben semmi vicces. Ötven körüli ember közeledett feléjük — nem futott, csak ment, hosszú, kacsázó léptekkel.

Öltönynadrágot, továbbá egy ing és nyakkendő maradványait viselte. A nadrág szürke volt. Lehetetlen lett volna megmondani, hogy az ing és a nyakkendő milyen színű, mert mindkettő rongyokban, vérfoltosan lógott.

Jobb kezében henteskésnek tűnő szúrószerszámot tartott, amelynek legalább negyvencentis pengéje volt. Clay mintha már látta volna ezt a pengét egy Soul Kitchen nevű bolt kirakatában, amikor a Copley Square Hotelben lezajlott találkozó után erre indult.

Az ingcafatokat viselő, lúdtalpasan kacsázó ember rövid ívben csapkodott föl-le a pengével. Csak egyszer törte meg ezt a mintát, amikor magába vágta a kést. Friss vérpatak buggyant ki a rongyos ing legfrissebb szakadásán.

Nyakkendőjének roncsai lobogtak. Ahogy csökkent a távolság, üvöltözni kezdett, mint valami tahó igehirdető, aki az isteni ihletésre idegen nyelveken kezd beszélni.

A-bab-bala miért? Kutatásom nyelvelmé- leti kerete a funkcionális kognitív nyelvelméleti keret, szűkebben értelmezve a kognitív nyelvtan. A Magyar Nemzeti Szövegtárból3 vételezett pontosan száz mondatból álló mintán végeztem vizsgálódást.

A szintaktikai szerkezetek elemzéséhez Imrényi András viszonyhálózati mondatmodell- jét4 alkalmaztam, a modellválasztást motiválta az, hogy szemantikai-műve- leti szempontok alkalmazásával összekapcsolhatóvá teszi azokat a szórendi mintázatokat, amelyeket a strukturális megközelítés formai alapokon kü- lön kezel.

Foundations of Cognitive Grammar. Volume I. Theoretical Prerequisites. Stanford, California: Stanford University Press. Tolcsvai Nagy Gábor aBevezetés a kognitív nyelvészetbe. Budapest: Tinta Könyvkiadó. A magyar nyelv kézikönyvtára. Budapest: Osiris.

A tanulmányom második fejezetében bemutatom az általam alkalmazott nyelvelméleti keretet, majd ezután ismertetem a kutatásom hipotézisét, mód- szerét, illetve a felhasznált mintámat, amelyet az MNSz-ből vételeztem.

Ezt követően a kutatási eredményeimet foglalom össze, majd kitekintő fejezetben a kutatás további perspektíváit tárom fel, végül összegzem a tanulmányban foglaltakat.

A tanulmány elméleti keretének bemutatása 2. A segédigék és segédigeszerű lexémák A tanulmányom elméleti kerete a funkcionális kognitív nyelvelméleti keret. A kutatói érdeklődésem a Magyar grammatika segédige-kategorizációjának problematikájából ered.

A döntésemet a prototípuselv tudományos kategorizációja motiválja. A prototípuselvű leírás lehetőséget ad egyrészt a segéd- igeség skaláris értelmezésére, másrészt a segédigék közötti családi hasonlóság8 bemutatására. A segédige funkcionális kognitív keretben A segédige temporális eseményszerkezettel rendelkezik, a résztvevők a segédi- gén sematikusan reprezentálódhatnak attól függően, hogy a segédige milyen helyet foglal el az időt, aspektust és modalitást jelölő grammatikai elemek sorá- ban.

Budapest: Akadémiai Kiadó, 49— Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, — Kognitív szemantika. Nyitra: Europica Varietas, 24— A tud segédigei elemen a felsorolt kategóriák mindegyike jelölhető.

A legtöbb központi segédige főigeként is funkcionálhat pl. A főnévi igenév a magyar nyelvben A főnévi igenevet a magyar nyelvben igetőből képezzük -NI képzővel.

Az igető jelentéséből fakadóan a szerkezet rendelkezik folyamatjelentéssel, viszont a mindenkori hallgató feldolgozói műveletében az időbeli reláció nem szekvenciálisan dolgozódik fel. A kompozitumszerkezet A kompozitumszerkezet komponensei rendelkeznek önálló jelentéssel, össze- kapcsolódásuk révén azonban együttesen új szemantikai tartalmat dolgoznak ki.

Ezek az összetett szerkezetek sematizálódhatnak, nyelvtani szerkezetekké vál- hatnak absztrahálódás, grammatikalizálódás útján. Bár a lehorgonyzás a tud segédigén van jelölve, azt a folyamattípust, amelyet a kompozitum képvisel, a főnévi igenévi komponens jelöli.

A kompozitumban a tud segédigének a sematikus alszer- kezetét azt a cselekvést, amelyet a képesség lehetővé tesz a főnévi igenév dolgozza ki szemantikailag. A kidolgozó viszony a két komponensszerkezet 10 Tolcsvai Nagy Gábor A prototipikus elemi mondat és az alapbeállítás Az elemi mondat a diskurzusban olyan séma, amely figyelemirányítási egy- ségként működik.

A beszélő a nyelvi szimbólumok segítségével egy elemi jelenetet tesz hozzáférhetővé a figyelem központjában, valamilyen tudást, érzelmet, cselekvést tesz hozzáférhetővé.

A lehorgonyzott fo- lyamatot tipikusan az igealak profilálja, ezen jelölődik cselekvő ige esetén a cselekvő száma és személye, a cselekvés ideje és módja.

Az alapbeállítás ezáltal a hálózat központi elemére és tulajdonságára vonatkoztatható. A protípuselvű 17 Langacker, Ronald W.

Cognitive Grammar: A Basic Introduction. Oxford University Press, Oxford. Az alapbeállításnál a központi elemtől való eltérés válik lé- nyegessé, és az elemek között létrejövő kontraszt értelmezése kap figyelmet26 Az alapbeállításra alapvetően az alaki jelöletlenség a jellemző, az ettől való eltérés jár együtt alaki jelöltséggel, illetve nagyobb jelöltséggel.

A pozitív érték könnyebben feldolgozható, mint a ne- gatív, ezáltal az az elsődleges, ehhez képest észleljük a negatívat eltérésként. A semleges kijelentő mondatok feldolgozása pl. A macska egy fán alszik.

Az alapbeállítástól eltérő mondattípusokra az jellemző, hogy valamely szem- pontból különböznek, például a semlegességet, a polaritást vagy az illokúci- ót tekintve, ez pedig a formai oldalon is eltéréssel jár Imrényi Az elkülönbözés a formai oldalon megnyilvánulhat az ereszkedő dallamtól való eltérésben, szórendben, egy kifejezés erősebb nyomatékában, továbbá a mondattípus morfológiai vagy lexikai jelöltségében.

Az elemi mondatok hálózatossága Az elemi mondatok belső konstrukcióját az elemek és viszonyaik hálózataként lehet leírni, függőségi viszonyokként. A függőségi viszony határozza meg a bővítmények morfológiai tulaj- donságait is.

A bővítmények szórendi pozícióját is az alaptaghoz képest lehet definiálni, a szerkezet az alaptagon keresztül válik a mondat részévé. A prototipikus elemi mondatok jelentését három dimenzió D1, D2, D3 mentén modellálja a viszonyhálózati mondat- modell, ezek a dimenziók egymást kiegészítik a mondat jelentésének a fel- dolgozásakor.

Feleség mildura bi

Az első mondatdimenzió Az elemi mondat első dimenziójában hozzáférhetővé válik az, hogy milyen lehorgonyzott folyamatot fejez ki az adott mondat, ennek milyen szereplői és körülményei dolgozódnak ki nyelvi szimbólumokkal.

A magmondat A folyamattípus aktiválásáért felelős konceptuális egység szerepét nemcsak az ige töltheti be szintetikus szerkesztésselhanem összetettebb analitikus kifejezés is. Ezt a minimális, a mondat funkcióját betöltő egységet a mondat- modell magmondatként írja le.

A több szóból álló magnak az összetevői a függőségi viszonyok felől megközelítve minden esetben folyamatosak, összefüggő hálózatrészt láncot alkotnak. A jelentés oldaláról szemlélve a mondat magjának konstrukciója akár idiomatikus is lehet.

Semleges pozitív kijelentő magmondat esetében az alapbeállításnak szórendileg az felel meg, hogy a mag- mondat protoállítás egyenes szórendű. Az alapbeállítástól eltérő magmonda- tokat még nem rendszerezi és tárgyalja komplexen Imrényi A polaritás oldaláról jelöltebb a tagadó magmondat pl.

Ez a ben megjelent Osiris Nyelvtanban nem jelent meg, azonban Imrényi 45 és 46 tárgyalja a jelenséget.

A magyar mondat viszonyhálózati modellje. Nyelvtudományi Értekezések Akadémiai Kiadó, Budapest. A második mondatdimenzió műveletei A D2-ben a mondat közlésfunkciójára fókuszál a viszonyhálózati mondat- modell.

A lehorgonyzott folyamat mindig valamilyen közlési aktusba épül be, ezzel hozzájárulva a társas megismeréshez és cselekvéshez. A felülírás és a kiterjesztés az a két művelet, amely meggátolja azt, hogy a magmondat érvényre tudja juttatni mondatfunkcióját.

A felülírás Felülírás esetében az alapbeállítástól jelentősen elkülönbözik a mondat közlési funkciója. A felülírás formai oldalon erősen jelölt, ezek a jelölők a szórend és a prozódia lehet. A kiterjesztés A kiterjesztés műveletével a mindenkori beszélő szintén megváltoztatja az alap- beállítás közlésfunkcióját, mert már nem a folyamat időbeli megvalósulását 47 Imrényi— Az is partikula és az előtte álló lexéma amelyhez az is hangsúlytalanul tapad együtt alkotja a kiterjesztő operátort a mondatban, amely erősebb nyomatékot kap, mint a kiterjesztett hálózatrész 2.

Az is par- tikulával a mondatban a beszélő elvégzi a halmazbővítést,55 az ágens adás-ra vonatkozó képességét kibővíti a vigasztalás adásának képességével.

Az is partikulát tartalmazó kiterjesztőkön kívül az általános névmások is végrehajthatják a kiterjesztést.

Míg az is partikulát tartalmazó operátorok a halmaz kismértékű bővítését teszik lehetővé, addig az általános névmások ezt a lehető legtágabb módon végzik el.

A kiterjesztő kifejezés többszavas egység is lehet. Az előzetes tudás és elvárás sem a halmaz- sem pedig a skálakiterjesztésnél nem függesztődik fel, hanem nö- vekményként jelenik meg az új információ a közös figyelem előterében.

A magmondat képes arra, hogy önállóan meghatározza a mondat közlési funk- cióját, azonban az önállóságától a kiterjesztő elem megfosztja, a kiterjesztő kifejezés hatására a mondat már nem redukálható a magmondatra.

Az operátorláncok A különböző műveletek összekapcsolódhatnak egymással operátorláncként, ilyen összekapcsolódott operátorlánc az, amikor a felülírás művelete terjesztődik 53 Imrényi— A kutatás hipotézise, anyaga és módszere A kutatásom hipotézise Imrényi András viszonyhálózati mondatmodelljének azon állításából indul ki, amely megfogalmazza, hogy a kiterjesztő műveletet tartalmazó pozitív alapbeállítású mondatok szórendjére az egyenes szórendi konstruálás a prototipikus.

A vizsgálatot száz mondatból álló konkordancián végeztem el, amelyet a Magyar Nemzeti Szövegtár v2. Részletes kere- séssel először főnévi igenév komponenst tartalmazó nyelvi adatokra kerestem, majd ezen adatokból szűréssel tud igés találatokra szűkítettem a találatokat.

A vizsgált minta lekérése és a kézi szűrés után a mondatmodell szórendi-mű- veleti szempontjait figyelembe véve kialakítottam egy táblázatot, azért, hogy átláthatóan rendezhessem el az elemzett adataimat.

Mivel szórenddel jelölt szintaktikai műveletek alapján csoportosítottam az adatokat, így kiemelten fontos szempont volt a magmondat szórendje, ezért azt is figyelembe kellett venni, hogy a magmondat egyszerű-e vagy komplex.

A vizsgálat eredményei 4. A felülíró szerkezetek a konkordancián belül A felülíró szerkezetek a vizsgált mintában 52 esetben fordultak elő, emellett felülíró konstrukció kiterjesztése 6 esetben valósult meg, így összesítve 58 olyan kompozitumszerkezet volt adatolható, amelyben a felülírás művelete határozza meg a szórendi konstruálást.

A segédige nem ékelődik be a főnévi igenév és az igenév közé, hanem vagy a kompozitum kezdő eleme, mint a 4 példamondatban, vagy követi az igekötős főnévi igenevet.

A nyomaték ezekben az esetekben a tagadószóra kerül. A kiterjesztés A százas mintán elvégzett vizsgálódás alapján megállapítható, hogy a kiterjesztő szerkezetekre többféle alternatív konstruálási módok jellemzőek.

Összesen tizennégy volt azon mondatok száma, amelyek kiterjesztést tartalmaztak a vizs- gált mintában, ezek közül igekötős beférkőző kettő, szintúgy igekötős inverz szórendi konstrukció is szintén kettő volt.

Tud-kezdetes, igekötő nélküli ki- terjesztés összesen tízszer volt adatolható. A viszonyhálózati mondatmodell által megfogalmazott prototipikus szó- rendi és prozódiai mintázat a kiterjesztéseknél az egyenes, inverzió nélküli szórendi konstruálás.

Azonban ezeknél az ese- teknél a kiterjesztés művelete nem az is partikulával megy végbe, hanem más lexémák használatával, ezáltal megkérdőjelezhetővé válhat az, hogy valóban kiterjesztés működik-e a mondatokban.

A semleges alapbeállítás A vizsgált mintában az alapbeállításnak megfelelő, tehát semleges kiemelkedő hangsúly nélkülipozitív polaritású, kijelentő mondatok összesen huszonhá- rom esetben fordultak elő.

A magmondattal végrehajtott kiterjesztés Nem minden magmondat protoállítás vagyis semleges pozitív kijelentő mon- datot képviselő magmondat lásd 2. A vizsgált mintában egyetlenegy olyan konstrukció fordult elő, amelyben a magmondat hajtja végre a kiterjesztés műveletét Ebben az esetben az is partikula beférkőzik az igekötő és a tud segédige közé.

A kutatásom hipotézise volt, hogy kiterjesztő műveletek működtetésénél a nyelvhasználónak lehetősége van arra, hogy többféle alternatív szórendi konstrukciót hozzon létre a segédigés kompozitumszerkezetekben. Az elemzések elvégzésekor műveleti és szórendi mintázatok alapján csoportosítottam az adataimat.

A kutatásom eredménye, hogy kiterjesztő szerkezeteknél a nyelvhasználóknak lehetősé- gük van arra, hogy alternatív szórendi konstrukciókat alkalmazzanak, ugyan a kiterjesztés prototipikus mintázata az egyenes szórend, a mintámban több olyan kiterjesztő műveletet tartalmazó mondat fordult elő, amelyben az inverz szórend érvényesült.

A három segédigés konstrukció 2x mondatos mintán keresztül történő elemzése után általánosítható eredményekkel tudok majd visszacsa- tolni a viszonyhálózati mondatmodell szórendi és prozódiai leírására, vala- mint a vizsgálat alá vont kompozitumszerkezetek szórendi konstruálásában megfigyelhető típusokat koherens elméleti keretben tudom leírni.

A kapott eredmények hozzájárulhatnak egy olyan szempontrendszer kialakításához, amely által feloldhatóvá válik a magyar segédige-kategorizáció problemati- kája.

A használatalapú leíráshoz azonban a későbbiekben nem csak a Magyar Nemzeti Szövegtár adataiból készült elemzéseket lesz célszerű figyelembe venni, szükséges lehet más empirikus módszereket is bevonni a kutatásba.

Az egyik ilyen vizsgálati módszer lehet még az adatközlőkkel készített interjú, amellyel célom az, hogy kísérleti személyek reflexióinak bevonásával vizsgáljam meg a kiterjesztő szerkezetek alternatív szórendi konstruálásainak lehetősé- geit, s begyakorlottságát.

Mindezen felül érdemesnek tartom az írott korpusz későbbi kiegészítését a Budapesti Egyetemista Kollégiumi Korpusz BEKK spontán beszélt nyelvi adataival. Akadémiai Kiadó.

Budapest, Osiris. Budapest, Akadémiai Kiadó, 49— Langacker, Ronald W. Stanford, California, Stanford University Press. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó.

MNSz2 v2. Budapest, Tinta Könyvkiadó. Nyelvtudományi közlemények.

Tolcsvai Nagy Gábor szerk. A magyar nyelv kézikönyvtára 4.

Segítek Önnek, hogy ki lesz az, aki Tamworth meztelen bár lányok Ön szűrőrendszerén biztosan nem megy át: 1.

Deixisműveletek a Nuit et Brouillard és az Aucun de nous ne reviendra c. Az összehasonlítás számos lehetőséget kínál, korábbi tanulmányom a nézőpont és a vizualitás kérdéskörét vizsgálta.

Így tehát az olvasó interakcióban5 találja magát 1 A tanulmány az eredeti, francia korpuszt vizsgálja, a megjelenő magyar nyelvű szövegrészletek saját nem hivatalos fordításaim.

Szeged, Eötvös Loránd Kollégium. Doktori disszertáció. Gaál Gabriella, Dr. Mindenesetre interperszonális kapcsolatról van szó, mely kapcsolat esetünkben abból a szempontból speciális, hogy nincs közvetlen visszacsatolás a befogadó részéről a feladó felé, így a narrátor feladó kénytelen feltételezni, hogy az olvasó befogadó sikeresen dekódolta a hozzá intézett nyelvi megnyilvánulásokat, és ennek fényében folytatja közlendőjét, így a kommunikáció megtörik, egyirányú lesz Füzi Izbella, Török ErvinBevezetés az epikai szöveg és a narratív film elemzésébe.

Mit kezeljünk ez esetben fizikai és társas világnak? Egyáltalán mit tekintünk a megnyilatkozás pillanatának?

A tanulmány első pontja ezt a kérdést igyekszik feltérképezni, hogy aztán vizsgálat alá vehessük és össze- hasonlíthassuk a két műben fellelhető deixisműveleteket, amelyek interakcióra engednek következtetni. Deiktikus centrum meghatározása a két mű esetében A deiktikus centrum a beszédesemény kontextusfüggő referenciális kiindu- lópontja, amelyhez viszonyítva válnak egyértelművé a deiktikus kifejezések.

Mindkét esetben explicit módon megnevezi saját magát, habár itt már különbséget kell tennünk a két narrátor jellege között.

Megjegyzendő, hogy a filmbeli narrátor nem azonosítható sem a szövegíró Jean Cayrollal, sem a hangot kölcsönző Michel Bouquet-val, annak személye fiktív.

Ezzel szemben Delbo a saját történetét meséli, ő is szereplője annak, így explicit módon is gyakran megjelenik a szövegben.

Viszont ő maga is egy külső, objektív néző- pontból szemléli az eseményeket, s sokszor csak leírja, amit lát. Mivel a képi narráció11 is rendelkezésünkre áll, a kamera a mai állapotában lévő koncentrá- ciós táboron vezet körbe, a megnyilatkozás helyeként a képen látott koncentrá- ciós tábort azonosíthatjuk.

A film alapvetően kétféle reprezentációt váltakoztat mind a képek, mind a szövegvilág szintjén, s azokat egyértelműen elkülöníti egymástól: a filmben egyrészről színes képekként mai állapotában megjelenő koncentrációs tábort láthatunk, ahol a narrátor múltbéli eseményt leíró meg- nyilatkozásainak retrospektív jellege érvényesül, extradiegetikus pozícióból szólal meg, s alkotja meg a diegetikus világot megnyilatkozásaival.

A narrátor pozícióját tekintve alapvetően nem változik, sem helyi, sem időbeli tájékozódás szempontjából.

Ami változik, az a filmben mutatott kép, vagyis a megnyilatkozás által megjelölt referens.

Ezt a referenst pedig mindvégig archivált dokumentumok alkotják, amelyeket fel- foghatunk úgy, mint a beszédesemény fizikai környezetében jelen lévő képek, amelyekre a narrátor rámutat, így ezeket a megnyilatkozásait mind hetero- deixisként13 vizsgálhatjuk.

A most tehát az a pillanat, amikor a koncentrációs táborokban történő körbevezetés zajlik. Az elemzés túlnyomórészt magára a szövegre mint megnyilatkozásra koncentrál, a filmi elbeszélés többi megnyilvánulásait csak értelmező jelleggel használom föl, de azt magát nem elemzem.

Párizs, Éditions du Seuil. Ennek ellenére a Delbo-műben is megfigyelhető a film szövegében megjelenő narrációváltakozáshoz hasonló kétféle típus: a ret- rospektív és az elbeszélő jelen idejű présent historique Itt már a referenciális kiindulópont is változik e kétfajta reprezentáció függvényében.

Az itt tehát a kávézót jelöli, a most pedig az írás aktusát. Összegezve tehát kétféle megnyilatkozásról esett szó: retrospektív néven a film színes részeit, a könyv írás aktusából történő referenciális feldolgozást igénylő részeit értem, az elbeszélő jelen idejű narráción pedig a film fekete-fe- hér, archivált részeit, a könyv deiktikus centrumának áthelyeződését a kijelentés tárgyi szintjére, így itt az a lényeges különbség, hogy a film esetében extradie- getikus narrációval állunk szemben, míg Delbónál intradiegetikussal.

A kétféle megnyilatkozást külön-külön, egymástól függetlenül fogom vizsgálni, végleges következtetést majd csak az összegző részben vonok le. Elemzés a deixisműveletek szempontjából 2. Retrospektív narráció Amint azt korábban említettük a film esetében, a narrátori nézőpont érvénye- sül az elbeszélésben, erre utal a már említett én névmás használata, viszont 14 A présent historique semmi esetre sem összetévesztendő az élőbeszédben használt jelennel, amely deiktikus nyelvi megnyilvánulások által értelmezhető.

A présent historique az elbeszélés jelen ideje, amely tehát egy múltbéli eseményt mesél el csak jelen időben, ennél fogva deik- tikus érvényesülése semlegessé válik. Párizs, Hachette. Párizs, Armand Colin. Ezen kívül a jelen idejű elbeszélés az elbeszélőt jelenkori, egyidejű pozícióba helyezi, azaz többé-kevésbé tanú szerepet tölt be, homodiegetikus elbeszélésben tehát az egyidejűség érzetét kelti Genette,52— A mi referense viszont nem min- dig egyértelmű: bennfoglalja a nézőt vagy sem?

Mivel pár sorral ezelőtt a narráció megemlít egy bizonyos kamerát, amely a blokkokat látogatja, feltételezhető, hogy ezek a lépések a filmet forgató stáb csapatára értendőek, és a nézőt magát nem jelöli.

Ennek ellenére a néző mégiscsak bevonva érezheti magát, részben pont emiatt a bizonytalanság miatt. Presses Universitaires de France.

Így a nous deiktikus jellegéből is veszít, hiszen közvetlen kapcsolat nem figyelhető meg a beszéd- esemény fizikai közegével annak feldolgozása szempontjából, inkább annál sokkal általánosabb jelleget ölt.

Az Aucun de nous-ban, ahogy azt említettem, az elbeszélő a saját történetét meséli el, így gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy saját magát is megnevezze. Az itt használt jelen idő tehát erősen deiktikus jelleggel bír. Ezekkel a megnyi- latkozásaival is kommunikálni kíván az olvasó felé, méghozzá hangsúlyozni, hogy már itt van és nem ott, a koncentrációs táborban, így az itt kiterjeszthető a táborok utáni életre, ezáltal az olvasó is érintett lesz.

Nem egyértelmű viszont, hogy minden esetben e csoport jelölésére használja-e Delbo a nous névmást. Bizonyos esetekben az értelmezés kontextusfüggő, ill. Ez utóbbi esetben a nőnem használata miatt tudjuk, hogy a nők csoportját je- löli, míg az első esetben a hímnem egyaránt bennfoglalja a nőket és férfiakat, azaz a deportáltak összességét.

A vous használata sem olyan egyértelmű Delbónál, mint Cayrol szövegé- ben. Míg a film narrátora egyértelműen a nézőt szólítja meg, addig Delbo 21 Delbo, CharlotteAucun de nous ne reviendra.

Párizs, Les Éditions de Minuit. A Le printemps c. Az elbeszélő több alkalommal is felszólítja az olvasót?

Nem egyértelmű viszont, hogy kihez szól: az olvasóhoz vagy a társaihoz? Ha az olvasóhoz, akkor extradiegetikus kiszólás, ha a társaihoz, akkor viszont intradiegetikus.

Az viszont bizonyos, hogy mivel valakit felszólít, így a vous deiktikus személyes névmás, nem válik általános alannyá. Ugyancsak a Le printemps c. S mint az igeidő, a személyes névmás ugyanúgy inkább általános jelentéssel bír, s nem deiktikussal, így az aktuális kontextusismeretek kevésbé játszanak szerepet a sikeres értelmezésben.

A filmbeli térdeixisek a beszédesemény fizikai világára utalnak, erre néhány példa: ces blocs ezek a blokkokces fenêtres ezek az ablakokces cages ezek a ketrecek.

Amint látjuk, ezekben a deixisműveletekben a rámutatás nem önállóan álló mutató névmással történik, hanem egy mutató névelő és főnév együtt alkotja a deiktikus kifejezést, s amely referensét értelemszerűen a kamera 23 Delbo És ahogy a nevében is szerepel, ezekkel a kifejezésekkel mutatni kíván valamit, amely újfent interakcióra való szándékot feltételez.

Explicit idődeixis-kifejezés nem sűrűn fordul elő a filmszöveg e részeiben. Viszont ebben a mondatban a referense nem korlátozódik le a 24 órát jelölő időtartamra, hanem általánosságban véve a jelent jelöli, azaz különbséget tesz a koncentrációs táborok világának múltja és a mi jelenünk között.

Mégis különbség, hogy a filmben említett ma úgymond örökérvényű, hiszen a címzett máját is implikálja, viszont az Aucun de nous-ban csak Delbo jelene értendő alatta, a mindenkori olvasóé nem — hacsaknem az olvasó ugyanakkor olvasta a művet, amikor Delbo még élt. Érdemes viszont megjegyezni, hogy mivel a néző valójában nincsen jelen a beszédesemény pillanatában, vagyis amikor a narrátor éppen beszél, mégis megnevezi őt a narrátor mint a diskurzus résztvevőjét, egy részleges időbeli kivetítés érhető tetten, ugyanis a narrátor a vous megszólítással a megnyilatkozás időbeli centrumát áthelyezi abba a pillanatba, amikor a néző hallgatja a narrátort, azaz a referenciális értelmezés kiindulópontja nem a meg- nyilatkozás ideje, hanem a befogadásé.

Viszont ebben a pillanatban a narrátor valójában már nem beszél, így a nézőnek folyamatosan alkalmazkodnia kell és bele kell helyezkednie a narrátor nézőpontjába, s úgy kell értenie a történet idejét, mintha a befogadás idejével strukturálisan azonos lenne.

A most-ot néhányszor nem az írás aktusának időpillanatára alkalmazza, hanem a kijelentés tárgyának idejére, azaz centrum kivetítésről beszélhetünk, viszont ezt helyhiány miatt itt most nem részletezem.

Narráció elbeszélő jelen időben Mint ahogy már említettem, a Nuit et Brouillard jelen idejű képleíró meg- nyilatkozásai esetében a deiktikus centrum változatlan marad a retrospektív centrumához képest.

Az ezekben a részekben használt jelen idő használata magyarázható a képleírás tényével, a képeken látott eseményekről beszél jelen időben.

Heterodeixisként kell értelmeznünk az egyes megnyilvánulások által jelölt entitásokat, ugyanis az archivált képek, filmrészletek szereplőit nevezi meg ezekkel.

Ezzel ellentétben a Delbo-mű elbeszélő jelen idejénél a deixisműveletek vizsgálatához érdemes áthelyezni a deiktikus centrumot — még ha a meg- nyilatkozások összessége nem is ezt a szemléletet mutatja —, az író mindvégig olyan deixisműveletet visz végbe, amely áthelyeződik egy a saját helyzetétől különböző nézőpontba, s ez az áthelyeződés állandó jelleggel bír, nem csak egy-egy megnyilvánulásra igaz.

Ennek fényében elemzem az elbeszélő jelen idejű megnyilatkozásokat, azaz úgy kezelem azokat, mintha a megnyilatkozás létrehozása éppen most zajlana le. Mindezek következtében nehéz az igeidők valódi jellegét pontosan megállapítani, hiszen az elbeszélő jelent nem szabad összetéveszteni az élőbeszédben alkalmazott, azaz deiktikus jelen idővel.

Ha már az igeidőkről beszélünk, akkor tegyünk egy kis kitekintést az idő- deixisre. A filmben nem nagyon találunk ezekben a részekben idődeixis mű- veletet, ellenben Delbónál már annál inkább, de a teljesség igénye nélkül csak a legtipikusabbakat vizsgálom.

Igaz, hogy a mondat múlt időt használ, vagyis retrospektív megnyilatkozásnak számít, de a ces préceptes említésével a filmen látott kép átvált az archivált dokumentumok bemutatására, s onnantól kezdődik ez az elbeszélő jelen idejű rész, vagyis a heterodeixisként felfogott megnyilatkozások, mint a jelen mondatban látott ces préceptes.

A fenti pár példában a megnyilatkozás áthelyezett létrehozásának idejét je- löli a most időhatározó szó, így az deiktikus kifejezés.

Kit válasszon?

Amennyiben — gyorsan dolgozó — pontos munkát végző — határidőket maradéktalanul betartó — megbízható hivatalos fordítót keres aki reálisan korrekt áron, munkájára igényesen és garanciával dolgozik, válasszon egy hivatásos fordítót! Maradjon naprakész. További cikkek. Oldalunkon cookie-kat használunk.

Az "Elfogadom" gombra kattintva minden cookie-t elfogad. A "Cookie beállítások"-ban módosíthatja beállításait. Cookie beállítások Elfogadom. Manage consent. Close Adatvédelmi áttekintés Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során.

Ezek közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet.

Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményére. Necessary Necessary. Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly.